Robinson újra varázsolt: győzött Kranjszka Gorán

Sölden után újabb helyszínen szerzett győzelmet az új-zélandi tinédzser. Alice Robinson délelőtt még nem tudta végigvinni az űrsízést, másodjára már igen. Ez volt az a dimenzió, amivel meg lehetett verni Petra Vlhovát. A szlovák lány ezzel együtt is nagy nyertese a napnak, mivel Brignonével szembeni hátrányát az olasz 8. helyének hála jelentősen csökkenteni tudta. A napi dobogó harmadik fokán holtverseny alakult ki, mégpedig Wendy Holdener és a hazai lejtőjén szereplő Meta Hrovat szereplésével. Az osztrák hölgyek változatlanul gyengélkednek óriásban, ezúttal sem végzett a TOP-10 közt válogatottjukból senki.


Csaknem egy hónap elteltével vetélkednek ismét óriás-műlesiklásban a lányok, ez sorrendben az ötödik verseny a kilencből. Kiegyenlített eddig minden, hiszen öt győztest avattak, ebből a legutóbbi Sestriere-i fordulón Brignone és Vlhová holtversenyben végzett élen. A pontversenyben az olasz lány vezet, méghozzá meggyőzően.

Több komoly hiányzó is akad. A szakág korábbi bajnoka, Viktoria Rebensburg – egy nappal korábbi, karrierje első lesikló győzelme után – sípcsonttörést és szalagsérülést szenvedett. Szintén Garmischban bukott Sofia Goggia, ő kéztörés miatt zárta le ezt az idényt. Mikaela Shiffrin visszatérése változatlanul kérdés tárgya. Mint ismert, édesapja hirtelen halála miatt családjával együtt hazatért a tengerentúlra, s azóta semmilyen formában nem jelezte, mikor kíván újra síelni. Egyes amerikai oldalak családhoz közeli információk alapján azt közölték, hogy még az is benne van a levegőben, hogy Shiffrin befejezi pályafutását. Akad egy nagy visszatérő is. A kétszeres világbajnok Tessa Worley január eleji műtétje után ma először csatolt lécet a Világkupában.

E hétvégén elvileg Maribor lett volna a helyszín, de a krónikus hóhiány miatt erre nem nyílt mód. Így rakták át a két technikai versenyt országhatáron belül a szlovénok, mégpedig Kranjszka Gorába. Az első futam pályáját Magnus Andersson tűzte. A rajtlistán egy szem amerikai foglalt helyet, Nina O Brian a 28-as rajtszámot kapta. Az időjárásra nem lehetett panasz, a lejtő kiválóan elő volt készítve.

Forrás: News1 English

De ne feledjük, alapvetően férfiaknak fenntartott helyszínről van szó. Ezt az amerikai tréner a tűzéssel azért igyekezett kompenzálni. Ritmustörésből így is akadt bőséggel, Mina Fürst Holtmann (22.) pedig rendre térvesztésbe ment át ezeket követően. Federica Brignone (6.) sokkalta nyugodtabban haladt át a nyújtott kanyaros részen, még ha a balanszát nem is mindig sikerült megtartania. Az egy másodperces előny önmagáért beszélt, bár tökéletestől messze volt menete. Különösen a felső szakaszon volt fogható az olasz, Tessa Worley (13.) két zöld szektorral nyitott. A meredeken aztán nagyon mélyre került, de épp befért a két síző közé.

Forrás: Eurosport Australia

Alice Robinson (2.) csaknem megvalósította az űrsízés fogalmát. Az még nem okozott megrökönyödést, hogy előnyben volt Brignonéval szemben a lejtő feléig, a 8 tizednyi differencia volt igazán döbbenetes. A letörésnél irtózatosan mélyre került, alig-alig erőszakolta be magát a következő banánkanyarba. Vehemenciából mit sem vesztett, a célban 7 tizeddel állt jobban. Marta Bassino (5.) is sokat támadott, nagyon nem maradt el fent az új-zélanditól, az olló a meredeken és a végén nyílt ki. Egy kevéssel Brignonét megelőzte. Petra Vlhovát (1.) népes szurkolótábor kergette le a célig. Eredményesen, hiszen kihasználta Robinson hibáját a letörésnél, a passzázson pedig ellenállhatatlan volt, mint mindig. 23 századdal állt a lista élére a szlovák. A megfelelő ívhez kellett a rutin mellett a tapasztalat is, Wendy Holdener (4.) is megkapta a tippeket az addigi menetek tükrében. A svájci inkább visszafogta magát a letörésnél, ami azért meglátszott hátrányán. A harmadik pozíció azért bíztató volt, az üldözőket ő vezette.

