Nyitott az összetett mindkét nemnél (A VK-finálé előzetese)

A koronavírus-járvány árnyékában, világversenyt idézően szigorú szabályok mellett rendezik meg március derekán a Világkupa záró hetét Lenzerheidén. Ha az időjárás engedni fogja, akkor öt napon át zajlanak majd a versenyek a svájci síparadicsomban. A nőknél kettő, a férfiaknál három szakágban még többé-kevésbé nyílt a szakági versenyfutás, míg összetettben ádáz küzdelemre van kilátás mindkét nemnél. Alábbi rövidke előzetesünkben az esélyeket boncolgatjuk.

A Nemzetközi Sí Szövetség évadról évadra igyekszik világversenynek kijáró külsőségeket biztosítani a szezonfináléknak, legyen szó bármelyik sportágról. Páros években az elkövetkező világbajnokság házigazdája tart főpróbát március derekán, páratlan években pedig jellemzően vagy egy-egy ritkábban előkerülő helyszín kap lehetőséget (Soldeu, Sestriere, Méribel, stb.), vagy épp a lobbi érvényesül, és a vezető sínemzetek kedvében járva születik döntés a rendezésről. Idén ez utóbbi történt, amikor is Lenzerheide, a Kelet-Svájc egyik vezető síterepe kapott lehetőséget. Immáron hatodik alkalommal.

Az évadfinálé optimális esetben öt versenynapot takar, melynek során a kombináció kivételével valamennyi szakágban megküzdenek a legnagyobbak, illetőleg a hagyományos csapatverseny színesíti még a programot. Amennyiben az időjárás közbeszól, nincs mód pótlásra. (Esetleg a csapatparallel kárára.) Dőltek így már el nagy kristálygömbök is a múltban. S bizony ez idén is benne van a pakliban, hiszen a hét első felére viharos, hózáporral tarkított időt jósolnak a meteorológusok. Egész pontosan már vasárnap óta érkezik az égi áldás a térségbe, nem meglepő, hogy a hétfői lesikló edzéseket törölték.

Fontos, hogy a járványkezelés jegyében külön lejtőkön versengenek a nők és a férfiak. A buborékmódszert pedig változatlanul betartatják. A lejtő névadója az a Silvano Beltrametti, akit az ezredforduló legnagyobb tehetségének tartottak Svájcban. A Sankt Anton-i világbajnokságon negyedikként zárt, a Világkupában kétszer állt dobogóra. Egy nappal Szuper-G-ben szerzett harmadik helye után egy nappal szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében egy életre tolószékbe kényszerült. Bukása után döntött úgy az FIS, hogy a gyors számokban kék vonallal jelzik a lesiklóknak a pálya határait úgy, hogy azt mindenkor látni lehessen.

Forrás: MySwitzerland

A Világkupa-döntőre kvalifikálni kell, nem indulhat el ott akárki, ahhoz be kell férnie adott szakág VK- pontversenyének első 25 sízője közé. Fontos kiemelni, hogy ha sérülés, visszavonulás, vagy egyéb okból kifolyólag valaki kihagyja a nagydöntőt, a létszámot nem egészítik ki a 26., 27., stb. helyezettekkel. Vagyis itt valóban adott szakág krémje indulhat el, azok, akik egy teljes idény alatt igazolták rátermettségüket, tehetségüket a legjobbak közt.

A mindenkori rajtlistán szerepel az aktuális junior-világbajnok is. Nem egy példa akadt rá a múltban, hogy a fiatalok épp az idény végi megmérettetésen robbantak be igazán a felnőttek közé. Marco Odermatt, vagy Alex Vinatzer két példa, csak úgy hirtelenjében.

Előbbieken kívül minden, az összetettben legalább 500 pontot szerző síző is elindulhatna elvileg valamennyi számban. Ez idén kiemelt jelentőséggel is bírhat, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy a nagy kristálygömbért cserébe Alexis Pinturault rajthoz fog állni lesiklásban, illetve, ha úgy alakul a pontállás, Marco Odermatt is bevállalja a szlalomot.

