Kristoffersen visszatalált a nyerő útra Alta Badián?

Két év elteltével nyert újra óriás-műlesiklást Kristoffersen, ráadásul oly módon, hogy a szerencse helyett egyértelműen őt kell dicsérnünk. Az elitből ő alkalmazkodott a leghatékonyabban a két futam tűzése közötti éles kontraszthoz. Marco Odermatt két győzelem után ezúttal beérte a második hellyel. Az ige jogos, a svájci tudatosan visszafogta magát, minekután Pinturault – akárcsak az első futam után még vezető Faivre – terített betlit mutatott be délután. Az osztrákok óriás-műlesikló csapata összeállt, hiszen hárman is bejutottak a TOP-10 közé. Manuel Feller ismét dobogóra állt, míg Patrick Feurstein a legjobb délutáni idővel negyedikként zárt. A hazaiak részéről Luca de Aliprandini 5. helyezése volt a csúcs.

A versenynaptár kiegyensúlyozására tett kísérlet az FIS részéről sajnos nem érintette pozitívan az óriás-műlesikló specialistákat. A tavalyi 10 után idén már csak 8 szakági versenyt rendeznek a Világkupában. Több síző átnyergelt azóta Szuper-G-re, hogy színvonalas körítés mellett készüljenek fel az olimpiára. Alta Badiában egymás után két versenyt rendeznek, így már Karácsony előtt elérkezünk a szezon feléhez. Az eddigi két helyszínen öt különböző síző állt dobogóra, a közös nevező Marco Odermatt, aki mindkétszer győzni tudott.

Forrás: Blick

A naptár legmeredekebb GS- lejtője a Gran Risa, melynek legnagyobb királyai Alberto Tomba és Marcel Hirscher voltak, de időközben majdhogynem minden neves óriás-műlesikló nyert ott legalább egyszer. A jelenlegi mezőnyből Kristoffersen és Pinturault győzött itt, mégpedig a Hirscher- érát követően, az előző két kiírásban. A hagyományos sínemzetek közül az olaszok tíz, a svájciak 13 éve várnak a sikerre.

Kilde visszalépésével a svájci különítmény és Cochran-Siegle az, aki, vagy akik szerepeltek a napokban Val Gardenán. Az amerikai pedig az egyetlen, aki teljes programot tol a Dolomitokban. Érdekesség, egyben furcsa, hogy kevesebben álltak rajthoz ma (57 fő), mint az előző napok gyorsasági számaiban. Az első futam nyomvonalát a szlovénok edzője állította össze, az 54 kapuból 52 volt fordító. Atipikus tűzéssel rendezték meg a délelőtti futamot, elsőre mindenkinek sokat kellett vállalnia, a szokott Alta Badia-i reflexekkel semmire mentek a sízők. Az időjárásra pedig panasz nem lehetett.

Forrás: BBC 724

A címvédő választotta az 1-es rajtszámot. Alexis Pinturault (9.) tükörsimán vitte végig a ritmusosra tűzött pályát. A kérdés csak a sebessége volt, ehhez elsősorban a világbajnok lehetett megfelelő értékmérő. Mathieu Faivre (1.) a meredeken nagyon megverte őt, sokkal keményebben tette be léceit az ívekre. Kétharmad másodpercre rúgott az időkülönbség, ami azért itt messze nem volt ledolgozhatatlan. Loïc Meillard (17.) ezúttal is tisztes tempót diktált, de a kanyarokban hiányzott belőle a kellő magabiztosság. Nem merte úgy elengedni léceit, több mint egy másodpercet szedett össze a meredeken. Žan Kranjec (12.) széles kapuvételei a lejtő második felében hoztak eredményt. A fent begyűjtött 8 tized a célig kitartott.

Forrás: News in 24

Filip Zubčić (6.) direkt íveken, zöld szektorral kezdett, aztán két késve vett kanyarral némileg meghízott a differencia. Pinturault-t azért meg tudta verni a horvát. Marco Odermatt (2.) kegyetlen tempóval nyitott, ehhez harmonikus mozgás párosult. A meredek végén mintha tartalékolt volna egy picit, ha így történt, jól tette, hiszen a célban mindössze 2 századdal szorult a francia mögé. Ez kétfutamot rendszerben gyakorlatilag inkább előny, mint hátrány. Luca de Aliprandini (5.) gyors elváltással remekül ment a meredeken, amit viszont bánhat, hogy az elején, a pálya nyugodtabb, sebességgyűjtésre épülő szakaszon beszedett majd’ 5 tizedet. Egy századdal befért a horvát elé, a harmadik helyre.