Forrás: Skionline

Lara Gut-Behrami (15.) kulturált sízése a meredekig tartott, onnantól alig tudott kanyart fogni korrigálás nélkül. Clara Direz (27.) zöld szektorral nyitott, a brutális tempó lentebb megbosszulta magát. Ugyanott rontott, mint korábban Robinson, épp nehezebben tudta újra elkapni a fonalat. Katharina Liensberger (24.) még a neheze előtt ritmusproblémákkal küszködött, ennek fényében nem volt meglepő 2 másodperces hátránya. Sara Hector (12.) a szokott helyen vágódott ki a bukótérbe. Bravúrral folytatta csúszását, Worleyéket például így is megelőzte. Thea Louise Stjernesund korán letarolt egy kaput, a hangokból ítélve csúnyán bevághatta, meghúzhatta vállát. Michelle Gisin (8.) magabiztossága a kritikus részen sem kapott gellert. Lendülete fogyott el egy kicsit a végére, ezzel együtt jogosan volt elégedett. Maria Therese Tviberg napjának a letörésnél lett vége. Hátrakerült súlypontja, esélye nem volt befordulni. Két kiesés, egy visszafogott menet: nem a norvégok napja a mai. A második csoportot a hazaiak junior-világbajnoka, Meta Hrovat (3.) zárta. Technikailag remekül megoldotta a pályát, különösen a passzázsa sikerült fenomenálisra, ott még Vlhovát is felülmúlta. A közönség örülhetett, kedvencük a dobogóról várhatta a délutáni folytatást.

Forrás: Dnevnik

Kis reklámszünet, majd Eva-Maria Brem (33.) bonyolódott rettenetes késésbe a sokak életét megkeserítő kanyar előtt. Hiába a rengeteg befektetett munka, csak nem akar sikerülni az élvonalhoz történő visszatérés, nem úszta meg 3 másodpercen belül az egykori bajnok. Tina Robnik (7.) szintén betéve ismeri a Podkorent, ami egy korai korrigálását kivéve tökéletesen érződött is. A meredeken ő is remekelt, pódiumeséllyel kapaszkodhatott neki a délutánnak. Katharina Truppe (11.) támadó szellemben nyitott, a túl direkt ívek azért idővel megmutatkoztak az időkülönbségen. Legalább a TOP-10-ben gyökeret vert – egyedüli osztrákként. Egy darabig. Estelle Alphand nyugtalan sízése hamar lezárult, kizúgott a pályáról egy megbillenést követően. Kristin Lysdahl (9.) összességében vállalható menettel jelentkezett. Kár a lagymatag kezdésért, hátránya harmadát azon bukta el. Aztán meglehet, ez a taktika része volt. Andrea Ellenberger (16.) ugyanis nagyobb iramban kezdett, a kritikus szakaszon nem is tudott komoly hiba nélkül túlhaladni. Franziska Gritsch (14.) alapvetően jó íveket választott, igaz, a letörésnél sok éllel tudta ezt csak megoldani.

Forrás: Maribor24

Alex Tilley (21.) tisztességgel helytállt a meredeken, Nina Haver-Løseth (10.) ennél többre vágyott. A pocsék óriás-műlesikló szezont teljesítő norvég összekapta magát, kiszorította Truppét a legjobb tízből. Kristina Riis-Johannessen (29.) az eddig nem emlegetett ugratón (!) besokallt, s a banánosra tűzött kanyart is alaposan elrontotta. Ana Bucik (18.) volt nem oly régen a legerősebb szlovén óriás-specialista. Dadogós kezdés után a meredeken magára talált, hogy aztán a legvégén visszaküzdje magát a középmezőnybe. Kaja Norbye már a hetedik norvég lány volt a sorban. A mennyiségből ma nem következett a minőség. Nem bírta sokáig, még a nehéz részek előtt átbújt egy kapun. A cikk elején beharangozott amerikai nem hagyott nagy nyomot maga után, sokakat nem előzött meg Nina O Brien (25.). Rebensburg és Schmotz hiányában a német csapat is soványka lett. Lena Dürr (17.) alapvetően szlalomos, helyezése ehhez mérten hízelgő. Az első harmincast Magdalena Fjällström (20.) zárta. A pattogós sízés a végére azért alábbhagyott.