A Világkupa-döntő különleges szabályok közt kerül megrendezésre, ami a pontszámítást illeti. A kis létszámú mezőnyök miatt itt csak a legjobb 15 sízőt pontozzák, mégpedig a jól ismert rendszer szerint. A 15. helyezett 16 ponttal gazdagszik, talán ez a legfontosabb.

Alábbi táblázatunkban megtekinthető a VK- döntő mezőnye. Pirossal jelöltük azokat, akik már megnyerték adott szakág kristálygömbjét, félkövér betűvel, akik még harcban vannak a trófeáért. Narancsos háttérrel a világbajnokok szerepelnek, a szakági címvédőket pedig aláhúzással jelöltük be. A dőlt betűvel jelölt sízők sérülés miatt nem indulhatnak Lenzerheidén.

Forrás: Šport.Pravda

Összetett Világkupa (nők)

Hat év után végre ismét valódi izgalmakkal kecsegtetnek a szezonzáró napjai. Mindkét nemnél 100 ponton belül van az első két helyezett, vagyis igencsak kiélezetté vált a küzdelem.

A nőknél Petra Vlhová várja lépéselőnyből az utolsó hetet. A szlovák sporttörténelem aranylapjai továbbíródnak, tény, s való, síelésben még soha senki nem ért fel ilyen magasságokba. A liptószentmiklósi sportoló teljesen nyilvánvalóan a nagy kristálygömbnek rendelte alá ezt a szezont, ennek keretében még a világbajnokságot is beáldozta. Édesapja halála, és a többhónapos kihagyás miatt Mikaela Shiffrin gyakorlatilag már szezonkezdetkor kiszállt a versenyfutásból azzal, hogy a gyorsasági számokat kezdettől fogva ignorálta. Most, vagy soha! Gondolhatta Vlhová.

No, azért riválisokból hiány idén sem volt. Ezúttal nem az olasz lányok, hanem a svájciak léptek szintet. Kezdetből úgy tűnt, Michelle Gisin lehet az, aki veszélyezteti a szlovák céljait, aztán januárban belekerült a képbe egy régi ismerős. Lara Gut-Behrami az edzőváltás után valósággal szárnyalni kezdett, akár a gyorsasági számokat, pláne az óriás-műlesiklást nézzük. A helyzet odáig durvult, hogy a vb előtt átvette a vezetést összetett Vlhovától. Az előző hetekben mindkettejük bukott fontos pontokat, Lara a jasnái óriáson, Petra pedig a második svédországi szlalomon. Előbbivel eldőlt, kicsúszott Gut-Behrami kezei közül a kezdeményezés joga, míg Årén odalett a szlovák 100 pont fölötti előnye, mint komoly sansz a végső győzelemre.

Vlhová (piros), Gut-Behrami (zöld), Gisin (lila), Shiffrin (kék), Bassino (narancs)

96 pontos különbségnél egyetlen kérdés adódik: Miként teheti nyílttá a versenyt Gut-Behrami a záró szám, az óriás-műlesiklás előtt? Tudván, hogy szlalomban nem számíthat pontokra, ellenben Vlhová két kevésbé feszített futammal is dobogóra állhat, s bezsebelhet minimum 60 pontot. Kellemetlen pontállás esetén Vlhová egész biztosan nem fogja meglépni a „dupla, vagy semmi” című játékot, s adott esetben le fog mondani a kis kristálygömbről. Innentől fogva ugyebár másfélszáz pontos különbségről beszélünk.

A képlet viszonylag egyszerű: Larának kötelező a győzelem Szuper-G-ben, s gyakorlatilag lesiklásban is! Előbbi sziklaszilárd papírforma (bár vetélytársak azért akadnak), a királykategóriában viszont erős a konkurencia, s minthogy egy másik svájci (Corinne Suter) harcban van a szakági elsőségről, házon belüli segítségről aligha lehet szó. Eközben bízni kell a specialistákban, hogy mindinkább hátrébb szorítják a listán Vlhovát. A szlovák lesiklásban 23, Szuper-G-ben 31 pontot gyűjtött átlagosan a mostani szezont figyelembe véve. Ez nem tűnik soknak, de jó megjegyezni, hogy a szlovák meglehetősen hektikusan szerepelt, de igazolta, képes dobogóra esélyes menetekre, ha a szükség úgy kívánja. Val di Fassán például a horroresések láttán visszafogta magát, ellenben Sankt Moritzban elemében volt.

Innen nézve nem is olyan könnyű a feladat: Larának legalább 50 pont körüli előnyre kell törnie az első két versenynapon! Merthogy szlalomban nincs kecmec, egy döntő hibát el nem követő Vlhovát ketten, vagy legrosszabb esetben hárman tudják csak megverni! Maximum 30-40 pontos hátrányból reális esélye lehet Larának arra, hogy óriásban a maga javára fordítsa párharcukat. Vlhová GS- idénye nem alakult úgy, mint szerette volna, de hazai havon, Jasnán újra megtalálta a fonalat. Valódi ki-kiküzdelem várható közte és a világbajnok között.

Bár matematikai esélyei még maradtak, Michelle Gisin szezonvégi formája okán inkább az összetett bronzérmének megtartásáért küzd majd a héten. Ha a gyors számokban még egyszer utoljára összekapja magát, akkor visszaverheti Mikaela Shiffrin támadását. A 110 pontos különbség azért jelentősnek tűnik annak ismeretében, hogy míg az amerikai vélhetően csak két számban fog indulni, neki négy esélye is lesz pontszerzésre.

Forrás: Le Dauphiné Libéré

Összetett Világkupa (férfiak)

A férfiaknál teljesen váratlanul vált őrülten izgalmassá a pontverseny. A világbajnokságig úgy tűnt, Kilde lesérülése nyomán végre eljött a nagy pillanat Alexis Pinturault számára, és korunk egyik legnagyobb alpesi sízője végre-valahára kristálygömbbel gazdagszik, netalán rögtön többel is. Előnye túllépte már a 300 pontot, az óriás-műlesiklást dominálta, és szlalomban is csúcsformában teljesített. Aztán következett a világbajnokság, a hajszálon elcsúszott kombinációs arannyal, s legfőképp a már megnyertnek tűnt óriás-műlesiklással, melynek második futamában kiesett. Ez megtörte a franciát, ezzel párhuzamosan zajlott le Marco Odermatt elképesztő feltámadása. A svájci is kudarcos vb-t tudott maga mögött, ám ez inkább felspannolta, mintsem lelohasztotta volna.

A századok nem fogták Pinturault pártját. Két verseny, néhány századmásodperc – összesen 70 pont veszteség Odermatt ellenében. Ehhez jön a lélektani attitűd, amit egy 33-szoros VK- győztes sízőnél leírni is kellemetlen: Pinturault nem az a nyerő habitusú sportoló. A döntő pillanatokban, a legfontosabb szituációkban rendre megremeg. A Kranjska Gora-i szlalom, az ottani nullázás is ezt igazolta. Előnye mindösszesen 31 pontra rúg, a sportlélektan nem mellette szól.

Pinturault (piros), Odermatt (zöld), Schwarz (lila), Meillard (narancs), Mayer (sötétkék), Kilde (világoskék)

S talán a papírforma sem. Odermatt ugyanis megtáltosodott lesiklásban, az utóbbi három futamot a legjobb 10 között fejezte be. Eközben Pinturault december óta nem rajtolt el a királykategóriában, akkor is csak edzéseken próbálta ki magát. Benne van tehát a pakliban, hogy már az első versenynap után fordulat áll be összetettben. Szuperóriás-műlesiklásban még nagyobb előnyben lehet a svájci, aki szerencsés esetben még a kis kristálygömböt is besöpörheti. A franciánál alighanem a szimpla pontszerzés, vagyis a TOP-15 lehet a reális elvárás. Egyben kötelező feladat.

Meglátásunk szerint Pinturault összetett győzelmének első számú kulcsa az óriás-műlesiklás. 100 pont + jó néhány síző előzze meg Odermattot. Ha 50 pont alatt tudja tartani hátrányát, szlalomban reális esélye lehet a fordításra. A gyors számok után okosabbak leszünk.

Az összetett harmadik helye is komoly presztízzsel bír. A bronzéremért többen harcolnak. Loïc Meillard tűnik a legesélyesebbnek, mivel vélhetően három számban is rajthoz fog állni, a veszélyes osztrák lesiklókkal (Mayer és Kriechmayr) szemben pedig kényelmes 60-80 pontos előnnyel rendelkezik. A hátfájdalmakkal küzdő Marco Schwarz kétszámosként csak két dobogóval rúghatna labdába.

Forrás: ESPN

FÉRFI LESIKLÁS

2021. március 17., szerda (9:30)

Az egész idényt figyelembe véve azt diktálja a józan ész, hogy Beat Feuz kristálygömbjére tegyünk a királykategóriában. A svájci zsinórban negyedszerre hódítaná el a lesiklás kristálygömbjét, amire az 1970-es években volt legutóbb példa. Franz Klammer egyébiránt ötszörös bajnok, Feuz jelen pillanatban egykori példaképe, Didier Cuche magasságába szeretne felérni.

Erre minden esélye megvan, hiszen öt dobogójának és két kitzbüheli sikerének hála tetemes, 68 pontos előnyből várja a szezonzárót. Ez annyit tesz, hogy egy 8. hellyel minden további nélkül bebiztosítaná évadsikerét. Holtverseny esetén ugyanis több második hellyel még mindig a svájci lenne a jobb. Megoldható feladat, mivel bormiói kisiklását (10. hely) kivéve mindig hat között végzett a télen.

A trónkövetelő nem más, mint a kétszeres olimpiai bajnok Matthias Mayer. Mellette szól, hogy utóbbi öt VK- versenyén dobogóra állt, igaz, a legfontosabb, a győzelem december óta nem akar összejönni neki. Reálisan nézve márpedig csakis a 100 pont jelenthet reményt számára. Egy esetleg második hely mellé Feuz kiesése, avagy 15-ből való kicsúszása is szükségeltetik. Márpedig a svájci álmából felkelve is le fog érni pontszerző helyen. A döntés tehát Feuz kezében van. Saalbachban egy tizeden múlt a szoros évadzáró, a 22 pontos különbség, de ez már a múlt.

A szakági dobogó harmadik fokára minden bizonnyal Dominik Paris fog felállni. Clarey már nincs olyan formában, Kriechmayr pedig túl nagy ponthátrányban van ahhoz, hogy fordítani tudjon.

Forrás: Propeller

NŐI LESIKLÁS

2021. március 17., szerda (11:00)

Komoly fordulatokra képes az élet. Sofia Goggia sokadik sérülése után idén tért vissza oda, ahol neki bérelt helye van: a lesiklás csúcsára. A nyitóverseny dobogója után zsinórban négy futamot nyert meg, méghozzá jellemzően döntő fölénnyel. Minden haladt azon az úton, melynek során vb-címmel és második kristálygömbjével gazdagszik az olimpiai bajnoknő. Aztán jött Garmisch- Partenkirchen, az elmaradt lesiklás, és egy oldallejtőn, felelőtlenségből történt bukás. Eltörte sípcsonttálcáját, lemaradt a hazai vb-ről, és mindenki úgy volt vele, idén már nem síel. Erre jött a tegnapi bejelentés, miszerint a sikeres erőnléti tesztet követően elutazik Lenzerheidére!

Nem akarja a véletlen szerencsére bízni a dolgot. Tetemes előnye szépen elpárolgott február eleje óta, jelenleg két svájcinak is van esélye a trófeára. Corinne Suter, a szakági címvédő 70 ponttal áll Goggia mögött. Esetében a helyzet tükörsima: második helynél hátrébb nem végezhet. Matematikai esélye még Lara Gut-Behraminak van. Neki győzelmi kényszere van, s nem csak a szakági miatt. A szezonsikerhez Goggia nullázásán túl az is szükséges, hogy Suter ne végezzen a második helyen.

A valós párharc tehát Suter és Goggia között állhat elő. Ha a svájci győz, Goggiának legrosszabb esetben a TOP-8-ban kell végeznie. A második hely csakis az olasz kiesésével, avagy 15-ből való kiszorulásával ér valamit. Kérdéses Goggia formája, de hiába hírhedt a vagánysága, úgy véljük, aligha indulna el, ha nem érezne magában annyi erőt, hogy hozzon egy szolid eredményt a cél érdekében.

A szakági dobogó másik két fokát a svájci lányok oszthatják el egymás között, esetleg még Breezy Johnson egy váratlan győzelemmel felkúszhat a pódiumra.

Forrás: Eurosport

NŐI SZUPER-G

2021. március 18., csütörtök (9:30)

A rövidebbik gyors számban eldőlt a küzdelem, Lara Gut-Behrami behozhatatlan előnnyel vezeti a tabellát. Hat VK- futamból négyet megnyert, a legutóbbin pedig másodikként zárt. Emellett a világbajnoki címet is behúzta.

A szakági dobogós helyekért viszont zajlik a harc. Federica Brignone és Corinne Suter közt valódi ki-kimeccsre van kilátás, de egy kiugró eredménnyel akár Tamara Tippler is megmentheti az osztrák lesiklónők becsületét. Ledecká és Bassino esélyei pusztán elméleti szinten mozognak.

Forrás: Vol.at

FÉRFI SZUPER-G

2021. március 18., csütörtök (11:00)

A férfiak szuperóriása főleg az összetett miatt tartogat izgalmakat. Az kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a világbajnok és kétszeres futamgyőztes Vincent Kriechmayr hagyni fogja kiénekelni a sajtot a szájából. Nagyon stabil idén az osztrák, az előző öt futamát egyformán dobogón zárta, arra pedig minimális esély látszik, hogy a 15., vagy annál rosszabb pozícióban zárjon csütörtökön. Márpedig Marco Odermatt számára a kötelező győzelem mellett ez érne kristálygömböt. Ha az időjárás nem szól közbe, az osztrákra ugyanaz érvényes, mint Feuzra. Rutinmunka az ő szintjén.

Mivel a címvédő Mauro Caviezel inkább a felépülésre koncentrált, Matthias Mayer szakági dobogója nem forog veszélyben. A körülmények szerencsés együttállásával esetleg egy fokot feljebb léphet.

CSAPATVERSENY

2021. március 19., péntek (11:00)

A gyors és a technikai számok közt kerül sorra a koedukált parallel- csapatverseny. Már amennyiben az időjárás miatt nem halasztják el valamelyik gyorsasági szakág záró futamát. Ez esetben nem kérdés, melyik napra helyezik át az időpontját. Merthogy bár mindig jóleső érzés látni a csupa mosolygó síző miatt ezt a versenyformát, sportszakmailag semmiféle jelentőséggel nem bír.

Jellemzően nevetségesen kevés csapat jelzi indulását, ez így volt tulajdonképpen a világbajnokságon is, pedig ott ezért érmeket osztogattak. Itt egy dobogó, a himnusz és csekély pénznyeremény jelenthet vonzást. A nagy sínemzetek eleve kevés sportolót delegáltak a szezonzáróra, akik pedig érdekeltek lesznek a hétvégén, aligha fognak rajthoz állni egy buliversenyen.

Térjünk is rá gyorsan a lényegesebbre, vagyis a Nemzetek Kupájának az állására! Tavaly 30 év elteltével fordult elő újra, hogy nem Ausztria nyerte a válogatottak összesített pontversenyét. Mondanunk sem kell, ez komoly presztízsveszteséggel járt a sógoraink szemében. Az gyakorlatilag már most kijelenthető, hogy Svájc címet fog védeni, elsősorban fergeteges formában síelő női csapatuknak köszönhetően. Ausztria a második, Olaszország a harmadik helyen fogja zárni a szezont.

A nőknél Svájc győzelme nyilvánvaló, a második helyért ugyanakkor ádáz küzdelem zajlik az osztrákok és az olaszok között. A gyorsasági számokban dőlhet el minden, hiszen amekkora előnyt összehoznak nyugati szomszédjaink szlalomban, azt várhatóan egalizálni tudják az olaszok óriásban.

A férfiaknál mintegy 170 pont Svájci előnye, vagyis csakis egy bődületesen nagy hazai mélyrepüléssel fordulhat a kocka Ausztria javára. A harmadik helyre Franciaország fog befutni. A férfiak eredményeinek, de legfőképp a norvégokat ért sérüléshullámnak köszönhetően.

Forrás: Racer Ready

FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS

2021. március 20., szombat (9:00/ 12:00)

A férfiaknál itt a legnyíltabb a küzdelem. Papíron hárman vannak még versenyben, de Filip Zubčić elsőségéhez önmaga győzelmén túl vetélytársai nullázása is szükséges lesz. Ez már-már a sciense-fiction kategóriába esik, igaz, a horváttal szemben a másik kettő egy még nagyobb dicsőségért, az összetett megnyeréséért is harcban lesz. Ilyenkor pedig meg-megremegnek azok a lábak…

Marco Odermatt szerencsésen került ki a vb-t követő három óriás-műlesiklásból. Előbb Bulgáriában pár századnak hála 40 pontot fogott ellenfelén, majd Kranjska Gorán is jól jött neki, hogy minimális időkülönbséggel Alexis Pinturault elé keveredett két másik síző. A mostani +25 tehát könnyedén lehetne –30 is, de ez már csak utólagos okoskodás.

Bizonyára nyitott marad az összetett szombatig, emellett a szakági versengés el fog törpülni. Pedig mindketten első szakági elsőségükért hajtanak. Az alap, hogy Pinturault-nak a svájci előtt kell végeznie. Francia győzelem esetén, Odermatt részéről kötelező a második hely. Mint ahogy második helyezés esetén a harmadik pozíció. Ha csak harmadik helyen zár Pinturault, a svájcinak elegendő lenne a 7. hely is. Negyediknél pedig a TOP-10-ben kell végeznie. A többi teóriától megkímélünk titeket.

Az biztos, hogy svájci- francia- horvát zászló fog lengeni az eredményhirdetéskor, a kérdés csak az, milyen sorrendben.

Forrás: The Durango Herald

NŐI SZLALOM

2021. március 20., szombat (10:30/ 13:30)

Hasonló a helyzet női szlalomban. Itt is hárman versengenek a kristálygömbért, mégpedig reális, nem csupán elméleti esélyekkel. Közös nevező az is, hogy egyikőjük a még nagyobb cél, az összetett megnyerése érdekében akár zárójelbe is rakhatja a szakági idénysikert. Ez pedig alapjaiban változtatja meg az esélyeket.

Merthogy előállhat az a forgatókönyv, melynek során Petra Vlhovának műlesiklásban szigorúan tilos lesz kockáztatnia. Vagy izomból rámegy a szakágra, amiben benne lehet a kiesés, a nullázás lehetősége. Vagy összetettben gondolkodik, ezzel együtt elengedi a szakágat. Annyi bizonyos, hogy egy második hely címvédéshez vezetne.

