Ezeken a sáncokon dől majd el jövőre a kristálygömb sorsa – kiadta a FIS az előzetes versenynaptárat a 2019/20-as szezonra

Kiadta a Nemzetközi Síszövetség a jövő szezonra érvényes előzetes naptárakat, amelyben egy-két kisebb változás mellett a legizgalmasabbnak látszó újdonságnak Iron Mountain, és ezzel az amerikai versenyek újraéledése látszik, Az új szezon az előzőhöz hasonlóan Wisłan kezdődik és a sírepülő világbajnoksággal, szokás szerint Planicán fejeződik majd be, így a VK-finálénak egy héttel korábban Vikersund ad majd otthont.

A tervek szerint Nyári Grand Prix sorozat július 20-án kezdődik majd szokás szerint Wisłan. A tavalyi helyszínek közül kikerült Einsiedeln és Barcarozsnyó is, viszont augusztus közepén nyolc év elteltével ismét rendeznek majd nyáron is versenyeket Zakopaneban és a tervek szerint visszatér majd Almaty is. A sorozat az említetteken kívül Hinterzertenben, Courchevelben, Hakubán, Chaikovskyban és Hinzanbachban vendégeskedik, illetve az utolsó fordulóra ezúttal is Klingenthalban kerül sor.

Nyári Grand Prix (2019) – előzetes naptár

A 2019/20-as Világkupa menetrendje a korábban megismert tervekhez képest kevés meglepetést tartalmaz, viszont változásokat az idei szezonhoz képest igen: decemberben visszatér Klingnethal a sorozatba, ahol így a nyári versenyek mellett újra rendeznek téli futamokat is. Tavaly az enyhe idő miatt végül nem látogattak el a versenyzők Titisee-Neustadtba, a német helyszín azonban szerepel a következő évad menetrendjében is (ezúttal egy a hó szempontjából azért biztosabbnak látszó februári időpontban). Visszatérőnek számít emellett a bad mitterndorfi sírepülő sánc is, az új évad egyik leginkább várt újdonsága viszont kétségkívül az iron mountaini verseny, amivel az Egyesült Államok visszatérhet a VK-sorozat vérkeringésébe, sőt egyúttal rögtön női versenyeket is rendeznének. Egyébként a Michigan állambeli sánc igencsak “oldschool” létesítménynek számít, így már csak ezért is érdekes színfoltja lehet a sorozatnak. A Világkupa egyébként ezúttal Vikersundben zárul, de a sírepülő világbajnokság keretében egy héttel később természetesen 2020 márciusában is ellátogat a mezőny Planicára.

Férfi világkupa 2019/20 – előzetes naptár

Magyar szempontból egyébként két fontos ifjúsági versenyt is rendeznek a szezon során, az ifjúsági olimpiának hivatalosan Lausanne (a síugróversenyeknek viszont a franciaországi Premanon), a junior világbajnokságnak pedig Oberwiesenthal ad majd otthont.

Eközben a női Világkupa az elmúlt idénynél valamivel kevesebb versenyt tartalmaz, kiváltképp a szezon eleje foghíjas egy kicsit, sőt, egyelőre a szezonnyitó hétvégének sincs még gazdája december 7-8-án. Az idei szezon végén debütáló Raw Air és az oroszországi Blue Bird Tour viszont része lesz a programnak a 2019/20-as évadban is.

Női világkupa 2019/20 – előzetes naptár

A fenti előzetes naptárakat hivatalosan a májusi FIS-kongresszuson véglegesítik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s