Wengenbe, a legendás Lauberhornrennenhez, január egyik csúcspontjához ér a héten az Alpesi Sí Világkupa. Legendás sízők nyertek itt az elmúlt közel száz évben, vagy buktak épp hatalmasat az embert próbáló pályán. Egész másfajta élménnyel viszont a fanatikus sírajongók is részesei lehetnek Lauberhorn meséjének: rendhagyó pályabejárással készültünk, mely egyrészt bemutatja a hétvégi pályát, másrészt megmutatja, a lelkes zarándokok hogy túrázhatják végig a pályát a nyári hónapokban.

Wengen egy impozáns falu a svájci Alpokbna, Berner Oberlandon. 4000 méteres hegyek alatt, egy szűk szurdokvölgyet határoló sziklafal tetején terül el, mintha egy lépcsőfok lenne. Maga a falu az alatta 400 méterrel elterülő Lauterbrunnenhez tartozik közigazgatásilag, ami a hasonló nevű völgyben fekszik. Önmagában Lauterbrunnen is megér egy külön misét. Legyen elég annyi, hogy a svájci mércével mérve is igen drága Wengenhez képest Lauterbrunnen jóval emberléptékűbb település. J. R. R. Tolkin innen mintázta Völgyzugolyt, a tündék lakta, vízesésekkel szbdalt szűk erődített völgyet. Nem csoda, az egész faluból lenyűgöző látványt nyújt a völgy két oldaláról mélybe tartó vízesések legnagyobbja a Staubbachfall.

Így nem csoda, hogy Lauterbrunnen és maga a környék télen-nyáron turistacélpont, lényegében az egyik első ilyen az Alpokban. Angol turisták az 1800-as évek közepe óta járnak a környékre – a völgy Wengennel ellentétes oldalán található Mürren az alpesi sízés bölcsője. Magának az alpesi sínek a szabályrendszerét is angolok fektették le, hozzájuk fűződik az első lesikló és műlesikló verseny megrendezése is. Mürren – Wengenhez hasonlóan szintén egyike Svájc két tucat autómentes településének – az első alpesi sí világbajnokság helyszíne. A faluba vezető hegyi villamos végállomása mellett egy nagy emlékmű tiszteleg Arnold Lunn, a Kandahar Síklub alapítója, a szlalomsízés kitalálója, és az első VB egyik ötletgazdája előtt.

Ami magát Wengent illeti, fogaskerekű vasút visz fel a településre Lauterbrunnnenből (ahol egyébként a vasútállomás mellett egy nagy emeletes garázs a wengeni helyiek autóinak garázsául is szolgál). A vasút, ami egyébként minden alpesisí-rajongó számára ismerős lehet, ez visz fel ugyanis a Kleine Scheidegg nevű hágóra, ahonnan a versenyzők egy ülőlifttel jutnak el a Lauberhornabfahrt rajtjáig is.

A 2000 méteren fekvő Kleine Scheideggről egyébként indul még egy újabb fogaskerekű vasút, felfelé. Innen indul ugyanis a Jungfrau hegybe vájt vasút, aminek a végállomása 3545 méter magasan, a csúcs alatt, a hegy gyomrában fekszik. Innen lehet felliftezni a csillagvizsgálóba is, mely a híres hegyhármas, az Eiger, a Mönch, és a Jungrau közt fekszik.

Ha viszont a Kleine Scheideggről a pálya felé indulunk, akkor nyáron egy háromnegyedórás kemény kaptató vezet a rajthoz, míg télen a sízők egy sílifttel jutnak fel ide. Komolyabb körítést egyébként a rajt körüli területhez nem kerekítettek a svájciak. A rajtház kívülről nézhető csak meg, belül a téli verseny kellékei, hálók, póznák, táblák pihennek. Viszont innen egészen a pálya alsó kétharmadáig nagy információs táblák vannak kihelyezve az ikonikus pályarészeken. Viszont az útvonal nem mindenhol van pontosan kitáblázva, így nem árt ismerni a pályát a téli közvetítésekről, ha nem egy másik Wengenbe tartó ösvényen szeretnék idejekorán kilyukadni.

A világkupa-naptár (még) leghosszabb pályája 2315 méterről indul, télen hófödte alpesi legelőkön át. Ebben a magasságban még erdőnek híre sincs, a pálya első harmadában egész nyáron tehenek legelnek az alpesi réteken. Tehenek, akik egyébként túrautat is sokszor elállják, vagy épp “aláaknázzák”, így nemegyszer kell nagyot kerülni, vagy köztük lavírozva továbbsétálni. A villanypásztorral elkerített részek közti átjárást a turisták számára nyáron visszacsapó ajtók biztosítják.

A pálya első szakasza télen hosszan elnyújtott kanyarokból áll, ahol a sízők jellemzően alig emelkednek ki a tojástartásból. Ezt, a közel egyperces szektort töri meg előbb a Russisprung, mely a svájci lesikló olimpiai- és világbajnok Bernhard Russiról kapta a nevét. A Russisprungról a Traversenschuss, a Traverse és a Panoramakurve tempós, szélesen kanyargós szakaszain át vezet az út az ikonikus Hundschopfhoz.

A Hundschopf egy S-kanyart követően ejti a mélybe a sízőket, szűken, két szikla közt. A sízők számára ez pár másodperc zuhanás, a mélybe. A mélybe, ami felülről nézve, sílécek nélkül is félelmetes. Ami a sízőknek 3 másodperc szabadesés, az gyalog azonban közel 5 perc totyogás a rendkívül meredek hegyoldalban lefelé ugyanez az út. Egyébként a Hundschopf előtt kapott helyet korábban a kombinációs lesiklás rajtja, míg idén a szuper-G-t indítják innen. És ez a pont az egyik tartalék rajthely a lesikláshoz is (reméljük erre idén nem lesz szükség).

A Hundschopfról földet érve érkeznek meg a sízők a Minschkantéhoz, ahol a ismét elemelkednek a hótól, miközben élt kell váltaniuk a levegőben, hogy jó irányban síelve kezdhessék a következő kanyart. A pályának ez a szakasza egyébként Jos Minschről, VK-győztes svájci sízőről kapta nevét, aki 1965-ben egy edzés közben sérült le épp ezen a szakaszon egy teljes évre. A pályának ez a pontja azért is fontos, mert a szemben lévő Wengneralp megálló melletti hegyoldalból több ezer szurkoló követi a versenyt minden évben.

Nem mindegy, milyen íven síelhet tovább a síző a Minschkante után, jön ugyanis a Canadian Corner. Az alpesi útra vezető jobbosban esett ki 1976-ban az európai lesiklók dominanciáját addig megtörő „Crazy Canucks” kanadai lesiklók két tagja (egyikőjük volt a Wengen- és Kitz-győztes Ken Read, Erik Read édesapja). A Canadian Cornert követi egy újabb ikonikus szakasz, az Alpweg. Eddigre érnek a sízők (és gyalogosan a túrázók) a természetes alpesi legelők szintjéről az erdők közé.

Az alpesi utat a Kernen-S szakítja meg, mely egy rendkívül szűk S-kanyar. Hogy, hogy nem a Kernen-S is esésről kapta nevét: az akkor még Brüggli-S-ben esett nagyot Bruno Kernen svájci világbajnok és későbbi Lauberhornrennen-győztes. Az S-kanyar 100 km/h órás tempóról közel a felére lassítja a sízőket, hogy aztán visszanyerjék sebességüket a pálya egyik leggyorsabb szakaszára.

Ennek a gyors szakasznak a bejárata a Wasserstation, és az odavezető lejtő, melynél a sízők egy igen szűk átjárón elsíelnek a korábban már említett fogaskerekű vasút alatt is. Ez a pont a nyári túrázóknak is kritikus, szinte semmilyen tábla nem jelöli a letérő a meredek, gazos réten át. De sírajongóként természetesen tudjuk, hogy az alagút felé kell sétálni. Az átjáró felé, ami egyébként nemcsak szűk, de igen alacsony is, igen klausztrofób élmény élőben. Bár a sízők ezt a 100 km/h feletti sebesség miatt nem valószínű, hogy érzékelik…

Ezt követően érik el a sízők a fenyőerdőkkel szegélyezett legelők szakaszát, a Langentrejent, melyet sokszor csak szuper-G-re hajazó szakaszként fémjeleznek. Az élesebb, de egyébként igen gyors kanyarokkal megtűzdelt mezőt a közvetítésekben sokszor nem is látjuk, itt vágnak az élőképre a versenyzők menete alatt, az addig felvételről menő felső szakasz után. Gyalog azonban ez a pálya egyik legmeghittebb része: a tág hegyi legelőkből zárt fenyőerdők közé ékelt mezőkön kaptatunk. Ebből a szakaszból vezet ki a Hanneggschuss, egy meredek lejtő, ahol a sízők elérik csúcssebességüket. Johan Clarey 2013-ban itt síelt 161,9 km/h-s sebességgel, mely azóta is VK-rekordnak számít.