Katharina Liensberger messzemenőkig megérdemelné a trófeát, hiszen jasnái negyedik helyét kivéve minden alkalommal dobogón végzett az ilyen téren legkockázatosabb diszciplínában. Mellette szól, hogy lendületben van, mozgása olyan mértékben összeállt februárra, hogy még egy teljes intenzitással küzdő Vlhovának is meggyűlne vele a baja. Az osztráknak gyaníthatóan nyernie kell szombaton, s bíznia abban, hogy Shiffrin megelőzi a szlovákot.

Mikaela Shiffrin szépen összerakta magát 2021-re. Egy-egy győztes futamra bármikor képes, kettőre egyelőre nem igazán. Második futamaiba rendre beleront, a szokott erőteljes hajrái is hiányoznak. De még így is jó esélye van arra, hogy hetedik évben is ő legyen a szlalom bajnoka. Ehhez nem kell egyéb, minthogy nyerjen a szezonzárón, mögötte pedig Liensberger és Vlhová következzen. Ebben a sorrendben. Nem irreális, ugye?

Előfordulhat persze, hogy egy negyedik személy belerondít hármójuk csatájába. Például a svájciak. Wendy Holdener továbbra is üldözi élete első szlalomos VK- sikerét. Az előző négy alkalommal versenyre tudott kelni a három gigásszal, így megeshet, hogy ő lesz a mérleg nyelve. Michelle Gisin kapcsán ez kevésbé hihető. Idény végére elfáradt a tél legnagyobb meglepetése. Ha bárki más szót követel magának, az szenzációszámba menne.

Forrás: Inside The Games

NŐI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS

2021. március 21., vasárnap (9:00/ 12:00)

A Magas-Tátrában két hete eldőlt, hogy ismét olasz kezekbe kerül a női óriás gömböcskéje. Federica Brignone után Marta Bassino lesz az újabb idény bajnoknője. Négy győzelem, öt dobogós helyezés – kétségtelenül jó helyre kerül a trófea.

Mögötte szoros a versenyfutás, hatan pályáznak éremre. Közülük Lara Gut-Behrami évaddobogója pusztán teoretikus, mindenki mást viszont 20-40 pont választja el a pódium harmadik, illetőleg második fokától. Tessa Worley ellenfele vélhetően nem a tavaszra kissé leeresztő Gisin, hanem Shiffrin, esetleg Brignone és Vlhová lesz. Meglepetés lenne, ha hármójuk közül legalább egy ne férne fel a szezon végi pódiumra.

Forrás: Kronen Zeitung

FÉRFI SZLALOM

2021. március 21., vasárnap (10:30/ 13:45)

Egy év szünet után ismét Ausztriából került ki az idény legjobb szlalomosa. Marco Schwarz fergetegesen stabil januári teljesítményével érdemelte ki ezt a szezongyőzelmet. Sokesélyes harcnak indult a történet, de a karintiai zsinórban hozott hat dobogójával mondhatni lesimázta a sztorit.

Az eddig hét győztest hozó évad végén a dobogó másik két foka még kiadó. Feller és Kristoffersen pódiumához irdatlanul nagy mázli kellene, s valljuk meg, nem igazán szolgálnának rá. Az aktuális forma szerint Clément Noël ezüstérmére érdemes fogadni. Ehhez minden bizonnyal a győzelmen túl arra lesz szüksége, hogy Ramon Zenhäusernt még legalább egy síző megelőzze a záró versenyen. A nagytermetű svájci szempontjából a taktikázás nem nyerő ötlet, hiszen Noël az a síző, aki már délelőtt csúcsra járatva szokott siklani. A világbajnok dobogós reményeihez alighanem elengedhetetlen lesz a francia kiesése. A másik opció: Sebastian Foss-Solevåg győz, miközben Noël kiszorul a TOP-3-ból. A legfontosabb tételmondat: ha Zenhäusern megelőzi, vagy szorosan tapad a franciára, akkor a svájci műlesiklás nagyon régóta nem látott magasságokba emelkedhet.

A címlapon szereplő kép forrása: FIS-ski

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s