A norvég birodalom visszavág: Kristoffersen a gyógyír Svindal térdére Kitzbühelben

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

A tegnapi, nehezen felejthető lesiklás után ma szlalommal fejeződött be Kitzbühelben a férfi alpesi sízők hétvégi programja. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a képünkön látható testhelyzetből valaki versenyt nyerjen, ám most Henrik Kristoffersen ezt tette: elhibázott első futam után elképesztő másodikkal tört az élre. Néhány századdal előzte meg Marcel Hirschert, és sokkal a többieket – a lassacskán magára találó, az első futamot nyerő Fritz Dopfer fért még fel a dobogóra. Norvégia Svindal sérülésével tegnap elvesztette az összetettet, de cserébe ma nagy lépést tettek a szlalom kristálygömbjéért. Hatalmas lépést tehetett volna Samsal Dalibor is, elképesztő részidővel esett ki a pálya felénél az első futamban. Sajnos, a mai nap se múlt el sérülés nélkül, rögtön az elsőként rajtoló Giuliano Razzolit vitte el mentőhelikopter.

Ha már – Dave kolléga nagyon találó kifejezésével élve – tegnap eljött az Ítélet napja, ma örömmel konstatálhattuk, hogy jó sokan maradtak az apokalipszis után: 84 síelő nevezett a kitzbüheli szlalomra. Köztük persze stílszerűen ott volt az osztrák terminátor, Marcel Hirscher, aki – mondhatni, önhibáján kívül – gyakorlatilag megnyerte az idei összetettet. 56-ossal ott találtuk a névsorban Samsal Dalibort is. Az első futam pályáját a svéd Magnus Andersson, a másodikét a francia Stéphane Quittet jelölhette ki. A tegnap kétszeresen lefejezett, majd nagyhatalmú kényurak által 27-szeresen feltrancsírozott lesiklás után nagyon kellett egy nyugodt, rendben zajló szlalom a sportágnak, a kevéssel fagypont alatti, napos idő megadta erre a lehetőséget.

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Helyesebben, kellett volna egy nyugodt verseny: rögtön az első futam nyitóembere, Giuliano Razzoli néhány kapu után olyan szerencsétlenül bukott, hogy megint jött a mentőhelikopter. Az olasznál is garantálható volt a térdszalag-szakadás. Stefano Gross végignézhette a rajtban honfitársa elszállítását, nagy kérdés volt, hogy ezek után milyen tempóval ment végig a pályán (25.). Fritz Dopfer menete aztán egyértelművé tette, hogy milyennel: az eddig gyenge formában lévő német másfél másodperces előnnyel vette át a vezetést (1.). Némi meglepetésre a nagy ugratással indító Marcel Hirscher főként a meredekebb részeken súlyos tizedeket vesztett, és harmadmásodperces hátránnyal ért célba (4.). Henrik Kristoffersen hiába mutatott fel kezdésként majd 4 tizedes előnyt, aztán egy komoly megbillenéssel másodpercnél is többet vesztett, 8 tizednyi hátránnyal várta a folytatást (12.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Alekszandr Horosilov hirscheri szintű menetet vitt végig, a végeredmény is századra azonos lett az osztrákéval (4.). Felix Neureuther jó kezdés után a pálya második felére nagyon belassult, alig előzte meg Kristoffersent (11.). Alexis Pinturault hozta a megszokott őrült síelést, ám ezen a jeges pályán ezt csak nagyjából öt kapun át lehetett kiesés nélkül megtenni. Sebastian Foss-Solevåg mintha túlontúl megelégedett volna jó rajtszámával, most se tette oda magát, nagybb hiba nélkül is kikapott egyetlen századdal Kristoffersentől (13.). André Myhrer borzalmasan megszenvedett a svéd tűzésű pályán, igaz, a skandináv csapat botrányos formáját elnézve nekik szinte mindegy a pálya nyomvonala (23.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Jean-Baptiste Grange alul-felül remek tempót síelt, a közbenső részt, és egy komoly késését sajnálhatja kicsit (10.), majd – a svéd edző tehetségét is jelezve – Mattias Hargin meglepően jó tempóval, az alján tizedeket faragva hátrányából két tizeden belülre érkezett (2.). A gyors kiesők klubjához újabb francia csatlakozott Victor Muffat-Jeandet révén, Pinturaulthoz hasonlóan ő is megúszta baj nélkül. Julien Lizeroux inkább a célbérő gallok közé kívánt tartozni, pocsék idejét elnézve ennek ellenére nem lehetett biztos a folytatásban (29.). Daniel Yule nagyot ugratott az elején, majd talán megijedt ettől, mindenesetre igen mérsékelt tempóval zárta a top-15-öt (17.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Az első reklámszünet után Patrick Thaler folytatta a versenyt, szokásos lassú kezdése ellenére végül másodpercen belül tartotta lemaradását (14.). A svédek se úszták meg gyors keisés nélkül a futamot: Jens Byggmark számára is az 5. kapu jelentette a végállomást. David Chodounsky kezdésként beszedett fél másodperces hátrányát kifejezetten jó síeléssel alig növelte tovább (8.), Manfred Mölgg viszont remek kezdés után a laposabb részeken szedett be jó pár tizedet, és sorolt be végül az amerikai mögé (9.). Axel Bäck villámgyors kezdése komoly fékezéshez, majd jó pár fordítva vett kapu után kieséshez vezetett, Marco Schwarz viszont jobb síeléssel folytatta hasonló indulását, az alján pedig ifjonti hévvel kanyarogva egyetlen századdal Hirscherék elé érkezett (3.). Dave Ryding középszerű menete (27.) után jöhetett az újabb reklámszünet.

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

A top-30 utolsó blokkját Luca Aerni egy nagy hiba után gyors kieséssel nyitotta, Manuel Feller viszont bevállalós menet végén fél másodperces lemaradással jelezte, hogy a posztapokaliptikus világ újra az osztrákokról szól (7.). No meg egy-két svédről: Anton Lahdenperä váratlanul ráijesztett az élenállókra, és bár az ő termetével alul nem lehetett bravúrosan jönni, de végül 4 századdal Feller elé sorolt be (6.). A jó menetek után fájdalmasan gyengének tűnt Linus Straßer (18.), Marc Digruber pedig vilámgyors kieséssel jelezte, hogy még a házigazdáknak sincs wienerschnitzelből a kitzbüheli kerítés. Ha egy üzlet beindul: fiatal honfitársát másolta a rutinos Reinfried Herbst is, ő legalább a pálya közel feléig eljutott, mielőtt intimtornát végzett volna egy kapuval. A kiesések sorából Svájc se akart kimaradni, Ramon Zenhäusern így mindkét klasszikus helyszínt kudarccal zárta. Ricardo Tonetti zárta a top-30-at, a legújabb módi szerinti gyors kieséssel. Az olaszokra ráhozta a frászt, de pár másodpercnyi hezitálás után felállt.

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

30-on túl is bőséggel hullott a mezőny, de – már csak a rengeteg kiesés miatt is – jó néhányan befértek még a második futam mezőnyébe. Utóbbiak sorából persze nem maradhattak ki az osztrákok, Christian Hirschbühl a 15. helyet szerezte meg. Mögé sorolt be Dominik Stehle (16.), 20-ba fért Robin Buffet (19.) és Stefan Luitz (20.). Továbblépett még Adam Žampa (21.), Espen Lysdahl (22.), Jonathan Nordbotten (24.), Tim Kelley (26.), Michael Ankeny (28.) és Trevor Philp (30.).

Samsal Dalibor a kiesők igencsak népes táborát gyarapította. Így, hogy már van pontja, talán bocsánatos bűn, hogy kockáztatott, de túlzásba vitte: a pálya felénél, fél másodperc alatti hátránnyal (10. részidővel!) búcsúzott.

—————————————

A második futamot Philp kezdhette, nagyobb gond nélkül adta meg az alapidőt (14.). Lizeroux másodjára se érezte jobban a lejtőt (17.), Ankeny szinte végig tartotta vele a tempót, csak az alján hibázott egy nagyot (19.). Az első igazán jó menetet Ryding mutathatta volna be, ám túlvállalta a brit, másodperces előnnyel esett ki féltávnál. Kelley hősiesen végigküzdötte magát a pályán, igaz, tetemes hegymászás árán, pontra esélytelenül (21., szintidőn kívül). Gross fél másodperc feletti előnyről indult, bizonytalan menettel csak századokat őrzött meg belőle (13.). Nordbotten nagyot billent az egyik letörésnél, ennek ellenére sokkal jobb volt az előtte indulóknál, 7 tizedes előnnyel vette át a vezetést (6.). Myhrer a szokásos svéd vesszőfutást hozta, és szegényt még a századok is lefele húzták (15.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Lysdahl gyenge részidővel kiesett, Adam Žampa pedig már az elején hegyet mászott, ő se kaphatott pontot (20., szintidőn kívül). Luitz a biztos pontszerzésre hajtott, szlalomban tőle ez is komoly eredmény (18.), Buffet viszont eldobta magától ezt az esélyt, helyette bemutatott egy kisebb esést. Straßer is folyamatosan tizedeket vesztett, másodpercen túli hátránnyal zárt volna, ám villámgyorsan kizárták – az indoklás szerint a pálya közepén kaput tévesztett. Yule se örvendhetett pontnak, jó kezdés után kapura lépett, majd Stehle darabos mozgással a pálya feléig eljutott ugyan, de ezután hosszas hegymászásra kényszerült (22., szintidőn kívül).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

