Kjetil Jansrud a napi győzelmet és a kis kristálygömböt is bezsebelte

Kjetil Jansrud révén hazai győzelem született a kvitfjelli szuper-G versenyen. A norvég közvetlen riválisai mind hibáztak, így Jansrud megvédte szakági címét. Beat Feuz idei első dobogóját szerezte a számban, a harmadik helyezett kiléte komoly fordulatok után véglegesedett: Mauro Caviezel sokáig karrierje második dobogójának örülehett, de a 30-as csoport végén Adrian Smiseth Sejersted megelőzte. A slusszpoént viszont a 49-essel érkező Brice Roger tartogatta, aki végül a harmadik lett.

Szuper-G-ben mindössze az idei ötödik versenyt rendezték meg ma. Ennek megfelelően igen sűrű volt verseny előtt a szakági világkupa ponttáblázata. Jansrud 260 ponttal állt a tabella élén, de öten is száz ponton belül voltak hozzá képest, két versennyel a vége előtt. Így pedig nehéz volt elképzelni, hogy a norvég már ma megszerezze a kis kristálygömböt.

Kanadai edző tűzhette a mai szuper-G pályáját, ami egy viszonylag ritmustalan, hol alig kanyargós, hol igazán trükkös kanyarokkal tarkított pálya volt. Egy ilyen tűzésen nem túl hálás feladat elsőként jönni, ezt Dominik Paris (33.) menete is bizonyítja. Thomas Dreßen (8.) már sokkal jobban ráérzett a pályára, és döcögős kezdést követően majd’ egy másodpercet vert az olaszra. Kilde (22.) remek kezdés után egy ugratót jelentősen elmért, ami teljes addigi előnyébe került; ezt követően pedig nem tudott olyan tempót diktálni, mint imént a német.

Bostjan Kline (40.) ezúttal nem tudta megismételni tavalyi jó szereplését, megküzdött a pályával. Hannes Reichelt (7.) volt az első, aki jó rajt után a pálya második felére is meg tudta tartani sebességét, de Dreßen alsó szakaszával ő sem tudott konkurálni – előnye nagy része ottmaradt a pályán. Christof Innerhofer (14.) szinte a pálya egészében hasonlóan ment, mint Reichelt, csak századok voltak köztük, de a végső lecsúszó szakaszon nem talált elég sebességet.

Heute unschlagbar: Kjetil Jansrud auf dem Weg zum Sieg.

Aksel Lund Svindal a pálya harmadáig sem jutott el, egy ugratót elmért, és kapun kívül ért földet. Thomas Tumlernek (49.) már a legelején jelentős fékezésre volt szüksége, hogy beférjen az egyik kapuba, ami után mér nem is kapta el a fonalat. A szakági éllovas Kjetil Jansrud (1.) következett és eszeveszett tempóval indított. A középső, technikásabb szakaszon is szép íveket tudott gyorsan húzni, nagy fölénnyel vette át a vezetést. Christian Walder (18.) önmagához képest egy remek menettel rukkolt elő.

Matthias Mayer tegnap után ma is kiesett. Egy pályaegyenetlenség dobta meg lécét, ami miatt nem fért be a következő kapuba. Andreas Sander (10.) nagyszerűen síelt a pálya egészében, de a legutolsó szakaszon lelassult, ami miatt lemaradt a dobogóról. Vincent Krischmayr (13.) szemre nagyszerű íveket húzott, de tempója elmaradt a legjobbaktól a pálya első felében. Blaise Giezendanner (22.) a világkupadöntőért síelt, amit erős sízésével be is biztosított.

(Bild: APA/AFP/NTB Scanpix/Cornelius POPPE)

Beat Feuz (2.) egy közepes kezdőszakasz után szárnyalni kezdett és fél másodperces hátrányát több mint megfelezte, amivel a második helyet szerezte meg. Ezzel pedig Reichelt matematikai esélyeit is elvette a szakági világkupára. Ráadásul az osztrák egy újabb svájcival később már dobogón sem állt: Mauro Caviezel (6.) szintén nagy hátrányról indítva faragott nagyon sokat a célig.

