Lassan végéhez közeledik a 2017-es év, ami azt jelenti, hogy ismét elérkeztünk a mindenkori síugrószezon első igazi fénypontjához, az idén 66. alkalommal megrendezésre kerülő Négysáncversenyhez. Előzetesünkben mindamellett, hogy összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat a Turnéról, természetesen foglalkozunk azzal is, hogy kik lehetnek esélyesek arra, hogy vízkeresztkor magasba emelhessék az arany sast mintázó trófeát.

Ami a lebonyolítást illeti, a Turné négy helyszíne: Oberstdorf, Garmisch-Partenkirchen, Innsbruck valamint Bischofshofen a legelső Négysáncversenytől kezdve szerepel a programban, így mindegyik igazi klasszikusnak számít, emellett általában az mondható el a négy sáncról, hogy bár mindegyik másért, de egyik sem számít igazán könnyűnek.

A nyitófordulónak ezúttal is az oberstdorfi Schattenbergschanze ad majd otthont (a Turné története során két kivétel akadt, amikor nem itt volt a nyitány, 1953-ban az első kiírás alkalmával, amikor Garmisch-Partenkirchenben kezdtek, illetve 1971, amikor Innsbruck volt az első állomás).

Az itteni hangulat rendszerint fantasztikus, ugyanakkor az elmúlt években az oberstdorfi sáncon többször is volt kifejezetten szeles verseny, elég, ha csak a három évvel korábbi versenyre emlékszünk, amikor történetesen egy nappal később sikerült csak megrendezni a nyitófordulót, de hasonlóan emlékezetesre sikerült a 2011-es év is, amikor az esélyesek legalább fele elszállt volna már az első ugrás után, ha a zsűri egy sokat vitatott döntéssel el újra nem kezdi inkább a versenyt.

Nagy közhely, de ettől még igaz, hogy ezen a versenyen általában az még nem derül ki, hogy ki lesz a későbbi összetett-győztes, ellenben szinte minden évben akad olyan előzetesen a favoritok közé számított versenyző, akinek már itt búcsúznia kell a győzelmi reményektől. 

A második forduló a garmisch-partenkircheni „Neujahrsspringen”, azaz az újévi verseny, amelynek gyökerei még a Négysáncnál is korábbra nyúlnak vissza, az első ilyet ugyanis még 1922-ben rendezték, igaz akkor még „csak” Partenkirchenben. Az eredetileg két különálló települést csak az 1936-os olimpiára egyesítette ugyanis a korabeli német vezetés, a helyiek pedig állítólag a mai napig szeretik magukat megkülönböztetni aszerint, hogy a város melyik felén élnek (ld. még Buda és Pest), így egy partenkircheni őslakos jó eséllyel kéri ki magának, ha valaki a füle hallatára az egyszerűség kedvéért „legarmischozza” a verseny helyszínét.

Az Olympiaschanzét a 2008-as versenyre teljesen felújították, ezzel egyes vélemények szerint a nekifutó némiképp elvesztette a korábbi karakterét, cserébe viszont egy építészeti szempontból is gyönyörű létesítményt kaptunk, amely jelenleg a legmodernebbnek számít a négy állomás közül. 

A modern építészet egyébként a harmadik fordulónak otthont adó innsbrucki sáncon is megcsodálható, hiszen a 2002-ben átadott nekifutó tornyot nem más, mint a nem rég elhunyt sztárépítész, Zaha Hadid tervezte. Ezzel együtt itt nem annyira a nekifutó, mint a stadion-rész kialakítása az, ami igazán megkapó, Innsbruckban ugyanis a kevés hely miatt (a kifutó mögött kezdődik a városi temető) a sánccal szemben meredek ellenlejtőt alakítottak ki a tervezők, így a versenyzők egyenesen az aréna közepébe ugranak le, ahol olykor-olykor akár valamiféle égi gladiátoroknak is érezhetik magukat az osztrák szurkolók tombolása közepette.