A futam második felét nyitó Hirschbühl nem óvatoskodott, szinte végig őrizgette előnyét, csak a legalján került minimális hátrányba (7.). Thaler komoly késéseket úszott meg, fél másodperces előnyből csak a végén veszített, több mint 2 tizeddel így is átvette a vezetést (5.). Foss-Solevåg a letöréseknél rendre bajba került, végül aztán ki is esett. A norvégek utolsó esélye, Kristoffersen viszont most is odatette a nyomást a többiekre: brutális síeléssel, 1,25-tel vette át a vezetést (1.). Neureuther nemcsak a norvéggel nem tudott mit kezdeni, de a mögötte sorjázókkal se tudta tartani a lépést, még Nordbotten is megelőzte (7.).

A francia pályatűzés fő célszemélye, Grange se tudott jobb menetet összerakni, a pálya második felére iszonyatosan belassulva 2 másodperc feletti hátránnyal szégyenkezhetett (12.). Mölgg a jó első futam után visszaküzdötte magát a középmezőnybe, Grange elé azért befért (10.). Az utolsó reklámszünetet követően Chodounsky is az elejétől lejtmenetbe helyezte magát, épphogy 2 másodpercen belül maradt (11.). Feller dizájnos bajuszkával vétette észre magát, teljesítményével viszont nem, lévén hamar kiesett. Két kockáztatós menet azért nem fért bele. Lahdenperä magas rajtszámával nem volt csoda, hogy a visszaesők táborát erősítette, a végén viszont egy nagy hiba már kellemetlen mértékű hátrazuhanást eredményezett (16.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Hirscher felül a leggyorsabb volt, ám utána kétharmad másodperces előnyét a pálya aljáig eladta, végül pedig 3 századdal ki is kapott a norvégtől (2.). Horosilov menetét látva hamar megnyugodhatott a norvég, a pillanatnyi dobogóra felfért volna, de az utolsó kapuk egyikét lába közé vette. Schwarz volt a fekete ló, de nem tudott bravúrt okozni, egy nagy mentés után végül csak harmadik számú osztrákként ért célba (9.). Hargin a pálya feléig őrzött pár századot kétharmad másodpercről induló előnyéből, aztán viszont nem tudott úgy kanyarogni, mint az élen állók, 8 tizedet kapott (4.). Dopfer 8 tizedes előnyt adott le féltávig, igazából a dobogó aljáért küzdött, jó utolsó kapukkal ezt végül simán be is húzta (3.).

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Henrik Kristoffersen 58. Világkupa-versenyén 19. alkalommal állhatott dobogóra, 9.-szer annak legfelső fokára. Már-már hirscheri szinten tűnik verhetetlennek ebben az idényben. Marcel Hirscher 164. versenyén 82. alkalommal fért fel a pódiumra. Fritz Dopfer 123 verseny után 9 top-3-as helyezést mutathat fel, komoly hullámvölgy után, ebben az idényben először állhatott dobogóra. Kristoffersen immár 160 ponttal vezeti a szakági tabellát Hirscher előtt, akinek viszont már csak 27 pont kell összetettben a megsérült Svindal beéréséhez.

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

alpesi si alpesi sí világkupa Kitzbühel szlalom Kristoffersen

Zárásképp egy kis szomorú nosztalgiázás. Sokszor leírtuk már, mi is volt egykor Kitzbühel csúcspontja, a Hahnenkamm-Rennen: a lesiklás és a szlalom összesített eredménye. Nos, ez már olyannyira a múlt, hogy idén először egyetlen olyan versenyző sem volt, aki legalább elindult volna mindkét versenyszámban (erre persze rásegített a lesiklás megszakítása). Végtelenül elkeserítő rekord a tradíciók szempontjából.