Lindviké a nagysáncos kvalifikáció is

Kiemelkedtek a mezőnyből a norvégok a pekingi nagysáncon kvalifikáción. Míg a győztes a normálsáncos kvaliban is remekelő Marius Lindvik volt, addig a második helyen honfitársa, Halvor Egner Granerud végzett. A harmadik Peter Prevc lett.

Magyar idő szerint péntek délben rendezték meg a férfiak kvalifikációját a nagysáncon. Nagy meglepetés egyébként nem történt, mivel összesen 56 versenyző indult, így mindössze 6 síugrótól búcsúztunk. A szél többé-kevésbé elfogadható volt, átlagosan gyengébb szembeszél fújt, a kvalit a 19-es és a 20-as beülőből engedte a zsűri.

A selejtezőt végül nem meglepő módon Marius Lindvik nyerte 135 méterrel, aki a korábbi napokon megrendezett edzéseken is remekül ráérzett a pekingi nagysáncra. A második Halvor Egner Granerud lett, aki 133,5 méterig repült. A harmadik helyen a vegyes csapatverseny egyik olimpiai aranyérmese, Peter Prevc végzett 131 méterrel.

Stefan Kraft továbbra is jó formában, 128,5 méterrel a negyedik lett. A kvalifikáció pozitív meglepetése – bár lassan, pláne az utóbbi napok után már szinte meglepetésnek sem nagyon lehet nevezni – Danil Sadreev volt, aki a sorozat leghosszabb ugrásával, 136,5 méterrel az ötödik helyen végzett!

Markus Eisenbichler 129 méteres ugrásával a hatodik lett. Remekül szerepelt Antti Aalto (126,5m) is a hetedik hellyel. A nyolcadik Kamil Stoch lett, a lengyel 128 méterig repült, akárcsak Ryoyu Kobayashi a kilencedik helyen. Utóbbi ugrása nem sikerült a legtökéletesebben, ezért ne írjuk le a holnapi napot illetően a normálsánc olimpiai bajnokát! A top tízet Cene Prevc (128,5m) zárta.

Eredmények

HELYVERSENYZŐORSZÁGTÁVOLSÁGPONTSZÁM
1.Marius LINDVIK135,0136,4
2.Halvor Egner GRANERUD133,5131,6
3.Peter PREVC 131,0128,3
4.Stefan KRAFT128,5127,6
5.Danil SADREEV 136,5127,3
6.Markus EISENBICHLER 129,0123,3
7.Antti AALTO 126,5123,0
8.Kamil STOCH128,0122,5
9.Ryoyu KOBAYASHI 128,0121,3
10.Cene PREVC 128,5121,1

Részletes eredmények

A nagysáncos egyéni versenyt magyar idő szerint szombaton 12 órától rendezik!

Az index kép forrása: Marius Lindvik – Instagram

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s