Gino Caviezel (10.) abszolút legjobb utolsó szektorára büszke lehet, egyébiránt a meredek elején egy ronda belefékezés után nehezen talált ritmust. Lucas Braathen (18.) látványosan, ám kövér kanyarokkal síelt szinte végig, és senkit nem tudott megelőzni. Igaz, nem is szakadt le annyira, 7 tized választotta el például a dobogótól. Thibaut Favrot (20.) direkt sízése nem bizonyult kifizetődőnek. Ívei nem voltak épp kifinomultak, ő már másfél s-es hátrányt vitt délutánra. Marco Schwarz (22.) idei első GS- futama vállalhatóra sikerült. A meredek elején túlontúl megfogta léceit, továbbjutásban azért bőven gondolkodhatott. Henrik Kristoffersen (7.) kéttizednyi előnnyel kezdett, aztán az igazán meredeken belekeveredett egy késéshullámba. Lendülete azért kitartott, századok választották el a pódiumtól. Alexander Schmid (42.) úgy szedett össze 3 s-et, hogy a letörést követően újra kellett indulnia egy kifordulást követően. A délutáni folytatásról a mai napon nem álmodozhatott. Stefan Brennsteiner (19.) sízéséből hiányzott a szükséges dinamika, emellett akadt néhány szenvedős kapuvétele. Kiharcolt azért magának olyan pozíciót, amire építhet délután. Justin Murisier (8.) harcossága fent hibákba torkollt, de egyértelműen érződött, tudatosan vállalta be a nagyobb tempót, minek hála topszektorral zárta menetét. Ekkortájt másfél tizeden belül követték egymást a 3.- 7. helyezettek.

Forrás: Salzburger Nachrichten

Manuel Feller (3.) önbizalommal telve vágta be léceit a kanyarokba, úgy, hogy rá nem jellemző módon egy pillanatig nem volt benne a kiesés esélye. A lejtő utolsó két szektorát abszolút legjobb idővel abszolválta, így alaposan lecsökkentette hátrányát. Két tizeddel befért az aktuális dobogóra. Leif Kristian Nestvold-Haugen (28.) gyenge formában síel a szezonban, erősen véleményes volt, hogy 2 s-en belüli hátránya elegendő lesz-e a továbbjutásra. River Radamus (4.) nagyon ráérzett az alsó részre, hiszen megfelezte ott elmaradását. A meredeken vagánykodott egy sort, megérdemelten beelőzte a de Aliprindini vezette sűrű bolyt. Erik Read valamivel több rontással villogott ugyanígy, ő a másodpercen túl végzett csoportot előzte meg. Adam Žampa (14.) szintén jócskán faragott a különbségen a végén. Egyre inkább úgy tűnt, hogy bátor, ütemes sízéssel, nagy rontás nélkül minden középmezőnybe tartozó síző odaérhet 1-1,5 s-es differencia környékére. Merthogy a pálya rendületlenül kitartott. A tavalyi második helyezett, a legjobb U23-as sízőnek kijáró kékszínű megkülönböztető mellényben síző Atle Lie McGrath (29.) lagymatagon, pontatlanul dolgozott. Szerencséje volt, hogy továbbjutott. Giovanni Borsotti eleve necces helyzetét azzal tette reménytelenné, hogy benézte az utolsó kaput.

Forrás: Eurosport

Victor Muffat-Jeandet (35.), majd Riccardo Tonetti is elbúcsúzott a további küzdelmektől. Eltérő módon, hiszen míg a francia semmi extrát nem vállalt, Tonettit elvitte a hév, és két ütőképes szektor után menthetetlen késésbe keveredett. Daniele Sette (25.) érthetően csipkedte csülkeit, hiszen bravúreredmény nélkül teljesen esélytelen az olimpiai indulásra. Sokat rontott, a továbbjutás határán egyensúlyozott. Trevor Philp (23.) a meredek második felében tartotta az élvonal ritmusát, így még sűrűbbé vált a helyzet. Rasmus Windingstad (11.) kíméletlen tempót vállalt, két szektor után még mindig zöldült a részideje. Rossz helyen jött egy igen mélyről vett kanyar, de így is másodpercen belül ragadt a norvég. Ryan Cochran-Siegle (26.) túl sok éllel fordult, így hiába vállalt sokat, keveseket előzött meg. Fabian Wilkens Solheim (13.) pazar alsó szakasszal szintén szekundumon belül ragadt, Cyprien Sarrazin (33.) viszont lemaradt a második futamról. Ivan Kuznecov (24.) menet közben váltott a helyes felfogásra, a lejtő második felén sikerrel kiharcolta a folytatás lehetőségét.

