Hangulatos szombat, szeles vasárnap – Chaikovsky összefoglaló

Felemás versenyhétvégét rendeztek Chaikovskyban, hiszen a foghíjas mezőny ellenére szombaton egy jó hangulatú vegyescsapat-versenyt láthatott a közönség, amely végén Japán szerezte meg a győzelmet. Vasárnap viszont közbeszólt az időjárás, és míg a nőknél egy sorozatot még meg tudtak rendezni (Ema Klinec győzelmével), a férfiak egyéni versenyét az erős szél miatt törölni kellett.

A hatodik állomásánál tartott ezen a hétvégén a Nyári Grand Prix sorozat, a versenyzők pedig Japán után ismét kelet felé, a Perm-régióban fekvő Chaikovskyba vették az irányt. Persze már aki – tehetnénk hozzá – hiszen a lányoknál 32, a fiúknál 35 ugrót számláló mezőny népesnek semmiképp sem volt mondható.

Egyébként ettől függetlenül meg kell jegyezzük bizonyos szemszögből, ha az ember túllép azon, hogy a főleg a férfiaknál akárcsak Hakubába, úgy ide Oroszországba sem utaztak el a legjobbak, akkor amíg az időjárás nem szólt közbe, egészen jó hangulatú versenyhétvégét rendeztek az oroszok, hiszen mindkét nap megteltek a lelátók.

jpn

Az egyéni versenyek előtt szombaton egy vegyescsapat-versenyre került sor, ahol a Nozomi Maruyama, Yukiya Sato, Sara Takanashi, Junshiro Kobayashi összeállításban versenyző japánok tulajdonképpen a papírformát érvényesítve nyerték meg a versenyt a szlovénok előtt, akiknél Jurij Tepes ugrott kimondottan jól, de a lányok, Ema Klinec és Jerneka Brecl is kiegyensúlyozottak voltak, egyedül talán Robi Kranjecben maradhatott még benne néhány méter, amivel akár végezhettek is volna egy hellyel előrébb. A dobogó alsó fokára egy elég furcsa összeállítású norvég csapat futott be, hiszen a lányoknál a legjobbjaikkal (Lundby, Strøm) míg a fiúknál a B-válogatott Robin Pedersennel és Fredrik Bejerkeengennel álltak fel. Így is megelőzték azonban a házigazda oroszokat, akiknél hiába ugrott a GP-éllovas Klimov 146 méterrel új sáncrekordot, és ugrott egészen jól Dmitriy Vassiliev, meglepő módon a lányok nem tudtak hasonlóan jól teljesíteni, így csak a 4. helyen végeztek. Mögöttük Ausztria, Németország (Juliane Seyfarth helyenként egy-két férfi ugróra is veszélyes edzéseredményei után ez is inkább csalódás), Egyesült Államok, Kazahsztán volt a további sorrend.

A vegyescsapat-verseny eredménye

klinec

Vasárnap aztán következtek az egyéni versenyek, noha a szél sajnos beleszólt az eredeti tervekbe. Ennek eredményeként a délelőtti női versenyen csak egy sorozatot tudtak megrendezni, amelyben némi meglepetésre a szlovén junior világbajnoki ezüstérmes, Ema Klinec bizonyult a legjobbnak egy 133 méteres ugrással, megelőzve Maren Lundbyt (131 m) és Sara Takanashit (128,5 m), akinek ezzel megszakadt a nyári nagy sorozata, és négy győzelem után ezúttal “csak” 3. lett, az összetettet viszont az utülsó klingenthali fordulótól függetlenül így is bebiztosította. Az első hármas egyébként jócskán kiemelkedett a mezőnyből, a Chiara Hölzl (121,5 m 4.) vezette üldözőboly több mint 10 pontra volt a dobogósoktól. Az osztrák mögött Anna Odine Strøm (119,5 m) lett az 5., és Juliane Seyfarth (117 m) a 6.

A női verseny eredménye

http://medias1.fis-ski.com/pdf/2019/JP/3019/2019JP3019STGP.pdf

A férfiaknak viszont egyetlen sorozatnyi ugrás sem jutott ma, ugyanis már a pórbasorozatot is törölni kellett, majd elkezdődött a végeláthatatlan várakozás. Végül, miután az eredeti kezdési időponthoz képest három és fél órával később is ott tartottunk, hogy mindössze az első öt ugrót sikerült elengedni az amúgy kitartóan próbálkozó zsűri lemondott a folytatásról és törölte a mai futamot. Ezt valószínűleg a leginkább Evgenij Klimov bánhatja, aki jó eséllyel pályázott a mai futamgyőzelemre, amivel az összetettben elég biztos vezetéssel várhatta volna a Grand Prix hajráját. Persze az első helye így is megmaradt, az előnye viszont így továbbra is csak 65 pont Kamil Stochhal szemben, ami azért a hátralevő négy verseny fényében még szűkös lehet (feltéve persze, hogy a lengyel klasszis is visszatér a mezőnybe).

A következő futamokat két hét múlva, Rasnovban rendezik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s