Kezdetek, kihívások, jövőbeni tervek és az eső – Planicán beszélgettünk Vörös Virággal

Noha a múlt hétvégi planicai edzőtábort és Magyar Bajnokságot végül elmosta az eső, ezért bár ugrani nem láthattuk Vörös Virágot, alkalmunk adódott egy rendkívül kötetlen, baráti hangulatú beszélgetést folytatni hazánk első számú női síugrójával. Sok más mellett szóba kerültek a célok és tervek az idei szezonra, a nyári felkészülés, a nagysáncok, és persze az is, hogy Virág hogy került kapcsolatba a síugrással és miért ezt a sportot választotta.

Síparadicsom: Sablonos kérdéssel indítanánk a beszélgetést: hogy vagy? Tudtatok ugrani egyáltalán ma ebben az időben?
Vörös Virág: Jól vagyok, köszönöm, az idő kicsit bezavart most, de ezenkívül jól vagyok. Hármat sikerült ugranunk a délelőtt folyamán, egy kicsit „vízisíztünk” a kifutóban. Ilyen körülmények között azonban ennyi elég is volt. Délutánra a szél is megjött és az eső is jobban rákezdett, úgyhogy inkább nem kockáztattunk.

Síparadicsom: Azt látjuk, hogy a Világkupában a nagyon kevés szél is problémát okoz, de ilyenkor edzésen van olyan, hogy egy-egy nagyobb szélre is rámentek?
Vörös Virág: Előfordul, az edzés lényege az, hogy minél több, minél különbözőbb körülmény között kipróbáljuk magunkat és tapasztalatot szerezzünk. Sajnos, esőben is, ahogy az ma is megtörtént, ez nem tartozik a kedvencem közé. De egyébként igen, előfordul, hogy egy-egy erősebb szélre is ráengednek, de nyilván egy brutál erős szélre nem fognak, hiszen az veszélyes is és nincs sok értelme.

Síparadicsom: Azt tudjuk, hogy a nyáron kevesebbet ugrottatok, mint azt talán lehetett volna, de összességében véve mit tudnál elmondani, hogy sikerült a nyári felkészülés?
Vörös Virág: Igen, a szövetségben ugye komoly problémák merültek fel, így kicsit később tudtunk sáncra kerülni, de ahhoz képest szerintem teljesen jól fel tudtunk készülni. Voltunk már nagysáncokon is, most legutóbb Innsbruckban készültünk, ami elég jól sikerült.

Síparadicsom: Most volt az első alkalom, hogy nagysáncon ugrottál vagy már volt tapasztalod korábbról?
Vörös Virág: Úgy emlékszem, hogy korábban néhány ugrás erejéig már felmentem a nagysáncra, például Val di Fiemmeben egy FIS tábor keretein belül, de már nem is emlékszem igazán, hogy mikor volt. Aztán a térdsérülésem kihagyáshoz vezetett, úgyhogy mondhatjuk azt, hogy most voltak az első igazi edzőtáborok a nagysáncon.

Síparadicsom: A cél gondolom az, hogy a Világkupában is minél több versenyen részt vegyél. Azonban a VK-ban, ha minden igaz, még nem versenyeztél nagysáncon. Idéntől azonban egyre több nagysáncos versenyt rendeznek majd a nők számára, mit gondolsz ez inkább pozitív dolog, vagy neked jobban feküdnének a kisebb sáncok?
Vörös Virág: A mezőny top részének igazából nem jelent problémát a nagysáncon való versenyzés, és azt se felejtsük el, hogy a média is nagyobb figyelmet szentel ezekre a női versenyekre. A mezőny többi része jobban lemarad ezeken a versenyeken az élmenőktől, és sokszor kevesebben is mennek el a nagysáncos versenyekre, így ott is el lehet csípni jó helyeket. Nekem pedig mindenképp kihívást jelent, hogy a nagyok között nagysáncon is kipróbálhatom magam.

Síparadicsom: Ha már a sáncokról beszélgetünk, van kifejezetten kedvenc sáncod, aminek nagyon kedveled a karakterisztikáját?
Vörös Virág: Hmm, ez egy jó kérdés… Konkrét kedvencem nincsen, de szeretem a planicai sáncokat, most különösképpen a nagysáncot, a 130-asat, ugye legtöbbször idejárunk edzeni, erre a helyszínre, így ezt nagyon kedveltem. Most például, hogy voltunk Innsbruckban, ott is pozitív élményekkel zártam, így azt is mindenképp idesorolnám. Ezeken túl pedig még a lillehammeri sáncot tudnám kiemelni.

Síparadicsom: Akkor viszont az ellenkezőjére is rákérdeznék, van olyan mumus helyszín, ahol nem mindig szokott menni?
Vörös Virág: Kranj nem igazán tartozik a kedvenceim közé. Tavaly pedig Ljubnóban is voltam, de az sem igazán tetszett meg.

Síparadicsom: Ljubnót pont említeni is akartam, hiszen az a Világkupában is szerepel, ráadásul elég közel is van Magyarországhoz, ott azért lehetne akár szurkolótáborod itthonról.
Vörös Virág: Lehet, hogy akkor addig megszeretem!

virag2

Síparadicsom: Ha pedig már a VK szóba került, van esetleg példaképed a mezőnyből, aki(k)re nagyon felnézel és követsz?
Vörös Virág: A lányok közül Sarah Hendricksont tudnám megemlíteni, nagyon tisztelem, hogy a sok sérülése után még mindig itt van, még mindig ugyanúgy csinálja. Eva Pinkelniget is nagyon szeretem, ő egy igazán pozitív személyiség, neki is voltak sérülései, bukásai, de ő is visszatért és jó formában van, így abszolút felnézek rá is.

Síparadicsom: És egyébként így, hogy már néhányszor versenyeztél velük, megismernek téged, ha látnak vagy beszélgettek esetleg fent a toronyban? Ezeket a pillanatokat mi, nézők nem igazán látjuk, többnyire csak néhány vágókép erejéig. Mennyire jellemző az, hogy versenyek után úgymond személyes, emberi kapcsolat is kialakul köztetek, esetleg barátság? Vagy inkább mindenki a saját versenyére koncentrál már ezeken a szinteken?
Vörös Virág: Hát, előfordul, hogy néhányan köszönnek, de egyébként helyzettől függ a dolog. Közvetlen a verseny előtt a melegedőben azért már nem igazán szoktunk effektíve semmit sem csinálni, többnyire csend van, maximum a csapattársak szoktak pár szót váltani.

Síparadicsom: A női Világkupa élmezőnyéhez mérve mennyire tudjátok, hogy ők miben jobbak, miben kell fejlődni, hogy te is egyszer valami hasonló szinten legyél?
Vörös Virág: Ez egy remek kérdés. Igazából a kis részleteken múlik a dolog. Az anyagi háttér nem a legfontosabb, de kétségkívül lényeges. A top versenyzők esetében pedig nemcsak egy-két emberről beszélhetünk, aki segíti őket és mögöttük áll, hanem egy komplett csapatról. No és persze, az sem hátrány, hogy ők otthon is tudnak készülni, hiszen vannak sáncaik a hazájukban – noha utazni így is kell természetesen, hiszen az sem feltétlen jó, ha csak egy sáncon készül az ember.

Síparadicsom: Ha már így megemlítetted az anyagi helyzetet, így eljátszva a gondolattal, mit gondolsz, ha rendelkezésre állna végtelen pénz, akkor lehetne még jobban, még többet edzeni?
Vörös Virág: Lehetne, persze. Azt nem mondom, hogy most annyira rossz helyzetben lennénk, mert van jó felszerelésünk, ruhánk, tudunk menni edzeni. Nem ez a csúcs, ez nem vitás, de hangsúlyozom, azt sem mondhatom, hogy rossz lenne a helyzetünk, hiszen mindenünk megvan, amire szükségünk van, így erre nem panaszkodhatok.

Síparadicsom: És mik a célok a szezonra? Mi az az eredmény, ha március végén beszélgetnénk, a szezon végén, akkor azt mondanád, hogy „Igen, ezzel elégedett vagyok”?
Vörös Virág: Konkrét céljaim igazából nincsenek, csak annyi talán, hogy a harmincba kerüljek, megcsípjem a végét, pontot szerezzek. Az most a legfontosabb, hogy minél jobb eredményeket érjek el, hogy tapasztalatot szerezzek és belerázódjak a VK közegbe.

Síparadicsom: Az idei szezonban ráadásul világbajnokság is lesz, tervezitek, hogy Falun után a 2019-es seefeldi vb-n is részt veszel?
Vörös Virág: Igen, ez is a terveink között szerepel.

Síparadicsom: Kicsit személyesebb kérdésekkel zárva a beszélgetést. Otthon, hogy fogadják, ha elmondod valakinek, hogy síugró vagy? Tudják mi ez a sport vagy el kell magyaráznod?
Vörös Virág: Általában mindenki meglepődik, a szokványos reakció a „Mi?? Tényleg?? Hogyan?” kérdéssorozat szokott lenni. Így aztán sokszor belefutok abba, hogy el kell magyaráznom, hogy mi is ez az egész. Az a kedvencem, mikor nyáron megkérdezik, hogy „Havon ugrotok? Felmentetek a hegyekbe?”, ilyenkor hosszasan kell magyarázni, hogy igazából egy műanyag borításra érkezünk és locsolni kell a lejtőt.

Síparadicsom: Sokan bizonyára nem tudják, hogy hány éves korodban találkoztál a síugrással? Hogyan vágtál bele ebbe a sportba?
Vörös Virág: 2010 őszén kezdtem, 11 évesen, kicsit később, mint ahogy szokás. Apukám mindig nézi a tévében, ezáltal ismertem meg én is még kicsiként. Mindenképp akartam már régebben is sportolni, így előtte atletizáltam, kosaraztam, teniszeztem, de igazából egyik sem fogott meg annyira. Anyukám egyik ismerősén, Tuczai Péteren keresztül jutottam el végül egy edzésre otthon, Kőszegen, és igazából csak kimentem a sáncra és egyszerűen ott maradtam. Ez valahogy más volt, mint a többi sport. Izgalmasabb volt, kihívás volt, én pedig szeretem a kihívásokat, így megtetszett.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s