Lassan ismét végére érünk egy naptári évnek, ez pedig síugrásban egyet jelent azzal, hogy kezdődik a Négysáncverseny, amely bármely évadban a szezon egyik fénypontjának számít, ám különösen igaz ez idén, a négyévenként egyszer előforduló nagy világverseny nélküli idényben. A szezon még az óévbe eső első felében a legnagyobb esélyesek így vagy úgy már mind letették a névjegyüket, az alábbi posztunkban összefoglaljuk, hogy kire érdemes leginkább odafigyelni az előttünk álló napokban.
Amit egész biztosan nem lehet mondani az idei szezonra, hogy túlságosan elkényeztetett volna minket eddig az időjárás, hiszen az évad első versenyei közül elég sokat befolyásolt érdemben a szél. Mégis, hét verseny alapján a trendek azért többé-kevésbé már felsejleni látszanak, így azért valamelyest képet kaphattunk az erőviszonyokról. Amiben persze – szögezzük le ezt már az elején – nem egyszer a épp a Négysánc hozott gyökeres fordulatot a korábbi években.
Akárcsak tavaly ilyenkor, ezúttal is Ryoyu Kobayashi érkezik VK-éllovasként, és így legnagyobb esélyesként Oberstdorfba. Egy éve ezt a japán ugró győzelemre is tudta váltani, mi több, annyira ellenállhatatlan formában volt, hogy a sorozat történetében Sven Hannawald és Kamil Stoch után ő lett a harmadik versenyző, aki egy kiíráson belül mind a négy állomást meg tudta nyerni. Az előjelek idén is kedvezőek Kobayashi számára, mégis, kicsit más ez most mint egy évvel ezelőtt, hiszen bár eddigi két győzelme a szezonban azért jelzi, hogy jó formában van, egyelőre messze nem látszik olyan félelmetesnek a 23 esztendős klasszis mint tavaly, amikor úgyszólván jött, látott és az esetek többségében fölényesen győzött, és úgy általában is sokkal szorosabbnak tűnik most a mezőny. Mindenesetre ha sikerülne ismét nyernie, ő lehetne a tizedik duplázó a turnék történetében, illetve egy esetleges oberstdorfi győzelemmel beállíthatná Helmut Recknagel, Sven Hannawald és Kamil Stoch rekordját, akik sorozatban 5 futamgyőzelmet szereztek a Négysáncversenyen (Kobayashi ugyebár a Grand Slammel 4-nél tart).
Ami a kihívókat illeti, az idei szezonban egyelőre Stefan Kraft tűnik Kobayashi legnagyobb ellenfelének, aki nizhny tagili győzelme óta viselte az összetett éllovasnak járó sárga trikót is és azóta csak egyszer, a legutolsó engelbergi versenyen hiányzott a dobogóról, amikor egy bukás megfosztotta a jó eredménytől. Kraft ráadásul 2014/15-ben már maga is nyert Négysáncversenyt, így japán riválisához hasonlóan ugyancsak a második trófeájára hajt. Az azonban biztos, hogy ha nyerni szeretne, akkor nem fér bele olyan botlás mint az elmúlt két évben is mumusának bizonyuló garmisch-partenkircheni sáncon, Kraft ugyanis a legutóbbi két újévi versenyen is kiesett már az első sorozatban, ami – utólag számolgatva – tavaly legalább egy összetett dobogóba került.
Kamil Stoch 2016/17-ben és 2017/18-ban is nyert már Négysáncversenyt, és bár a lengyel csapat vezére a wisłai dobogót leszámítva elég visszafogottan kezdte a szezont, az engelbergi hétvégén győzelemmel jelezte, hogy ha lassan is, de ismét kezd formába lendülni. További biztató jel lehet a lengyel szurkolóknak, hogy a két turnégyőzelem alkalmával is hasonló dinamikát követett Stoch teljesítménye, vagyis egy visszafogottabb kezdést követően éppen a legjobbkor került csúcsformába. Ha így lesz idén is, akkor a 32 éves lengyel klasszis célba veheti a harmadik összetett sikert is, amivel egy igen elit klub tagja lehetne, hiszen ennyi győzelme csak négy versenyzőnek (Janna Ahonen 5, Jens Weissflog 4, Helmut Recknagel és Bjørn Wirkola 3-3) jött össze pályafutása során.
