Petra Vlhová dominált a villanyfényes óriáson

Petra Vlhová valóságos erődemonstrációt tartott Åreban. Bár az első futam után még, egy hiba miatt, kis előnye volt, végül másodperc feletti előnnyel verte Marta Bassinót. A szakági éllovas Sara Hector este kiesett, így Mikaela Shiffrin állhatott még dobogóra. Ezzel az amerikai is esélyes még a szakági kis kristálygömbre, míg a mai 4. helyezett Tessa Worley lemaradása 5 pontra olvadt. Összetettben Vlhová zárkózott vissza 100 ponton belülre Shiffrin mögé.

Szikrázó napsütéssel, de igen meleg időben vette kezdetét a délutáni első futam. A futam pályájáért Alice Robinson edzője felelt. Igen tempósra sikerült, sok „befejezetlen kanyarral, valamint az 58-ból mindössze 52 fordító kapuval. A pálya maga nem túlzottan meredek, így egy-egy hiba sokszorosan tudja megbosszulni magát.

A szakági versengés szempontjából a két éllovas, Hector és Worley futamait kellett figyelnünk, Shiffrin és Vlhová esetében már csak az volt inkább a kérdés, hogy a nap végén matematikai esélyeik megmaradnak-e. A hátsó régióban viszont még a méribeli helyekért folyt a küzdelem. Elsősorban Ellenberger, Slokar és Robnik reménykedett abban, hogy meg tudja előzni Brunnert, Holdenert, vagy Stjernesundot. Ami pedig a hiányzókat illeti, Lara Gut-Behramit kell kiemelni, aki továbbra is kisebb sérüléssel bajlódik.

Federica Brignone remek idővel kezdte a versenyt, de három kapuval a vége előtt keze beakadt az egyik stangliba, amitől elesett, és így nem ért célba. Nem kizárt, hogy futamgyőztes időt szalasztott el. Michelle Gisin (4.) menete nem volt hibátlan, de viszonylag jó tempóban teljesítette a pályát. Mikaela Shiffrin (6.) a felső szakaszon volt csak lassabb, utána folyamatosan faragott pár századot a svájcival szemben. Az, hogy az iménti két síző miért nem volt elégedett a maga menetével, kiderült Marta Bassinót (2.) nézve. Az olasz sokkal precízebben síelt, és különösen a pálya második felében volt nagyon erős a menete.

forrás: blick.ch

Petra Vlhová (1.) viszont még ezt a menetet is felül tudta múlni. A pálya felső részében ő volt Brignone óta az első, aki érdemi hiba nélkül, de jó tempóban végig tudott síelni. A pálya alján viszont jelentőset rontott, háromnegyed másodpercet adott ott el, így mindössze három századdal vette át a vezetést. Sara Hector (3.) sem tudott közel maradni a szlovák lányhoz a felső szakaszon. Viszont nem vétett olyan jelentős hibát, mint Vlhová, így ő is bőven megőrizte győzelmi esélyeit. Tessa Worley (5.) volt az első, aki a pálya elején is többé-kevésbé tartani tudta Vlhovát. A francia viszont a pálya második felében többször is hibázott, így végül kikapott szakági éllovas ellenfelétől, Hectortól is.

Katharina Liensberger volt a nap második kiesője: megbillené miatt esett el. Ana Bucik (17.) nem érezte magáénak az igen tempós pályát, ellenben Ragnhild Mowinckellel (7.). A norvég lány jól síelte a kevésbé technikás szakaszokat, végül épp csak kikerült a másodperces határon kívülre. Ramona Siebenhofernek (12.) elsősorban a pálya közepén akadtak gondjai, míg Wendy Holdener (13.) a pálya végén nem találta a ritmust. Katharina Truppe (9.) az egyre mélyebb kádak ellenére is bőven két másodpercen belül maradt, újabb erős futamot láthattunk tőle óriásban. A kérdés az volt, sikerül-e neki végre ezt a másodikban megismételni. Paula Moltzan (18.) a felső, gyorsabb szakaszon mozgott szinte idegenként, a lenti, technikásabb részen jobban ráérzett a tűzés ritmusára. Hasonló utat járt be Maria Therese Tviberg (14.) is, de ő pálya alján valamivel gyorsabbnak bizonyult.

forrás: krone.at

A folytatásban kevés olyan menetet láthattunk, aki nagyon felül tudta volna múlni saját rajtszámát. Az idén remeklő Maryna Gasienica-Daniel (14.) egész bíztató kezdés után került többször is késésbe, míg Valerie Grenier (22.) rendkívül megküzdött a pályával. Camille Rast volt a második, aki kiesett a délután folyamán, őt nem sokkal követte a sebességét kontrollálni nem tudó Mina Fürst Holtmann, és a saját edzője pályájával megküzdő Alice Robinson. A kiesők közt akadtak viszont erős menetek: Coralie Frasse-Sombet (11.) két másodiercen belül tudott maradni, így a célba érkezéskor még top10-es eredménynek örülhetett. Érkezett azonban Thea Louise Stjernesund (8.) remek középső és alsó szakasszal, majd Riccarda Haaser (10.), aki az alsó szakaszt bánhatja, ott vétett kisebb hibáin ment el 2-3 helyezés.

Egymás után érkezett a Méribelért küzdők tábora. Előbb Stephanie Brunner (16.) igen erős menettel. Ezzel meg is lógott a szakági üldözői elől. Andrea Ellenberger (23.) és Andreja Slokar (21.) szorosan követte egymást, míg Tina Robnik (26.) elsősorban időbeli hátránya miatt került kisebb lépéshátrányba. Továbbjutott még Simone Wild (19.), Katharina Huber (20.) és Estelle Alphand (24.) is. A később érkezőknek az egyre romló pályán egyre kevesebb esélyük volt egy igazán kiemelkedő eredményre, így a továbbjutás is nagy szónak számított. Nem csoda, hogy a hátralévő 21 versenyzőből 10 esett ki. A legjobb harmincon túlinak az Európa-kupában idén egész télen brillírozó Franziska Gritsch (40-essel 25.) bizonyult. Magasabb rajtszámmal még ketten jutottak tovább, a 41.-ként síző olasz Karoline Pichler (30.), és a 45-össel rajtoló Vivianne Härri (29.). Bejutott még a második futamba Hanna Aronsson Elfman (27.) és AJ Hurt (28.) is.

A második futamot már villanyfénynél, este rendezték, ami óriás-műlesiklások esetében kisebb kuriózum, de Åre esetében nem szokatlan. A sötétnek köszönhetően az idő is hűlt valamelyest, de továbbra is fagypont fölött maradt. Így ismét egyre romló pályára számíthattunk. Viszont az első futam nagy különbségei miatt hatalmas előrelépéseket ennek ellenére sem várhattunk. A pályát olasz edző tűzte, 54-ből 51 volt fordító.

Karoline Pichler (26.) biztonsági menettel biztosította pontjait. Az, hogy szinte semmit nem kockáztatott, mutatta az is, hogy Vivanne Härri (14.) közel két és fél másodpercet vert az olaszra. A nagy előny viszont nemcsak önmagában Pichler biztonsági futamának, hanem Härri erős menetének is köszönhető volt. A svájci ezzel jó pár sízőt meg is előzött: AJ Hurt (23.) és Hanna Aronsson Elfman (25.) másodpercen belül sem tudott maradni, míg Tina Robnik (21.) is csak ezt a lélektani határt nem érte le, Härritől így is messze elmaradt. Franziska Gritsch (6.) remek első futama után este sem adta alább a szintet. A még igen jó állapotú pályán hatalmasat síelt, még növelte is meglévő előnyét Härrivel szemben.

Estelle Alphand (24.) nagyon sokat hibázott, de Andrea Ellenberger (19.) sem lehetett maradéktalanul elégedett. Valerie Grenier (13.) már egészen sokáig tudta tartani az osztrákot, de végül a pálya alsó szakaszán sokat kapott. Andreja Slokar (27.) jókora rontásokkal síelt, abban sem lehetett biztos, hogy ezzel biztosítja indulását a VK-döntőn óriásban. Katharina Huber (15.), majd pedig Simone Wild (12.) is próbált gazdálkodni előnyével, de támadó szellem nélkül, nem túl nagy előnnyel nem sok esély volt ma Gritsch ellen. A folytatásban Paula Moltzan (22.), Ana Bucik (20.) és Stephnie Brunner (16.) sem tudott igazán labdába rúgni. Utóbbi viszont maga mögött tartotta szakági riválisait, így szinte biztos lehetett a VK-döntős indulásában. Végül a 25-ön kívüliek közül nem is tudta senki előrébb verekedni magát a pontversenyben.

