Remeklő szlovénok Vikersundben – megvan az ötödik különböző győztes a csapatversenyeken

Három év után ismét csapatversenyt nyert Szlovénia, akik a vikersundi versenyen Németországot és Ausztriát maguk mögé utasítva szerezték meg az első helyet. Eközben folytatódott a csata Stefan Kraft és Ryoyu Kobayashi között a Raw Air győzelemért, amelyben a zárónap előtt továbbra is az osztrák áll jobban, de Kobayashi továbbra is látótávolságon beül tudott maradni.

Az utolsóelőtti versenyt rendezték ma a Raw Air sorozatban, ahol a versenyt megelőzően teljesen nyílt volt még a küzdelem Stefan Kraft és Ryoyu Kobayashi között, hiszen az osztrák mindössze 6,6 ponttal vezetett a japán ugró előtt. A harmadik helyen álló Robert Johanssont sem lehetett azonban még teljesen leírni, noha neki azért 38,3 pontos hátrányból értelemszerűen már előzetesen is kisebb esélyt adhattunk a végső sikerre.

Tíz csapat kezdte meg a küzdelmet az első sorozatban, amelyben az első embereket követően a lengyelek álltak az élen Piotr Zyła 219,5 méteres ugrásával nyomukban a norvégoknál, akiknél a 219 méterig vitorlázó Johann André Forfang volt a nyitóember. Anze Semenic (211,5 m) hozta a szlovénokat a harmadik helyen, majd kicsivel lemaradva Japán (Sato 208,5 m), Németország (Schmid 204,5) és Ausztria (Hayböck 204,5 m) csapata következett.

A második csoport a 15-ös helyett már a 17-es kapuból indulhatott, innen vitorlázott Jakub Wolny 227,5 métert, amivel továbbra is Lengyelország vezetett, de a norvégok sem maradtak le sokkal, ugyanis az egykori világcsúcstartó, Anders Fannemel egy kevésbé jó szélviszonyok között bemutatott 218 méteres ugrással tartotta velük a lépést. Ebben a csoportban a leghosszabb ugrás a németeké, pontosabban Richard Freitagé volt, aki 231 méterrel felhozta a csapatot a harmadik helyre megelőzve a szlovénokat (Peter Prevc 215 m), akik mögött az osztrákok (Aschenwald 220 m) és az élmezőnyből ebben a körben kicsit lefelé kilógó japánok (Nakamura 200 m) álltak a pillanatnyi rangsorban.

A harmadik csoport a 14-es beülőből ugrott, ami kicsit talán túl óvatos döntés volt a zsűri részéről. Az egyetlen, aki ilyen körülmények között is szárnyalt, az Domen Prevc volt, aki 232 métert repült, pedig még némi hátszele is volt. Prevc kimagasló teljesítményének köszönhetően a szlovénok át is vették a vezetést, majd’ 22 ponttal megelőzve a lengyeleket, akiknél Kubacki egy 205 méteres ugrást mutatott be. A németek eközben továbbra is harmadikok voltak Karl Geiger 209,5 méteres ugrását követően, Norvégia viszont visszacsúszott a másodikról egészen a negyedik helyig, miután Marius Lindvik csak 186 méterig jutott. Az ötödik helyen Daniel Huber 196 méteres ugrásával továbbra is Ausztria állt, akikre a japánok valamelyest fel tudtak zárkózni, miután Junshiro Kobayashi 209 métert repült.

Az utolsó csoport az első sorozatban ismét a 15-ös kapuból indult, Timi Zajc pedig egy 218,5 méteres ugrással megtartotta az első helyet Szlovéniának, így ők álltak a legjobban “féltávnál”. Mögöttük viszont ismét átrendeződött a mezőny, ugyanis a második helyre immár a németek jöttek föl Markus Eisenbichler 227 méteres ugrásával, de még náluk is nagyobbat léptek előre az osztrákok, akiknél Stefan Kraft 233 métert repült.

Ryoyu Kobayashi viszont még erre is rá tudott licitálni, olyannyira, hogy ő ugrotta a legnagyobbat az első sorozatban 241,5 méterrel ezzel felhozta Japánt a negyedik helyre. A telemarkot ugyanakkor már nem tudta megcsinálni a végén, ám így 3,4 pontra tudta faragni Krafttal szembeni hátrányát a Raw Air összetettjében. Ehhez képest Robert Johansson 222 méteres ugrása elég visszafogottnak számított, ennek köszönhetően Norvégia csak az ötödik helyen állt az első kör után, és Johansson lemaradása is 50 pont fölé nőtt a Raw Airben Krafttal szemben. A legnagyobb vesztesei ennek a körnek azonban vitán felül a lengyelek voltak, akiknél Kamil Stoch csak 202 métert ugrott, ezzel a másodikról a hatodik helyig zuhantak hátra. Az utolsó két továbbjutó helyet egyébként a svájciak és az oroszok szerezték meg (a helvéteknél Simon Ammann abszolút kiemelkedett a maga 234,5 méteres ugrásával), míg a finn és a cseh négyestől búcsúztunk az első sorozatot követően.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatot a 17-es beülőből kezdte a mezőny, a szlovénok pedig Anze Semenic 218,5 méteres ugrásával továbbra is őrizték a helyüket a mezőny élén és nagyjából a 13 pontos előnyük is megmaradt a németekkel szemben, akiknél Constantin Schmid 222 métert repült. A lengyelek Piotr Zyła 232 méteres repülésével eközben újra ott voltak a virtuális dobogón, megelőzve a norvégokat (Forfang 220 m) az ötödik helyre visszacsúszó osztrákokat (Hayböck 212,5 m) és a hatodik japánokat (Sato 207,5 m).

