Féltávnál Tande vezeti a Sírepülő VB-t

Két ugrás után, féltávnál, Daniel André Tande vezeti az oberstdorfi sírepülő világbajnokságot. A norvég 10,9 ponttal vezet a visszatérő és egyben legjobb hazai Richard Freitag előtt. A harmadik Kamil Stochnak már közel húszpontos hátránya van. A dobogósokat nagy előny választja el a mezőny többi részétől.    A versenyre sajnos valamelyest rányomta bélyegét a változó szél, és az ezekre adott megkérdőjelezhető beülőváltások.

A csütörtöki rossz idő miatt a kvalifikációt egy nappal későbbre halasztották a szervezők. Szerencsére pénteken már versenyzésre ideális időben tudták megrendezni a kvalifikációt. A kiesők közt váratlan nevet nem találtunk, annak ellenére sem, hogy sírepülő versenyről lévén szó, csak a legjobb negyven léphetett tovább a versenyre. Igaz, mindössze 46 versenyző nevezett csak. A selejtezőt egyébként Daniel André Tande nyerte 238,5 méteres ugrással, amivel új sáncrekordot is felállított. Több mint tíz pontos előnye pedig a verseny egyik legnagyobb favoritjává emelte. A második helyen Kamil Stoch (232,0 m), a harmadikon pedig Andreas Stjernen (217,0 m) végzett. A visszatérő Richard Freitag a bíztató 6. helyen végzett.

A selejtező végeredménye

Windfahne

Az első sorozatra is kitartott a gyenge hóesés, de ez szerencsére nem kavarta meg az erősorrendet – nem úgy a szél és a beülőváltások. Fontos megjegyezni, hogy a VB szabályai szerint az első sorozat után a legrosszabb 10 versenyző már nem folytathatja a versenyt. A versenyzők kezdetben a 17-es beülőből kísérelhettek meg minél messzebb repülni. Sírepülésről lévén szó, az első említésre méltó ugrást, azaz 200 méter feletti repülést Dawid Kubackitól (14.) láthatuuk, aki 207,5 méterrel toronymagasan vette át a vezetést. Sokáig azonban nem örülhetett a lengyel a szponzorfal előtt. Következett ugyanis a sérülés után visszatérő Richard Freitag (2.), aki nem az addigi ugrásokkal, hanem a jóval később ugró esélyesekkel akart konkurálni. A német 228 méteres ugrása majd’ 30 pontos fórt jelentett.

Egyre előrébb léptünk a sírepülő ranglistán, így elkezdtek záporozni a 200 méteres ugrások is: Forfang (207,0 m, 13.) ugyan K-pont fölé jutott, a világbajnoki címtől viszont rendkívül távol került egy ugrás után. Jernej Damjan (216,0 m, 8.) ugrása már ennél erősebbnek bizonyult, míg meglepetésre az amerikai Kevin Bickner (201,5 m, 19.) is csatlakozott a 200-as klubhoz. A gyengébbik Kobayashi, Ryoyu (207,5 m, 15.) távolságára nem lehetett panasz, azonban az ugrást épp csak meg tudta fogni a leérkezés után.

Látva a viszonylag nagy ugrásokat, a zsűri gyorsan reagált és eggyel lejjebb, a 16-os beülőbe hozták le a versenyzőket. Kamil Stochnak (230,0 m, 3.) ez sem jelentett akadályt ahhoz, hogy a nap addigi leghosszabb repülését mutassa be. Azonban a lengyel érkezése a nap egyik legneccesebb szituációja is volt: majdnem elbukta az ugrást, ami a zsűripontszámokban is meglátszott. Így továbbra is Freitag állt az élen, bár Stoch 0,7 pontos távolságban szorosan követte.

A lengyel után többen nem is érték el a kalkulációs pontot. Erre végül elsőként a korábbi sáncrekorder Andreas Wellinger (12.) volt képes, azonban mindössze 206 méteres ugrásával már hamar közel húszpontos hátrányt szedett össze. Továbbra sincs igazán jó szériája az osztrákoknak: Michael Hayböck (171,5 m, 28.) 171,5 méteres ugrása sem volt már túl jó eredmény, azonban az érkezés után egyik léce elélezett, aminek bukás lett az eredménye. Szerencséje, hogy lécei leoldottak. Így miután megállt, egyből fel is pattant, jelezve, jól van.

