Sífelvonó VII. (Sapporo, Garmisch-Partenkirchen, Maribor)

sífelvonó síugrás alpesi síA hétvégén a síugrók a távol kelet felé veszik az irányt, az európai szurkolók pedig készülhetnek a szokásos éjszakázásra, hiszen a sapporoi Okurayama sáncon rendezik a következő VK-fordulókat. Eközben a férfi alpesi sízők Garmisch-Partenkirchenbe utaznak, míg a hölgyek Mariborba látogatnak.

 

A zakopanei fieszta után egy valamivel „csendesebb” helyszínen, Sapporoban folytatódik ezen a hétvégén a síugrók VK-sorozata, egy olyan helyszínen, amely a mindig is a sportág központjának számító Európától való távolsága ellenére már igencsak régóta része a körforgásnak, sőt komoly világversenyeket is rendeztek itt, hiszen 1972-ben olimpiát, 2007-ben pedig északisí világbajnokságot rendezhetett a Japán legészakibb szigetén, Hokkaidon fekvő város.

sífelvonó síugrás alpesi síVolt egyébként nem egy évad, amikor ez volt az egyetlen nem európai helyszín a naptárban, és bár ez az utóbbi időben Nizhny Tagil, és idén már Almaty belépésével változott, az azért továbbra is igaz, hogy ez a japán túra elég egyedi megterhelés elé állítja az ugrókat, hiszen a durván egynapos utazás mellett még az oda-vissza 8 órás időeltolódáshoz is alkalmazkodni kell hiszen míg pl. az orosz vagy a kazah hétvége menetrendjét azért igyekeztek úgy alakítani, hogy európai idő szerint is „normális” időpontban kezdődjenek a versenyek, itt majd magyar idő szerint reggel fél kilenckor, illetve hajnali kettőtől kezdenek.

Nem csoda hát, hogy a múltban a versenyzők közül többen inkább nem is vállalták be ezt a hétvégét, így elég gyakran erősen foghíjas mezőnyök jöttek össze, idén viszont ilyen szempontból nem állunk rosszul – nyilván nem függetlenül attól, hogy a szezonban nincsen hátra nagy világverseny – hiszen a nagy nemzetek közül egyedül az osztrákok utaznak tartalékos kerettel, a Zakopaneban kettős győzelmet arató Stefan Kraft és Michael Hayböck nélkül a távol keletre.

sífelvonó síugrás alpesi síVisszatér viszont a mezőnybe az összetett VK második helyezettje, a múlt hétvégét hátproblémái miatt kihagyó Severin Freund, és természetesen itt lesz az összetett éllovas Peter Prevc másik még úgy-ahogy látótávolságon belüli üldözője, Kenneth Gangnes is, aki egyébként hét közben egy norvég bajnoki címmel hangolódott az újabb megmérettetésre.

Ami a hazai csapatot illeti, alighanem sokan örülünk neki, hogy ismét láthatjuk Noriaki Kasait, aki a múlt héten testvére halála miatt utazott haza, és Zakopane után igencsak kíváncsiak leszünk a lényegében a helyére beugró 19 esztendős Ryoyu Kobayashira, aki a Wielka Krokiewen általános meglepetésre egy 7. helyet szerzett élete első VK-futamán.sífelvonó síugrás alpesi sí

sífelvonó síugrás alpesi sí

A kitzbüheli horror után nem telt el egy hét, s a versenyre alkalmas lesiklók máris folytatják a száguldást. A helyszín az 1978-ban és legutóbb 2011-ben világbajnokságot rendezett Garmisch-Partenkirchen. A Kandahar sem egyszerű történet, megannyi csúnya bukás fűződik hozzá. Egy sor brutális letörés, méretes ugrató, kiemelten a Freie Fall, a pálya legmeredekebb része (90%). S emellett technikailag is emberesen igénybe veszi a sízőket. De nem szaporítjuk tovább a szót, nézzünk csak egy kamerás siklást Hans Knauß tolmácsolásában.

sífelvonó síugrás alpesi síKétségtelen esélyekről írhattunk volna, ha nincs az a bukás a Haubergkantén. Aksel Lund Svindal azzal az eséssel elbukott mindent, az összetettet, s minden józan számítás szerint a gyorsasági szakágak pontversenyeit is. Nézzük mi a jó oldalát! Legalább teljesen megjósolhatatlanná vált, mi vár ránk a szombati lesikláson.