A második csoportban viszont elolvadt a szlovénok előnye, a 18-as beülőből indulva ugyanis Richard Freitag 231,5 métert ugrott, felülmúlva ezzel Peter Prevcot (226,5 m), így a két éllovas között 3,8 pontra csökkent a különbség. Eközben Jakub Wolny 229,5 méteres ugrásával a lengyelek őrizték a harmadik helyet, míg a negyedik helyre Aschenwald (214 m) ugrását követően az osztrákok jöttek fel megelőzve a norvégokat (Fannemel 210 m) és a kissé lemaradó japánokat (Nakamura 203,5 m).

A harmadik csoportot ismét csak alacsonyabb (16-os) beülőből engedte el a zsűri, a történelem pedig olyan értelemben is ismételte magát, hogy ezek között a körülmények között egyedül Domen Prevc tudott kiemelkedőt nyújtani, aki 235,5 méterig vitorlázva több, mint 30 pontos előnnyel adta át a képzeletbeli stafétát a befejezőember Semenicnek. A németeknél Karl Geiger 216 méterig repült, ami ahhoz azért elég volt, hogy gond nélkül megtartsák a második helyet a lengyelek előtt, ahol Kubacki 217 méternél landolt. A sorrend ekkor hátrébb sem változott, Daniel Huber 210 méteres ugrásával Ausztria volt továbbra is a negyedik, Norvégia (Lindvik 199,5 m) az ötödik, Japán (Junshiro Kobayashi 206,5 m) pedig a hatodik.

A csapatok utolsó emberei szokás szerint az aktuális állás alapján fordított sorrendben ugrottak, így először Simon Ammann kísérletét figyelhettük, aki egy 227 méteres repüléssel legalább egy kicsit azért megizzasztotta az oroszokat, akiknél Dmitriy Vassiliev 203,5 métert ugrott, ami végül azért elég volt a hetedik helyhez, Svájc pedig marad a nyolcadik.

A japánok viszont tudtak egyet előzni, ugyanis Ryoyu Kobayashi 237 métert repült, ráadásul ezúttal a talajfogásban sem volt hiba, így magas pontszámot kapott a pontozóbíróktól is. Ehhez képest Robert Johansson (208,5 m) meglepően halovány teljesítményt nyújtott a norvégok befejező embereként, így ők csak a hatodik helyen zártak, míg a japánok megszerezték az ötödik helyet.

Kobayashi ugrása egyúttal Stefan Kraft számára is magasra tette a lécet, hiszen hiába volt jócskán előnye az osztrákoknak a japánokkal szemben, a Raw Air összesítés miatt egyáltalán nem volt mindegy, hogy mekkorát repül a világcsúcstartó. Nos, Kraft felvette a kesztyűt és két és fél méterrel még Kobayashit is túlszárnyalta, így 8,5 pontos előny birtokában várhatja az egyéni versenyt, ami azért még mindig egy szoros csatát ígér holnapra. Ez a küzdelem viszont most már biztosan kétesélyesnek tűnik, ugyanis a harmadik Johansson hátránya a mai napot követően már a 100 pontot közelíti.

Na de vissza a csapatversenyhez, ahol Kraft 239,5 méteres repülésének köszönhetően az osztrák csapat végül a dobogón ünnepelhetett, noha ehhez kellett az is, hogy a ma teljesen indiszponált Stoch csak 200 méterig jusson, miután a lengyelek a negyedik helyen fejezték be a versenyt. Mondhatnánk, hogy utólag könnyű okosnak lenni, de a látottak fényében azért bizots sokan feltették magukban a kérdést, hogy Stefan Horngacher kapitány vajon miért az egész héten szenvedő versenyzőjét nevezte záróembernek…

Ezt követően Markus Eisenbichler egy 223,5 méteres repüléssel bebiztosította a németek második helyét, ám a szlovénok megszorongatásához ez kevés volt, Timi Zajc egy 219,5 méteres ugrással könnyedén szerezte meg csapatának a győzelmet, amivel a lengyelek, a németek az osztrákok és a norvégok után ők lettek az ötödik nemzet, amelyik nyerni tudott idén. Szlovén sikerre egyébként elég régen nem volt már példa, utoljára csapatban a Prevc-éra zenitjén, a 2016-os oslói versenyen tudtak nyerni délnyugati szomszédaink.

Végeredmény

HelyCsapatPontszám
1.Szlovénia1632,9
2.Németország1606,3
3.Ausztria1562,8
4.Lengyelország1546,2
5.Japán1530,1
6.Norvégia1503,6
7.Oroszország1341,2
8.Svájc1334,6

Raw Air

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Stefan KRAFT 2015,4
2. Ryoyu KOBAYASHI 2006,9
3. Robert JOHANSSON 1920,0
4. Markus EISENBICHLER 1862,5
5. Johann André FORFANG 1845,0
6. Dawid KUBACKI 1790,7
7. Simon AMMANN 1780,2
8. Junshiro KOBAYASHI 1763,2
9. Karl GEIGER 1759,1
10. Evgeniy KLIMOV 1753,1

Részletes eredmények
Nemzetek kupája
Raw Air

A program holnap 17 órától a Raw Air sorozat fináléjával, az egyéni versennyel zárul!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s