Ők a mi legjobbjaink – Planicán rendezték meg a nyári síugró magyar bajnokságot

Az elmúlt hétvégén Planicán edzőtáboroztak a magyar síugrók, amelynek keretében megrendezésre került a nyári országos bajnokság is, amelyen válogatottjainktól a legfiatalabbakig mutathatták meg tudásukat a magyar síugrók.

Az időjárás ezúttal sokkal kegyesebb volt a magyar síugrókhoz, mint egy évvel ezelőtt, amikor a nagyjából ugyanerre az időpontra tervezett edzőtáborozást és nemzeti bajnokságot elmosta az eső, ezúttal ugyanis csodálatos időben, kifogástalan körülmények között kerülhetett sor a versenyre.

Három sáncon, öt kategóriában rendezték a meg a versenyeket, két válogatott ugrónk, Vörös Virág és Molnár Flórián a nagysáncon mutathatták meg tudásukat, kategóriájukban egyedüli indulóként természetesen mindketten bajnoki címet szereztek.

A serdülők között a fiúknál öt, a lányoknál három síugrónk versenyzett a K41-es kissáncon. A fiúknál igen szoros csatában a kategóriában legfiatalabb, 2009-es születésű Weigl Hugó lett a legjobb, aki mindkét sorozatban a leghosszabb ugrást mutatta be, ám a második sorozatban egy rontott talajfogás majdnem a győzelmébe került. Végül 1,5 ponttal előzte meg az ezüstérmes Kelemen Dávidot, és 2 egységgel a bronzérmes Kelemen Zalánt.

A lányoknál Tuczai Izabella magabiztosan szerezte meg a bajnoki címet Kohl Hédi és Gnädig Dóra előtt, míg gyerek kategóriában, K15-ös sáncon, egyedüli indulóként a 2012-es születésű Kelemen Barna lett bajnok.

Az utánpótlás versenyzőinkre egyébként vár még egy megmérettetés az őszbe hajló nyári szezon végén, ugyanis Kőszeg városától új öltözőkonténereket kapnak, amelyet versennyel avatnak majd fel a kenyér-hegyi sáncokon.

Forrás: Kőszegi SE

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s