Stefan Kraft a trónfosztó: kettős osztrák siker Zankopanéban

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

Vasárnap egyéni versenyt rendeztek a lengyel síugrószentélyben, Zakopanéban, ami komoly küzdelmet hozott a győzelemért. Stefan Kraft megszerezte az osztrákok idei első győzelmét, ráadásul honfitársa, Michael Hayböck végzett a második helyen. Az eddig szinte érinthetetlennek tűnő Peter Prevcnak ezúttal be kellett érnie a dobogó legalsó fokával.

 

Az első tízes csoportban is voltak már bíztató ugrások: Ryoyu Kobayashi (13.) első 130 méter fölötti ugrásával jó időre átvette a vezetést, tíz ugró után a japánt az ifjú osztrák Thomas Hofer (21.) követte, aki távolságban fél méterrel még messzebb jutott, a harmadik helyen pedig a cseh Cestmir Kozisek (28.) állt, mindhárman továbbmehettek a második sorozatba.

A második tízes alkalmával már volt ok a mindig lelkes zakopanei közönségnek az üdvrivalgásra: bár az élen még mindig Kobayashi állt, a második a hazai Andrzej Stekala (14.), a harmadik pedig az osztrák Philipp Aschenwald (18.) volt.

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

Kobayashi vezetésének Maciej Kot (10) vetett véget, aki az addigi leghosszabb ugrással szerezte meg az első helyet. Robert Kranjecen (20.) múlt javarészt, hogy a csapatversenyben Szlovénia nem került a dobogó közvetlen közelébe, ma legalább továbbjutott a második körbe, ahogy Manuel Poppinger (19.) és Stefan Hula is (24.). Így harminc ugró után kettő lengyel állt a dobogón, Kot az első, míg Stekala a harmadik pozíciót foglalta el, a második helynek még mindig a kisebb meglepetést okozó Kobayashi örülhetett.

Kamil Stoch (7.) tovább fokozta a már így is tetőfokára hágó hangulatot, így az utolsó lengyel ugró leérkezésekor kettős hazai vezetésnek örülhetett a közönség. Utána viszont több ugró is elveszett a középmezőny sűrűjében: Leyhe (22.), Janda (29.) és Lanišek (24.) is csak a továbbjutásnak örülhettek, nem úgy, mint Fettner (32.), Wank (34.) és Hauer (42.), akik ma egy téttel bíró ugrás után búcsúztak.

Ammann (17.) a kissé hektikus körülmények ellenére is messzire jut, gyenge pontszámát ismét a telemark hiányának köszönhette. Fannemel (14.) sem úgy fog emlékezni saját ugrására, mint élete legjobbjára. Az utolsó tíz ugrót kettős hazai vezetés várta: Stoch, Kot sorrendben, a harmadik helyen Koudelkával (11.).

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

A két Andreas, Stjernen (12.) és Wellinger (16.) legfeljebb második körös előrelépésben bízhatott, de megkűzdött az elemekkel Richard Freitag (8.) is, aki az ugrása közbeni kedvezetlen körülmények mellett még egész elégedett lehetett ugrásával. Végül Domen Prevc (5.) tudott hosszú idő után ponterős ugrást bemutatni, amivel véget vetett a lengyel vezetésnek. A születésnapos Tande (8.) Freitaggal végzett holtveresenyben.

A tűzijátékra egészen Stefan Kraftig (2.) kellett várni, aki a hátszél ellenére is eljut 133 méterig, így több mint 10 pontos előnnyel állt az élre. Forfang (6.) a könnyebb szélviszonyok ellenére sem tudta felvenni a kesztyűt az osztrákkal.

Ezután a hétvégén stabil formát mutató Michael Hayböck és Kenneth Gangenes (egyaránt 3.) is jócskán elmaradt pontszámban Krafttal szemben, még ha 130,5 méteres ugrásuk nem mondható sokkal rosszabbnak.