Szemre a legfájdalmasabb esést szenvedte, a címvédő Hannes Reichelt – csodával határos módon – ennek dacára rajthoz fog állni a versenyen, célja pedig nem kevesebb, minthogy megszerezze a szakági kristálygömböt, gömböket. Nagy merészség lenne azért rá fogadnunk. Jansrud lesiklása rettentően bizonytalan idén, a szezon hátralévő részének kérdése, mennyiben köszönhető ez Svindal szereplésének, másként fogalmazva, milyen változás áll be teljesítményében, most, hogy már kiléphet a honfitárs árnyékából?sífelvonó síugrás alpesi sí

A lista jelenlegi második helyezettjének, Peter Fillnek nincsenek jó eredményei Garmischban, ha nem számítjuk kombinációs világbajnoki bronzérmét, egyetlen TOP-10-helyezésre futotta csupán a múltból. Bár a szűk világelitbe emelkedett, Guillermo Fayednek finoman szólva nem ízlenek a legendás lejtők, mint láttuk az elmúlt hetekben. Ha francia győztesre kellene voksolnunk, inkább tennénk nagyobb összegben Adrien Théaux-ra. A svájci lesiklók fejlődő spirálja sejtetni engedne egy bravúros eredményt. Mint ahogy egy méretes meglepetés is kinézhet. Az edzések után talán okosabbak lehetünk.

Óriás-műlesiklásban nem sugall hasonló izgalmakat a papírforma, viszont a hétvége legnagyobb talánya minden bizonnyal vasárnap fog megválaszolásra kerülni: Képes lehet-e Henrik Kristoffersen megszorongatni Marcel Hirschert összetettben? Az ifjú norvég hátránya ugyanis nem egészen 100 pont az osztrákkal szemben, s finoman szólva nem reménytelen a helyzete óriásban sem!

sífelvonó síugrás alpesi síAmi a hölgyeket illeti, ha az időjárás is úgy akarja, Mariborban síelnek majd. Óriásban fontos részcsatát izgulhatunk végig az összetettért. Tény, Lindsey Vonn szereti a szlovéniai lejtőt, mint ahogy az is, a görcsös erőlködés eleddig nem juttatta sok ponthoz – svédországi győzelmén kívül. Egyébiránt pedig hat versenyen öt győztest avattak idén, s négyen egész nyugodtan elhódíthatják a szakági elsőséget. Maribor után pedig már csupán két verseny van hátra, vagyis egy esetleges nullázás döntőnek bizonyulhat. Minket olyannyira meggyőzött Flachaun, hogy Viktoria Rebensburgra tesszük voksunkat.

Nyolcadszor versengenek már a műlesikló hölgyek vasárnap. Noha még mindig tisztesnek mondható Frida Hansdotter előnye, de a csehszlovák kontingens rohamait elnézve könnyen megeshet, győzelem nélkül nem lesz ebből kristálygömb a svéd lánynak. Eddig hat dobogót számlált pedig. A várhatóan lucskos pálya általában nem szokott kedvezni a skandináv versenyzőknek, így mi a Zuzulová- Vlhová- Strachová hármas közül várjuk a győztest.

sífelvonó síugrás alpesi sí

Garmisch-Partenkirchen

                          Lesiklás                                          Óriás-műlesiklás

2015                  Hannes Reichelt                              Marcel Hirscher

2014                  törölve                                              törölve

2013                  Christof Innerhofer                           Alexis Pinturault

2012                  Didier Cuche                                    nem rendeztek

2011                  nem rendeztek                                 nem rendeztek

Maribor

                          Óriás-műlesiklás                            Szlalom

2015                  Anna Fenninger                               Mikaela Shiffrin

2014                  törölve                                              törölve

2013                  Lindsey Vonn                                   Tina Maze

2012                  nem rendeztek                                 nem rendeztek

2011                  törölve                                              törölve