Kilde zsinórban három győzelemnél jár szuper-G-ben

Mikaela Shiffrin pozitív koronavírustesztje után egy rövid ideig az is kérdés volt, rajthoz állhat-e Aleksander Aamodt Kilde Bormióban. Végül azonban zsinórban harmadik szuper-G győzelmét aratta a norvég, hatalmas előnnyel. Így  Kilde átvette a vezetést a szakágiban is. Az eddigi éllovas Mayer ma ugyan rontott, így is két osztrák állt a dobogón: az Európa-kupában két éve remekelő Raphael Haaser karrierje első dobogóját szerezte, míg Vincent Kriechmayr két századdal előzte Cochran-Siegle-t a harmadik helyen. Odermatt őrzi tetemes előnyét összetettben.

A tegnapi lesiklást követően szuper-G-t rendeztek ma Bormióban. A pálya tűzésért osztrák edző felelt, aki egy rendkívül gyors, de ezzel együtt igen technikás pályát tűzött. A rajt nem sokkal volt csak lejjebb, mint lesiklásban, így igen hosszú síelés várt a versenyzőkre. Az elsőként síző Mattia Casse (10.) számára például közel másfél másodpercbe telt leérni. Az olasz első ránézésre nem síelt rosszul, korrekt alapsízést láthattunk tőle. A pályával ismerkedhettünk közben, számos hibázásra lehetőséget adó kanyar volt benne, minden szektor tartogatott legalább egy döntőnek számító kanyart, huplit, vagy ugratót.

Nils Allegre (27.) annak ellenére is egyre nagyobb hátrányba került, hogy sebessége jobb volt, de rendre messzire került az ideális nyomtól. Travis Ganongnak (18.) messze nem volt tiszta menete, de a pálya egy-egy pontjára jól ráérzett. Különösen a végét kapta el jól, ahol fél másodpercet faragott hátrányából. Gino Caviezel (11.) remekül kanyargott a pálya felső szakaszán, de egy hibának köszönhetően eladta előnyét, és a pálya végén meglepetésre nem tudott fordítani, ami miatt végül lemaradt a pillanatnyi első helyről. Tökéletesen összerakott csúszást nem láttunk továbbra sem, és nem Vincent Kriechmayr (3.) volt az első, aki ezt megoldotta volna. Az osztrák kövér kapuvételekkel kezdett, a folytatásban viszont rendkívül jó tempóban síelt, már jól találta el az íveket, így nagy előnnyel vette át a vezetést. De felső szakaszában súlyos tizedeket hagyott, így nyugodt még nem lehetett az osztrák.

A tegnapi győztes Dominik Paris (24.) lábai többször is szétcsúsztak, ma számos hibával síelt. Marco Odermatt (8.) remekül kezdett, és bár a pálya közepén kissé elmaradt Kriechmayrtől, nem volt kizárt, hogy átveszi a vezetést. A cél előtti, a lesikláson ugratónak számító lejtőre tűzött kapuknál nagyot rontott, így végül fél másodperc feletti hátránnyal ért be a pillanatnyi második helyre. Odermatt a hibája révén letarolt egy kaput, így James Crawfordnak (35.) sokat kellett várakoznia. Ez rá is nyomta bélyegét a kezdésére, ahol hatalmasat rontott. Ezt leszámítva egyébként remek futamot síelt.

forrás: blick.ch

A szakági éllovas Matthias Mayer (13.) még Kriechmayrnél is lassabban kezdett, és bár volt egy jó szektora, a végére ismét jelentősen lelassult. Gyenge eredményével már ekkor szinte biztos volt, hogy elveszti a mai nappal a piros rajtszámot. Romed Baumann (26.) a San Pietro ugratóra tűzött kombinációt jócskán elmérte, ráadásul sebessége is messze elmaradt a legjobbaktól.

Aleksander Aamodt Kilde (1.) remekül síelte meg a felső szakaszt, amivel már egy szektor után háromnegyed másodperccel vezetett. Az ideális sízést, ami eddig másnak még nem sikerült, a norvég a folytatással össze tudta tenni. Remek tempója volt, kiépített előnyét pedig stabilan tartotta, a záró szakaszon pedig tovább is növelte. A szponzorfalnál az addig vezető Kriechmayr már ekkor győzelemhez gratulált Kildének.

forrás: aftenposten.no

Christian Walder (28.) számos kanyarban lecsúszott az ideális ívekről, ráadásul kellő tempója sem volt. Andreas Sandernek (19.) az utolsó szektorig a dobogóra is volt esélyes, de ott a kelleténél jobban lelassult. Ryan Cochran-Siegle (4.) remekül kezdett, Kildét leszámítva mindenki előtt kárt jócskán. A záró szakaszra kanyarodva viszont hibázott, így csak Odermattot tudta leszorítani a dobogóról. Beat Feuz (5.) az utóbbi versenyeken egyre jobb szuper-G eredményeket szállít, és ez ma sem volt másképp. A pálya második felében egész jól mozgott, így nem sok kellett volna neki a dobogóhoz sem.

