Korcsolya: Csak úgy hasítják a jeget legjobbjaink 

A short track égbekiáltó sikere alatt Nagy Konrád megmutatta a hazai mezőnyben, hogy mi az európai mérce, ezen a héten pedig műkorcsolyázóink vitézkedhetnek a pozsonyi-Eb-n.   Ezek a napok az élváltások, a forgások, a jól beosztott erő, a test-testelleni csatákról, és a jól kivitelezett ugrásokról szólnak, még közelebb hozva, a magyar korcsolyaport újbóli aranykoráról.  Ezek a srácok – legyen szó rövidpályás gyorskorcsolyáról, hosszú távról, műkorcsolyáról – olyan mértékű fejlődéseket mutattak, mutatnak be, amire még a jeges sportok legnagyobbika, a jégkorong keménykötésű képviselői is csettinthetnek. Hiába a nagy meleg, hiába a kevés jégfelület, kori ország lettünk… Múlt héten korszakalkotó eredménysort mutattak … Korcsolya: Csak úgy hasítják a jeget legjobbjaink  részletei…

Sífelvonó VII. (Sapporo, Garmisch-Partenkirchen, Maribor)

A hétvégén a síugrók a távol kelet felé veszik az irányt, az európai szurkolók pedig készülhetnek a szokásos éjszakázásra, hiszen a sapporoi Okurayama sáncon rendezik a következő VK-fordulókat. Eközben a férfi alpesi sízők Garmisch-Partenkirchenbe utaznak, míg a hölgyek Mariborba látogatnak.   A zakopanei fieszta után egy valamivel „csendesebb” helyszínen, Sapporoban folytatódik ezen a hétvégén a síugrók VK-sorozata, egy olyan helyszínen, amely a mindig is a sportág központjának számító Európától való távolsága ellenére már igencsak régóta része a körforgásnak, sőt komoly világversenyeket is rendeztek itt, hiszen 1972-ben olimpiát, 2007-ben pedig északisí világbajnokságot rendezhetett a Japán legészakibb szigetén, Hokkaidon fekvő város. Volt … Sífelvonó VII. (Sapporo, Garmisch-Partenkirchen, Maribor) részletei…

Kristoffersen legyőzte Ausztriát a schladmingi Nachtslalomon

A hagyományos schladmingi villanyfényes szlalom várt a férfi alpesi síelők mezőnyére ma este. Furcsa versenyt láthattunk, az biztos! Felix Neureuther 1-es rajtszámát kihasználva óriási előnnyel várta a második futamot, ahol azonban kiesett. A győzelmet megint Henrik Kristoffersen húzta be, Marcel Hirscher és Alekszandr Horosilov előtt. Az osztrák a 22. helyről lépett előre a második futamban, a finoman szólva a sportszerűség határát súroló (vagy inkább átlépő?) szervezőknek is köszönhetően. Az első futamban a hírek szerint 35 síző után már semmit nem javítottak a pályán, ezzel biztosítva a betliző hazaiak továbblépését. A második futamban pedig Hirscher síelése után alig-alig lehetett pályamunkást dolgozni … Kristoffersen legyőzte Ausztriát a schladmingi Nachtslalomon részletei…

Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: Ezüstnap lett a mai

Ez Liu Shaolin Sándor Eb-je volt, 20 éves honfitársunk ma három ezüstig vitte.  Talán egyedül a férfi váltó végeredményének tudatában lehet némi hiányérzetünk, habár a mienk az utolsó vérig küzdöttek a hollandokkal, ám végül alul maradtak. Sikeres napon van túl a felnőtt rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott. A Szocsi Eb első napja után vasárnap még három érmet odabiggyesztettek a dicsőségtáblára a fiaink, ez pedig sporttörténelmi szereplés a magyar szövetség létezése óta. Egyértelműen Liu Shaolin Sándor volt az örökké vidám magyar csapat húzóembere. A mai nap első szakaszában az 1000 méteres távon mutathatta meg, hogy csak kisiklás volt a tegnapi  500. A 20 éves … Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: Ezüstnap lett a mai részletei…

Stefan Kraft a trónfosztó: kettős osztrák siker Zankopanéban

Vasárnap egyéni versenyt rendeztek a lengyel síugrószentélyben, Zakopanéban, ami komoly küzdelmet hozott a győzelemért. Stefan Kraft megszerezte az osztrákok idei első győzelmét, ráadásul honfitársa, Michael Hayböck végzett a második helyen. Az eddig szinte érinthetetlennek tűnő Peter Prevcnak ezúttal be kellett érnie a dobogó legalsó fokával.   Az első tízes csoportban is voltak már bíztató ugrások: Ryoyu Kobayashi (13.) első 130 méter fölötti ugrásával jó időre átvette a vezetést, tíz ugró után a japánt az ifjú osztrák Thomas Hofer (21.) követte, aki távolságban fél méterrel még messzebb jutott, a harmadik helyen pedig a cseh Cestmir Kozisek (28.) állt, mindhárman továbbmehettek a … Stefan Kraft a trónfosztó: kettős osztrák siker Zankopanéban részletei…