Sportszakmai oldalról ez a sánc azért különleges, mert a négy közül ez a legkisebb, így egyrészt ez díjazza talán leginkább, ha valaki elsősorban a sáncasztalon erős, másrészt papíron itt a legnehezebb pontkülönbséget kialakítani a riválisokkal szemben. Ezt azonban többször felülírta már a szél, ami Innsbruckban is gyakran megkavarja az erőviszonyokat, még úgy is, hogy a rosszemlékű 2008-as év után, amikor egyáltalán nem lehetett itt versenyezni elsőként ruháztak be az osztrákok a sáncot védő szélfogó hálókra.

 

A fináléra hagyományosan vízkereszt napján kerül sor Bischofshofenben, egy a maga nemében igazán különleges sáncon. Az egykoron ugyanitt egy bukás során elhunyt Paul Ausserleitner nevét viselő sánc ugyanis a megszokottnál kevésbé meredek, elnyújtott nekifutójával igencsak szokatlan próbatétel elé állítja a versenyzőket, akiknek rendszerint időbe telik, amíg megtalálják rajta a ritmust, emiatt sokan nem is kedvelik igazán.

Ugyanakkor ez egy relatíve nagy sáncnak számít, így adott esetben akár nagyobb különbségek is megfordíthatók még rajta, bár ezzel együtt is azért sokszor előfordul, hogy mire három verseny után ideér a mezőny már félig-meddig biztos a győztes kiléte, de lehet azért példát találni olyanra is, amikor nagy számolgatás lett a vége, amire a leghíresebb példa talán a 2006-os verseny, amikor Jakub Janda és Janne Ahonen holtversenyben végeztek az élen.

A VK-hoz képest különbség, hogy a Négysánc-összetettet az egyes ugrásokra kapott pontok összegéből számolják, ami azt jelenti, hogy a Turné sokkal inkább díjazza a következetes jó teljesítményt, hiszen elvileg egyetlen rossz ugrással is el lehet bukni a győzelmet. Emellett a Négysáncot a versenyek egyedülálló lebonyolítási rendszere is kiemeli a többi verseny közül, egyedül itt alkalmazzák ugyanis az 1996-os bevezetése óta egyébként sokszor kritizált (mondván, nem feltétlenül a legjobbakat jutalmazza) „KO-rendszert”, aminek lényege abban áll, hogy az első sorozatba bejutott 50 versenyzőt párokba rendezik, amelyek győztese automatikusan bejut a második sorozatba, ahol csatlakozik hozzájuk az 5 legjobb vesztes (avagy „lucky loser”), ezzel kialakítva a megszokott 30-as mezőnyt. Ez a rendszer egyébként azt is magával hozza, hogy a rendszerint a verseny előtti napon rendezett selejtezőnek itt a továbbjutáson kívül is van tétje, hiszen az itt elért eredmények alapján alakul ki a másnapi párosítás (az első az ötvenedikkel kerül össze, a második a negyvenkilencedikkel és így tovább…). Korábban egyébként ez a rendszer a legjobbaknak lehetőséget adott némi taktikázásra is, ugyanis ha valaki kihagyta a selejtezőt, védett ugróként ott lehetett másnap, viszont mivel a rangsor végére került, a selejtező győztesével került párba. Mivel azonban a FIS erre a szezonra megszüntette a legjobb 10 versenyző védettségét a selejtezőben ez a lehetőség már nem él, ahogy az eddigi versenyeken, azaz most mindenkinek kötelezően részt kell vennie a kvalifikáción is.

A Négysáncversenyek 1953 óta íródó történetében a legtöbb győzelmet, szám szerint 5-öt Janne Ahonen (1999, 2003, 2005, 2006, 2008) szerezte, mögötte Jens Weissflog (1984, 1985, 1991, 1996) következik az örökranglistán 4 sikerrel, majd Bjørn Wirkola (1967, 1968, 1969) és Helmut Recknagel (1958, 1959, 1961) 3-3-mal. Kétszeres győztesnek mondhatja magát Matti Nykänen (1983, 1988), Andreas Goldberger (1993, 1995), Gregor Schlierenzauer (2012, 2013), Jochen Danneberg (1976, 1977), Veikko Kankkonen (1964, 1966), Hubert Neuper (1980, 1981) és Ernst Vettori (1986, 1987) is. A fentebb már említett Ahonen és Schlierenzauer mellett a jelenlegi mezőnybő Kamil Stoch (2017), Peter Prevc (2016) és Stefan Kraft (2015) nyert korábban 1-1 alkalommal.

