Kristoffersen végül legyőzte saját magát és Hirschert Kitzbühelben

Henrik Kristoffersen lehengerlő sikerét hozta a kitz-i hétvége záró száma. A norvég másodperces előnnyel verte idei „mumusát”, Marcel Hirschert, míg a dobogó legalsó fokára Daniel Yule állhatott fel. A szakadó hóesésben a pályatűzők sem tették könnyebbé a versenyzők dolgát az amúgy is rendkívül trükkös lejtőn: egy igen ritmustalan és egy már-már túlzottan ritmusos tűzésen mérték össze tudásukat a világ legjobbjai.

A kitzbüheli Hahnenkammwochenende hagyományos zárásaként szokták megrendezni a műlesiklást, és ez idén sem volt másként. A szlalomot a Streif célegyenese, a Zielschuss mellett elterülő Ganslernhangon rendezik meg. A név libalejtőt, libalegelőt jelent magyar fordításban. Egyébiránt a wengeni és a keddi schladmingi pálya mellett talán a legnagyobb kihívás elé állítja a sízőket. A pálya számos letöréssel rendelkezik, melyeket meredek szakaszok követnek. A cél előtt még egy félig-meddig oldalirányú az letörés is helyet kap.

Hahnenkamm-Rennen Kitzbühel fényképe.

Stefano Gross (6.) avatta fel a pályát, de menetével nem volt elégedett a célban. Hogy elégedetlensége jogos volt-e, azt Hirscher (3.) menete mutatta meg. Az osztrák a már megszokott dominanciáját mutatta, de lehengerlő előnyt nem tudott kisíelni Gross-szal szemben. Szoros első futamot vetítette előre Daniel Yule (4.) szintén igen magabiztos menete is.

Végül a szoros verseny reményét adta át a múltnak Michael Matt (2.) szemre rendkívül darabos menete. Az osztrák közel maradt a kapukhoz és nagyon határozottan tette oda léceit a kanyarokban. André Myhrer (9.) rendkívül zaklatott menetével nem előzött meg senkit az előtte jövők közül. Henrik Kristoffersen (1.) hasonló tempóval támadta a pályát, mint Matt, de a norvég sokkal szebb íveket húzva átvette a vezetést. A legjobb hét sorát Manfred Mölgg (17.) zárta, aki több hibát is vétett, ráadásul ívválasztásai sem voltak a legjobbak.

Henrik Kristoffersen

Aleksander Khoroshilov saját edzője pályáján síelhetett, de egy nem túl acélos futam végén még kapura is lépett. Ugyanott esett ki Alexis Pinturault is, aki előtte már egy hatalmas hibát megmentett, nem kis bravúrral. Myhrer után újabb svédnek tört bele a bicskája a pályába, de Mattias Hargin (15.) legalább már célba tudott érni. Luca Ärni (23.) igen lassú, darabos futamot tudhatott a háta mögött.

Fritz Dopfer (26.) sem reménykedhetett már igazán jó helyezésben menet közben, de egy rontás további jelentős tizedekbe került. Foss-Solevåg (7.) próbált hasonló stílusban síelni, mint Kristoffersen, vagy Matt, ami egy-egy hiba ellenére is azt jelentette, hogy két másodpercen belül tudott maradni. Rendkívül agresszíven kezdett Dave Ryding (25.), de a pálya közepére szétesett sízése. Már csak Manuel Feller (13.) volt hátra a reklámszünet előtt, ezúttal viszont bevállalós stílusa csak két másoderces hátrányra volt elég.

Érdekes lett volna összevetni Lizeraux (14.) és Feller menetét. A két versenyző teljesen eltérő stílus ellenére is közel azonos idővel álltak. Marco Schwarznak (11.) az olimpiáért is még bizonyítania kell, így neki nagyszerű eredmény, hogy Fellert is meg tudta előzni egy futam után. Nestvold-Haugen (5.) is valószínűleg hasonló tanácsokat kaphatott, mint honfitársai, a kapott intelmeket pedig egy top5-ös eredményre tudta váltani. Jean-Baptiste Grange (10.) a pálya egyes részein már-már régi önmagát idézte, így egy nagy mentés után is jó eredménynek örülhetett.

Ramon Zehnhäusern (8.) egy hete a dobogóért küzdhetett, és magas rajtszámához képest ezúttal is figyelemreméltó eredményt síelt. Christian Hirschbühl (28.) szinte el is esett egy kapuvétel alatt, abból tudott továbbsíelni. Így viszont senkit nem előzött meg a célba érők közül. Jonathan Nordbotten (20.) volt az első norvég, aki a top10 közelébe sem tudott kerülni, majd pedig Loïc Meillard és Linus Straßer is hamar búcsúzni kényszerült.

Victor Muffat-Jeandet (12.) menete nem volt ugyan tökéletes, de így is hosszú idő óta az egyik legjobb műlesikló futamát teljesítette. Marc Digruber (16.) rendkívül zaklatottan síelt, számára így már szinte nem maradt meg az a halvány esély sem, hogy bekerüljön az osztrák olimpiai csapatba.

Az addigi havazás egyre inkább szakadó hóesésbe váltott, ez sem segített Erik Readen (31.). A kanadai azonban az utolsó helyen csak addig állt, míg Patrick Thaler (40.) le nem ért közvetlenül utána. David Chodounsky (18.) az előzőekhez képest egy korrekt menetet mutatott be. Robin Buffet idén először kapott rajtszámot a harmincból, azonban nem tudott célba érni. Štefan Hadalin (33.) 31-es rajtszáma, a ranglista pontegyenlőségei miatt, szintén a legjobb harmincas csoportból valónak tekinthető. A szlovén azonban nem nyugodhatott meg a célban, ami a továbbjutást illeti.

Harmincon túlról is számos versenyző tudott kvalifikálni a második futamba: a legnagyobb szenzáció az idén már többször is bizonyító Clement Noel (19). volt, 47-es rajtszámmal. De hasonlóan jelentős eredmény Dominik Raschner 21. helye, aki legmagasabb rajtszámmal, 62-essel jutott tovább. Rajtuk kívül bejutott még Marc Rochat (22.), David Ketterer (24.), egy Kostelić-tanítvány, Matej Vidović (26.), Tommaso Sala (29.) és Adam Žampa (30.)

Samsal Dalibor is a rajtlistán szerepelt. A magyarrá lett horvát az utóbbi időben gyorsszámokban is edsett, Stark Márton szövetségi kapitány elmondása szerint a kombináció miatt. Ezúttal közepes első szektor után egy letörés eldobta és hátára érkezve esett ki.


A második futam svéd edző által tűzött pályáját az osztrákok korábbi klasszisa, Thomas Sykora síelte meg a tv-nek, majd Adam Žampa (21.) már élesben is kipróbálhatta a pályát. Tommaso Sala (22.) sokáig eséllyel pályázott a vezetésre, végül a szlovák mögé került. Christian Hirschbühl az előzőekhez képest azért más kategóriát képvisel, de hatalmas előny birtokában lépett kapura. Újabb horvát ifjonc állhatott rajthoz a második futamban, ezúttal Matej Vidović (20.). A horvát már közelítette a másodperces előnyt, amikor egy jelentős hiba után előny felét eladta, de azt már a célig vitte.

Fritz Dopfer (18.) az első viszonylag tiszta menetet tudta síelni a délután folyamán, de a pálya elején nem volt igazán gyors. Dave Ryding (9.) tavaly itt még vezetett egy futam után, most viszont hibázott délelőtt. Ezúttal viszont agresszív sízéssel könnyedén vette át a vezetést. A nehéz tűzésű, technikás pálya három rendkívül bevállalós sízőt is követelt: David Ketterer, Marc Rochat és Luca Ärni is kiestek, a két svájci ráadásul már szép előnyt is kiépített. Élete első pontjaiért síző, hazai Dominik Raschner három kapu után búcsúzott.

Végül Jonathan Nordbotten (7.) volt az első, aki öt versenyző után ismét célba ért: a norvég ugyan megharmadolta hozott előnyét, de így is átvette a vezetést Rydingtól. A francia Clement Noel (8.) végig pár századdal jobb, vagy rosszabb részidőkkel állt, végül nyolc százados hátránnyal ért célba. David Chudounsky (15.) meglehetősen hullámzóan síelt, de az utolsó, meglepően trükkös vertikális kombinációban jelentős hátrányt szedett össze.

Manfred Mölgg (9.) gyenge kezdés után a pálya alsó szakaszára összeszedte magát. Marc Digruber (19.) volt az első hazai, aki az eddigi háromból célba ért, de jelentősen visszaesett. Matthias Hargin (16.) nagyon megküzdött a hazai tűzésű pályán, míg Julien Lizeraux (14.) szintén erős közepest nyújtott csak. Manuel Feller (5.) egy szektor alatt eladta négytizedes előnyét, aminek felét a célig visszaépített rendkívül látványos sízésével.

Muffat-Jeandet (4.) már délelőtt sem jött rosszul, de szoros meccsben ezúttal Fellerrel szemben még növelni is tudta előnyét. Marco Schwarz (16.) utóbbi időben látott komolyabb hullámvölgye tovább folytatódott. Jean-Baptiste Grange (13.) nem tudott még egy jó futamot hozzátenni a délelőttihez, konkurálni sem igazán tudott élen álló honfitársával. Harginhoz hasonlóan Myhrernek sem hozott szerencsét edzője pályája – egy nagy hiba után még úgy nézett ki, továbbsíel, de egy kapu után ki is esett.

Már csak nyolcan voltak hátra a versenyből és Ramon Zenhäusern (6.) következett, aki úgy néz ki, a világ legnehezebb szlalompályáin érzi igazán otthon magát. Az utolsó szektorig rettentő magabiztosan jött, de az utolsó negyedben érthetetlen módon került hátrányba. Sebastian Foss-Solevåg egy kaputévesztés után még visszakapaszkodott ugyan, de kicsivel később kiesett a nap kritikusnak bizonyuló vertikális kapunál.

Stefano Gross (11.) személyében már olyan állt rajthoz, aki akár a dobogóra is eséllyel pályázhatott, de egy hatalmas hiba után jelentős hátrányba került. Nestvold-Haugen (12.) a pálya végéig versenyben volt Muffat-Jeandet-val, de a végén jelentősen visszaesett tempója. Daniel Yule (3.) továbbra is élete első dobogójára pályázik, és a szakadó hóesésben a rajt utáni apró hiba után mindent meg is tett azért, hogy végre a legjobb háromban végezhessen.

Marcel Hirschernek (2.) másodperces hátrányból kevés esélye volt arra, hogy beérje győzelmek számában Hermann Maiert. Ezzel együtt rendkívül bevállalósan rontott neki a pályának és csak centikre volt szinte minden kaputól, de ezzel együtt is csak két tizeddel volt jobb, mint az előtte érkező Yule.

Michael Matt közel egy másodperces fórt hozott magával az első futamból és a pálya elején egy jókora kövér kapuvételt is bőven elbírt előnye, ráadásul tempójának köszönhetően alig adott el pár századot. Azonban a kritikus, Ante Kostelić tűzését idéző vertikális kapu az ifjú osztrákon is kifogott, kaputévesztés miatt esett ki a versenyből.

Már csak Henrik Kristoffersen volt hátra, aki az idei szezonban már hét második helynél tartott – ebből ráadásul ötször Hirscher verte meg – ilyen tökéletes esélye pedig még nem volt eddig a norvégnak, hogy megszerezze szezonbeli első sikerét. Bár takarékoskodhatott is volna előnyével, szinte Hirscherhez hasonló erővel rontott neki a pályának, ami miatt ugyan egy-egy kisebb bizonytalanságot is láthattunk, de előnye még nőtt is. Majd az utolsó letörésnél hatalmasat mentett, ugyanis a pálya domborzata eldobta őt a következő kaputól. Hatalmas bravúr, hogy végül versenyben maradt és onnan már nem hibázva, 97 száazdot megőrzött előnyéből a célig.

Képtalálat a következőre: „kitzbühel podium yule”

Henrik Kristoffersen szinte napra pontosan egy éve, Schladmingban szerezte utolsó győzelmét. Az idei szezonban ötször volt második Marcel Hirscher mögött, és további két volt még második. Mai győzelmével talán épp a legjobbkor fordítja meg az eddigi trendet az olimpia előtt – bár ehhez minden bizonnyal Marcel Hirschernek is lesz egy-két szava. A norvég egyébként 16. győzelmét aratta, öt szezon óta mindig aratott legalább egy sikert. Marcel Hirscher ötversenyes szlalom-egyeduralma tört ma meg idei első második helyével. Így továbbra is egy győzelem választja el őt a bűvös 54.-től, azaz Hermann Maier sikereinek számától. A hamarosan 25 éves svájci Daniel Yule először állhatott fel világkupa dobogóra, annak ellenére, hogy egy ideje már a világ legjobb 10 szlalomosa közt emlegetik. A skót szülőkkel rendelkező svájci a legendás Kandahar Síklub kötelékébe tartozik. Yule és Ärni idei sikerei, valamint Zenhäusern elmúlt hetekben mutatott szintén jelentős előretörése jól jelzi, a svájciak szép lassan ismét tényezővé válhatnak a leglassabb számban is.

Végeredmény

Hely Versenyző Hátrány
1. Henrik Kristoffersen (NOR) 1:48,49
2. Marcel Hirscher (AUT) +0,97
3. Daniel Yule (SUI) +1,35
4. Victor Muffat-Jeandet (FRA) +2,16
5. Manuel Feller (AUT) +2,22
6. Ramon Zenhäusern (SUI) +2,34
7. Jonathan Nordbotten (NOR) +2,55
8. Clement Noel (FRA) +2,63

Szlalom szakági világkupa:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. M. Hirscher Ausztria 634
2. H. Kristoffersen Norvégia 535
2. M. Matt Ausztria 348
4. A. Myhrer Svédország 323
5. D. Yule Svájc 270
6. L. Ärni Svájc 229
7. S. Foss-Solevåg Norvégia 221
8. S. Gross Olaszország 197

Összetett világkupa:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. M. Hirscher Ausztria 1054
2. H. Kristoffersen Norvégia 900
3. A. L. Svindal Norvégia 666
4. K. Jansrud Norvégia 665
5. A. Pinturault Franciaország 588
6. B. Feuz Svájc 536
7. M. Mayer Ausztria 470
8. P. Fill Olaszország 406

Folytatás kedd este Schladmingban, a szintén legendás Nachtslalommal!
A tervek szerint előtte még egy régóta tervben lévő Ivica Kostelić-portréval is jelentkezünk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s