Az idei szezont vitathatatlanul a sérülés után visszatérő Daniel André Tande kezdte a legjobb formában, így ha mondjuk két-három hete kérdezi valaki, biztosan őt említjük egyik legnagyobb esélyesként. Most azonban nem csak a pontversenyben elfoglalt helyezése miatt tettük a negyedik helyre, hanem azért is, mert mintha a 25 éves norvéggal valahogy mindig történne valami, Klingenthalban például egy elejtett síléc találta bokán. A sérülése miatt ekkor lépni alig tudott, ám ennek ellenére versenyzett, igaz már nem az első versenyeken látott formáját idézve. Ráadásul egy héttel később Engelbergben volt egy nehezen magyarázható nullapontos hétvégéje is Tandenak, aki így nem a legkedvezőbb előjelekkel várhatja a négysáncot. A turnén ráadásul ugyancsak bukott már el furcsa körülmények között, hiszen 2016/17-ben még összetett éllovasként érkezett az utolsó bischofshofeni állomásra, hogy aztán a csődöt mondó kötése miatt végül csak harmadik legyen összetettben. Ezzel együtt benne van az is a pakliban, hogy karácsonykor rendezve sorait bizonyítani tudja majd a norvég, hogy Engelberg csak egy kisiklás volt és ha egyben lesz fejben és fizikailag, és esetleg ezúttal mellé áll végre a szerencse is, akkor akár versenyben is lehet az összetett győzelemért.
A fent említett négyes mellett érdemes lesz figyelni úgy általában az osztrák csapatra is, ugyanis Andreas Felder együttese rég nem tűnt ilyen erősnek mint idén, Kraft mellett Philipp Aschenwald és Jan Hörl is állt már dobogón, sőt hosszú idő után a kétszeres négysánc-győztes Gregor Schlierenzauertől is láttunk egy-két biztató szereplést. Ami a másik házigazda nemzetet illeti, a német reményeket idén elsősorban Karl Geiger tarthatja életben, aki összességében kifejezetten stabil formát mutatott a szezon elején és kétszer már dobogóra is állhatott. A többieknek viszont eddig kevésbé ment jól az ugrás, Markus Eisenbichler, aki tavaly sokáig Kobayashi egyetlen riválisa tudott lenni a turnén, illetve, ki ne emlékezne, éppen a harmadik állomásnak otthont adó Innsbruckban lett világbajnok, egyelőre nincs formában, ahogy igazán a legutóbbi kiírásban bronzérmet szerző Stephan Leyhe sem. Eközben a csapat húzóemberei közül Andreas Wellingert (őt ugyebár az egész idényben) és Severin Freundot is kénytelen továbbra is nélkülözni Stefan Horngacher szövetségi kapitány.
Ha már hiányzók, ha nem is a favoritok között, de mindenképp a verseny egyik színfoltjaként számolhattunk volna a mezőnyben rangidős Noriaki Kasaial, aki azonban nem került be a Négysáncra készülő japán keretbe ezzel 1991/92 óta először hiányzik majd a nagymúltú versenyről. A japánokál egyébként az elsőszámú favorit Ryoyu Kobayashi mellett az egy meglepetésgyőzelmet idén már szerző Yukiya Satora lesz érdemes leginkább odafigyelni.
A lengyelek Kamil Stoch mellett elsősorban Piotr Zyła vagy Dawid Kubacki szereplésében bízhatnak még, akiknek az eddigiek alapján sok ugyancsak nem kellene már, hogy felérjenek a legjobbakhoz, ugyanakkor a turnén elengedhetetlen következetesség eddig hiányzott a az ugrásaikból.