Ekkor csaknem a mezőny fele még start előtt állt, abban ugyanakkor bízhattak a 2 s környékén célba érők, hogy minőségi sízőből kevés maradt a listán. Vagy ha igen, még kevésbé rutinosak. Alekszander Andrijenko (34-essel a 16.) speciel nagyot villantott, de a ruszkin kívül csak Patrick Feurstein (35-össel a 27.), Flippo Della Vite (50-essel a 21.) és Mattias Rönngren (53-assal a 30.) került a legjobb harminba. A svéd hátránya 2,02-re rúgott, erre nagyon régen volt példa a Gran Risán.


Forrás: Heute

Az francia edző sem vitte túlzásba a nyomvonal komplikálását, szélesre tűzött, ritmusos ívekből állt a délutáni pálya. Rönngren (21.), vagyis az egyetlen síző, aki 2 s-nél nagyobb különbséggel jutott a második futamba, biztonsági menettel kezdett. Atle Lie McGrath (12.) nem csupán a svéd viszonylatában ment jól, az ifjú norvég sokkalta inkább élvezte a lüktetőre fazonírozott lejtőt. Nestvold-Haugen (29.) újabb felejthető meneten volt túl, a Hirscher egykori stábjával készülő Patrick Feurstein (4.) viszont még rárakott egy lapáttal arra, amit Liétől láttunk. A letörés után összeszedett előnye javát a célig megőrizte. Cochran-Siegle (27.) komoly késések sorát követte el, csak a teljesen fogalmatlan szakállas norvégot előzte meg. Sette (26.) szintúgy rendre elkóválygott az ideális ívről, a záró miniugratónál pedig neccesen fért csak be. Kuznyecov (28.) példáján is láthattuk, délután nagyobb teret engedtek a sítudásnak. Kanyarátmenetei dadogtak, s hiába akart magasról fordulni, ugyanez volt megfigyelhető Philp (19.) esetében is. Igaz, a kanadai zárószakaszával valamicskét mentette helyzetét.

Schwarz (18.) szép fokozatosan lépeget előre, másodjára már több lendületet mert belevinni síelésébe. Ekkortájt két osztrák állt a dobogón. Della Vite a biztos pontszerzésnél többre vágyott, vesztére, ívhúzás közben elvesztette támasztékát. Favrot (23.) élhasználata sok kívánnivalót hagyott maga után. Hiányzott a kompresszió a pályával, rendre elváltak lécei a talajtól. Stefan Brennsteiner (10.) magabiztosan kezdett, a letörés után ugyanakkor ritmust vesztett, így kikapott ifjú honfitársától. Braathen (17.) jottányit sem tartalékolt, a pontosság azonban megint hiányzott belőle, így hárman is elébe kerültek a célba érkezettek közül. Egy századon múlt, s ugyanúgy járt Meillard (13.) is. A kellő stabilitás híján délután sem hozta ki formájából a legtöbbet. Andrijenkónak (24.) sem ízlett a délutáni tűzés, amin bizony keményebben oda kell tenni combbal a térdet, ha érvényesülni akar a síző. Alaposan visszaesett az orosz, míg az élen 15 sízőt követően Feurstein állt, megelőzve Brennsteinert, s az akkor 11 helyet javító McGrathot.

