Szeles finálé után Timi Zajc nyert Oberstdorfban

Pályafutása első győzelmét aratta Timi Zajc az oberstdorfi sírepülő sáncon megelőzve Dawid Kubackit és Markus Eisenbichlert. Egy sorozat után pedig nem sok jel utalt arra, hogy szlovén sikert láthat a közönség, ám a vezető Stoch, Zyła, Kraft hármas a verseny végén erős hátszélben voltak kénytelenek ugrani, így végül egyikük sem tudott dobogón végezni.

Mivel a decemberi elmaradt titisee-neustadti versenyek közül az egyiket itt pótolták, maratoni programja volt a síugróknak ma Oberstdorfban, hiszen rögtön az edzések és a kvalifikáció után (ez utóbbit egyébként Johann André Forfang nyerte) sor került az első versenyre.

Az első sorozatot a 22-es beülőből kezdte a mezőny, az első igazán említést érdemlő ugrás pedig Tomas Vancura (23.) nevéhez fűződött, aki 204 métert repült. A mezőnybe visszatérő Daniel André Tande (20.) ugrott ezután a valamelyest megerősödő hátszélben 201 métert, ezzel átvette a vezetést, majd Philipp Aschenwald (16.) mutatott be egy 202,5 méteres ugrást, amivel ő került az első helyre.

Anze Semenictől (26.) láttunk ezek után egy 199,5 méteres repülést, amivel negyediknek jött be, majd Anders Fannemel (17.) landolt 205,5 méternél, amivel a második helyet tudta elfoglalni. Jakub Wolny (8.) viszont egészen 223 méterig vitorlázott ezt követően, ezzel egyértelműen övé volt az első hely. Simon Ammann (22.) ugrott ezután 207,5 métert, Richard Freitag (18.) 203,5-et, majd Junshiro Kobayashi (19.) 205,5-et, amivel mindannyian az üldözőbolyt erősítették.

Domen Prevctól (28.) láttunk ezután egy 194,5 méteres ugrást, majd következett a sírepülő VK címvédője, Andreas Stjernen (15.), aki egy 204 méteres repüléssel a második helyre jött be. Kilian Peier (29.) ezt követően 198 méterig jutott, Andreas Wellinger (13.) viszont 209-ig, ami elég volt ahhoz, hogy átvegye Stjernentől a második helyet.

Daniel Huber (9.) ennél jóval nagyobbat, 221 métert repült, ennek ellenére ez az ugrás sem volt elegendő ahhoz, hogy Wolnyt elszorítsa az élről. Rögtön ezután Halvor Egner Granerud (10.) egy 220 méteres kísérlettel bejött harmadiknak, Evgeniy Klimov (24.) viszont csak 203 métert ugrott, aminél sokkal jobban sikerült Roman Koudelka (11.) első kísérlete, ő ugyanis 214,5 méternél landolt. Markus Eisenbichler (7.) még ennél is messzebb, 224,5 méterig repült, amivel a haza szurkolók nagy örömére átvette a vezetést.

Rövid szünetet követően következett az összetettben legjobban álló tíz versenyző, elsőként Karl Geiger (14.), aki 209,5 méterrel hetediknek tudott bejönni. Utána Timi Zajc (6.) repült 220 métert és miután elég sok pluszpontot kapott a szélre, ezzel át is vette a vezetést, Johann André Forfang (4.) viszont 222,5 méterrel hamar megelőzte a szlovént. Ezzel szemben a honfitárs, Robert Johansson (25.) csak 197 méterig jutott, amivel csak tizenkilencedik volt ekkor, és  a megerősödő hátszélben Stephan Leyhe (21.) sem repült messzebb 198,5 méternél.

Dawid Kubacki (5.) viszont 221,5 métert tudott ugrani, ezzel bejött a második helyre, Piotr Zyła  (2.) pedig elsőként a mai napon a második piros vonalat is átrepülte, és 236 méterrel átvette a vezetést.

Kamil Stoch (1.) ennek nyomán már csak a 20-as beülőből indulhatott, ám a lengyel klasszis innen is 233 méterig vitorlázott, így bejött Zyła elé az első helyre. Az elmúlt három versenyt megnyerő Stefan Kraft (3.) következett ezután, aki 222,5 méterrel a harmadik helyre jött be, ezzel pedig már csak a VK-éllovas Ryoyu Kobayashi (12.) volt hátra, aki 205,5 méternél landolt, így mindössze tizenkettedikként zárta sorozatot. Ezzel tehát Stoch és Zyła révén kettős lengyel vezetéssel fordultunk a második sorozatra, míg a harmadik helyen Stefan Kraft állt “féltávnál”.

Az első sorozat eredménye

A folytatásban erősödött a hátszél, így a 24-es beülőt használta a mezőny, az első sorozatban a 28. helyet megszerző Domen Prevc (20.) ennek ellenére is 213 métert repült, amivel természetesen vezetett is. Anze Lanisek (24.) ugrott ezt követően 207,5 métert, amivel a második helyre jött be, majd Anze Semenic (19.) – kihasználva, hogy őt már nem nagyon hátráltatta a hátszél – 221,5 métert repült, amivel övé volt az első hely.

