A sas leszállt

A legenda és a példakép a történelmi sikerek mögött.

Sokat gondolkodtam, hogy indíthatnám ezt a posztot anélkül, hogy leírnám ugyanazt, mint mások; anélkül, hogy leírnám azt, amit már mindenki tud; anélkül, hogy túl szentimentálissá válnék egy olyan platformon, ahol szoktunk ugyan szubjektívan is írni, de inkább az objektív versenyösszefoglalók és hírek dominálnak… Aztán úgy döntöttem, egye meg a fene az egészet, leülök és lesz, ami lesz belőle, mert valahogy ki kell írnom magamból. Így aztán előre is elnézést kérek, ha cikáznak a gondolataim, ha változik a stílus és ha néha túl sok lesz a szerintem.

Az igazság az, hogy felkészülhettem volna jobban is! Felkészülhettem volna, mert évek óta várom, hogy megírjam ezt. De a várakozás ez esetben ideges, mondhatni félelemmel teli időszaknak tekinthető. A pillanat, amelyre lélekben már 2-3 éve felkészültem, eljött. De van, hogy az életben készülünk valamire, és mikor megtörténik, totálisan arcon csap minket. Olyan ez, mint tudni, milyen lesz kilépni az ajtón egy téli reggelen, mégis mikor kitesszük a lábunkat a meleg lakásból és megcsípi az arcunkat a hideg, meglepődünk és megborzongunk.

Na, hát körülbelül így éreztem magam pár nappal ezelőtt, amikor hivatalos lett, hogy Gregor Schlierenzauer visszavonul.

Talán nem titok, különösen azok számára nem, akik belehallgattak már a podcastjainkba, hogy számomra Gregor Schlierenzauer A legenda, A legnagyobb. Ez persze nem azt jelenti, hogy másokat ne tartanék legalább ennyire nagyra, legalább ennyire emblematikus versenyzőnek a sportban. És különösen nem jelenti azt, hogy másokat ne szeretnék és ne szurkolnék nekik hasonlóképpen!

Viszont hiszek abban, hogy mindenki számára van egy olyan karakter, egy olyan versenyző – érától és sportágtól függetlenül –, akivel az ember asszociálja a sportot, aki valamiért jobban megfogja őt, mint a többiek. Számomra ez az ember Gregor Schlierenzauer.

Sokak számára talán jelentéktelen mennyiségű időt ugrunk vissza most a múltba – csakhogy térben és időben elhelyezzük és konkretizáljuk a történetet saját magam számára is. Egészen pontosan 11 évet utazunk vissza. Ekkor szerettem bele a sportba. Nyilván a Négysáncverseny előtt/alatt, mint oly sokan. Mindenki Schlieri-je ekkor éppen egy kisebb sérülésből lábadozott, és nekem csak az maradt meg, hogy az ismétlések és a Négysánc első versenyei alatt annyiszor hallottam a nevét, hogy jó diák módjára utána jártam, kit is várunk annyira, hogy visszatérjen Innsbruckban. Az akkori gimis énemnek kétségkívül nehezen sikerült elhinnie, hogy ez az ifjú titán 21 évesen már a sportág egyik sztárjának számított!

Szinte egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy egy számomra addig kis túlzással ismeretlen sportba beleszerettem egy másodperc alatt, és napok múlva azon a bizonyos innsbrucki versenyen már annak a Gregornak szurkoltam, aki 16 évesen debütált a nagyok között és ugyanebben a naptári évben megnyerte élete első VK versenyét, negyedik lett az első teljes VK szezonjából, 18 évesen sírepülésben világbajnok lett, 19 évesen VK összetett győztes és 20 évesen ezüstérmes lett egy újabb sírepülő világbajnokságon...

Kevesebb mint 2 hónappal 21. születésnapja után pedig összejött neki az egyik nagy siker, amiről álmodott: egyéni világbajnok lett a nagysáncon a Holmenkollenen. Gregor Schlierenzauer már 21 évesen rendkívül nagy példaképként tündökölt előttem.

