Paris-dupla: a világbajnok előnnyel érkezik a VK-döntőre

Kétségtelenül Dominik Paris hétvégéje ez a mostani, hiszen azt követően, hogy tegnap életben tartotta esélyeit lesiklásban, ma nagyot lépett előre a Szuper-G-s kristálygömb felé vezető úton. A világbajnok mellett a hazai színeket képviselő Kjetil Jansrud, valamint Beat Feuz állhatott fel dobogóra Kvitfjellben. Nagyon pozitívum, hogy a változóan rossz látási viszonyok közepette nem láttunk komoly bukást.


A szezonzárót megelőző utolsó előtti hétvégét rendezték a Világkupában, s mint az március elején megszokott, ezúttal is messzi Norvégiában, egész pontosan Kvitfjellben találkoztak a gyorsasági szakágak legjobbjai. A rossz idő rányomta a bélyegét a hétre, mivel a hivatalosan kiírt három edzés közül egyiket sem tudták megrendezni, törölni kényszerültek a még Garmisch-Partenkirchenből péntekre halasztott lesiklást. A folytatásban ugyanakkor minden futamot meg tudtak tartani.

Népes, 68 főt számláló mezőny gyűlt ma össze az Olympiabakkenen. A teljes VK- idény egyik legizgalmasabb szakága a Szuper-G, a futam előtt hatan várták nagyjából azonos esélyekkel a kristálygömbért zajló versenyfutás finisét. Mások pedig a tabella első 25 helyének valamelyikére hajtottak, ezzel lehetett ugyanis kvalifikációt szerezni a szezondöntőre. Fél órát csúszott a kezdés, de szerencsére meg tudták tartani a versenyt.

Adrien Théaux (13.) nyitotta a menetek sorát, teljesítménye maga volt a középszer, várható volt, hogy a legjobb helyekhez kevés lesz. Christoph Krenn (22.), az ifjú osztrák ellenében ez is elégnek bizonyult, Christof Innerhofer (9.) viszont magabiztosan átvette tőle a vezetést. Agilis volt a dél-tiroli, túlságosan is, rengeteg hiba kísérte végig sízését. Dustin Cook nagyjából a pálya feléig bírta, egyszerűen kisodródott onnan. Mauro Caviezel (7.) egyetlen századdal ugrott a tabella élére. Leginkább visszafogott kezdő szektorai miatt volt oka a búslakodásra. Christian Waldernek (11.) momentumai voltak csupán, előbbi kettőtől jócskán elmaradt.

Forrás: Eurosport Asia

Dominik Paris (1.) szektorról szektorra uralta futamát, végig a határon síelt. A kereken egy másodperces előny ellenére sem ment tökéleteset, a vakon vett ugratóról elhagyta pár pillanatra a kék vonalat.

Enyhe havazás érkezett a helyszínre, épp amint Travis Ganong (5.) elkezdte. A balansszal nem volt különösebb probléma az ő esetében sem, más kérdés, hogy dinamikában meg sem tudta közelíteni a dél-tirolit. Az aktuális második helyre azért befért. A szakági tabella éllovasa egy nagyobb megbillenést kivéve gond nélkül lehozta a pályát, sőt egy szektorban még faragott is hátrányán. Nos, ez volt a legtöbb, amit Vincent Kriechmayr (4.) elérhetett, a célban egy hajszállal előzte csak be az amerikait.

gepa_full_9852_gepa-03031965010-1024x683
Forrás: Skiracing

Beat Feuz (3.) gondjai az első ugratónál szaporodtak meg: bedőlt testhelyzetben került levegőbe, így csak kalimpálással bírt talajt fogni. A folytatásra már komolyabb panasz nem lehetett, csont nélkül befért az osztrák vetélytárs elé.

Érthető okból kifolyólag nem tartottak reklámszünetet, azonnal érkezett Josef Ferstl (19.). Az előző Szuper-G-t nyerő német finoman szólva nem remekelt. Sem a tempójával, sem menete tisztaságával nem lehetett elégedett. Csaknem két másodpercet szedett össze hátrányként. Ennek fele jutott Brice Rogernek (8.), a francia összességében kompakt futamot síelt.

Kjetil Jansrud (2.) a jelek szerint úgy volt a mai versennyel kapcsolatban, hogy igyekszik meghálálni a kilátogató norvég szurkolók bizalmát. Valamennyi szektorban jobban állt pár századdal, agresszív sízése ugyanakkor számos hibát is előhozott. Az utolsót a legrosszabb helyütt, a záró szakaszt megelőzően meglátogatta a bukóteret pár momentum erejéig. Így az épp ott remeklő Paris ellen nem volt esélye, a második helyre ugyanakkor csont nélkül befért.

Forrás: The Journal Gazette

Marco Odermattot (14.) immáron a kiemelt csoportban üdvözölhettük. Ma kissé tompább napot fogott ki, nem tette be úgy léceit a kanyarokba, mint azt megszokhattuk tőle. Matthias Mayer (12.), vagyis a regnáló olimpiai bajnok következett. Egy előbbinél agilisabb menettel, amit viszont sok-sok hiba jellemzett. Ő is kiszélesítette párszor a pályát, a másfél másodperces elmaradás ehhez mérten hízelgő. Ryan Cochran-Siegle (34.) még több kakaóval támadta a lejtőt, kis híján vesztére. A többeket megtréfáló ugratónál az amerikai állt a legközelebb a bukáshoz, szerencsére valahogy sikerült megfognia.

Aleksander Aamodt Kilde (6.) sajátos íveken próbálta feledtetni balul sikerült tegnapi versenyét. Stabilan húzta az íveket, mégis elmaradt pár tizeddel az olasztól, s minthogy annak legkeményebb szektora még hátravolt, kiváló végsebessége ellenére nem volt esélye ma dobogóra állni. Hannes Reichelt (18.) sízéséből hiányzott a tempó, kevés választotta el a két másodperces elmaradástól.

Forrás: The Journal Gazette

Johan Clarey (9.) egészen a záró szakaszig vb-formájában síelt, reálisan kalkulálhattak a franciák a pódiummal. A végére azonban elfáradt a rutinos gall, késésbe, s így másodpercen kívülre keveredett. Adrian Smiseth Sejersted a szokásos ugratónál került bajba, de ő társaival ellentétben nem tudta megfogni a helyzetet annyira, hogy lécein maradjon. Lelassult azért annyira, hogy nagy baj ne történjen.

Hamar elröppent a szünet, nagynevű sízőkkel folytatódott a verseny, még ha vérmes reményei egyiküknek sem lehetett. Ez nemcsak képességeiknek volt köszönhető, a lejtő bizonyos részeire leereszkedő köd sem segítette őket.

Voltak, akik nem tudtak megbirkózni a körülményekkel, mint például Nils Allegre (31.), Klemen Kosi (37.) és Rasmus Windigstad (41.). Akiknél viszont szerencsésen alakult a helyzet, így kamatozódott a bevállalós taktika, ők egész nagyot szakítottak. Örvendhetett eredményének Steven Nyman (15.), Boštjan Kline (16.) és Mattia Casse (17.). Gilles Roulin (24.) gyűjtött néhány pontot, Blaise Giezendanner és Thomas Tumler versenye pedig idő előtt véget ért.

Harmincon túlról pontot szerzett Stian Saugestad (34-essel a 26.), Christopher Neumayer (37-essel a 20.), Miha Hrobat (40-essel a 25.), Urs Kryenbühl (46-ossal a 29.), Jared Goldberg (51-essel a 30.), Benjamin Thomsen (54-essel a 27.), Johannes Kröll (59-essel a 23.), Manuel Schmid (60-assal a 28.), s végül Maxence Muzaton (61-essel a 21.).

Részletes eredménysor, statisztika

Forrás: Kleine Zeitung

Dominik Paris a tizenegyedik győzelmét aratta a Világkupában, ebből a harmadikat Szuper-G-ben. A négy évvel korábbi szezonban versenyzett utoljára ilyen jól e szakágban Meran büszkesége, jelenleg is minden esélye megvan arra, hogy begyűjtse karrierje első kristálygömbjét. Az első világbajnoki arany évében.

Nem jött össze a nyolcadik kvitfjelli diadal Kjetil Jansrud számára. Egyébiránt 51. alkalommal állt dobogóra a Világkupán. Először köszönthettünk idén pódiumon a második leggyorsabb szakágban Beat Feuzt. Összességében negyvenedik ceremóniáján vehetett részt.

A férfiaknak még egy technikai hétvége van hátra Andorráig, a helyszín Kranjszka Gora lesz szokás szerint.

tabella1.png

tabella2.png

tabella3

A címlapkép forrása: MSN.com

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s