Vlhová hozta a kötelezőt; osztrák feltámadás Lienzben

Mikaela Shiffrin hiányában a papírforma szerint nem volt nehéz dolga Petra Vlhovának, ehhez képest az összetett címvédője csak a délutáni futamban tudta bebiztosítani győzelmét. Remek napot fogtak ki az osztrákok, hiszen a karanténból visszatért Katharina Liensberger két meggyőző futammal másodikként zárt, Truppe a legjobb délutáni idővel épp csak leszorult a dobogóról, míg Pjongcsang ezüstérmese, Gallhuber három éve nem járt olyan magasságokban, mint mai 6. helyezése. A dobogó harmadik fokára egy svájci, mégpedig Michelle Gisin állhatott fel.

A felhők itt-ott eltakarták a Napot délelőtt 10 órakor, akárcsak kedden, de mivel eleve teljes árnyékban volt a lejtő, ez nem igazán releváns információ. Kezdetben. Az már sokkal inkább, hogy a hőmérséklet a rajtállásban is 3-4 Celsius-fokot mutatott, s persze további emelkedéssel is számolni kellett.

Forrás: Bieler Tagblatt

Ami az esélyeket illeti, Mikaela Shiffrin kényszerű (Covid) kiválásával egyértelműen a Lienzben amúgy még nyeretlen Vlhová számított a favoritnak. A svájci edző ritmusos pályát állított össze a női szinten meredeknek számító lejtőn. Michelle Gisin (2.) szemre tetszetős menettel kezdett, mert bár a letörésnél volt egy megbillenése, egyéb gondjai nem voltak. Katharina Liensberger (3.) három szektoron át verte a svájcit, a legmeredekebb záró részen aztán jó tempóval, de rendre kövér íveket síelt, így egy kevéssel mögé szorult. Lena Dürr (18.) rendkívül bizonytalanul mozgott a letörést követően, abszolút ritmustalan sízésével csak ott beszedett egy másodpercet.

Forrás: Ski Weltcup

Petra Vlhová (1.) a nyitószektorban képezett csak más minőséget, ottani szűk 3 tizednyi előnye folyamatosan olvadt el a célig, ahol mindössze 8 századot mért a rendszer. Anna Swenn Larsson (9.) szorosan tartotta a legjobbakat, egészen a lényegi, záró részig. Ott nyílt ki az olló, alig maradt másodpercen belül. Martina Dubovskának (10.) szintén a nagyobb rádiuszú szakaszon voltak megbicsaklásai, ugyanez volt a helyzet Wendy Holdener (10.) kapcsán. Kettejük századra azonos idővel zárt.

Paula Moltzan (26.) görcsösen küzdött a lendületért, egymást érték a négyszögletes ívek. Törvényszerűen senkit nem előzött meg. Ana Bucik (21.) szintén a kezdetektől fogva hibázgatott, a letörés utáni rész volt még rendezettebb. Katharina Truppe (13.) a tisztes hátránynál jobbra nem érdemes, Sara Hector (16.) ellenben újfent fitogtatta remek formáját. A lejtő feléig gyakorlatilag egálra tartotta a szlovákot, hogy aztán a letörésnél két késve vett kapuval ő is túllépje a másodperces elmaradást. Fokozódik a harc az osztrák olimpiai kvótákért. Chiara Mair (16.) valamivel könnyedebbnek tűnt, mint Katharina Huber (24.). Szűk négy tizednyi differencia alakult ki köztük. Andreja Slokar (17.) nagyon rákoncentrált a letörésre, ezzel együtt két-három kanyaron át csak kereste a ritmust. A másodperc környékén álló brigádba sorolt a szlovén is. Laurence St-Germain (7.) extrát nyújtott, a lankás szektorban még zöldült is részideje. A meredekre sem lehetett panasza, mert bár kapuvételei rendre kövérek voltak, mindez jó tempóval párosult. Közvetlenül a dobogósok mögé került a kanadai.

A reklámszünet után Erin Mielzynski (6.) egy hangyányit még rátett honfitársa menetére. Ehhez az is kellett, hogy a lejtő első felére megérkezett a napsütés. A néhai VK- futamgyőztes a meredeken végig ritmusban maradt, egy kevéssel befért a negyedik helyre. Camille Rastnál (4.) már hétágra sütött a nap, ehhez képest a lankán nem tudta megismételni a juharlevelesek produktumát. No, nem a meredeken, ahol alig kapott fél szekundumot Vlhovától. Az előző három sportoló teljesítményét felülértékelte a folytatás. Nastasia Noens (25.) alig néhány századdal úszta meg a sereghajtó pozíciót, Franziska Gritsch (39.) és Thea Louise Stjernesund (37.) viszont első sízőkként szorultak 2 s-en kívülre. Az oltástól mélyen elzárkózó, amúgy tehetségként kezelt osztrák nem tűnik túl motiváltnak, ami nem csoda, hiszen akármit produkál, vakcina nélkül biztosan nem utazhat Pekingbe. Az olimpiai ezüstérmes Katharina Gallhuber (19.) idén először mutatott valamit, a harmadik legjobb osztrákként várhatta a folytatást. Aline Danioth (27.) ellenben egy inverz dobogónál (hátulról harmadik) többre nem volt képes.