Saját fotó 2020 márciusából a Holmenkollenen

Sorra jöttek a nagyobbnál nagyobb sikerek az életében, de az egyszerűség kedvéért beszéljenek inkább a számok és helyszínek:

  • 1x olimpiai bajnok csapatban (2010. Vancouver), 1 ezüstérem (2014. Szocsi), 2 bronzérem egyéniben (2010. Vancouver, normálsánc és nagysánc)
  • 10x világbajnok (2x egyéniben – 2008. oberstdorfi sírepülő vb, 2010. Oslo, nagysánc; 8x csapatban – síugrás: 2007. Sapporo, 2009. Liberec, 2011. Oslo normál- és nagysáncon is, 2013. Predazzo; sírepülés: 2008. Oberstdorf, 2010. Planica, 2012. Vikersund)
  • 2x Világkupa összetett győztes (2008/09, 2012/13)
  • 2x Négysáncverseny győztes (2011/12, 2012/13)
  • 53 Világkupa győzelem
Az egyik hőn áhított trófeával, az arany sassal, amelyet kétszer is megszerzett.
A kép forrása: berkutschi.com

Ezutóbbi számmal (53) vezeti a ranglistát, ő a síugrás történelmének egyetlen versenyzője, aki ennyiszer állhatott fel VK versenyen a dobogó legtetejére. A bűvös 47-es volt a cél, a finn legenda, Matti Nykänen ugyanis 46 győzelemig jutott. Schlierenzauer sokáig hangoztatta, hogy egyik nagy álma az, hogy a finn rekordját megdöntse. Ez végül 2013. február 3-án egy sírepülő versenyen jött össze, Harrachovban.

A címlapok tele voltak Gregor arcával, interjúk százai találhatóak meg róla a YouTube-n, megszámlálhatatlan fiatal kezdte el miatta a síugrástt. Aligha volt olyan ember Ausztriában, aki ne hallott volna róla akkoriban. A főszponzora, a Red Bull egyik évben még az arcával és aláírásával fémjelzett energiaitalt is árusított hazajában. Az a megtiszteltetés érte, hogy az átalakított kulmi sírepülősánc első hivatalos ugrását is ő mutathatta be.

A finn legendával, Matti Nykänennel 2013-ban Kuopioban a Magic Monday elnevezésű síugró kosárlabda meccsen, ahol az akkori mezőny legjobbjai a finn legendákkal csaptak össze. – Forrás: még 2013-ból a Magic Monday weboldaláról.

Mesebelinek hangzik minden, ami Gregor Schlierenzauerrel történt, és az is. Ám egyszer minden sportoló pályafutásában eljön egy mélypont. Egy hullámvölgy, amely minden bizonnyal még mélyebb volt Gregor Schlierenzauer esetében, mint azt előre sejtette és sejtettük. Térdsérülések (nem is egy), magánéleti problémák, kiégés? Nehéz lenne egy okra rámutatva azt mondani, hogy mikor és hol romlottak el a dolgok, és nem is én vagyok a megfelelő ember arra, hogy találgassak.

Az utóbbi évek sikertelen időszaka alatt több dokumentumfilm (a Zurück an die Spitze és a Weitergehen) is megjelent Gregorról, ahol meglepően őszintén beszél karrierjéről és a nehéz időszakokról. Álombelinek hangzik az a lista, amely neve mellett szerepel, és tényleg mesebeli a történet, ahogy a tinédzser fiú berobban a felnőttek közé, legyőz mindenkit és halhatatlan legenda lesz. Azonban minden érmének két oldala van, és számomra (is) itt jön képbe a másik oldal: nemcsak a sportoló szeretetreméltó, hanem az ember és a történet is, ami mögötte van.