Csaknem ugyanennyien még várakoztak a startállásban. Öten jutottak tovább, vagyis a kiesőkön kívül csupán Bremet lehetett megelőzni, ami az első harmincast illeti. Két-két osztrák és olasz, illetőleg egy francia folytathatta délután. Név szerint Julia Scheib (33-assal a 18.), Luisa Matilde Maria Bertani (44-essel a 22.), Romane Miradoli (46-ossal a 28.), Laura Pirovano (50-essel a 26.), s végül Katharina Huber (54-essel, a 30.) harcolhatott tovább a pontokért.

———————————————————————————————————————

Délután Alois Prenn, a svájciak edzője tűzte a pályát. Nyitóemberként Huber (24.) mutatta meg magát. Stabil sízése némi pozíciójavítást helyezett kilátásba. Riss-Johannessen (29.) nem találta a ritmust, Miradoli (28.) pedig a biztos célba érést helyezte látókörébe. Direz (22.) rontott futama miatt került sorra ilyen korán. Képességei Huber elé helyezik, úgy vette át a vezetést a francia, hogy a letörést másodjára sem sikerült szépen megoldania. Az olasz utánpótlás egyik legnagyobb ígérete rögtön átvette tőle a vezetést. Pirovano (20.) túlcsúszott párszor, de tempója nem veszett el. O Brien (26.) vagány sízése a meredekig előnnyel párosult, ott jócskán elhagyta a kék vonalat. Katharina Liensberger (11.) délelőtti gyengélkedése után nem tehetett egyebet, mint támadott. Mentalitását díjazta a stopper, másodpercet meghaladó előnnyel tette zárójelbe az addig látott meneteket. Holtmann (18.) személyében rögtön kaptunk egy viszonyítási pontot. A szakági elitből érkezett norvég egyetlen szektorban tartotta csak az osztrákot, egyébiránt az aktuális második hely is neccesen jött össze.

Forrás: Heute

Bertani (24.) élete első Világkupa-pontját nem kívánta kockára tenni, biztonsági menetet mutatott be. Tilley (27.) mozgása nem nyújtott épületes látványt, keveseket tudott csak megelőzni. Fjällström (17.) jó ritmusban abszolválta a meredeket, s viszonylag szorosan tartotta Liensbergert. A három szlovén közül Bucik (14.( emelte fel elsőként a tribün hangját. Folyamatosan elmaradt egy kevéssel az osztráktól, de összességében indokolható volt mosolya a célban. Julia Scheib (14.) futama után kettős osztrák vezetést jelzett a tabella. A rutintalanság nem érződött az ifjú síző mozgásán, élete legjobb VK- eredményét érte el. Dürr (23.) szögletes ívei nem sok jóval kecsegtettek, jelentősen visszaesett a listán. A reklámszünet előtt Ellenberger (12.) még ráijesztett az osztrákokra. Kiváló felső szektor után a letörésnél túldöntötte léceit, s végül két századdal kikapott a szőke osztráktól.

Forrás: La Dauphiné Libéré

Liensberger, Ellenberger, Scheib-Bucik TOP-3-mal fordultunk tehát a mezőny második felére. Gut-Behrami (13.) szépen növelte előnyét két szektoron át, hogy aztán a letörésnél elbukja szinte az összeset. Továbbra is várat magára egy kompakt menet tőle. Gritsch (19.) jó íveken haladt, épp a sebessége nem volt az igazi: túl sok élt használt. Tessa Worley (9.) már nyolc tizeddel is vezetett fönt, a kissé dadogós meredek után mégis úgy tűnt, ez is kevés lesz a végén. A századok mellette voltak. Rászolgált, egy hónappal operációja után bátor sízéssel tért vissza. A szerencse eztán is vele volt, Hector (10.) egyetlen századdal maradt el tőle. Előnyből várta a záró szektort, ott elfogyott belőle a lendület. Truppe (21.) felemás meneten volt túl. Hamar elbukta előnyét, a meredeken aztán új erőre kapott. A záró részen elhagyta koncentrációja, így alaposan hátraesett. Haver-Løseth (16.) részéről nem fértek bele a pontatlanságok, a szoros küzdelemben jó néhány pozíciót elbukott. Az utolsó norvég lány még rosszabbul járt. Lysdahl a vezetés átvételének küszöbén, a legvégén rúgta ki támasztékát, aminek borulás lett a vége.