A technikai kényszerszünet után Domen Prevc (179,5 m, 24.) és Markus Eisenbichler (197,5 m, 16.) sem éppen topformájukról tettek tanúbizonyságot. Stefan Kraft (5.) következett, aki 218,0 méteres repüléssel lőtávolon belül maradt Freitaghoz képest. Anze Semenič (214,5 m, 7.) is szép repüléssel erősítette tovább az élmezőnyt. Clemens Aigner (202,0 m, 18.) egy hete meglepetésre a legjobb osztrák volt, de ez az első sorozatban nem sikerült ma neki.

Az erősödő szembeszélre válaszul a zsűri újabb egy beülővel lejjebb hozta a versenyzőket, így Peter Prevc (4.) 222,5 méteres repülése is csak hárompontos elmaradást eredményezett. Noriaki Kasai (6.) sírepülő tudása kitartott a hétvégére: a japán 218,5 méter után egy bizonytalan leérkezés miatt bukott jelentős pontokat. A japán egyébként az addigi legnagyobb szembeszelet fogta ki, ami miatt újabb egy beülővel módosítottak, lefelé… A szél viszont hamar csillapodott, ami rá is nyomta a bélyegét a hátralévő versenyzők ugrásaira: Johansson (204,0 m, 11.) és Ammann (203,5 m, 9.) is jelentősen megszenvedett a lassabb elugró sebességgel és a gyenge szembeszéllel.

Daniel André Tande lors de la deuxième manche de l'épreuve de vol à skis d'Oberstdorf, le 19 janvier 2018

Az újdonsült sáncrekorderen azonban már a hátszél sem fogott ki (igaz a zsűri erre bezzeg már nem reagált), Daniel André Tande (1.) kereken 212 méterig repült, ami a kompenzációkkal együtt 1,3 pontos vezetést biztosított számára. Nem volt ennyire szerencsés a múlt heti győztes Andreas Stjernen (193,0 m, 10.), aki már jelentős szembeszélben ugrott az alacsony beülőből, így még a K-pontot sem érte el. Ezzel egy ugrás után már közel 20 pont volt a hátránya honfitársával szemben.

Az első sorozat eredménye

Hely Versenyző Ország Távolság Pontszám
1. Daniel Andre TANDE NOR 212,0 207,2
2. Richard FREITAG GER 228,0 205,9
3. Kamil STOCH POL 230,0 205,2
4. Peter PREVC SLO 222,5 202,7
5. Stefan KRAFT AUT 218,0 200,2
6. Noriaki KASAI SLO 218,5 193,2
7. Anze SEMENI SLO 214,5 192,1
8. Jernej DAMJAN SLO 216,0 190,7
9. Simon AMMANN SUI 203,5 189,6
10. Andreas STJERNEN NOR 193,0 188,4

A szünet legfontosabb híre volt, hogy Michael Hayböck nem vállalta a további versenyzést, ezzel Mikhail Nazarov (161,0 m, 30.) egészítette ki a második futamot 30 fősre. Az orosz a 25. beülőből kezdhette a második sorozatot, viszonyalg erős hátszélben, de Colloredo (184,0 m, 29.) meg tudta tartani pozícióját az orosszal szemben. A zsűri ismét rendkívül gyorsan reagált az enyhélü szélre, így Junshiro Kobayashi (169,0 m, 28.) már a 22-es beülőből ugrott 169 méterig. Ahonen (194,5 m, 24.) már majdnem megközelítette a K-pontot, amivel maga mögé utasította Romashovot (191,0 m, 25.) és Insamot (185,0 m, 26.) is.

A Domen Prevc (187,5 m, 23.), Leyhe (197,5 m, 19.), Poppinger (195,5 m, 18.) trió egymás után vették át a vezetést, Leyhe az addigi legnagyobb ugrással. Denis Kornilov (183,5 m, 21.) személyében három orosz versenyző volt a második sorozatban, de kiemelkedőt ő sem tudott ugrani. Ők egyébként már mind a 19-es beülőből indulhattak. Piotr Zyla (183,5 m, 20.) és az utána következők már a 17-esből folytathatták a versenyt, de sem ő, sem Bickner (167,0 m, 22.) nem tudták átvenni a vezetést. Clemens Aigner (17.) egy 181,5 méteres ugrással már az élre állt, majd érkezett Stefan Hula (196,5 m, 14.), aki húsz pont feletti előnnyel Aignert is megelőzte.