A norvégoknál nem csak Tande kezdte jól a szezont, de Robert Johanssonnak, Johann André Forfangnak és Marius Lindviknek is voltak kifejezetten jó ugrásai, ami alapján mindenképp várható, hogy egy-egy versenyen akár odakerülhetnek ők is a dobogó közelébe, más kérdés, hogy lesz-e valaki közülük, aki mind a négy versenyen oda tudja tenni magát. Sérültje egyébként Alexander Stöcklnek is van, aki a klingenthali bukása során elszenvedett térdszalagszakadása miatt ebben az évadban már nem számíthat a junior világbajnok Thomas Aasen Markengre. A szlovénok elsősorban az újra erősödni látszó Peter Prevcban bízhatnak, noha egyébként Anze Lanisek vagy a jó szezonkezdet után a mezőnybe kicsit beleszürkülő Timi Zajc is okozhat meglepetést.
És ha már meglepetésjelöltek, érdemes lesz figyelni a svájci Killian Peierre is, aki a szezon elején megszerezte pályafutása első dobogóját a VK-ban is, tavaly pedig egyik legjobb hétvégéjét teljesítette Innsbruckban a világbajnokságon, ahol egyéniben bronzérmet szerzett, és egyik vagy másik fordulón minimum akár odaérhet ő is valamelyik dobogós helyre.
A Négysáncról bővebben
Az alábbiakban korábbi írásunk aktualizált változatát olvashatjátok.
A nyitófordulónak ezúttal is az oberstdorfi Schattenbergschanze ad majd otthont (a Turné története során két kivétel akadt, amikor nem itt volt a nyitány, 1953-ban az első kiírás alkalmával, amikor Garmisch-Partenkirchenben kezdtek, illetve 1971, amikor Innsbruck volt az első állomás).
Az itteni hangulat rendszerint fantasztikus, ugyanakkor az elmúlt években az oberstdorfi sáncon többször is volt kifejezetten szeles verseny, elég, ha csak a 2014-es versenyre emlékszünk, amikor történetesen egy nappal később sikerült csak megrendezni a nyitófordulót, de hasonlóan emlékezetesre sikerült a 2011-es év is, amikor az esélyesek legalább fele elszállt volna már az első ugrás után, ha a zsűri egy sokat vitatott döntéssel el újra nem kezdi inkább a versenyt.
Nagy közhely, de ettől még igaz, hogy ezen a versenyen általában az még nem derül ki, hogy ki lesz a későbbi összetett-győztes, ellenben szinte minden évben akad olyan előzetesen a favoritok közé számított versenyző, akinek már itt búcsúznia kell a győzelmi reményektől.
A második forduló a garmisch-partenkircheni „Neujahrsspringen”, azaz az újévi verseny, amelynek gyökerei még a Négysáncnál is korábbra nyúlnak vissza, az első ilyet ugyanis még 1922-ben rendezték, igaz akkor még „csak” Partenkirchenben. Az eredetileg két különálló települést csak az 1936-os olimpiára egyesítette ugyanis a korabeli német vezetés, a helyiek pedig állítólag a mai napig szeretik magukat megkülönböztetni aszerint, hogy a város melyik felén élnek (ld. még Buda és Pest), így egy partenkircheni őslakos jó eséllyel kéri ki magának, ha valaki a füle hallatára az egyszerűség kedvéért „legarmischozza” a verseny helyszínét.
Az Olympiaschanzét a 2008-as versenyre teljesen felújították, ezzel egyes vélemények szerint a nekifutó némiképp elvesztette a korábbi karakterét, cserébe viszont egy építészeti szempontból is gyönyörű létesítményt kaptunk, amely jelenleg a legmodernebbnek számít a négy állomás közül.
