Stoch nyerte a kvalifikációt a Holmenkollenen

Kamil Stoch tökéletes napot tudhat maga mögött Osloban, hiszen azok után hogy a két edzéssorozatban is a legjobb volt, megnyerte a kvalifikációt is Robert Johansson és legfőbb összetettbeli üldözője, Richard Freitag előtt.

Stoch 131 méterrel a selejtezőben még úgy is a legmesszebb ugrott, hogy Stefan Horngacher a mezőnyhöz képest egy beülővel lejjebb hozta versenyzőjét, így összességében 6,2 ponttal bizonyult jobbnak mint legközelebbi üldözője, Robert Johansson, aki 130,5 métert repült. A harmadik helyet 130 méterrel a bajuszától megszabaduló Richard Freitag szerezte meg 130 méterrel, megelőzve az ugyanekkorát ugró Johann Andre Forfangot (130 m 4.) és Dawid Kubackit (130 m 5.).

A hatodik Andreas Stjernen lett 127,5 méterrel, míg Andreas Wellinger “csak” a 7. helyet szerezte meg egy 126 méteres kísérlettel. Az első tízbe rajtuk kívül Stefan Kraft (126,5  m 8.), Ryoyu Kobayashi (124,5 m 9.) és Daniel Andre Tande (124,5 m 10.) fértek be, vagyis a norvégok mind a négy pyeongchangi olimpiai bajnoka ott volt a legjobb 10 között, sokat ígérően a holnapi csapatversenyre.

Ráadásul az oroszlánkörmeit Zakopaneban már megvillantó Marius Lindvik 11. helyezése is figyelemre méltó, ahogy Halvor Egner Granerud szereplése is, aki remekelt az edzéseken, a selejtezőben pedig a 12. helyet szerezte meg.

A nagyobb nevek közül egyedül Maciej Kot nem fért be a legjobb 50-be, a lengyel ugró egy rontott ugrással lett 56.

Végeredmény

Hely Versenyző Ország Távolság Pontszám
1. Kamil STOCH   131.0 143.2
2. Robert JOHANSSON   130.5 137.0
3. Richard FREITAG   130.0 135.1
4. Johann Andre FORFANG   130.0 134.3
5. Dawid KUBACKI   130.5 132.3
6. Andreas STJERNEN   127.5 131.1
7. Andreas WELLINGER   126.0 126.9
8. Stefan KRAFT   126.5 126.6
9. Ryoyu KOBAYASHHI   124.5 125.8
10. Daniel Andre TANDE   124.5 125.2

Részletes eredmények

Raw Air

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Kamil STOCH   143.2
2. Robert JOHANSSON   137.0
3. Richard FREITAG   135.1
4. Johann Andre FORFANG   134.3
5. Dawid KUBACKI   132.3
6. Andreas STJERNEN   131.1
7. Andreas WELLINGER   126.9
8. Stefan KRAFT   126.6
9. Ryoyu KOBAYASHHI   125.8
10. Daniel Andre TANDE   125.2

Raw Air összetett

Versenyzői nyilatkozatok

Kamil Stoch (1.)

Ez egy remek nap volt, nagyon jól ment az ugrás, elégedett vagyok a teljesítményemmel. Különösen annak örülök, hogy ennyire jó időben ugrottunk, ilyenkor megengedhetjük magunknak, hogy csak arra figyeljünk, hogy magunkból kihozzuk a legjobbat, ilyenkor lehet igazán élvezni a síugrást.

A Raw Air sorozattal kapcsolatban egyszerűek a várakozásaim, remélem, hogy a legjobbamat tudom nyújtani, és remélem, hogy jó időnk lesz és fair körülmények között versenyezhetünk.

Robert Johansson (2.)

A mai nap egy jó kezdése volt a turnénak, sikerült javítanom az ugrásaimon Lahtihoz képest. Tudtam, hogy jó formában vagyok, ezért próbáltam lazán odaállni a Raw Air rajtjához. Hazai közönség előtt versenyezni mindig egyfajta nyomást jelent, de jó értelemben véve, amikor az emberek a sikeredért szurkolnak az fantasztikus érzés.

Richard Freitag (3.)

Ma jó napom volt, sikerült fokozatosan javítanom az ugrásaimon. Az első ugrást még eléggé elkéstem, de aztán fokozatosan ráéreztem, remélem tudom hasonlóan folytatni, mert sokkal jobb érzés így ugrani. A holnapi csapatversenyen biztosan éles verseny lesz, több erős csapat is van rajtunk kívül, reméljük, hogy hasonlóan jó idő lesz holnap is és egy fair versenyt láthatunk.

A hétvége programja holnap 17:00-tól a csapatversennyel folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: