Olimpiai összefoglaló – 8. nap

Mozgalmas nyolcadik napon vagyunk túl az olimpián. Short trackben két döntőt rendeztek, mindkétszer magyar érdekeltséggel – és Jászapáti Petra révén pontszerzéssel. Alpesi síben egy snowboard-világbajnok szerezte meg az aranyérmet, Kamil Stoch pedig immáron háromszoros olimpiai bajnok. A német hölgyek jelentős vereséget szenvedtek biatlonban, míg sífutásban a norvég váltó szoros küzdelemben verte a svéd hölgyeket.


Mozgalmas nap volt a szombati is az olimpián. Csütörtökhöz hasonlóan ma is kilenc számba osztottak érmeket. Szerencsére a szél csak egy rövid időre tudott beleszólni a programba, az alpesi sít egy óra halasztás után sikerült zavartalanul megtartani.

Magyar szempontból az egyik legjobban várt nap volt a mai, ugyani rövidpályás gyorskorcsolyázóink közül ugyanis hárman is szerepeltek a Gangneungi Jeges Arénában. A férfiak 1000 méteres versenye a negyeddöntőkkel folytatódott. Itt Liu Shaolin Sándor, a szám idei világkupa-győztese egészen a döntőig menetelt a nap folyamán. Az A-döntőben azonban a rajt után nem sikerült élre állnia, és a hajrában egy előzés közben kibillent, kilökve a hazaiak két versenyzőjét, így a későbbi bronzérmes Seo Yi-rát is. Sándort végül megbüntették, így a nyolcadik helyre sorolták vissza. A versenyt egyébként a kanadai Samuel Girard nyerte az amerikai John-Henry Krueger előtt.

1500 méteren két magyar lánynak is szurolhattunk: Bácsaki Sára Luca sajnos az előfutamban kiesett, de Jászapáti Petra higgadt versenyzéssel lépkedett előre körről-körre. Az elődöntőben is kivárásra játszott, és a háttérből szemlélve megúszta az összeakadó második és harmadik kicsúszását, így végül „nevető másodikként” bejutott a hétfős döntőbe. Itt is folyamatosan kivárásra játszott, és végül a hatodik, pontszerző helyért meg tudta előzni Ariana Fontanát! A versenyen végül hazai siker született Choi Min-jeongnak köszönhetően. Mögötte a kínai Li Jinyu és a kanadai Kim Boutin végeztek még dobogón.

Beszámoló a short track mai napjáról

pod

Megrendezték a férfi síugrók egyéni nagysáncos küzdelmeit is. Mindenki azt találgatta, hogy vajon Andreas Wellinger is csatlakozni tud-e a duplázó olimpikonok táborához. Az első futamban a német a harmadik helyen végzett, nem sokkal lemaradva az éllovas Kamil Stochtól és az idei eredményei alapján meglepetésre második helyen Michael Hayböcktől. A második sorozatban ha nem is jelentősen, de átrendeződtek az erőviszonyok: a sorozat legjobbja Daniel-André Tande egészen a negyedik helyig jött előre, de a dobogóra már nem léphetett fel, mert megelőzte őt Robert Johansson. Michael Hayböck egy gyenge ugrással lecsúszott a dobogóról. Andreas Wellinger egy 142 méteres ugrással próbálta megelőzni Kamil Stochot, aki mindössze 136,5 méterig repült. A lengyel végül megőrizte a vezetést és ezzel háromszoros egyéni olimpiai bajnoknak mondhatja magát!

A síugrás részletes beszámolója

Képtalálat a következőre: „ester ledecká gold”

Minden bizonnyal az egész olimpia legnagyobb szenzációját hozta az alpesi sízők női szuper-G versenye. Sokan Lindsey Vonnra figyeltek, aki végül hibái miatt az éremszerzésről is lemaradt. A versenyt sokáig a szám címvédője, az osztrák Anna Veith vezette a liechtensteini Tina Weirather előtt. A liechtensteini lány családja 7. olimpiai érmét szerezte. Veithet már sokan győztesként köszöntötték, amikor jött a meglepetés: a cseh snowboard-világbajnok Ester Ledecká 26-os rajtszámmal nagyszerű menetet mutatott be és végül egy századdal megszerezte a vezetést és ezzel együtt az olimpiai bajnoki címet. Ledecká – az alpin snowboard egyik legjobbjaként – két éve döntötte el, hogy eredeti száma mellett alpesi síben is indulna az olimpián. Ennek eredményét láthattuk ma. A cseh lány egy hét múlva az alpin boardosok parallel óriás versenyén is rajthoz áll, ahol világbajnokként és a szakági világkupa éllovasaként az egyik legnagyobb esélyes.

