A faluni rekordot is átadták a múltnak az északiak, közülük Therese Johaug három elsőséget hozott össze. Neuner írása.

Harmincnégy esztendőt követően adott ismét otthon az északisí-világbajnokságnak az ausztriai Seefeld alpesi falucskája. A 3300 fős település nem tartozik a legpatinásabb helyszínek közé (gondolok itt például Lahtira, vagy Lillehamerre), de ettől még remek vendéglátónak bizonyult.
Seefeldben már 22 számban osztottak aranyat.

Ezen pici irományban némi összegzést szeretnék adni az elmúlt tizennégy napról, ami totális viking uralom alatt zajlott. A norvégok rekordot jelentő 13 aranyérmet szereztek, összesen 25 érmet vihettek haza, közel háromszorosát, mint a második németek.

Seefeld legeredményesebb sportolója, a nagy visszatérő, idén pedig björgeni fölényt felmutató Therese Johaug. A 30 éves, Duracell-nyuszinak becézett sífutóról jó tudni, hogy közel kétéves kényszerpihenőre kárhoztatott, de nem sérülés, hanem doppingvétség miatt:  asztma ellen szedett gyógyszerében fellelhető volt a tiltólistás clostebol nevű szer.  Johaug emiatt a 2017 vb-t, és a 2018-as pjongcsangi olimpiát is kihagyta, idén viszont sokkoló formában tért vissza.

Johaug korábbi kétségbevonható tettei a mostani eredményességét is megkérdőjelezték, legalábbis akadt olyan szakvezető, aki elfogadhatatlannak nevezte a hosszú kihagyást követő fölényét.

– Személy szerint furcsának vélem, ha valaki kétéves pihenő után ilyen formában tér vissza – adott sejtelmes nyilatkozatot a németek szövetségi trénere, Peter Schlieckenrieder.

A bájos mosolyú kiválóság az utóbbi időben többször is ellenszegült a norvég szövetségnek, akadtak csapatbomlasztó megnyilvánulásai, de tehetsége és sikeressége eddig mindig ellensúlyozta a negatív visszhangokat. Johaug a sprintet leszámítva minden egyéni számot bezsebelt Seefeldben, és szerzett még egy ezüstöt is a női váltóban.

Ha már a sikerességnél tartunk, élre kívánkozik a norvég férfi sífutó csapat is, amely az összes aranyat bezsebelte. Korunk egyik legnagyszerűbb egyénisége, Johannes Hösflot Klaebo nyakába három aranyat is akasztottak: férfi sprint, sprintváltó és a férfi váltó számokban. Talán mindkét nagyságnál többre értékelhető Martin Johnsrud Sundby 15 km-es, klasszikus stílusú számban megszerzett elsősége. Hogy miért mondom ezt? Egyszerű a magyarázat, a veterán norvégot eddig elkerülték az egyéni érmek, hiába hódította el háromszor az összetett Világkupát, mindeddig kizárólag váltóban tudott felmutatni hozzá méltó sikereket.

Seefeld legnagyobb meglepetését egyértelműen a német síugró válogatott okozta. Összesen négy elsőséget értek el: élre kívánkozik Markus Eisenbichler nagysáncos parádéja, valamint a férfi csapatverseny. Persze a hozzáértők esélyesként tekintettek a szezon végén elköszönő szövetségi edző, Werner Schuster fiaira, de ilyen mértékű uralkodásra senki sem számított.

Az egész esemény bővelkedett maradandó élményekben, számomra legszentimentálisabb és sokak számára példaértékű momentuma is a síugrókhoz köthetőek. gondolok itt a nagysáncos verseny második futama alatt Simon Ammann földöntúli örömére, amit bajtársa, honfitársa, Kilian Peier dobogós helyezése váltott ki. Szintén libabőrös lettem a németek összetartó szellemiségétől is: Karl Geiger őszinte örömmel vette tudomásul, hogy Eisenbiechler, utolsó előttiként brutális fölénnyel vette át tőle a vezetést. Azt hiszem, ilyen csapatszellem igen-igen ritkán tapasztalható…

Apropó, németek, két év múlva Obersdorf, a síugrók egyik legfőbb szentélye ad otthont az északisí-világbajnokságnak.