Max Franznak (8.) meg kellett előzni Jansrudot, hogy életben tartsa szakági esélyeit. A pálya elején egyedüliként még meg is tudta verni a norvégot, de a nagy tempó miatt jelentős hibákat vétett, így végül a dobogóra sem tudott felállni. Annak ellenére, hogy Josef Ferstl (25.) idén versenyt is nyert, még a legjobb tíz közé sem került ma be. Adrien Théaux (12.) ezúttal nem tudta top10-es helyezéssel megörvendeztetni a franciákat.

Innentől kezdődően olyan sízők jöttek, akik a jövő heti szereplésért küzdöttek. Ralph Weber (46.) gyenge sízésével hamar biztossá tette, hogy az idei szezonban már nem láthatjuk szuper-G-ben. Gilles Roulin (17.) remek sízéssel biztosította helyét a szakági legjobb huszonötben, Romed Baumann (20.) viszont lemaradt a jövő heti szuper-G-ről. Martin Cater két szektor után még a dobogóra is veszélyes volt, de nem bírta el a nagy tempót és kiesett. Az igazi meglepetés viszont még váratott magára: Adrien Smiseth Sejersted (4.) szinte hiba nélkül tudta teljesíteni a pályát és rendkívül gyors alsó szakaszának köszönhetően az utolsó dobogós helyezést is megszerezte.

A norvégok remeklése pedig itt még nem ért véget: Stian Saugestad (11.) is egy tőle váratlanul összeszedett sízéssel hozott egy majdnem top10-es eredményt. A norvég viszont ezzel az erdménnyel sem utazhat Åreba, ennek pedig Manuel Osborne-Paradis (5.) volt elsősorban az oka, aki még a dobogósokra is veszélyes volt egész futama alatt.

Bár harminc versenyző után azt hihettük, véget ért a verseny, utóbb kiderült, a dobogó is változhat. Brice Roger (3.) meglepetésre remek sízéssel rukkolt elő, amivel egy századdal az addigi harmadik helyezett Sejerstedet is leszorította a dobogóról. Az első húszba még hárman fértek be magas rajtszámmal: Emanuele Buzzi (15.), Jared Goldberg (16.) és Maxence Muzaton (19.).

Az élmezőnyből számos versenyző hibázott, így többen lettek még pontszerzők harmincon túlról: Benjamin Thomsen (21.), Florian Schieder (27.), Nils Allegre (28.), Klemen Kosi (29.) és Chritoph Krenn (29.).

Kjetil Jansrud karrierje 21. VK sikerét aratta. Ami viszont ennél is fontosabb, negyedszer szerzett kis kristálygömböt. 2015-ben mindkét gyors számban nyerni tudott, míg 2017-ben és idén szuperóriásban. Beat Feuz idén lesiklásban remekelt, de a kanyargósabb szakágban most először állhatott dobogóra a szezonban. Ilyen év végi forma mellett jó kilátásokkal várhatja a szerdai lesiklást, ahol a szakági elsőségért versenyez majd. Brice Roger mai meglepetés dobogójával, pár nap eltéréssel három év után állt ismét dobogóra, akkor a méribeli világkupadöntőn lett harmadik szuper-G-ben. Szereplésével idei 4 pontja mellé újabb 60-at szerzett szuperóriásban.

Végeredmény:

Hely Versenyző Ország Hátrány
1. Kjetil Jansrud NOR 1:33,21
2. Beat Feuz SUI +0,22
3. Brice Roger FRA +0,33
4. Adrian Smiseth Sejersted NOR +0,34
5. Manuel Osborne-Paradis CAN +0,44
6. Mauro Caviezel SUI +0,45
7. Hannes Reichelt AUT +0,47
8. Thomas Dreßen GER +0,57
8. Max Franz AUT +0,57
10. Andreas Sander GER +0,58

Szakági VK:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Kjetil Jansrud NOR 360
2. Hannes Reichelt AUT 222
3. Vincent Kriechmayr AUT 220
4. Aksel Lund Svindal NOR 214
5. Max Franz AUT 204
6. Beat Feuz SUI 174
7. Adrein Théaux FRA 169
8. Aleksander Åmodt Kilde NOR 163
8. Josef Ferstl GER 163
10. Matthias Mayer AUT 160

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: