Kilde nyerte a Lauberhornrennent

Aleksander Åmodt Kilde leiskolázta a mezőnyt a megrövidített wengeni lesikláson. A norvég majd egy másodperces előnnyel nyerte a legendás versenyt, egyedül Marco Odermatt fért be a másodperces határon belülre. Némi meglepetésre Mattia Casse fért még fel a dobogóra. Beat Feuz 5. hellyel búcsúzott a svájci közönségtől, a top-10 felét a helvétek adják.

Népes mezőny, 57 síző vágott neki a mai versenynek a Lauberhornon. Az 57-ből egyet mindenképp ki kell emelni: a visszavonuló Beat Feuz ma búcsúzhatott el a svájci közönségtől. Személyes okok miatt Johan Clarey viszont nem vállalta a mai versenyt. A körülményekre túlzás lenne az optimális jelzőt használni, hisz fagypont feletti hőmérséklet és borult idő fogadta a résztvevőket. A pályát meg is kellett csonkítani, a kombinációs rajthelyről indultak a versenyzők. Az utóbbi hetek tükrében persze mindez már eszményi síidőnek is nevezhető.

Romed Baumann nyitotta a versenyt, különösebb hiba nélkül adta meg az alapidőt (16.). A tempó viszont nem volt az igazi, ezt Travis Ganong kezdése rögtön bizonyította. Az amerikait aztán megakasztotta egy kapu, így nem volt esélye jó eredményre (36.). Mattia Casse hatalmasat ugrott a Hundschopfon, jó sebességgel ment át az Alpenwegen, és az utolsó szektorra is maradt ereje, majd egy másodperccel vette át a vezetést (3.). Jóval kevesebbet vállalt Thomas Dreßen, honfitársától is kikapott (23.), majd Josef Ferstl is csak a legjobb német címére hajthatott, ám az alján elfáradva Dreßent se tudta megelőzni (24.).

forrás: coni.it

Aleksander Åmodt Kilde a tegnapi siker után ma is alaposan bekezdett, az Alpenwegen egy kriechmayeres hóekézésre is szükség volt. Folyamatosan növelte az előnyét, 1,01 másodpercnél állt meg az óra (1.). Marco Odermatt őrült botozással indított, érződött, hogy nincs meg a megfelelő kezdőtempó. Kapott is majd 4 tizedet, és innen nem lehetett visszaút. Az Alpenweg után összekapta magát, így Casse elé befért (2.). Egy kalimpálós Hundschopf után Ryan Cochran-Siegle menetétől sokat nem várhattunk, végül ő lett a nap első kiesője. Nagyot mentett, így megbillenéséből nem lett bukás. Niels Hintermann az addigi leggyorsabbnak bizonyult – ám csak az első sebességmérésnél, az időmérő már kevésbé mutatott szépeket. A sebességgel viszont később sem akadt gondja, beugrott a Casse mögötti hatalmas résbe (7.). Jól kezdett Daniel Hemetsberger is, az Alpenwegen se volt rossz a kimeneti sebesség, a folytatásban viszont be is lassult, és a hibák is sorjáztak, a vége majd 2 másodperc lett (14.).

forrás: rfi.fr

11-essel jött aztán egy legenda búcsúja: Beat Feuz utolsó nagy dobására készült a Lauberhornon, és egy szektoron át tartotta is a lépést Kildével. Az Alpenwegen viszont nem volt jó a sebesség, beszedett fél másodpercet. A dobogóért küzdott, de egy túl szélesre vett jobbos miatt Casse mögé csúszott (5.). Vincent Kriechmayr villámgyors kezdés után szétvert egy kaput, de így is meccselhetett volna a dobogóért. Jött viszont nála is egy hiba, így ő is Casse mögé szorult (4.). Otmar Striedingernél az Alpenwegen ment el a jó eredmény, végül 2 másodpercen túlra csúszott (17.). A lejtőn általában remeklő, ám formán kívüli Dominik Paris egy látványos megbillenéssel talán még nyert is némi sebességet az Alpenwegre, a pálya alján viszont sorjáztak a hibák (9.). James Crawford ma legalább célba ért, ám vélhetően továbbra sem ez lesz a kedvenc pályája (29.).

forrás: blick.ch

A következő blokkot Christof Innerhofer nyitotta, nála sem volt meg a tempó (30.). Tegnap magasra tette a lécet Stefan Rogentin, ma viszont elrontotta az Alpenweg előtti részt. A pálya alját ismét szépen összerakta, de ez ma csak a középmezőnyre volt elég (13.). Bryce Bennettnél is hatalmas volt az elején sebességkülönbség, az amerikai ráadásul később se tudott váltani, a célban még el is esett (26.). Matteo Marsaglia az Alpenwegen minden képzeletet felülmúló hóekezéssel is a legjobb sebességet produkálta, és bár aztán jócskán rápakolt a hátrányára, 2 másodpercen belüli hátrányával elégedettek lehettek az olaszok (11.). Dominik Schwaiger oldalára dőlt az Alpenweg zárásaként, fel tudott állni belőle, de innentől persze csak a célbaérésre hajthatott (43.). Alaposan kicentizte a Kernen-S-t Gilles Roulin is, viszont megérte, az aljáig a dobogó se volt messze. Az utolsó szektorban sokat kapott, de így is elérte, hogy a pillanatnyi top-10 felét svájciak adják (8.). Jared Goldberg jó kezdés után látványosan elfáradt a zárórészre (20.).

forrás: rts.ch

Az újabb blokk Martin Čater menetével indult, és gyorsan ráébredhettünk, hogy mostantól alighanem már csak a mezőny második felének van oka aggodalomra (24.). Nils Allegre is a középmezőnyt sűrítette (21.), Adrian Smiseth Sejersted 2 másodpercen belüli menete már kifejezetten jónak számított (15.). Némiképp váratlanul Cameron Alexander sokáig tartotta a lépést az élbollyal, viszont végül nem fért be egy kapuba. Adrien Théaux az Alpenweg után nem tudott megfelelő tempót őrizni, de épphogy 2 másodpercen túli hátránya ma is elég volt a középmezőnyre (18.). A franciához hasonlóan látott már szebb napokat Andreas Sander is, erőtlen menettel rontotta tovább a leszereplő német csapat hangulatát (37.). A top-30-at két francia zárta: Maxence Muzaton váratlanul jó menettel majdnem top-10-et hozott (11.), Cyprien Sarrazin viszont több bizonytalankodás után beleszállt a hálóba a Kernen-S után. Megúszta sérülés nélkül.

forrás: krone.at

30-on túlról beérkezett a 6. helyre az Alpenweget remekül elkapó Marco Schwarz, majd pár gyenge menet után a hazaiak nagy örömére Alexis Monney 37-essel bejött a top-10-be. A Hundschopfon majdnem elrepítette a szél a fiatal svájcit, ennek ellenére hozta élete eddigi legjobbját (10.). A következő svájci, Lars Roesti mással vétette észre magát: a Kernen-S-nél a hálót tesztelte. Szerencsére megúszta egy kisebb arcsebbel, igaz, némi javítási szünettel hosszabbodott így a verseny. Pontot szerzett még az olasz Florian Schieder (19.), az osztrák Julian Schütter (21.), a finn Elian Lehto (27.) és a szlovén Miha Hrobat (28.).

Aleksander Aamodt Kilde a idei 6., összességében 19. győzelmét aratta. Wengenben harmadszor nem talált legyőzőre, de érdekesség, hogy mindhárom alkalommal a Hundschopf feletti rajtból indították a versenyzőket. Marco Odermatt 42. dobogós helyezését szerezte, a 8.-at a leggyorsabb számban. Mattia Casse decemberi első dobogója után végzett ismét ilyen előkelő helyen.

Az összetett élén Odermatt előnye nem is kérdés, ahogy Kilde is viszonylag kényelmes előnnyel áll a 3. Kristoffersen előtt. A szakági pontversenyben Kilde valamelyest növelte előnyét Odermatt-tal szemben, és már 100 pont feletti a fórja.

Holnap a hagoymányoknak megfelelően műlesiklással zárul a wengeni program, míg a lesiklók legközelebb pénteken, Kitzbühelben állnak majd rajthoz.

Borítókép forrása: thurgauerzeitung.ch

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s