A történet negatív oldalának főszereplője ugyanis szintén egy tinédzser fiú, aki hirtelen a felnőttek között találja magát, egy álomban, egy olyan alternatív valóságban, ahol csak a sport létezik; aztán egyszer felébred az álomból, a fizikai valóságban találja magát, ahol bizony nemcsak a sport létezik.

Részlet a Weitergehen dokumentumfilmből.

2016-ban hamarabb be is fejezte a szezonját és egy hosszabb szünetet tartott karrierjében. El kellett határolódnia a sporttól, és olyan dolgokat kellett csinálnia, mint amit a “normális” emberek csinálnak. Ahogy ő fogalmazott: meg kellett tanulnia újra élvezni az életet. A sors fintora, hogy pár héttel azután, hogy eldöntötte tart egy kis szünetet, térdszalagszakadást szenvedett Kanadában heli-síelés közben.

Sokan kérdezték tőle az utóbbi években, különösen ezekben a gondterhes időkben, hogy miért nem fejezi be a síugrást, és csinál helyette valami mást, amiben örömét leli, de ő küzdött. A síugrás iránti szerelem vitte tovább. Hosszú évekig az olimpiai arany motiválta és éveken át a tökéletes ugrást igyekezett elérni. Szépen lassan, a kezdetekhez visszanyúlva rakta össze a mozgást és önmagát, és ment tovább. Egyik nagy visszatérésének számított a 2017-es januári wislai hétvége, mikor is 1 teljes év után tért vissza a VK mezőnybe.

Ez az év (2016/17) valószínűleg az életem legfontosabb és legtanulságosabb éve volt. Megmutatta nekem, hogy ha nem adod fel és harcolsz azért, amit szeretsz, az előbb-utóbb kifizetődik.

mondta a Weitergehen című dokumentumfilm kapcsán.

Ugyan hajlamos vagyunk csak a jóra fókuszálni, de Schlieri karrierjének első szakasza sem csak a győzelmekről és a sikerekről szólt. Gyakran kapott ugyanis kritikát viselkedése miatt, amikor például élesen bírálta a zsűri döntéseit (ld. 2009 Vikersund). Érzelmeit és véleményt sosem rejtette véka alá. Gyakran arrogánsnak is nevezték interjúi miatt.

Nem felmenteni akarom a viselkedése miatt, csak egy másik perspektívát szeretnék mutatni, mely talán segíthet megérteni Gregor Schlierenzauert, az embert. A srác, akit akkoriban bíráltak, még tinédzser volt. A felnőttek között találta magát, és olyan sikereket ért el fiatalon, amelyeket 16-17 éves fejjel szinte képtelenség felfogni és a helyén kezelni. Nem kétség, hogy a későbbi sikerek és az azt követő krízishelyzet, ami beállt a karrierjében, sok szempontból megváltoztatta. Ezzel egyidejűleg pedig a tinédzser srácból érett, felnőtt férfi is lett, aki a karrierje második felében már jobban odafigyelt arra is, hogy a véleményét hogyan s miképp találja a médiában. A sikerek ellenére sohasem veszítette el önmagát, legalábbis személyisége alappillérjeit semmiképpen sem. Ugyanolyan megmondó, őszinte, érzelmes fiú maradt, aki régebben is volt.

A sikertelen években, ezzel visszatérve a 2016-os mélypontra és a 2017-es visszatérésre, a közönség (függetlenül attól, hogy ki-ki milyen véleménnyel volt róla korábban) egy emberként állt mellé és drukkolt neki, hogy újra jöjjenek a győzelmek és a dobogók. Ebben az időszakban számomra úgy tűnt, talán még inkább nyitottabbá vált a szurkolók felé is, és a sportág iránti szeretete és tisztelete – mely mindig is ott volt benne – még inkább felszínre tört. Ki ne emlékezne azokra a pillanatokra, amikor mosolyogva ült ki a beülőre, ahogyan az a fenti wislai videóban is látszik. Egy-egy jól sikerült ugrás után a nehezebb időkben is őszinte mosoly ült ki az arcára, miután megtanulta újra élvezni a sportot és megtanulta, hogy tényleg senkinek nem kell bizonyítani.