Marie Therese Tviberg (17.) hátrányát nem foghatta teljesen a pályára, sokat hibázott. Maryna Gasienica-Daniel (10.) már egész közel tudott maradni Gritschez, de másodperc közeli előnye sem volt elég ahhoz, át tudja venni a vezetést. Wendy Holdener sokszor lecsúszott az ideális nyomról, a pálya közepén pedig megbillent, elesett és a közeli háló fogta végül meg. A svájcinak láthatóan nem esett komolyabb baja, így pár perces kényszerszünetet követően folytatódott a verseny Ramona Siebenhoferrel. Az osztrák nem volt veszélyes honfitársára, ráadásul nem sokkal a cél előtt kaput tévesztett. Coralie Frasse-Sombet (7.) előnye már másfél másodperc feletti volt, de a pálya végén ő is sokat kapott Gritschtől, így egy tizeddel lemaradt a vezetésről.

forrás: krone.at

Ricarda Haaser (5.) sokat kockáztatott, tudhatta, hogy hatalmas előnye sem lesz elég egy biztonsági futam esetén. Haaser ráadásul különösebb hiba nélkül tudta tartani a nagy tempót, így végül a 15. síző volt az, aki meg tudta előzni Gritschet. Katharina Truppe (8.) számos alkalommal került komoly késésbe, és bár ezt követően próbálta fokozni az iramot, hibái miatt már nem bízhatott erős eredményben.

Thea Louise Stjernesund (18.) folyamatosan távolra sodródott a kapuk tövétől, jelentősen hátracsúszott. Ragnhild Mowinckel (11.) ehhez képest a pálya végéig becsülettel tartotta magát, de a pálya aljával meggyűlt a baja. Mikaela Shiffrin (3.) a nehéz körülmények ellenére is folyamatosan őrizte előnyét. Jóval bátrabb volt, mint az iménti két norvég. A kérdés viszont az volt, hogy menete, melyben előnye folyamatosan olvadt Haaserrel szemben, mire lesz elég a szakág legjobbjai ellen. Tessa Worley (4.) több kaputól is távol került a pálya felső szakaszán, ez pedig láthatóan ki is zökkentette a ritmusból. Bár a pálya alján tudott valamennyit hozni Shiffrinen, megelőzni már nem tudta.

Michelle Gisin (9.) pár kapu után lényegében beült lécei közt a hóra. Ekkora mentéssel is egálban volt még Shiffrinnel, viszont újabb jelentős fékezések miatt már nem volt esélye a pillanatnyi dobogóra sem. Sara Hectornak már a győzelemre is reális esélye lehetett volna, de pár másodperc után túl szűkre vett egy kaput, és rálépett. Marta Bassino (2.) kezdeti bizonytalanságai után rátalált a megfelelő ritmusra. Remek tempóban síelt, és növelte előnyét egyre inkább. Egyértelműen bejelentkezett a győzelemért. Attól már csak egy ember választotta el, Petra Vlhová (1.). A szlovák a pálya elején ismét jelentős előnyt épített ki, úgy síelt, mintha a jelentős kádak nem dobálnák folyamatosan a léceit. Teljesen más ligában síelt, másodperc feletti előnnyel nyerte meg a versenyt.

Petra Vlhová egy év után győzött ismét óriás-műlesiklásban. Összességében már 26 győzelmet jegyezi, ezzel nem akármilyen neveket ért utol. A „huszonhatosok” táborát Tina Maze, Michaela Dorfmeister, Franz Klammer, Ivica Kostelić és két hete már Henrik Kristoffersen alkotja. Marta Bassino 20. dobogós helyezését szerezte. Egyértelműen óriásban a legeredményesebb, 20-ból 14-szer ebben a szakágban végzett a legjobb három közt. Idén eddig három dobogó számlál, mindhármat legjobb számában. Mikaela Shiffrin 118. dobogós helyezését szerezte, ebből idén a 12-et. Óriásban már negyedszer végzett idén a legjobb háromban.

A szakági versengésben Sara Hector előnye, mai nullázása miatt 5 pontra csökkent Tessa Worley előtt. Mikaela Shiffrin előnye 51 pontra olvadt, azaz még nem elképzelhetetlen az ő győzelme sem. Petra Vlhová lemaradása 91 pont, így az ő győzelméhez már jókora szerencse is kellene a világkupadöntőn.

Összetettben továbbra is Mikaela Shiffrin vezet, de a múlt hétvégi, jókora botlás után Petra Vlhová ismét 100 ponton belüli hátránnyal követi az amerikait.

Holnap szlalommal folytatódik a svédországi program.

Borítókép forrása: sportky.zoznam.sk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s