Az elmúlt évek dobogósai

Szezon	1.	2.	3.
2001/02	Sven HANNAWALD (GER)	Matti HAUTAMÄKI (FIN)	Martin HÖLLWARTH (AUT)
2002/03	Janne AHONEN (FIN)	Sven HANNAWALD (GER)	Adam MAŁYSZ (POL)
2003/04	Sigurd PETTERSEN (NOR)	Martin HÖLLWARTH (AUT)	Peter ZONTA (SLO)
2004/05	Janne AHONEN (FIN)	Martin HÖLLWARTH (AUT)	Thomas MORGENSTERN (AUT)
2005/06	Janne AHONEN (FIN) Jakub JANDA (CZE)	–	Roar LJØKELSØY (NOR)
2006/07	Anders JACOBSEN (NOR)	Gregor SCHLIERENZAUER (AUT)	Simon AMMANN (SUI)
2007/08	Janne AHONEN (FIN)	Thomas MORGENSTERN (AUT)	Michael NEUMAYER (GER)
2008/09	Wolfgang LOITZL (AUT)	Simon AMMANN (SUI)	Gregor SCHLIERENZAUER (AUT)
2009/10	Andreas KOFLER (AUT)	Janne AHONEN (FIN)	Wolfgang LOITZL (AUT)
2010/11	Thomas MORGENSTERN (AUT)	Simon AMMANN (SUI)	Tom HILDE (NOR)
2011/12	Gregor SCHLIERENZAUER (AUT)	Thomas MORGENSTERN (AUT)	Andreas KOFLER (AUT)
2012/13	Gregor SCHLIERENZAUER (AUT)	Anders JACOBSEN (NOR)	Tom HILDE (NOR)
2013/14	Thomas DIETHART (AUT)	Thomas MORGENSTERN (AUT)	Simon AMMANN (SUI)
2014/15	Stefan KRAFT (AUT)	Michael HAYBÖCK (AUT)	Peter PREVC (SLO)
2015/16	Peter PREVC (SLO)	Severin FREUND (GER)	Michael HAYBÖCK (AUT)
2016/17	Kamil STOCH (POL)	Piotr ZYŁA (POL)	Daniel Andre TANDE (NOR)

A favoritok

Ha csak egyetlen esélyest nevezhetnénk meg, akkor a szezon elején mutatott teljesítménye alapján nem kérdés, hogy Richard Freitag lenne az. A 26 éves német ugró ugyanis élete formájában van, az eddigi hét versenyből hármat megnyert, összesen ötször állt dobogón és hatodiknál hátrébb nem végzett sosem, így természetesen toronymagasan vezeti az összetettet. Azzal együtt, hogy az idei szezonig amolyan be nem váltott ígérete volt ő a német csapatnak, most érződik rajta, hogy összeállt a technikája, ráadásul, ami a Turnén ugyancsak fontos, rendkívül következetesen hozza a jó ugrásokat, így ha a lendülete kitart, akkor nagyon nehéz lesz legyőzni. Ha valami egyáltalán ellene szólhat, az az esélyességgel együtt járó pszichológia nyomás, hiszen a németek társrendező létükre már elég régen, Sven Hannawald 2001/02-es, azóta legendássá vált győzelme óta várnak az újabb összetett sikerre, ráadásul úgy, hogy igazán komoly esélyük talán egyszer, Severin Freunddal lett volna erre két évvel ezelőtt, ám akkor az amúgy remek formát futó Freund minden erőfeszítése kevés volt a bombaformában versenyző Peter Prevc megállítására. Jegyezzük meg, hasonlóan erős rivális ezúttal nem látszik Freitag mellett, bár ez valamelyest csalóka is lehet, hiszen a kéthetes karácsonyi szünetben az ellenfelek is közelebb kerülhettek a csúcsformájukhoz, úgyhogy már csak ezért sem mondhatjuk bizonyosra, hogy az arany sas megszerzéséig, ami egyébként Freitag első nagy trófeája lenne egyéniben, feltétlenül könnyű útja lesz. A német kapitány, Werner Schuster helyzete ezzel együtt irigylésre méltó, hiszen Freitag mellett – szigorúan a szezon eleje alapján – „B-tervnek” ott van Andreas Wellinger is, aki tavaly főleg az évad második felében remekelt és idén szintén nem kezdett rosszul, hiszen a második helyen áll a VK-ban, habár az ő ugrásai talán egy fokkal kevésbé voltak eddig következetesek, mint azt Freitagtól láttuk. Ugyanez hatványozottan érvényes Markus Eisenbichlerre, ezzel együtt összességében egyikük jó szereplése sem számítana most már igazán nagy meglepetésnek.