Azonban a lengyel uralkodása is pünkösdinek bizonyult: Markus Eisenbichler (205,5 m, 12.) elsőként jutott 200 méter fölé, majd ez rögtön utána Ryoyu Kobayashinak (205,5 m, 11.) is sikerült – igaz ők már gyenge szembeszelet kaptak. Végre megérkeztek a 200 méteres ugrások, de a sorrend konzerválódott az első futamhoz képest: Kubacki (208,0 m, 10.), Forfang (207,5 m, 9.), Wellinger (207,0 m, 8.), majd pedig Robert Johansson (5.) vette át a vezetést. Utóbbi a nap addigi leghosszabb repülésével 213,5 méterig jutott.

Tíz versenyző volt már csak hátra a pénteki programból. Közülük Andreas Stjernen (203,6 m, 6.) érkezett elsőként, a 16-os beülőből, de 203 méterével kikapott honfitársától. Simon Ammann (15.) ismét jókora szembeszelet kapott, így 177,0 méternél kellett letennie léceit (egyébiránt 45,3 pontos kompenzációt kapott), így elszálltak reális esélyei a végső éremre. A versenyben először erre is reagált a zsűri: a 18-as beülőből ugrottak tovább.

Jernej Damjanon (174,5 m, 16.) ez sem tudott segíteni, erős hátszélnek köszönhetően már csak 174,5 méteres ugrást tudott produkálni. A körülmények legnagyobb győztese ekkor már egyértelműen Robert Johansson volt, aki továbbra is az élen állt. Vezető pozícióját pedig Anze Semenič (178,0 m, 13.) gyengébb ugrása és Noriaki Kasai (27.) jelentősen rontott próbálkozása után is megőrizte. A japán veterán mindössze 123,5 méterig ugrott, igen erős hátszélben.

Újabb beülő módosítás következett, szám szerint a 10. Stefan Kraft (4.) a 20-asból végre ismét K-pont feletti repülést mutatott be, egész pontosan 208,5 méterest, amivel átvette a vezető helyet Robert Johanssontól. Peter Prevc (199,0 m, 7.) az éppen javuló körülmények közt sem jutott el 200 méterig, így összességében 13 ponttal elmaradt Krafttól. Újabb módosítás, ezúttal vissza a 18-asba.

Kamil Stoch (3.) kifogott egy szélcsendes pillanatot, amivel egy nagyszerű, 219,0 méteres repülést mutatott be, ezzel pedig toronymagasan vette át a vezetést az osztráktól. A sorozat végére azért csak megérkezett a várva várt tűzijáték: Richard Freitag (2.) 225,0 méterig jutott, amivel valamelyest ellépett lengyel riválisától és nem mellesleg felkorbácsolta a hazai közönség hangulatát.

Már csak az első sorozatban győztes Daniel André Tandéra (1.) vártunk, aki edzői kérésre a 16-os beülőt választotta. Nem volt túlzott Alexander Stöckl bizalma, a norvég klasszis így is 227 méteres repüléssel a sorozat legnagyobbját ugrotta, amivel toronymagasan, 10 pontos előnnyel tarthatta meg a vezetést.

Féltávnál tehát Tande több mint tíz pontos előnnyel vezet Freitag és közel húsz pontos előnnyel Stoch előtt. A negyedik Stefan Kraft már 37,3 pontos hátrányban van, mögötte viszont viszonylag sűrűn követik a többiek. Azaz már két ugrás után is kezd kikristályosodni a dobogósok névsora. De ne feledjük, síugrásban a szokásosnál is nagyobb különbségek fordíthatók még meg, ráadásul egy egész éjszakát tölthetnek regenerálódással a versenyzők.

Állás két sorozatot követően:

Hely Versenyző Ország 1. sorozat 2. sorozat Pontszám
1. Daniel Andre TANDE NOR 212,0 227,0 449,6
2. Richard FREITAG GER 228,0 225,0 438,7
3. Kamil STOCH POL 230,0 219,0 431,8
4. Stefan KRAFT AUT 218,0 208,5 412,3
5. Robert JOHANSSON NOR 204,0 213,5 408,0
6. Andreas STJERNEN NOR 193,0 203,0 404,7
7. Peter PREVC SLO 222,5 199,0 399,3
8. Andreas WELLINGER GER 206,0 207,0 398,3
9. Johann André FORFANG NOR 207,0 207,5 395,5
10. Dawid KUBACKI POL 207,5 208,0 390,6

Folytatás szombaton 16:00 órától a harmadik, majd utána a végső, negyedik sorozattal!

Féltávnál Tande vezeti a Sírepülő VB-t” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s