Az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb Schlierenzauer pillanata: Planicán 253,5 méteres nem hivatalos világrekordot ugrott.

Karrierjének utolsó évei a folyamatos formakeresésről szóltak. Voltak jobb versenyei, amelyek bizakodásra adtak okot, csapatban például többször is dobogóra tudott állni, 2019 februárjában pedig annak a legmagasabb fokára. De belefektett munka és idő ellenére a régi stabil forma valahogy sosem jött vissza. 2021 év elején több versenyen is részt vett a Kontinentális Kupában, utoljára végül Brotterdore-ban láthatta élőben a közönség, ahol a versenyeken végül nem is tudott elindulni, mert az első verseny előtti próbasorozatban fájdalmat érzett a térdében. A sors iróniája, hogy úgy sérült meg újból a térdszalagja (ezúttal részben), hogy nem is esett el, csak olyan hosszú ugrást mutatott be, hogy a telemark már nem volt lehetséges és a landoláskor meghúzta a térdét.

Egy időre szinte teljesen visszavonult a nyilvánosság elöl, és a síugrásról, edzésekről vajmi keveset posztolt közösségi média oldalain. Csak találgatni lehetett, hogy mi állhat a háttérben, és miután hetekkel a hivatalos bejelentés előtt a FIS oldalán a státuszánál “Not active” jelent meg, nem sok kérdés maradt a folytatást illetően…

Saját fotó a 2018-as planicai hétvégéről.

*

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy többször is láthattam A legendát az utóbbi években előben versenyezni és sikerült is vele összefutni a versenyek alatt/után. Győzni és dobogóra állni ugyan soha nem láthattam élőben – és ez biztos, hogy örökre nagy szívfájdalmam marad –, de az a rajongás és szeretet, ami ezekben az utóbbi években is lépten-nyomon kísérte őt a lelátókon minden helyszínen, és az a kiállás, amit a nehéz időszakokban is tanúsított, biztosan örökélmények maradnak számomra. Noha személyesen sajnos nem ismerhetem, de örülök, hogy annyira közel engedte magához a rajongóit, hogy ne csak a sportolót lássák benne, hanem az embert is. Rendkívüli bátorságra vall, hogy szembe mert nézni önmagával és felmerte vállalni a világ előtt, hogy milyen nehéz időszakon ment át, ezzel utat mutatva azoknak az embereknek (legyen az illető akár sportoló, akár civil személy), akik szintén nem túl jó periódusokat élik vagy nem találják önmagukat.

Ha össze kellene foglalnom egy mondatban, hogy mit is tanított nekem Gregor Schlierenzauer ez alatt a 11 év alatt, amíg a karrierjét figyeltem, akkor ez a (klisés, de igaz) néhány szó lenne: Soha ne add fel bármennyire is nehéz az élet, és soha ne félj önmagad lenni!

No. 1.
A kép forrása: Magic Monday egykori hivatalos weboldala 2013-ból

Az index kép forrása: a Red Bull weboldala

A sas leszállt” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Valahogy így kezdődött nálam is. Azelőtt is nézegettem síugrást, voltak ismerős nevek, aztán ha jól emlékszem talán a 2007-08-as szezonban valami bekattant, köszönhetően az osztrák csapatnak és főleg Gregornak! A Négysáncot már tűkön ülve vártam, és évekig ki se lehetett robbantani a tv elől, ha síugrás volt. Aztán teltek az évek, változott a prioritás, de persze a mai napig igyekszem követni a versenyeket. Jöttek új kedvencek is, de Gregor szintjére eddig talán csak Peter Prevcnak sikerült felérnie, senki másnak. Apum jó ideje mondogatta, hogy jobb lenne, ha visszavonulna. Legtöbbször inkább nem is reagáltam semmit. És persze várható volt, de iszonyatos arcul csapásként ért. Nagyon fog hiányozni!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s