Maren Lundby Világkupa-győztes!

Bár szombaton az időjárás és Katharina Althaus még megtréfálta Maren Lundbyt, vasárnap ismét nyerni tudott az idei szezonban egyeduralkodó norvég, és szezonbeli nyolcadik győzelmével, három versennyel a vége előtt matematikailag is bebiztosította az összetett győzelmét.

A rasnovi versenyeket eredetileg nem mostanra, hanem január elejére tervezték, akkor azonban a hóhiány miatt nem tudták őket megrendezni, így kerültek a mostani fordulók vészmegoldásként március elejére.

A hóval ezúttal nem is volt gond, noha az első versenyt szombaton nem túl kedvező időjárási viszonyok mellett rendezték, az időről időre megerősödő szél mellett a havaseső is folyamatosan nehezítette a versenyzők dolgát. Az első sorozat ennek ellenére hosszabb megszakítások nélkül lezajlott, a legmesszebb pedig a 93,5 métert ugró Katharina Althaus jutott, aki ezzel 3 tized ponttal megelőzte a VK-éllovas Maren Lundbyt, aki 92 métert repült. Carina Vogt két beülővel feljebbről ugrott 89,5 métert, ezzel övé volt a 3. pozíció, a junior világbajnok Nika Kriznar (93 m) lett a 4., Juliane Seyfarth (86 m) az 5., Irina Avvakumova (83,5 m) a 6. és Sara Takanashi (87 m) a 7. Ez az állás aztán végül egyben a végeredményt is jelentette, ugyanis a második kört hosszas halasztgatás után sem sikerült megrendezni.

Szombati eredmények

Althaus ezzel idei 3, győzelmét aratta, Lundby viszont ezzel együtt is 280 pontos előnnyel vezetett előtte az összetettben, ami azt jelentette, hogy ha vasárnap nyerni tud, akkor matematikailag is bebiztosíthatja a Világkupa-győzelmet.

althaus

Forrás: sportschau.de

Az első sorozatban tett is efelé egy nagyobb lépést a norvég, ugyanis mindenkit messze túlugorva 100 méternél landolt, ezzel 10,4 pont előnnyel vezetett a 94 méterig jutó Althaus (94 m) és az őt 3 tizedre követő Nika Kriznar (91 m) előtt.

A sorrend pedig a második ugrások után sem változott az élen, Maren Lundby ugyanis ismét hatalmasat ugrott, és 97 méterrel simán nyerte a versenyt. Althaus 92 méterrel ismét elég messze volt a norvégtól (összességében 23,2 pontot kapott ma tőle), de megtartotta a 2. helyet, Nika Kriznar (93,5 m) pedig megszerezte pályafutása első dobogóját a Világkupában.

A 4. helyet ezúttal Sara Takanashi (93,5/89,5 m) szerezte meg Carina Vogt (90/90 m 5.) és Daniela Iraschko-Stolz (88/94 m) előtt.

Vasárnapi eredmények

A hétvégén egyébként Vörös Virágért is szoríthattunk, aki a pénteki és a vasárnapi kvalifikáción is a 43. helyet szerezte meg, ezzel a fő versenyre sajnos nem jutott tovább.

Az összetettben 1120 ponttal Maren Lundby vezet, és már biztosan győztes, a 2. helyen Katharina Althaus áll 820 ponttal, a 3. Sara Takanashi 666 ponttal, mögötte Yuki Ito (516), Irina Avvakumova (493) és Carina Vogt (443) a további sorrend.

Világkupa összetett

A női VK sorozat egy hét múlva a Holmenkollenen folytatódik.

A címlapkép forrása: bt.no

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: