Ilka Štuhec visszatért: szlovén győzelem Val Gardenán

Az urak után a hölgyek vették birtokukba Dél-Tirol emblematikus síterepét: női lesiklással folytatódott az alpesi sí világkupa programja Val Gardenán, vagy ha így jobban tetszik: Grödenben. A sérülése után egyre jobb formába lendülő Ilka Štuhec nyert, a szlovén lányt csak a helyi lejtőt betéve ismerő Nicol Delago tudta megszorongatni. Ramona Siebenhofer fért még fel a dobogóra.

A férfiak hétvégi versenyéről ismerős pálya, és többé-kevésbé ideális körülmények fogadták a mai verseny 46 indulóját. Egyedül a fény és árnyék látható változásai jelenthették az eltérést a körülményekben.

Nadia Fanchini kezdte a mai versenyt, kisebb hibákkal ugyan, de nagyobb gond nélkül megadta az alapidőt (28.). Igaz, elég gyenge alapidőt: az idén csak szenvedő Tamara Tippler rögtön adott neki fél másodpercet (16.). Corinne Suter hiába síelt szemre gyorsabban, a szélesebb ívek és a nagyobb ugrató végül nem fizetődtek ki (17.). Az osztrák uralkodásának Kira Weidle vetett véget, végig vezetett, három tizedet pakolt a legjobb időre (8.). Anna Veith az elején a fenningeri múltat idézte, de aztán egy széles ívvel elszállt (33.).

181218hétudvari.png
Forrás: Eurosport

Tiffany Gauthier igencsak megsznvedett a pályával, ezt a szorgosan gyűjtögetett tizedek is jelezték (30.). Az edzésmenő Ramona Siebenhofer viszont láthatóan odatette magát, igencsak a határon síelve, 67 századdal átvette a vezetést (3.). Ester Ledecká is megnyert itt egy edzést, az elején tartotta is az osztrák tempóját, utána viszont sorjáztak a hibák (29.). Biztató kezdés után Michelle Gisin is egyre inkább lemaradt, végül másodpercen túli hátránnyal ért célba (18.). Lara Gut-Behrami kicsit óvatosabban kezdett, cserébe jobban megmaradt az ereje a pálya alsó részére, védül Weidlével holtversenyben érkezett be (8.).

181218stuhec
Forrás: Eurosport

A második blokkot Ragnhild Mowinckel nyitotta, az univerzális norvég lány ma a középmezőnyben küzdött (18.). Laurenne Ross még erre sem volt képes, egy nagy hiba után csak a célba érésnek örülhetett (39.). Ilka Štuhec viszont megmutatta, hogy is kell itt síelni: már a rajtból mindenkinél gyorsabban tört ki, csaka középső részen hagyott benn egy picit, végül fél másodperccel vette át a vezetést (1.). Igaz, a hazaiak kedvence, Nicol Delago rögtön ráijesztett: az elején begyűjtött ugyan 3 tized hátrányt, de aztán nemcsak tartotta a szlovént, pár század híján majdnem be is érte (2.). Az amerikai havon brillírozó Nicole Schmidhofer ma más kategóriában síelt, a sűrű középmezőnyben végül egész jól jött ki a századok harcából (10.).

181218delago
Forrás: Eurosport

Romane Miradoli lassúcska kezdés után jócskán összekapta magát (13.), majd Tina Weirather egyetlen századdal Schmidhofer mögé sorolt be (11.). Joana Hählen már másfél másodpercnél is több hátrányt szedett be (23.), Stephanie Venier viszont a másodperces álomhatárt is ostromolta (7.). Jasmine Flury zárta a blokkot, váratlanul jó menettel, egy túl szélesre vett ív biztos dobogótól fosztotta meg (4.).

20-on túl is jöttek még jó menetek, kezdetnek rögtön Mirjam Puchner fért be másodpercen belülre (6.). Igaz, utána kevésbé örülhettek az osztrákok: a buckákon orra bukó Nina Ortlieb révén az első kieső címét is begyűjtötték. Meike Pfister 2 másodpercen túli hátránnyal keserítette a németeket (32.), majd Elena Curtoni (21.), Alice Merryweather (27.) és Priska Nufer (20.) tömörítette tovább a középmezőnyt. Váratlan közjátékként Michaela Wenig ijesztgette a legjobbakat, végül épphogy Flury mögé szorult (5.). A top-30-at Laura Gauche gyenge (37.) és Ricarda Haaser biztató (13.) sízése után a hazai pályán egész szépen produkáló Francesca Marsaglia (15.) zárta.

181218kenyailabanc
Forrás: Eurosport

Magasabb rajtszámmal érkezett előkelő helyre az osztrák Nadine Fest (36-ossal 12.). A többiek már csak néhány pontért küzdhettek, végül Cristina Ager (22.), Kajsa Vickhoff Lie (24.), Lisa Hörnblad (25.) és Roni Remme (26.) érte el ezt a célt. A verseny végül az Osztrák-Alpok kenyai hópárduca, Sabrina Simader látványos, ám veszélytelen esésével zárult.

Forrás: http://www.sportske.net

Ilka Štuhec 138. Világkupa-versenyén 14. alkalommal állhatott dobogóra, és 8. győzelmét aratta. Ami a szlovén számára nyilván fontosabb: először győzött azóta, hogy felépült hosszú sérüléséből. A 22 éves Nicol Delago 39. versenyén első alkalommal fért be a top-3-ba. Meglepetés – vagy mégsem? Maradjunk annyiban, aligha véletlen, hogy épp itt érte el ezt a sikert a Selva di Val Gardenában élő lány… Ramona Siebenhofer 109. versenyén 2 pódiumának örülhetett, ezt megelőzően még 2015-ben Lake Louise-ban sikerült 3. helyet szereznie.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s