A zsűri gyorsan változtatott is, így Robert Johansson (17.) már a 22-es kapuból indult, így is eljutott viszont 213 méterig, amivel átvette a vezetést. A következő jó ugrást Stephan Leyhe (11.) nevéhez fűződött, aki 211 méterrel vette át az elsőséget Johanssontól, Daniel André Tande (10.) viszont egy 223 méteres repüléssel azonnal visszaállította a norvég vezetést.

Junshiro Kobayashi (21.) 208 métere viszont csak a 6. helyhez volt elegendő, és Richard Freitag (22.) sem volt igazán veszélyes az élmezőnyre, ugyanis csak 205,5 métert ugrott. Philipp Aschenwald (15.) repült ezek után 209 métert, amivel be tudott jönni harmadiknak, Stjernen (18.) 205,5 méteres kísérlete ugyanakkor csak az ötödik helyhez volt elegendő. Karl Geiger (16.) ugrott ezután 208 métert, majd Andreas Wellinger (13.) 210,5-et, ezzel mindkét német ugró elmaradt valamelyest a vezetéshez szükséges távolságtól, bár Wellinger azért bejött harmadiknak.

Ryoyu Kobayashi (14.) következett, akinek a második ugrása sem volt igazán meggyőző, 210 méterrel ugyanis csak a negyedik helyre tudott bejönni. Roman Koudelka (12.) is csak 201 métert ugrott, így tíz ugrással a verseny vége előtt továbbra is Daniel André Tande vezette a mezőnyt.

Halvor Egneg Granerud (8.)következett, aki 206,5 méterrel és némi szélkompenzációval már meg tudta előzni Tandét, majd Daniel Huber (9.) ugrott 203 métert, ami egyetlen tizeddel volt csak kevés az elsőséghez. Jakub Wolny (25.) viszont nem tudta megőrizni az első körben megszerzett előkelő helyét, ugyanis csak 180,5 métert ugrott, ezzel jócskán visszacsúszott a rangsorban.

Markus Eisenbichler (3.) ezzel szemben remekelt, 222,5 méterrel ugyanis jó 25 pont előnnyel tudta átvenni a vezetést. Timi Zajc (1.) viszont még ezen is túltett, ugyanis 233,5 métert ugrott, igaz nem csinált telemarkot, de így is be tudott jönni az első helyre.

Dawid Kubacki (218 m 2.) sem ugrott rosszat ezután, de csak a második helyre tudott beférni, Forfang viszont csak 198,5 métert ugrott, amiben persze benne volt az is, hogy 1 m/s-os hátszélben volt kénytelen repülni. Sokkal Stefan Krafthoz (6.) sem voltak kegyesebbek az égiek, az osztrák klasszis így jobbára mentette a menthetőt, 202 méterrel éppen Forfang elé, negyediknek jött be a táblázaton.

Piotr Zyła (4.) 207,5 méterrel ugyancsak negyediknek fért be, ezzel már csak Kamil Stoch (5.) maradt, aki leszoríthatta volna a továbbra is vezető Zajcot az élről. A hátszélben azonban Stoch sem ugrott jót (197 m), így végül csak ötödik lett, Timi Zajc pedig ünnepelhetett, hiszen a furcsa végjáték eredményeként 18 évesen első sírepülő versenyén megszerezte élete első futamgyőzelmét! A dobogó második és harmadik fokára Dawid Kubacki és Markus Eisenbichler állhattak fel, ezzel egy verseny után természetesen ők állnak az élen a sírepülő VK-ban is.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Timi ZAJC220,0233,5430,1
2.Dawid KUBACKI221,5218,0424,8
3.Markus EISENBICHLER224,5222,5423,3
4.Piotr ZYLA236,0207,5421,8
5.Kamil STOCH233,0197,0420,5
6.Stefan KRAFT222,5202,0409,9
7.Johann André FORFANG222,5198,5408,2
8.Halvor Egner GRANERUD220,0206,5398,1
9.Daniel HUBER221,0203,0398,0
10.Daniel André TANDE201,0223,0393,8

Világkupa összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Ryoyu KOBAYASHI1251
2.Stefan KRAFT821
3.Kamil STOCH789
4.Piotr ZYLA727
5.Dawid KUBACKI672
6.Stephan LEYHE590
7.Robert JOHANSSON556
8.Timi ZAJC554
9.Johann André FORFANG518
10.Markus EISENBICHLER475

Sírepülő VK

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Timi ZAJC100
2.Dawid KUBACKI80
3.Markus EISENBICHLER60
4.Piotr ZYLA50
5.Kamil STOCH45
6.Stefan KRAFT40
7.Johann André FORFANG36
8.Halvor Egner GRANERUD32
9.Daniel HUBER29
10.Daniel André TANDE26

Részletes eredmények
VK összetett
Sírepülő VK
Nemzetek kupája

A program holnap 16 órától egy újabb egyéni versennyel folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s