Kamil Stoch egy évvel ezelőtt a második lengyel összetett győztese lett a Négysáncversenyeknek (természetesen Adam Małysz után), így idén címvédőként készülhet a Turnéra, az eddig látottak alapján nem is esélytelenül. A szezon eleje ugyan a wisłai 2. helyet leszámítva kicsit döcögősen indult számára, ám a formája karácsony előtt már felfelé ívelt, olyannyira, hogy Engelbergben ismét dobogós tudott lenni mindkét versenynapon. A képlet elég hasonló volt egy évvel ezelőtt is (annyi különbséggel, hogy idén eddig győznie nem sikerült), akkor a Turnén pedig még rá tudott tenni egy lapáttal, ami miután végig kiegyensúlyozott maradt, elég is volt a győzelemhez. Ezt a receptet lemásolva idén is minimum dobogóesélyei lehetnek. Hogy aztán a lengyel csapatból lehet-e esetleg másnak is komolyabb esélye az összetettre az egy érdekes kérdés, hiszen ne feledjük, a riválisok botlásait kihasználva tavaly Piotr Zyła egy egészen valószínűtlen végjátékban be tudott jönni a második helyre. Persze ahogy akkor meglepetésnek számított, úgy az lenne idén is, ha a Zyła, Maciej Kot, Dawid Kubacki hármasból valamelyikük dobogóra állhatna, elsősorban azért, mert az ehhez szükséges stabilitás eddig mindannyiukból hiányzott. Ugyanakkor egy jól elkapott verseny, és egy napi siker már inkább benne lehet a pakliban.

A norvégok csapatszinten nagyon erősek voltak a szezon elején, meg is nyerték mind a három eddigi csapatversenyt az idényben. Ilyen versenyszám persze a Négysáncon nincs, így a legfőbb kérdés, hogy a több jól ugró versenyzőjük közül tud-e valaki igazán kiemelkedő teljesítményt hozni. A legnagyobb esélyt erre előzetesen ismét Daniel Andre Tandenak adhatjuk, hiszen eddig ő gyűjtögette legkiegyensúlyozottabban a pontokat, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy az első hét fordulóban mindössze egyszer hiányzott a legjobb öt közül, összetettben pedig jelenleg a harmadik helyen áll. Tande ráadásul tavaly már nagyon közel járt az összetett győzelemhez, hiszen Bischofshofenbe még ő utazott éllovasként, és az utolsó ugrásig volt esélye Kamil Stochhal szemben, ott azonban a kötése csődöt mondott, így végül a harmadik helyre csúszott vissza. Ezek után mi másban reménykedhetnének a norvégok, mint hogy kétszer ennyire peches csak nem lehet valaki, és ha a formája rendben lesz, akkor ezúttal talán valóban rámosolyog a szerencse is a végelszámolásnál. Tande mellett egyébként Johann Andre Forfangnak is lehet esélye egy jó szereplésre, hiszen az évad elején ő is jó formában volt, más kérdés, hogy Forfang szereplése azért valamivel hektikusabb volt, mint a csapattársé, ebben a tekintetben mindenképp fejlődnie kellene, ha az összetettbe komolyabban bele szeretne szólni. Ugyanez áll Anders Fannemelre is, aki Engelbergben némi meglepetésre a norvégok egyetlen egyéni győzelmét szerezte eddig, illetve rajta kívül most már Robert Johansson szereplésére is egyre inkább érdemes odafigyelnünk.