A modern építészet egyébként a harmadik fordulónak otthont adó innsbrucki sáncon is megcsodálható, hiszen a 2002-ben átadott nekifutó tornyot nem más, mint a nem rég elhunyt sztárépítész, Zaha Hadid tervezte. Ezzel együtt itt nem annyira a nekifutó, mint a stadion-rész kialakítása az, ami igazán megkapó, Innsbruckban ugyanis a kevés hely miatt (a kifutó mögött kezdődik a városi temető) a sánccal szemben meredek ellenlejtőt alakítottak ki a tervezők, így a versenyzők egyenesen az aréna közepébe ugranak le, ahol olykor-olykor akár valamiféle égi gladiátoroknak is érezhetik magukat az osztrák szurkolók tombolása közepette.
Sportszakmai oldalról ez a sánc azért különleges, mert a négy közül ez a legkisebb, így egyrészt ez díjazza talán leginkább, ha valaki elsősorban a sáncasztalon erős, másrészt papíron itt a legnehezebb pontkülönbséget kialakítani a riválisokkal szemben. Ezt azonban többször felülírta már a szél, ami Innsbruckban is gyakran megkavarja az erőviszonyokat, még úgy is, hogy a rosszemlékű 2008-as év után, amikor egyáltalán nem lehetett itt versenyezni elsőként ruháztak be az osztrákok a sáncot védő szélfogó hálókra.
A fináléra hagyományosan vízkereszt napján kerül sor Bischofshofenben, egy a maga nemében igazán különleges sáncon. Az egykoron ugyanitt egy bukás során elhunyt Paul Ausserleitner nevét viselő sánc ugyanis a megszokottnál kevésbé meredek, elnyújtott nekifutójával igencsak szokatlan próbatétel elé állítja a versenyzőket, akiknek rendszerint időbe telik, amíg megtalálják rajta a ritmust, emiatt sokan nem is kedvelik igazán.
Ugyanakkor ez egy relatíve nagy sáncnak számít, így adott esetben akár nagyobb különbségek is megfordíthatók még rajta, bár ezzel együtt is azért sokszor előfordul, hogy mire három verseny után ideér a mezőny már félig-meddig biztos a győztes kiléte, de lehet azért példát találni olyanra is, amikor nagy számolgatás lett a vége, amire a leghíresebb példa talán a 2006-os verseny, amikor Jakub Janda és Janne Ahonen holtversenyben végeztek az élen. Ugyancsak emlékezetes pillanat volt 2002-ben Sven Hannawald győzelme, aki ezzel a történelemben először tudta mind a négy állomást egy kiíráson belül megnyerni. Legalább akkor szenzáció, hogy az elmúlt két évben ketten, Kamil Stoch és Ryoyu Kobayashi is meg tudták ismételni ezt a teljesítményt.
A VK-hoz képest különbség, hogy a Négysánc-összetettet az egyes ugrásokra kapott pontok összegéből számolják, ami azt jelenti, hogy a Turné sokkal inkább díjazza a következetes jó teljesítményt, hiszen elvileg egyetlen rossz ugrással is el lehet bukni a győzelmet. Emellett a Négysáncot a versenyek egyedülálló lebonyolítási rendszere is kiemeli a többi verseny közül, egyedül itt alkalmazzák ugyanis az 1996-os bevezetése óta egyébként sokszor kritizált (mondván, nem feltétlenül a legjobbakat jutalmazza) „KO-rendszert”, aminek lényege abban áll, hogy az első sorozatba bejutott 50 versenyzőt párokba rendezik, amelyek győztese automatikusan bejut a második sorozatba, ahol csatlakozik hozzájuk az 5 legjobb vesztes (avagy „lucky loser”), ezzel kialakítva a megszokott 30-as mezőnyt. Ez a rendszer egyébként azt is magával hozza, hogy a rendszerint a verseny előtti napon rendezett selejtezőnek itt a továbbjutáson kívül is van tétje, hiszen az itt elért eredmények alapján alakul ki a másnapi párosítás (az első az ötvenedikkel kerül össze, a második a negyvenkilencedikkel és így tovább…).