Peter Prevc (1.) ugrására megérkezett a szembeszél is, így 140 méteres ugrása fél méterrel marad el Simon Ammann sáncrekordjától, de a kompenzáció miatt szoros marad a verseny Kraft és a szlovén között.

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

A második ugrósorozatot három cseh versenyző nyitotta, ami után az elsőként érkező Jan Matura (26.) állt az élen, de Dawid Kubacki (16.) egy rendkívül erős ugrással elragadta a vezetést a hazaiak javára. Nagy előnyének köszönhetően jó pár ugrót meg tudott előzni, így tíz ugró után élen állt, megelőzve Stephan Leyhet (18.) és Stefan Hulát (21.).

Az erősödő hátszél miatt eggyel feljebb vitték a beülőt. Poppinger (19.) így éppen felfér az aktuális dobogóra, de honfitársán, a tapasztalatlanabb Aschenwaldon (22.) kifog a hátszél. Simon Ammann (13.) tapasztalatán azonban már nem fogott ki a kedvezőtlen szélirány, így rossz érkezése is elég volt, hogy hosszú idő után átvegye a vezetést Kubackitól. Wellinger (19.) ugrása viszont csak az aktuális negyedik helyre volt elég és Stekala (17.) sem tudta visszaszerezni a vezetést a hazaiaknak, ahogy Fannemel (15.) sem tudott érdemben javítani elsőkörös betlijén.

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

Az első kör egyik meglepetése, az élete első világkupa-versenyén szereplő Ryoyu Kobayashi (7.) megmutatta, egy második erős ugrásra is képes, és jelentős előnnyel vette át a vezetést. Első helyét sikeresen meg is tartotta Andreas Stjernen (14.) és Roman Koudelka (9.) ugrása után is.

Maciej Kot (12.) még nem tudta átvenni a vezetést, Freitag (6.) azonban már igen, ráadásul hosszú idő után ő jut először 130 méterig. Jó ugrása elég volt Tandéval (11.) és Kamil Stoch-hal (8.) szemben is, aki ezzel legjobb hazai versenyzőként a top10-ben végzett.

Hirtelen megérkezett a szembeszél, ami miatt lejjebb is viszik a beülőt. Forfang (5.) ki is használta a javuló körülményeket és át is vette a vezetést. Domen Prevc (9.) azonban még küzd a kiegyensúlyozottsággal, enyhén visszaesett.

A dobogóért harcolók sorát Michael Hayböck (2.) nyitotta, aki komoly hátránya ellenére is jó eséllyel megtámadta Peter Prevc első helyét. Hatalmas ugrással szerezte meg az osztrák a vezetést és jócskán megelőzte az eddig vele holtversenyben álló Kennetth Gangnest (4.) is.

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

Stefan Kraftnak (1.) sikerült tovább fokoznia a nyomást az élen álló szlovénon, 133 méteres ugrásával. Peter Prevcnak (3.) ezúttal nem sikerült a kiemelkedő ugrás, ezzel véget ért a Garmisch-Partenkirchenben újév napján kezdődő sikersorozat; még Hayböck is megelőzte a szlovént, ezzel kettős osztrák sikerrel ért véget a zakopanei hétvége.

Hivatalos végeredmény:

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

síugrás Síugró világkupa Zakopane Kraft Prevc

Stefan Kraft mai győzelmével élete negyedik győzelmét aratta, a másodikat Lengyelországban. Ráadásul a sógorok igen jó napot zártak ma: Kraft szobatársa, Michael Hayböck végzett a második helyen; míg két fiataljuk Philipp Aschenwald és Thomas Hofer is pontszerző helyen zárt. Bár Peter Prevc ma visszacsúszott a harmadik helyre, de Severin Freund távollétében előnye már 300 pont fölé nőtt az összetettben.

Említést érdmel Ryoyu Kobayashi teljesítménye. Az 1996-os születésű japán élete első egyéni VK-versenyén már 7. helyet ért el, talán ő lehet a japánok esélyes versenyzője a Kasai utáni időkre.

Képek forrás: Berkutschi.com