Már csak a délelőtt legjobbjai voltak hátra, a verseny ezen pontján Worley vezetett Hector és Liensberger előtt. Századdal, illetve századokkal. Michelle Gisin (7.) már fél másodperccel gazdálkodhatott. A meredeken új erőre kapott, az addig elbukott tizedek javát sikerült visszahoznia. Ne feledjük, innentől már bőven a dobogó volt a tét!

Az ováció ismét előtört a közönségből, Tina Robnik (6.) pedig támadott, mint az természetes hazai havon. Menetébe egyetlen porszem került, a meredek végén kissé késésbe került. Ennek ellenére egy kevéssel örülhettek a szlovénok. Helyre kellett hozni néhány kaput, de nem kellett sokat várni Federica Brignone (8.) startjáig. Egy század híján totális holtversenyről kezdett. Egy-egy, majd nyolc század. Ennyivel fordult a kocka a folytatásban. A meredek végén lécvezetése nyugtalanra váltott, minek következtében még Gisin is megelőzte.

Forrás: Radio Top

Marta Bassinónak (5.) sem volt nagyot mit tartalékolnia, teljes intenzitással húzta meg a „Steilhangot”. Kanyarkimenetei nem voltak mindig biztosak, de sebessége helyén maradt, így egy paraszthajszállal élre tudott állni. Minden délután dőlt el, ami a dobogó harmadik fokát illeti. Wendy Holdener (3.) kitörő erővel nyitott, négy tizedet osztott ki az olasznak. Az apró korrigálások miatt fogyott a különbségből gazdagon, de technikailag kontrollálta a necces helyzeteket. Természetesen egyetlen század döntött – a javára.

Meta Hrovat (3.) elbukta minimális előnyét fent, ami valahol papírforma volt. A kérdés csak az volt, képes lesz-e hasonlóan átütő meredeket síelni, mint délelőtt. Sikerült neki, s kipattant az eufória. Polgármester, edzők, családtagok, publikum, egy ritmusban ugrált ki a bőréből. S nem utolsósorban Holdener is, Hrovat ugyanis vele holtversenyben zárt dobogón!

Forrás: OA Sport

S aztán átcsöppentünk egy másik világba! Alice Robinson (1.) másodjára összehozta azt az űrsízést, ami már délelőtt is benne volt. Nem egyszer katapultálhatott volna, de kompressziója a helyén volt. Másfél másodperccel állt az élre, a délután messze legjobb idejével. Ő maga is hitetlenkedett a kamerák kereszttüzében. Petra Vlhová (2.) ezzel a parádéval nem tudott mit kezdeni, mert bár a passzázst megint uralta, végtempója erősebb volt, teljes pályahosszon nem lehetett elverni ma az új-zélandit.

Részletes eredménylista

1

Forrás: SiOL

Alice Robinson második győzelmét aratta a Világkupában. A 2001-es születésű új-zélandi lány a söldeni szezonnyitón végzett legutóbb élen. Jellemzően jól érzi magát a jeges, nagyon meredek, férfiversenyeknek is otthont adó lejtőkön. Mai sikerével visszatért a szakági kristálygömb esélyesei közé. Ha megnyerné, rekordfiatalon érné el.

Petra Vlhová hatodik dobogóját szerezte óriásban, amivel jelentősen csökkentett hátrányán a ma sokat hibázó Brignonével szemben. Amennyiben nem történik fordulat, és Shiffrin már nem tér vissza ezen a télen, kettejük közt dől el az összetett elsőség. Jelenleg az olasz áll jobban. A hátralévő versenyek közül hét kedvezhet papíron Federicának (2 lesiklás, 3 Szuper-G és 2 kombináció), emellett három óriás-műlesiklást, négy szlalomot és egy parallelt rendeznek még elvileg.

Visszatérve még a mai versenyre, mindkét harmadik helyezett másodízben zárt dobogón, ami az óriást illeti. Wendy Holdener Courchevel után duplázott, míg Meta Hrovat a 2018-as idényzárón, Lenzerheidén végzett legutóbb TOP-10-ben.

2

3

Holnap szlalomot rendeznek a Podkorenen.

A címlapon szereplő kép forrása: Sportklub

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s