A Négysáncversenyek 1953 óta íródó történetében a legtöbb győzelmet, szám szerint 5-öt Janne Ahonen (1999, 2003, 2005, 2006, 2008) szerezte, mögötte Jens Weissflog (1984, 1985, 1991, 1996) következik az örökranglistán 4 sikerrel, majd Bjørn Wirkola (1967, 1968, 1969) és Helmut Recknagel (1958, 1959, 1961) 3-3-mal. Kétszeres győztesnek mondhatja magát Matti Nykänen (1983, 1988), Andreas Goldberger (1993, 1995), Gregor Schlierenzauer (2012, 2013), Jochen Danneberg (1976, 1977), Veikko Kankkonen (1964, 1966), Hubert Neuper (1980, 1981), Ernst Vettori (1986, 1987) és Kamil Stoch (2017, 2018) is. A fentebb már említett Schlierenzauer és Stoch mellett a jelenlegi mezőnyből Ryoyu Kobayashi (2019), Peter Prevc (2016) és Stefan Kraft (2015) nyert korábban 1-1 alkalommal.
Az elmúlt évek dobogósai
| Szezon | 1. | 2. | 3. |
|---|---|---|---|
| 2001/02 | Sven HANNAWALD (GER) | Matti HAUTAMÄKI (FIN) | Martin HÖLLWARTH (AUT) |
| 2002/03 | Janne AHONEN (FIN) | Sven HANNAWALD (GER) | Adam MAŁYSZ (POL) |
| 2003/04 | Sigurd PETTERSEN (NOR) | Martin HÖLLWARTH (AUT) | Peter ZONTA (SLO) |
| 2004/05 | Janne AHONEN (FIN) | Martin HÖLLWARTH (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) |
| 2005/06 | Janne AHONEN (FIN) Jakub JANDA (CZE) | – | Roar LJØKELSØY (NOR) |
| 2006/07 | Anders JACOBSEN (NOR) | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Simon AMMANN (SUI) |
| 2007/08 | Janne AHONEN (FIN) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Michael NEUMAYER (GER) |
| 2008/09 | Wolfgang LOITZL (AUT) | Simon AMMANN (SUI) | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) |
| 2009/10 | Andreas KOFLER (AUT) | Janne AHONEN (FIN) | Wolfgang LOITZL (AUT) |
| 2010/11 | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Simon AMMANN (SUI) | Tom HILDE (NOR) |
| 2011/12 | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Andreas KOFLER (AUT) |
| 2012/13 | Gregor SCHLIERENZAUER (AUT) | Anders JACOBSEN (NOR) | Tom HILDE (NOR) |
| 2013/14 | Thomas DIETHART (AUT) | Thomas MORGENSTERN (AUT) | Simon AMMANN (SUI) |
| 2014/15 | Stefan KRAFT (AUT) | Michael HAYBÖCK (AUT) | Peter PREVC (SLO) |
| 2015/16 | Peter PREVC (SLO) | Severin FREUND (GER) | Michael HAYBÖCK (AUT) |
| 2016/17 | Kamil STOCH (POL) | Piotr ZYŁA (POL) | Daniel Andre TANDE (NOR) |
| 2017/18 | Kamil STOCH (POL) | Andreas WELLINGER (GER) | Anders FANNEMEL (NOR) |
| 2018/19 | Ryoyu KOBAYASHI (JPN) | Markus EISENBICHLER (GER) | Stephan LEYHE (GER) |
A program
December 28. szombat 16:30, Oberstdorf kvalifikáció
December 29. vasárnap 17:30, Oberstdorf verseny
December 31. kedd 14:00, Garmisch-Partenkirchen kvalifikáció
Január 1. szerda 14:00, Garmisch-Partenkirchen verseny
Január 3. péntek 14:00, Innsbruck kvalifikáció
Január 4. szombat 14:00, Innsbruck verseny
Január 5. vasárnap 16:30, Bischofshofen kvalifikáció
Január 6. hétfő 17:15, Bischofshofen verseny
Síparadicsom Blog 