A Hanneggschusst követően érkeznek a sízők a Seilersboden nevű éles jobb-bal kombinációba, ahonnan egyből a Silberhornsprung következik. Ez a pálya egyik legújabb pontja, azért építették az ugratót, hogy a levegőben repülő versenyzőket a háttérben lévő Silberhorn hegycsúccsal együtt mutathassák a tv-közvetítésekben.

A pálya menti túraútvonal egyébként nem követi teljesen végig a Lauberhornt, innen egy erdei úton lehet továbbgyalogolni Wengen felé. Bő kilométer után az út már nem a Lauberhornnál jár, hanem a nem kevésbé neves szlalompálya, a Jungfrau/Männlichen tetején. Ez azonban már nem bejárható, meredek legelőkön vezet végig a pálya, amit nyáron nem átjárható villanypásztorok szegélyeznek mindenhonnan. Viszont a pálya felső szakaszában és az innen már jól látszó Wengenben gyönyörködni lehet a felvonó melletti hütte széles teraszáról.

Ejtsünk is gyorsan még pár szót a szlalompályáról, mielőtt folytatnánk a sízők útját a Lauberhornon! A pályán rendkívül meredek és igen lapos szakaszból is találunk. Számos kisebb letörés, egyenetlenség nehezíti. Ráadásul nem csak “előrefelé” lejt, hanem valamelyest oldalirányba is, de hogy merre, az nem állandó, mivel a pálya folyamatosan kanyarog az erdőben. Ez az egyetlen szlalom a naptárban, amit “két” pályán rendeznek: a Männlichenen és a Jungfraun. Attól függ a pálya neve, hogy a cél előtti fahüttét a tűzés épp jobbról vagy balról kerüli-e meg. Lévén, hogy kétfutamos versenyről beszélünk, jellemzően délelőtt az egyik, délután a másik irányban jelölik ki a házkerülést.

Térjünk most vissza a Lauberhornra, és kövessük most a sízőket a Silberhornsprungtól! Innen nekik a kanyargós, erdőkkel szegélyezett Wegscheide szakasz következik, amin át megérkeznek az Österreicherloch-hoz. Igen furcsa elnevezés ez elsőre, a nagy rivális legendás pályáján. A névadás azonban hasolnóan perverz iróniára vall, mint a Canadian Corner esetében: 1954-ben az itteni kanyarban lévő bucka repített ki a pályáról három osztrákot is: Anderl Molterert, Walter Schustert, és az alpesi sí legenda Toni Sailert (aki ezután zsinórban négyszer nyert itt). Irónia az iróniában, hogy ez a kiesés sem gátolta meg azt, hogy az ’54-es verseny legjobb hazai versenyzője, Martin Julen előtt két osztrák végezzen az első két helyen…

Az Österreicherloch szűk, balra dőlő útján 2 perc sízést követően kell még egyszer felvenni a tojástartást, majd onnan hirtelen felegyenesedni, bevenni a jobbos-balos Ziel-S-t és elugrani a Zielschussra, ami a cél előtti meredek. Számos, igen fáradt síző épp itt esik el, de ez nem feltétlen jelent már kiesést. Jó például 2007-ből Bode Miller esete, aki szó szerint átesett a célon, és bár lesérült, a győztes idő mégis az övé lett.

A világkupa-naptár leghosszabb pályája még a legjobbaknak is nagy kihívás, a győztes idő két és fél perc körül szokott alakulni, időjárástól és pálya állapotától függően. Ez fél-egy perccel hosszabb, mint egy átlagos lesiklás ideje, így nem ritka, hogy még a végén is komolyabb előnyöket lehet elbukni, vagy rosszabb esetben akár ki is esni. Ha pedig rajongóként vágnánk neki a nyáron a távnak, akkor készüljünk egy 2-2,5 órás túrára, aminek eleje egy igen kemény hegymenet a vasúttól, és a szlalomrajt melletti hüttétől is még nagyjából fél óra gyalog a wengeni vasútállomás. Viszont ezt a szakaszt kár lerövidíteni a nem messze megálló vonattal, ugyanis az út a kaszálók után Wengen gyönyörű alpesi lakóházai közt kanyarog a központ felé.

Ez Lauberhorn legendája télen és nyáron.

Verseny: csütörtöktők vasárnapig, amiről a szokott beszámolókkal érkezünk itt a blogon és Facebookon, holnap pedig még érkezik a szokásos Sífelvonó rovatunk is felvezetés gyanánt!

Jövő héten hasonló rendhagyó pályabejárót tervezünk Kitzbühelről is, benne a Streiffal és a Ganslerhanggal.

Borítókép forrása: adlskiclub.com