Read (11.) csekély ívvel húzta meg a banánkaput, lendülete pedig egy aktuális dobogóra elegendő volt. Žampa (25.) a második ellenőrző pontig ragyogóan síelt, aztán a folytatásban nem merte odatenni léceit, túl sok élt használt, ami egy lejtő végi ritmustévesztéssel együtt jelentős visszaeséssel járt. Solheim (22.) számos stanglit meglovagolt, így pedig nagyon nehéz ütemes sízést bemutatni. A norvég után Kranjec (13.) is elbukta jelentős előnyét két szektor után. Látványosan síelt a szlovén, csakhogy a korrigálások időigényesek voltak, a célig még négyen elébe kerültek. Rasmus Windingstad (8.) gyorsan, ám folyamatos késésben nyitott, ezzel együtt a meredek elejéig kitartott előnyének a fele. Sok-sok bizonytalansággal együtt versenyben maradt az osztrákkal, az akkori második helyezése erős eredménnyel kecsegtetett. Caviezel (20.) inkább volt precíz, mint fergetegesen gyors, cserébe kapott kereken 1 s-et. Alexis Pinturault (15.) fórja már bőven túllépte a másodpercet, de ez sem volt elegendő az üdvösséghez. Szögletesre vette a banánt, majd a kevésbé meredek részen érintőre vett egy kaput. Pechesen jött ki a szoros versenyből, még a Kranjec-Meillard duó is elébe került.

Forrás: Dicodusport

A délelőtt nyolc legjobbja várakozott csak a startállásban, amikor változatlanul Feurstein vezette a versenyt, a nem kevesebb, mint 18 pozíciót javító osztrák mögött Windingstad és Brennsteiner állt a képzeletbeli pódiumon. S a névsort elnézve, bőven benne volt a pakliban még néhány skalp. Justin Murisier (7.) előnye a harmadik szektorra olvadt el. A megfontoltság jellemezte inkább a svájcit, aki aztán a második letöréstől kezdve új erőre kapva épp csak besurrant a norvég elé a második helyre. Henrik Kristoffersen (1.) az addigi harmadik legjobb idővel bejelentkezett a dobogóért. Akadt néhány szegletes kanyarív a norvégtól, de ez a masszív tempónak volt köszönhető. Szűk hét tizedet mondjuk így is benyelt az osztráktól. Zubčić (9.) elégtelen sebességet adagolt a letörést követően, onnantól kezdve vérmes reményei már nem lehettek. Luca de Aliprandini (5.) becsületesen küzdött karrierjének első VK- dobogójáért. A meredeksízése nem volt kellően összeszedett, s bár zaklatott menete végén dobogós helyen állt, valós esélye nem volt a TOP-3-ra.

Forrás: Taiwan News

River Radamus (6.) szintén begyújtotta a rakétákat, s összességében nem lehet panasza, még ha a kanyarulatokban nem is volt mindig oly magasan. Egyelőre dobogón maradt az olaszok kedvence. Manuel Feller (3.) már releváns előnnyel rajtolt el, s minthogy stabilitásába ma sem került porszem, egy-két késve vett kapu ellenére befért a második helyre. Marco Odermatt (2.) légies könnyedséggel síelt, de kevésbé vehemensen. A meredeken biztosra ment, tudván Pinturault gyengélkedését, érthető módon nem tett fel mindent erre az egy menetre. A biztos dobogó így is összejött, letaszítva onnan Feuersteint. Mathieu Faivre (16.) az első ellenőrző pontig elkótyavetyélte összes előnyét. Saját edzőjük által tűzött pályán betliztek orbitálisat a franciák. Végig ritmustalanul ment a világbajnok, még csak az előkelő helyezésre sem volt esélye, végül még Pinturault-tól is kikapott. Senki nem ment rosszabbat nála délután! Igaz, olyan se gyakran fordult elő a Gran Risán, hogy 2 és fél másodpercen végezzen a mezőny két futamot követően…

Forrás: Skionline.ch

Henrik Kristoffersen 24. győzelmét aratta a Világkupában, ebből az ötödiket szerezte óriás-műlesiklásban. A hosszabbik szakágban két év után győzött újra, ismételten Alta Badián. Kíváncsian várjuk, hogy valóban túllépett-e a felszerelést illető krízisen, avagy a fene nagy elégedettség csak a sikeres napból fakadt-e nála? Marco Odermatt immáron tucatnyi dobogónál jár a szakágban, s megerősítette vezető helyét mindkét tabellán. Manuel Feller tízedik pódiumát szerezte összességében.

Holnap eljöhet a visszavágó napja, hiszen újabb óriás-műlesiklást rendeznek a Gran Risán. Blogunkon természetesen beszámolunk a történésekről.

A címlapkép forrása: TVP Sport

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s