Le lehet-e hajrázni a japánokat? Kubacki-siker Hinzenbachban

Egyhónapos szünet után a befejezéshez közelít a Nyári Grand Prix, Dawid Kubacki pedig Hinzenbachban igen komoly hajrába kezdett, hiszen amellett, hogy ma megállíthatatlannak bizonyult az összetettben is az esélyesek közé lépett elő. Az eredménylistát egyébként a vörös és a fehér színek dominálták ezen a délutánon, Kubacki mellett ugyanis Philipp Aschenwald és Piotr Zyła állhattak még dobogóra.

Az utolsó előtti állomásához érkezett az idei Nyári Grand Prix, Hinzenbachban kellemes őszi idő és a szezon legkisebb sánca fogadta a mezőnyt. A GP-sorozat összetettjében a versenyt megelőzően abszolút japán dominancia volt jellemző, hiszen 244 ponttal Yukiya Sato vezetett a 236 pontos Timi Zajc előtt. A szlovén viszont kihagyta ezt az állomást így Sato legfőképpen honfitársaitól, Naoki Nakamuratól (225 pont), Keiichi Satotól (210 pont) és a Hakubán kettőből kettőt nyerő Ryoyu Kobayashitól (200 pont) félthette leginkább a sárga trikót.

Azt viszont nem lenne egészen fair elhallgatni, hogy abban, hogy az ázsiai válogatott ilyen jól állt a pontversenyben jócskán benne volt a hakubai hétvége is, ahol az ellenfelek erősen tartalékos csapattal voltak jelen. Így aztán igazán nagy meglepetést nem jelentett, hogy ez a verseny nem csak róluk szólt, bár azért azt, hogy a hinzenbachi Aigner-Schanze ilyen látványosan nem ízlik majd Kobayashiéknak talán kevesen várták, mindenesetre ők ezúttal legfeljebb mellékszereplői voltak a versenynek.

Az első sorozatban annál fontosabb szerep jutott a lengyeleknek, hiszen Dawid Kubacki (92 m 1.) vezetésével az első három helyet Michal Dolezal tanítványai foglalták el. A második helyről Maciej Kot (90,5 m), a harmadikról pedig Piotr Zyła (88,5 m) várhatta a folytatást. A lengyel trió mögött Halvor Egner Granerud a 89 méterig jutó állt a negyedik helyen, majd következtek az osztrákok, sorrendben Philipp Aschenwald (87,5 m 5.), Gregor Schlierenzauer (88 m 6.) és Stefan Kraft (87,5 m 7.) az 5-7. helyen. Az éllovasok közül pontszámban egyedül Dawid Kubacki lógott meg egy kicsit, így egyértelműen a normálsánc regnáló világbajnoka tűnt az elsőszámú esélyesnek, mögötte viszont néhány tized választotta csak el az üldözőboly tagjait, így még viszonylag sokan álmodozhattak akár egy dobogós helyezésről is.

Az első sorozat eredménye

Ezt a helyzetet végülis Philipp Aschenwald tudta leginkább kihasználni, aki 86,5 méterrel – a második sorozat legjobb ugrásával – feljött egészen a második helyre, ezzel egy lengyelt legalább leszorítva a dobogóról. Mert hogy a másik két dobogós helyezés a remek formában ugró fehér-vörösöké lett ezen a napon: Dawid Kubacki egy 86 méteres ugrással is kényelmesen nyerte a versenyt, míg Piotr Zyła (84,5 m) végül Aschenwald mögött, a harmadik helyen zárta a versenyt.

Gregor Schliernzauer (85,5 m 4.) ezúttal épphogy lemaradt a dobogóról, ennek ellenére egészen biztató volt, amit a hétvégén láttunk tőle, ahogy Maciej Kot (85 m) szereplése is, aki idei legjobb eredményét, egy ötödik helyezést könyvelhetett el a végül. A hatodik helyen Stefan Kraft (85 m) végzett, míg mögötte Peter Prevc (7.), Michael Hayböck (8.) és Anze Lanisek (9.) következtek a táblázaton.

Noha Yukiya Satotól (10.) ezúttal nem láttunk kiemelkedő teljesítményt, ám végül két 85,5 méteres ugrásnak köszönhetően éppen befért a legjobb tízbe, ez pedig elég volt ahhoz, hogy megtartsa a sárga trikót. Granerud (81,5 m 15.) viszont hiába állt jól az első sorozat után, a második ugrásnál hibázott, ezzel eldobta a top10-es helyezését.

A sztárok közül egyébként nem mindenki van még láthatóan csúcsformában, persze a másik magyarázat – Klingenthal alighanem többet elárul majd erről – hogy egyszerűen nem éreztek rá a a nem éppen átlagos sánc ritmusára. Kamil Stoch például 13., Robert Johansson 18., Ryoyu Kobayashi pedig 20. lett, míg Markus Eisenbichler a második körről is lemaradt, ugyanis 31-ként végzett. De nullázott az összetett harmadik Naoki Nakamura (38.) is, és Keiichi Sato is csak három ponttal növelte az egyenlegét, miután 28. lett.

Ennek köszönhetően az összetett is átrendeződött valamelyest, hiszen bár mint említettük, Yukiya Sato megtartotta a vezetést, Dawid Kubacki, aki 2017 után másodszor nyert Hinzenbachban, pályafutása nyolcadik Grand Prix futamgyőzelmével feljött a második helyre és mindössze tíz pont hátrányból, reális győzelmi esélyekkel várhatja a finálét. A pontverseny szorosságára jellemző egyébként, hogy matematikailag még nyolc ugró van versenyben az összetett sikerért, így kiváltképp izgalmasnak ígérkezik a jövő heti záróverseny Klingenthalban.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Dawid KUBACKI92,086,0244,4
2.Philipp ASCHENWALD87,586,5240,6
3.Piotr ZYLA88,584,5238,6
4.Gregor SCHLIERENZAUER88,085,5237,7
5.Maciej KOT90,585,0237,2
6.Stefan KRAFT87,585,0236,4
7.Peter PREVC88,085,5235,6
8.Michael HAYBÖCK86,085,0232,6
9.Anze LANISEK84,085,5232,4
10.Yukiya SATO85,585,5231,3

Grand Prix összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Yukiya SATO270
2.Dawid KUBACKI260
3.Timi ZAJC236
4.Naoki NAKAMURA225
5.Keiichi SATO213
6.Ryoyu KOBAYASHI211
7.Karl GEIGER206
8.Evgeniy KLIMOV195
9.Junshiro KOBAYASHI146
10.Piotr ZYLA145

Részletes eredmények
Grand Prix összetett
Nemzetek kupája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s