Molnár László: Megmutattuk, hogy igenis lehet Magyarországon síugrót nevelni

Planicai látogatásunk alkalmával Vörös Virág és Vasja Bajc mellett Molnár László technikai vezetővel is hosszabban beszélgettünk. Természetesen a fő téma Vörös Virág és Molnár Flórián szereplése és a csapat jelenlegi helyzete volt, de emellett szóba került sok minden más is a síugrás világával kapcsolatban. “Molnár László: Megmutattuk, hogy igenis lehet Magyarországon síugrót nevelni” részletei…

Kezdetek, kihívások, jövőbeni tervek és az eső – Planicán beszélgettünk Vörös Virággal

Noha a múlt hétvégi planicai edzőtábort és Magyar Bajnokságot végül elmosta az eső, ezért bár ugrani nem láthattuk Vörös Virágot, alkalmunk adódott egy rendkívül kötetlen, baráti hangulatú beszélgetést folytatni hazánk első számú női síugrójával. Sok más mellett szóba kerültek a … Kezdetek, kihívások, jövőbeni tervek és az eső – Planicán beszélgettünk Vörös Virággal részletei…

Osztrák győzelem és bajnokavatás Hinzenbachban

Daniel Huber révén hazai győzelmet ünnepelhettek az osztrákok a hinzenbachi Grand Prix futamon. Mellette a nyár egy másik nagy felfedezettje, Kilian Peier valamint a Barcarozsnyón duplázó Karl Geiger állhattak fel a dobogóra, ám a napnak volt egy másik győztese is, Evgeniy Klimov ugyanis a mai 4. helyével bebiztosította győzelmét az összetettben. “Osztrák győzelem és bajnokavatás Hinzenbachban” részletei…

Síugrás Podcast 2017/18/VI.

A síugrószezon zárásaként megérkezett idei hatodik podcastünk, a szokásoknak megfelelően ismét Realnikuval és Adammalyzaval. Adásunkban természetesen az összegzésé a főszerep, valamint igyekszünk válaszolni a Ti kérdéseitekre is. “Síugrás Podcast 2017/18/VI.” részletei…

Síugrás Planica: Stoch nyerte a szezonzárót!

Kamil Stoch méltóképpen zárta az idei, számára talán minden eddiginél sikeresebb évadot Planicán, hiszen megnyerte a Világkupa záróversenyét. A dobogó második fokára a mai napon Stefan Kraft, a 3-ra Daniel Andre Tande állhatott fel. “Síugrás Planica: Stoch nyerte a szezonzárót!” részletei…

Norvég dominancia Planicán is

A papírformának megfelelően nagy fölénnyel nyerte a Tande, Stjernen, Johansson, Forfang összeállítású norvég négyes az idény utolsó csapatversenyét Planicán, a 2. helyet Németország, míg a 3-at a házigazda Szlovénia csapata szerezte meg. “Norvég dominancia Planicán is” részletei…

Stoch-győzelem Planicán, Forfang őrzi a vezetést a hétvégi összetettben

Idei nyolcadik győzelmét szerezte a VK-t matematikailag már a hétvége előtt bebiztosító Kamil Stoch Planicán, a lengyel klasszis mellett a Planica Sevent vezető Johann Andre Forfang és Stefan Kraft állhattak még dobogóra a délután során. Verőfényes napsütésre ébredtünk Szlovéniában, ahol … Stoch-győzelem Planicán, Forfang őrzi a vezetést a hétvégi összetettben részletei…

Hatalmas norvég dominancia a Holmenkollenen, Ausztria újra dobogós

Izgalmasan kezdődött a mai csapatverseny, de Norvégia a második kör után máris a kezébe vette az irányítást, és nem engedett mást a győzelem közelébe. A második helyen a lengyelek végeztek, akik közül ismételten Kamil Stoch szerepelt a legjobban. A harmadik helyen kisebb meglepetésre az osztrák csapat végzett, akik így hosszú idő után újra dobogóra állhattak. A Raw Air összetettjében továbbra is Kamil Stoch áll az élen Robert Johansson és Johann André Forfang előtt. “Hatalmas norvég dominancia a Holmenkollenen, Ausztria újra dobogós” részletei…

Síugrás podcast 2017/18/V.

Ötödik síugrós podcastünkben megszokott szerzőpárosunk, Realniku és Adammalysza elemzik az aktuális híreket, az olimpia nagysáncos versenyei és az alakuló osztrák szövetségikapitány-kérdés mellett kicsit kitekintve a szezon hajrájára is. “Síugrás podcast 2017/18/V.” részletei…

Norvégia először olimpiai bajnok!

Meglehetősen izgalmas versenyre volt kilátás, ám végül simán, 22,8 pontos előnnyel Norvégia lett az olimpiai bajnok a csapatversenyben. A norvég gárda ezzel sporttörténelmet írt, hiszen az olimpiák történetében először végzett az első helyen a csapatversenyben. Az ezüstérem komoly csatában ugyan, de végül Németországé lett, míg a bronzérem a lengyel csapat nyakába kerülhet majd a holnapi éremátadó ceremónián, akik szintén történelmet írtak, hiszen Lengyelország olimpián csapatversenyen még soha sem állt a dobogón. Előzetesen három csapat tűnt esélyesnek a győzelemre, a szezon 5 csapatversenye közül eddig négyet megnyerő norvégok, a Zakopaneban nyerő, tavaly Lahtiban a számban világbajnok lengyelek és az olimpia előtt … Norvégia először olimpiai bajnok! részletei…