Idén is Vonn lett Cortina királynője! Miklós Edit pontszerző Szuper-G-ben

Érvényesült a papírforma a Cortina d’Ampezzón rendezett hétvége zárónapján, Lindsey Vonn a maga természetességével diadalmaskodott szuperóriás-műlesiklásban, miután csaknem 7 tizeddel gyorsabbnak bizonyult az amúgy beleköthetetlen menetet teljesítő Tina Weirathert. A dobogó legalsó fokára Viktoria Rebensburg állhatott fel. Mivel Lara Gut a 4. helyen végzett, az amerikai átvette tőle a vezetést az Összetett Világkupában. Miklós Edit megszerezte idei első pontjait a szakágban, 51-es rajtszámmal zárt a 27. pozícióban.   Szikrázó napsütés, fagypont alatti hőmérséklet, komolyabb szélmozgás nélkül. Kell-e ennél több újabban egy igazán jó verseny lebonyolításához? Az Olympia delle Tofane még feltétlenül. A versenynaptár legszebb női lesikló pályáját ezúttal a két … Idén is Vonn lett Cortina királynője! Miklós Edit pontszerző Szuper-G-ben részletei…

A norvég birodalom visszavág: Kristoffersen a gyógyír Svindal térdére Kitzbühelben

A tegnapi, nehezen felejthető lesiklás után ma szlalommal fejeződött be Kitzbühelben a férfi alpesi sízők hétvégi programja. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a képünkön látható testhelyzetből valaki versenyt nyerjen, ám most Henrik Kristoffersen ezt tette: elhibázott első futam után elképesztő másodikkal tört az élre. Néhány századdal előzte meg Marcel Hirschert, és sokkal a többieket – a lassacskán magára találó, az első futamot nyerő Fritz Dopfer fért még fel a dobogóra. Norvégia Svindal sérülésével tegnap elvesztette az összetettet, de cserébe ma nagy lépést tettek a szlalom kristálygömbjéért. Hatalmas lépést tehetett volna Samsal Dalibor is, elképesztő részidővel esett ki a pálya felénél … A norvég birodalom visszavág: Kristoffersen a gyógyír Svindal térdére Kitzbühelben részletei…

Síugrás: Szárnyaltak a norvég ifjak, a lengyelek tomboló hazai közönség előtt harmadikak!

A legendás zakopanei lejtőn folytatódott szombaton a síugrók világkupa sorozata, méghozzá csapatversennyel. A norvég ifjak ezúttal nem találtak legyőzőre, így végül magabiztosan előzték meg az osztrákok négyesét. Volt ok a hazai örömünnepre is! Idén először csillantak meg igazán a lengyelek, így otthoni sáncon szerezték meg idei első érmüket.   A zakopanei síugrószentély, a Wielka Krokiew sánc stabil körülményekkel, viszonylag egyenletes hátszéllel várta a csapatversenyre benevezett tíz válogatottat. A sikerre éhes lengyel közönség pedig nagyszerű hangulattal örvendeztette meg a résztvevő ugrókat és még a képernyő előtt szurkolókat is. Minden adott volt egy nagyszerű versenyhez! Az első ugrások során az élen papírforma … Síugrás: Szárnyaltak a norvég ifjak, a lengyelek tomboló hazai közönség előtt harmadikak! részletei…

Eljött az Ítélet Napja?! Peter Fill nyerte a bukásokkal teli, lerövidített Hahnenkammrennent

A férfi alpesi sízők a sportág Mekkájának számító Kitzbühelben versengenek a hétvégén, s mint az megszokott, szombat dél körül a legendás lesiklásra került sor. Rövidített pályán, bukásokkal, véleményes döntéssel – ezen sem lepődhetünk meg, ha a Streifre kalandozik a mezőny. 30 síző után lefújták a versenyt, igaz, Peter Fillt aligha taszították volna le karrierjének csúcsáról, mint ahogy a svájciak fricskája is aligha halványult volna. Beat Feuz a második, Carlo Janka a harmadik hellyel keserítette a házigazda riválist. Akik csupán Vincent Kriechmayr révén egy 7. pozíciónak örülhettek, s annak, hogy Aksel Lund Svindal pont nélkül zárta a napot. A norvég óriás … Eljött az Ítélet Napja?! Peter Fill nyerte a bukásokkal teli, lerövidített Hahnenkammrennent részletei…

Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: Liu Shaolin Sándor ezüstig vitte 1500-on

A leghosszabb egyéni távon mindhárom magyar a fináléba jutott,: Liu Shaoang 5., Knoch Viktor pedig 7. lett. Az 500 méter viszont hagyott némi kívánnivalót maga után, a fivérek már a negyeddöntőben búcsúztak, Knoch pedig a B-döntőbe jutott.   Azt gondolom, hogy az egyik legfelüdítőbb program egy januári, a televízió elé bevackolt szombaton, ha a téli sportok kedvelője egyik adóról kapcsolgathat a másikra, és mindenhol kedvére valót talál. Egy napja csak kapkodom a fejem: Gyarmati Panna vk-sikere, Miklós Edit mai 6. helye, és persze a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsi Eb-sikere. A magyar short track csapat a magyar téli sport válogatott zászlóhajója, ezt … Rövidpályás gyorskorcsolya-Eb: Liu Shaolin Sándor ezüstig vitte 1500-on részletei…