Részletes beszámolónk a szuper-G-ről

Ismét megtelt élettel az Alpensia Baitlon- és Sífutó Centrum. A biatlonos hölgyek utolsó egyéni számát, a tömegrajtos versenyt rendezték. A már eddig is két ezüstöt szerző Anastasiya Kuzmina uralta a versenyt, az utolsó lövészetben elkövetett hibája után is már biztos volt, hogy a szám olimpiai bajnoka lesz a célban. Ezzel egyébként északi szomszédunk legsikeresebb olimpikonjává vált. A fehérorosz címvédő, Darya Domrachevának ezúttal be kellett érnie az ezüstéremmel, míg Tiril Eckhoff révén a norvégok örülhettek bronznak. Meglepetésre az olimpián eddig rendkívül sikeres németek a tízben sem végeztek.

Képtalálat a következőre: „anastasiya kuzmina gold”

A sífutók számára ma a 4×5 kilométeres női váltót rendezték meg, ahol fordulatos versenyben végül az Østberg, Jacobsen, Haga, Bjørgen összeállítású norvég kvartett előzte meg a hajrában a Svédország váltóját (Haag, Kalla, Andersson, Nilsson összeállíátsban). Nem sokon múlt a teljes skandináv dobogó, ugyanis a finnek az utolsó váltást követően majdnem utolérték az orosz olimpikonok befejező emberét, az élen álló kettőstől időközben leszakadó Anna Nechaevskayát. Végül utóbbi meg tudta őrizni a dobogós helyet. Nechaevskaya mellett Nepryaeva, Belorukova és Sedova alkotta az orosz váltót.

Képtalálat a következőre: „sarah höfflin 2018”

Hatalmas svájci diadalt hozott a női szabadstílusú sízők slopestyle versenyén. A big airben idén már X Gamest nyerő Sarah Höfflin olimpiai aranynak örülhetett ezúttal. Az ezüstérmet honfitársa, a mindössze 9 napja nagykorú Mathilde Gremaud szerezte meg. Isabel Atkins révén a britek szereztek még egy bronzérmet. Az X Games aktuális bajnoka, Maggie Voisin ezúttal csak a negyedik lett.

A befejező két futammal folytatódott a női szkeleton. Itt a címvédő brit Lizzy Yarnold és a korábbi osztrák összetett világkupagyőztes Janine Flock összecsapását láthattuk. A három sorozat után második Yarnold új pályacsúcsot állított fel, amire válaszul a vezető Flock mindössze a futam 10. idejét futotta, amivel a dobogóról is lecsúszott. Így Lizzy Yarnold mögött a német Jacqueline Lölling lett a második, míg a bronzérmet a szintén brit Laura Deas szerezte meg.

Képtalálat a következőre: „lizzy yarnold 2018”

A férfi műkorcsolyázók egyéni versenyei is befejeződtek a mai nap. Itt japán címvédés történt: szocsi olimpiai bajnoka, a japán Yuzuru Hanyu a szabad programban a legjobban teljesített, majd a szabad programban a második legmagasabb pontszámot érte el. Ezzel 1952 után láthattunk címvédést a számban. A második helyet a szintén japán, Shoma Uno szerezte meg, míg a spanyol Javier Fernández lett a harmadik.

Jégkorongban a hölgyeknél már az egyenes kieséses szakasz zajlik, ahol a negyeddöntőben az oroszok Svájcot verték és játszanak majd negyeddöntőt Kanadával, míg a másik ágon Finnország győzte le Svédországot. Előbbiekre a Egyesült Államok vár majd a döntőbe jutásért zajló meccsen.

A férfi torna csoportköreiben az A-csoportban a csehek Kanadát verték, míg Svájc kiütéses győzelmet aratott a házigazdák felett. A B-csoportban már megszületett a végeredmény, az oroszok az amerikaiak elleni győzelemmel megszerezték a csoportgyőzelmet, míg Szlovénia hosszabbításban győzte le a szlovákokat. Így a körbeverések miatt mindhárom csapat négy ponttal sorakozik, de rangsorolás szerint Szlovénia reménykedhet csoport másodikként az automatikus negyeddöntőbe jutásban.

Az éremtáblázaton továbbra is folytatódott az európai nemzetek fölénye: Németország továbbra is 9 arannyal áll az élen, mögötte Norvégia 7 arannyal, míg Hollandia a gyorskorcsolyában mutatott fölényének köszönhetően a harmadik. Mögötte 5-5 arannyal Kanada és az Egyesült Államok következik. A hazaiak a 9. helyen állnak 3 arannyal.

Alternatív táblázatunkban továbbra is Norvégia vezet:

Tábla

Folyamatosan bővülő táblázatunk az alábbi linken keresztül letölthető:

pjongcsang18tablazat

Holnap hat számban osztanak egyéni érmeket: alpesi síben a férfi óriásműlesiklás következik hajnalban, biatlonban a férfi tömegrajtos versenyt rendezik, sífutásban pedig a férfi váltóverseny lesz a programban. Freestyle síben két versenyt is rendeznek: férfi aerialst és slopestylet. Míg gyorskorcsolyában a mai szünnap után a női 500 méteres versennyel folytatódnak a küzdelmek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: