Fölényes Lundby-győzelem a Holmenkollenen

Az idei VK-sorozatot uraló Maren Lundby nem hagyta cserben a norvég szurkolókat az oslói versenyen sem és a tőle lassan már megszokott fölénnyel, toronymagasan nyerte meg a versenyt a Holmenkollenen Daniela Iraschko-Stolzot és Yuki Itot megelőzve.

Lundby már az első sorozatban is kimagaslott a mezőnyből, ugyanis egy 134 méteres ugrással már ekkor 15,9 pontos előnyt épített ki magának a második helyet elfoglaló Daniela-Iraschko Stolz (128,5 m) előtt, aki amúgy szintén kicsit elugrott a többiektől. A 3. helyen ekkor Yuki Ito állt 123 méterrel, néhány tizeddel megelőzve csak Katharina Althaust (123 m), Carina Vogtot (124 m) és Sara Takanashit (122,5 m), akik még mindannyian eséllyel pályáztak a dobogóra a második sorozat előtt.

Takanashi (4.) 125,5 méteres második kísérlete alapján úgy tűnt, hogy a japán klasszis a 6. helyről esetleg tényleg elérheti a top3-mat, hiszen előbb Vogt (123,5 m 5.) majd Althaus (116 m 6.) is elmaradt mögötte. Yuki Ito (3.) viszont egy 124 méteres ugrással már megelőzte honfitársát, így ő állhatott végül a dobogó harmadik fokán, mert hogy Iraschko-Stolz (2.) egy 128 méteres ugrással, még a nem túl szépre sikerült talajfogással is bebiztosította a 2. helyet.

Maren Lundbynek akár egy 120 méter körüli ugrás is kényelmesen belefért volna a győzelemhez, a norvég olimpiai bajnok azonban 126 méterrel a legerősebb ugrást mutatta be a második sorozatban is és végül több, mint 30 pontos előnnyel nyerte a versenyt.

P1050669

Ami a további sorrendet illeti, a 7. helyet a hazai közönség örömére Anna Odine Strøm (117/116 m) szerezte meg, a Chiara Hölzl (115,5/120,5 m) lett a 8., Irina Avvakumova (118/121 m) a 9., a legjobb 10-et pedig Jacquelne Seifriedsberger (114/115,5 m) tette teljessé.

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Maren LUNDBY 134.0 126.0 262.7
2. Daniela IRASCHKO-STOLZ 128.5 128.0 231.2
3. Yuki ITO 123.0 124.0 229.7
4. Sara TAKANASHI 122.5 125.5 228.6
5. Carina VOGT 124.0 123.5 225.3
6. Katharina ALTHAUS 123.0 116.0 213.9
7. Anna Odine STRØM 117.0 116.0 204.9
8. Chiara HÖLZL 115.5 120.5 200.7
9. Irina AVVAKUMOVA 118.0 121.0 198.9
10. Juacqueline SEIFRIEDSBERGER 114.0 115.5 188.2

Részletes eredmények

VK összetett

Az már korábban eldőlt, hogy a VK-sorozatot az idei 11. győzelmét is megszerző Lundby nyeri, mögötte továbbra is Althaus és Takanashi foglalják el a 2-3. helyet az összetettben.

A női VK-sorozat záró versenyeit két hét múlva, Oberstdorfban rendezik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: