Tovább szárnyal Markus Eisenbichler

Semmi és senki nem állíthatja meg Markus Eisenbichlert? A német Wisla után a rukai versenyt is simán besöpörte, eddig ő az egyetlen, akinek a formája igazán kimagaslik a mezőnyből. A dobogóra még Piotr Zyla és Dawid Kubacki állhattak fel, mindeközben Tande bukott, Forfangot kizárták. Az osztrák A csapat mindezt pedig csak a tévéből nézhette.

Arról már a héten, Facebook-os oldalunkon beszámoltunk, hogy az osztrák és orosz csapattól is kénytelenek voltunk megválni, legalábbis ami a következő versenyhétvégét illeti. A verseny és Világkupa szempontjából nyilvánvalóan az osztrákok hiánya kicsit fájdalmasabb, különösen a múltheti csapatversenyen történő győzelem és Daniel Huber dobogója után. Ez pedig azt jelentette, hogy Finnországban a B csapat kapott lehetőséget, Florian Liegl edző vezetésével.

Az osztrák csapatban első körben Widhölzl, Schlierenzauer és Aschenwald COVID tesztje lett pozitív, emiatt az egész gárda karanténba kényszerült vonulni. Mario Stecher, az Osztrák Síszövetség síugrásért és északi összetettért felelős igazgatója ekkor még azt nyilatkozta, hogy a következő heti oroszországi indulást sem tartja kizártnak (nyilvánvalóan a negatív tesztek megléte után). Viszont ma, tehát szombaton érkezett a hír, hogy Kraft és Hayböck tesztje is pozitív lett a következő tesztelések során, így ők kénytelenek lesznek kihagyni a következő heti versenyt is. A főcél így már egyértelműen a planicai sírepülő világbajnokságon való részvétel.

Eddig finoman szólva sem brillírozott Daniel André Tande, a kvalifikáción is csak a 48. helyen végzett. A próbasorozatban harmadik lett és azt érezhettük, végre ráérzett az ugrásra. Viszont a versenyben csak 106,5 méterig jutott, ráaádásul még bukott is, és bár először úgy tűnt, nincs komoly baj, végül mégis hordágyon vitték le, mert a térdét fájlalta.

Az első komolyabb ugrást Ziga Jelar (129m 9.) mutatta be, amivel sokáig vezette is a versenyt. Wislán hiányzott, de Rukán már visszatért Johann André Forfang és nem is rosszul, egy 128 méteres ugrással. Őt azonban később kizárták, mert a zöld lámpa felvillanása előtt indult el az asztalon. Andreas Wellinger (117m 34.), aki azonban már a múlt héten is szerepelt még küzd a jó formáért.

Robert Johansson (8.) hozta meg az első jó pillanatot a norvégok számára egy 134 méteres ugrással. Az osztrák B csapat legtapasztaltabb ugrója, Manuel Fettner (15.) 131 méterrel mutatkozott be a 2020/2021-es szezonban. Peter Prevc (123m 25.) és Kamil Stoch (125m 22.) ezúttal csak a középmezőnyben találta magát az első sorozat után. A korábbi VK győztes, Ryoyu Kobayashi (112m 38.) azonban pontot sem szerzett. Meglepően jól szerepelt viszont a szlovén Bor Pavlovcic (5.), aki 134,5 méterig szállt a sorozatban.

Pius Paschke eddig remekül szerepel a szezonban, 136 méterével a 7. helyről várhatta a folytatást. Ezt az ugrást azonban felülmúlta az őt követő Dawid Kubacki (139m 2.) ugrása. Úgy tűnik, a japánok egyetlen reménye Yukiya Sato (140m 3.), a többiek finoman szólva sincsenek jó formában eddig, viszont Sato a mezőny legjobbjai között van per pillanat. Piotr Zyla is jól kezdett, 136 méterével a 4. lett a sorozatban.

A norvégok idei eddigi legjobbja, Halvor Egner Granerud (6.) 135 méterével elmaradt próbasorozatos ugrásától, de ígyis a top tízben zárta az első sorozatot. Karl Geiger (10.) és Markus Eisenbichler zárták a sort, előbbi ezúttal nem remekelt annyira 129,5 méterével. Eisenbichler továbbra is kimagaslik a mezőnyből, olyannyira, hogy 146 méterig repült el és simán nyerte a sorozatot, Kubacki és Sato előtt.

Az első tízes csoportban ugrott Kamil Stoch, a lengyel legenda 136 méteres repülést mutatott be, amivel messze a legnagyobb felzárkózónk volt. A 22. helyről feljött a 12. helyre.

A hazaiak versenyzője, Antti Aalto (128m, 123m) is pontot szerzett, a 20. lett. A nap meglepetése viszont Artti Aigro (129,5m) volt, az észt most már sorozatban másodjára szerez pontot, ráadásul nem is keveset ezzel a 14. hellyel. Klemens Muranka (136m 9.) volt az első, aki az élre tudott állni Stoch 136 métere után. Az utána ugró csapattárs, Andrzej Stekala (11.) sem ugrott rosszul, 131,5 méterig szállt.

Gyönyörű repülést mutatott be Robert Johansson (6.) akárcsak Stoch, ő is 136 méterig repült. Pius Paschke (129,5m 8.) újabb top tízes eredménnyel zárta a versenyt. Halvor Egner Granerud (142m 4.) kicsit elizgulta az első sorozatot, másodjára azonban megmutatta még egyszer – amit már az edzéseken láttunk tőle –, hogy igenis kell rá számítani idén, ha a dobogós helyekről és győzelmekről van szó. Bár Granerud 15 ponttal vette át a vezetést Johanssontól, Piotr Zyla (137m) végül Granerud pontszámát is felülmúlta. Yukiya Satonak a dobogó megint nem jött össze, kicsit megbillent a talajfogás során. Dawid Kubacki viszont felugrott a dobogóra 132,5 méterével, nagyon szoros volt közte és Zyla között, mindössze 2 tized döntött Zyla javára.

Eközben Markus Eisenbichler szinte a stadionból is kirepült, másodjára is 140 méter fölé került, és most már egyértelművé vált, hogy egyelőre teljesen más szinten versenyez, mint a mezőny többi tagja. Majdnem 20 pontot vert a lengyelekre és tovább növelte előnyét az összetettben.

Végeredmény

HELYVERSENYZŐORSZÁG1. SOROZAT2. SOROZATPONTSZÁM
1.Markus EISENBICHLER146,0141,0313,4
2.Piotr ZYLA136,0137,0294,1
3.Dawid KUBACKI139,0132,5293,9
4.Halvor Egner GRANERUD135,0142,0291,2
5.Yukiya SATO140,0127,0276,1
6.Robert JOHANSSON134,0136,0275,7
7.Bor PAVLOVCIC134,5132,0274,9
8.Pius PASCHKE136,0129,5268,5
9.Karl GEIGER129,5132,5265,2
9.Klemens MURANKA131,0134,5265,2

Világkupa

HELYVERSENYZŐORSZÁGPONTSZÁM
1.Markus EISENBICHLER200
2.Piotr ZYLA125
3.Karl GEIGER109
4.Halvor Egner GRANERUD100
5.Dawid KUBACKI84
6.Yukiya SATO81
7.Daniel HUBER60
8.Pius PASCHKE54
9.Bor PAVLOVCIC47
10.Robert JOHANSSON40
10.Anze LANISEK40

Teljes végeredmény
Világkupa állás
Nemzetek Kupája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s