Nika Kriznar győzelemmel állt a pontverseny élére Barcarozsnyón!

Nika Kriznar nyerte a nők első versenyét Barcarozsnyón Sara Takanashit valamint Silje Opsethet megelőzve, és mivel egy gyanús covid-teszt miatt az eddigi éllovas Marita Kramer kihagyta a mai napot a szlovén átvette a vezetést a világkupában is.

Vitán felül izgalmasabb idén a női síugrók világkupa sorozata, mint a férfiaké, ahol félig-meddig már megvan a szezon győztese is, hiszen Barcarozsnyóra úgy érkezett meg a mezőny, hogy az első három, a 460 pontos Marita Kramer, a 451 pontos Nika Kriznar, valamint a 426 ponttal álló Sara Takanashi egy győzelemnyi, azaz 100 ponton belüli távolságra voltak egymáshoz képest.

Az izgalmakban persze idén sajnos benne volt idén a járvány is, olyan értelemben mindenképpen, hogy elég sok verseny törölni kellett, így ma mindössze a nyolcadik VK-fordulóra került sor, és egyelőre az is kérdéses hány van még hátra, hiszen a Raw Air törlése a női mezőnyt is érinti, viszont esetükben pótlásról egyelőre még nem esett szó, mindenesetre így a maival együtt hat “aktív” egyéni verseny van a naptárban. Erre jött ma reggel az újabb kellemetlen meglepetés, miszerint éppen a sárga trikós Marita Kramer produkált a verseny előtt “pozitív-gyanús” koronavírus-tesztet, így az osztrák versenyzőt nem láthattuk a mai napon, és egyelőre a további részvétele is kérdéses Rozsnyón.

Ez természetesen a riválisoknak egy hatalmas lehetőséget adott arra, hogy előzzenek a pontversenyben, amivel mindketten élni is tudtak: azok után, hogy egy 92 méteres ugrással már az első sorozat után is vezetett, egy 91 méteres második kísérlettel idei második győzelmét is megszerezte Nika Kriznar, aki ezzel át tudta venni a sárga trikót is, de Sara Takanashi (88/93,5 m) ugrott egyet előre a pontversenyben, ugyanis övé lett ma a 80 VK-pontot jelentő második helyezés. A dobogó harmadik fokára a második sorozat legjobb ugrásával Silje Opseth (85/95,5 m) állhatott fel, aki a hatodik helyről előrelépve szerezte meg idei ötödik dobogós helyezését. Daniela Iraschko-Stolz végzett a negyedik helyen, megelőzve Ema Klinecet és Maren Lundbyt, míg hetedikként a decemberi súlyos bukása után, amely során megreped a lépe, így további sportkarrierje is veszélyben volt, visszatérő Eva Pinkelnig végzett.

Az első sorozat után még a második helyen álló Thea Minyan Bjørseth végül csak a nyolcadik helyen zárt, míg a legjobb tízet Jerneja Brecl és Chiara Hölzl zárták a mai napon.

Végeredmény

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Nika KRIZNAR92,091,0235,7
2.Sara TAKANASHI88,093,5232,9
3.Silje OPSETH85,095,5230,1
4.Daniela IRASCHKO-STOLZ87,093,0224,5
5.Ema KLINEC88,091.5222,3
6.Maren LUNDBY89,087,0218,7
7.Eva PINKELNIG83,593,5215,5
8.Thea Minyan BJØRSETH92,583,0214,1
9.Jerneja BRECL86,089,0205,7
10.Chiara HÖLZL83,088,5205,5

Világkupa

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Nika KRIZNAR551
2.Sara TAKANASHI506
3.Marita KRAMER460
4.Silje OPSETH397
5.Ema KLINEC356
6.Daniela IRASCHKO-STOLZ324
7.Maren LUNDBY293
8.Eirin Maria KVANDAL249
9.Irina AVVAKUMOVA211
10.Katharina ALTHAUS203

Részletes eredmények
VK összetett
Nemzetek kupája

A női síugrók programja Barcarozsnyón holnap egy újabb egyéni versennyel folytatódik!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s