Az osztrákoknál az elmúlt évekhez képest igencsak szokatlan módon lényegében egyetlen igazán esélyes összetett-esélyes versenyző van Stefan Kraft személyében, amiért mostanság érte is némi kritika Heinz Kuttin kapitányt többek között elődje, Alexander Pointner részéről is. Persze abba, hogy ez így alakult van nem kevés balszerencse is, hiszen a felkészülés során Michael Hayböck kisebb sérüléssel bajlódott, illetve Schlierenzauer visszatérése sem volt zökkenőmentes miután novemberben ismét térdsérülést szenvedett. Ezzel együtt ez az osztrák esély nem is olyan kicsi, hiszen Kraftnak alapvetően szokott feküdni a Négysánc, 2014/15-ben nyert is, és tavaly is versenyben volt a győzelemért, mígnem előbb az insbrucki szél, majd az influenza ki nem ejtette őt a játékból. Idén, mint az esélyesek közül többen, ő sem érte még el igazán a csúcsformáját, ez azonban most talán nem is feltétlen hátrány, azt pedig, ha máshonnan nem a tavalyi lehengerlő idénye óta tudjuk, hogy bőven lehetnek még tartalékai.

Ha esetlegesen meglepetésben gondolkodunk, lehet-e erre jobb jelöltünk Junshiro Kobayashinál, aki a szezonnyitón már egyszer okozott szenzációt váratlan győzelmével. Ráadásul bármennyire is mondanánk, hogy „egyszer volt Budán kutyavásár”, az igazat megvallva azt sem mondhatjuk, hogy azóta eltűnt volna Kobayashi, hiszen leszámítva a nizhy tagili hétvégét, amit kihagyott, egyszer sem maradt ki a legjobb 10 közül. Az érme másik oldala persze, hogy azt azért nehéz elképzelni, hogy ha minden esélyes a legjobbját nyújtja, akkor Kobayashi surranópályán befusson győztesnek, a Négysánc viszont többek között azért is különleges, mert itt egy-egy rossz ugrással is úgymond ki lehet esni, legalábbis a győzelemért folyó versenyből, így egy stabil jó teljesítménnyel a szezon 26 esztendős japán megelepetésembere is adott esetben sokra viheti.

Hogy aztán a fentebb említetteken kívül odaérhet-e más? A nagy nemzetek közül egyedül a szlovénokról nem szóltunk még, okkal, hiszen egyelőre nem sok biztatót mutattak idén. Pontosabban Jernej Damjan gyakorlatilag minden előzmény nélkül győzni tudott Kuusamoban, ez viszont inkább kivétel volt, ugyanis ezt leszámítva különösebben figyelemre méltó eredménye nem volt. Peter Prevc eközben jobbára szenvedett a versenyeken, egy-egy általában edzésre jutó jobb ugrásnál többet eddig nem nagyon láttunk tőle, és egyelőre a tavaly berobbanó testvére, Domen sincs igazán kirobbanó formában. Ha nem is lehetetlen, de mindenesetre komoly fejlődésre lenne szükség ahhoz, hogy bármelyikük komolyabban bele tudjon szólni a győzelem kérdésébe.

December 29. péntek, 16:30, Oberstdorf, kvalifikáció

December 30. szombat, 16:30, Oberstdorf,verseny

December 31. vasárnap, 14:00, Garmisch-Partenkirchen, kvalifikáció

Január 1. hétfő, 14:00, Garmisch-Partenkirchen, verseny

Január 3. szerda, 14:00, Innsbruck, kvalifikáció

Január 4. csütörtök, 14:00, Innsbruck, verseny

Január 5. péntek, 17:00, Bischofshofen, kvalifikáció

Január 6. szombat, 17:00, Bischofshofen, verseny