Loïc Meillard (15.) a pálya felső, technikásabb részeit jól oldotta meg, de számára a befejezés nem sikerült jól. Jól kezdett Alexis Pinturault (23.) is, de az egyik kulcsnak számító huplira tűzött kanyar őt is jócskán eldobta, messziről kellett visszafűznie magát a következő kapuba. Christof Innerhofer (13.) remek sebességgel indított, de a pálya közepén voltak jelentős bizonytalanságai. Adrian Smiseth Sejersted (42.) a tegnapi versenyeket és az azt megelőző edzéseket kihagyta, pedig látva eredményét, lehet megérte volna gyakorlásképp az indulás. Matthieu Bailet (6.) szokás szerint el mert vállalni nagyobb sebességet, ami sokáig ki is fizetődött, de a záró szakasz előtt ő is hasonlóan hibázott, mint Cochran, ami néhány plusz tizedet jelentett.

forrás: blick.ch

A világranglistáról a jelenlévő legjobb húsz leérkezett már, de a verseny tartogatott még izgalmakat. Max Franz (12.) korrekt menetet síelt, azt sajnálhatta csaj, hogy a pálya végére nem tudott elegendő sebességet átvinni. Olimpiai szereplése azonban még továbbra is erősen kérdéses. Különösen úgy, hogy Raphael Haaser (2.) a verseny egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta: a pálya közepén remek időt síelt, de hibát a többi részen sem vétett, így még Kriechmayrt is meg tudta előzni! Ugyan a dobogóra nem volt veszélyes, Stefan Rogentin (7.) is magabiztosan síelt, bizonytalan kezdését bánhatta maximum. Blaise Giezendanner (9.), az utolsó szektorban Kildével is tartani tudta a tempót, így addigi időeredményét látva, kisebb meglepetésre végül befért a top10-be.

Az első harmincból rajtolva pontot szerzett még Josef Ferstl (21.), illetve Urs Kryenbühl (29.) és Justin Murisier (29.) holtversenyben végezve. Nem sikerült viszont a legjobb 30-ban végeznie Stefan Babinskynak (31.), Brodie Segernek (34.), és Broderick Thompsonnak (48.) sem. Kieső nem volt még 30 sízőt követően sem, így a pontszerzésre a szokottnál is kevesebb volt a lehetőség a magasabb rajtszámmal sízőknek. Közülük a legjobban a 33-assal síző Daniel Danklmaier (15.) szerepelt, de nem sokkal maradt el tőle Johann Clarey (17.) sem, míg Roy Piccard (20.) szintén befért a húszba, 37-essel síelve. Pontot szerzett még Simon Jocher (36-ossal 22.), és az óriásműlesikló Cyprien Sarrazin (46-ossal 24.). Utóbbi fért be legmagasabb rajtszámmal a legjobb 30-ban, ami a végeredményt illeti.

Aleksander Aamodt Kilde elérte a tízes álomhatárt, ami a győzelmek számát illeti. Ebből 6 szuper-G és 4 lesikló elsőség közt oszlik meg. Dobogóra összesen 24. alkalommal állhatott fel. A norvég novemberi visszatérése óta minden szuperóriást megnyert, ahol célba ért, a Beaver Creek-i első versenyen nullázott, győzelemre esélyes menet közben hibázva. Gyorsszámos magabiztosságát jelzi, hogy a tavalyi szezonkezdet óta hatszor állt dobogón, minden alkalommal annak legtetején!

Raphael Haaser a 2017-es Åre-i junior VB-n mindkét gyorsszámban érmet szerzett, az elmúlt két évben az Európa-kupa összetettjének második helyén végzett, szuper-G-ben 2020-ban szakági bajnok lett. Sokszámos síző, idén műlesiklást leszámítva minden számban szerzett már világkupa pontot. Karrierje eddigi legjobb eredménye idén márciusból Saalbachból származik, akkor két századdal maradt le a dobogóról Kriechmayr mögött. 21. világkupaindulásán szerezte meg első dobogóját a még mindig csak 24 éves síző. Vincent Kriechmayr, Kildéhez hasonlóan 24. dobogós helyezését szerezte, az osztráknak ebből 16 szuper-G-ben született. Idén háromnál jár, ami a top3-ak számát illeti, de győznie továbbra sem sikerült.

Zsinórban harmadik győzelmével Kilde átvette a vezetést a szakági pontversenyben a ma mindössze 20 pontot szerző Mayertől, előnye pedig rögtön 70 pont az osztrák előtt. Összetettben Odermatt természetesen továbbra is vezet, a győzelmével második helyre ugró Kilde előtt 276 ponttal. Utóbbi elmondta, elgondolkozik azon, hogy ismét rajthoz áll óriásban, hogy felvegye a versenyt Odermatt-tal. Mayer továbbra is harmadik, míg Pinturault alig gyarapította pontjai számát, Kriechmayr mai dobogójával meg is előzte és feljött a negyedik helyre.

Holnap zárul az ünnepek közti program Bormióban, a Lake Louise-ban elmaradt verseny pótlásával.

Borítókép forrása: aftenposten.no

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s