Forrás: VG Direkte

A 23-30-as rajtszámmal indulók közt Maria Therese Tviberg (15.) élt a renovált pálya esélyével, bátor sízéssel alig szorult másodpercen kívülre. Leona Popović (28.) túlzottan tisztelte a pályát, na, ez Mina Fürst Holtmann (5.) esetében nem volt elmondható. Felidézte a kanadaiak lankáját, s megdöbbentő módon három szektor után vezetett Vlhová ellen. Küzdelmesebb meredekkel a dobogóra azért nem volt esélye, viszont besorolt Rast és a tengerentúliak közé. Ali Nullmeyer (22.) szintén sokat kockáztatott, csak épp nem tudta nagyobb rontások nélkül lehozni menetét. Charlie Guest (14.) kiválóan kihasználta a napsütötte fényviszonyokat, a brit lány második szektora még zöldült. Tovább sűrűsödött a középmezőny: a 8. és a 18. helyezettek közt alig három tizednyi különbség alakult ki. Az első harmincast három kieső zárt. Ando Asza, Magdalena Fjällström és Mélanie Meillard a pálya egyazon pontján búcsúzott egyhuzamban.

Forrás: Ski Race Magazine

Eljutott oda az olasz női szlalom, hogy az óriásból érkező Federica Brignone (12.) jelenti az utolsó mentsvárat. Nos, Fede’ egyáltalán nem vallott szégyent, vagány sízéssel épp 1 s-en belülre került. Emma Aicher, a németek nagy reménysége hamar pályán kívül találta magát. Minthogy a fény-árnyékviszonyok tovább javultak, ez óriási sansz volt a később rajtolóknak. Sorjáztak a bátor menetek, máshogy nem is lehetett, mert aki nem vállalt elegendő kockázatot, esélye nem volt semmire. Voltak persze, akik túltolták a dolgot, Roni Remme és Hrovat nevét is a kiesők között találjuk. A bravúreredményt Elisa Fermbäck (33-assal a 8.) szolgáltatta. Elsőosztályú lankás és bátran végig vitt meredekkel megverte Swenn Larssont, így a svédek legjobbjaként várhatta a délutánt. A továbbjutók névsorát Marie-Therese Sporer (39-essel a 23.), Moa Boström Mussener (48-assal a 29.) és Mukogava Szakuraku (57-essel a 30.) tette teljessé. Két másodpercen túli hátránnyal ma nem lehetett második futamot síelni.Pontosan ennyivel sem, a 17 éves horvát tehetség, Zrinka Ljutić (31.) volt ennek a kárvallottja.


Délutánra tovább melegedett a levegő, ami különösen a meredeken okozhatott nehézséget a lányoknak. Ott már a délelőtti program legelején maszatos volt a hó, mint azt Liensberger nyilatkozta. Nem komplikálta túl a nyomvonalat a cseh edző. Mukogava (27.) egy biztonsági menettel jelentkezett, érthető módon nem akarta elszúrni élete nagy pillanatát a japán. A junior vb-ezüstérmes Boström Mussener (26.) még azzal együtt is rengeteget vert rá, hogy a letörésnél gyakorlatilag újra kellett startolnia. Így az igazi alapidőt Leona Popović (14.) síelte meg, a horvát 2 s-cel előzte meg a svédet. Danioth (25.) ugyanazt az óvatoskodást mutatta be, mint délelőtt, valós esélye nem volt a komoly előrelépésre. Moltzan (20.) az első ritmustévesztése után már ésszel próbált síelni, s ehhez képest nem is kapott oly sokat a horvát lánytól. Noens a letörést megelőző stangliknál vesztett a kelleténél több teret, ami kieséséhez vezetett. Huber (15.) hozott egy erős átlagot, egyetlen századon múlt a vezetés átvétele, úgy, hogy a meredeken egy hosszú késéssorozat is befigyelt. Sporer (17.) a kiesést nem kockáztatva választott ritmust magának, immáron két osztrák foglalt helyet a legjobb háromban. Kicsivel szorult ki onnan Nullmeyer (19.), a kanadai, aki a kelleténél jobban megfogta léceit a meredeken. Bucik (21.) a tempót preferálta a hibátlansággal szemben, és szemlátomást nem jött be neki, ráadásul a századokkal sem került jó barátságba.

Forrás: HRT (Sport)

Popović mosolya egyre szélesebbé vált, elvégre a harmadik osztrák indulót is megelőzte. Mair (23.) sízése speciel nélkülözte az átütőerőt, nem is előzött meg senkit honfitársai közül. Katharina Gallhuber (6.) viszont szépen összerakta magát az óév végére, másodjára is bátran adagolta a tempót, szép, párhuzamos léctartással, magabiztosan hozta le futamát. Az addigi legjobb időeredményt szállító osztrák után Dürr hibázott jókorát a letörésnél, így lezárult a német jó sorozata. Slokar (24.) lécei a lanka kezdetén csúsztak szét, jókora fékezése után nem lehetett reménye a jó szereplésre. Sara Hector (10.) remekelt a lankán, topszektora után azonban ő is megtorpant a letörésnél, ami már kevésnek bizonyult Gallhuberrel szemben. A svéd várta a második, míg Popović a harmadik helyről a folytatást.

Forrás: Krone

Tviberg esetében a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Elvitte a nagy lendület, hamarjában kivágódott a pályáról. Tegnap ugyanúgy délután bukta el pontjait, nem csoda, hogy vigasztalni kellett. Guest elpackázta élete legnagyobb eredményét, nagyon hamar búcsúzott. Amilyen szoros küzdelem zajlik a középmezőnyben, várható volt, hogy a biztos kerettagnak számító Katharina Truppe (4.) a határokat feszegette. A meredeken gyakorlatilag minden fordulónál a kiesés elől menekült, eredményesen, hiszen simán felülmúlta honfitársa addigi etalonját. Brignone (16.) elszúrta a letörést megelőző részt, csak ott elbukott legalább három pozíciót. Dubovská (12.) a meredekre tartalékolt, s bár ott valóban szépen síelt, azt megelőzően visszaütött konzervatív stílusa. Holdener (5.) meredeksízése elsőosztályú volt, az átkötő rész miatt szorult egy kevéssel Truppe mögé – megbontva az osztrákok kettős vezetését. Swenn Larsson (11.) hamar eladta fórját, s minthogy a letörés után sem tudott rákapcsolni, néhány századdal Hectorral szemben is alulmaradt.

A TOP-8 előtt tehát változatlanul Truppe vezette a listát, megelőzve Holdenert és Gallhubert. Per pillanat négy osztrák tartózkodott a legjobb tízben. Fermbäck (21.) rettentően elizgulta második futamát. Öröm az ürömben, hogy csodával határos módon leért a célba, de nagyon hátraesett. Benne volt a pakliban, hogy a délelőtti futam szenzációi nem tudják megismételni produktumukat. St-Germain (9.) egészen a lejtő balra sodródó, lankás részéig tartotta, sőt némiképp növelte is előnyét. Ott azonban benyelt majd’ 7 tizedet, onnantól kezdve már az aktuális dobogóra sem volt esélye. Mielzynski (13.) az elejétől fogva nem konkurált Truppéval. A keményebb hóviszonyok miatt súlyos hibát követ el az, aki nem eléggé merész. Holtmann (8.) jobban megnyomta a lankát, így sem úszta meg fél másodperccel kevesebbel, sőt a meredeken még a TOP3-ból is kiszorult a norvég.

Forrás: Taiwan News

Már csak négyen voltak fent, de még mindig két osztrák állt képletesen a pódiumon. Camille Rast (7.) egy az egyben lemásolta az előző meneteket: nem talált tempót a lankán. A letörés után ma is remekelt, de ez a két legjobb sógorleány ellen már kevés volt. Katharina Liensberger (2.) már háromnegyed másodperces előnnyel gazdálkodott. Ennek harmada maradt meg a letörésig, s minthogy a meredeken topszektort síelt, egészen a célig. Megszületett tehát a világbajnoknő idei első dobogója. Michelle Gisin (3.) a szöszke osztrák nyitóetapján elbukta minimális előnyét, egy nagy megingás után viszont simán lehozta a meredeket, így bebiztosította pódiumát. Már csak annak foka volt a kérdés. Úgy negyedórával korábban elkapott a kamera egy diskurzust, amiben Petra Vlhovával (1.) közölte mélynyugalommal egyik stábtagja, hogy a hó stabil, nyugodtan támadhatsz. A szlovák ennek megfelelően nekiesett a pályának, s bár voltak kínlódós momentumai, mind a lankán, mind a meredeken világosan elverte az osztrákot. Összesen mintegy fél másodperccel.

Részletes eredménylista

Forrás: Toronto Star

Petra Vlhová tehát behúzta harmadik győzelmét a negyedik szlalomversenyen, amivel magabiztosan vezeti a szakági összevetést. Karrierje 15. sikerét szerezte ebben a diszciplínában, összességében pedig a 23-diknál tart. Az örökranglista 21. helyét foglalja el jelenleg, s még három siker választja el Tina Mazétól. Csak azért, hogy nagyot szóljunk. Katharina Liensberger tizenegyedik dobogóját szerezte szlalomban, míg Michelle Gisin a hatodiknál tart.

A hölgyek legközelebb már az újévben versengenek, mégpedig január 4-én, Zágrábban. Ha a hóellenőrzés pozitív eredménnyel zárul, akkor jövő hétvégén Mariborban újabb technikai versenyek következnek.

A címlapkép forrása: TSN

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s