Daniel Yule megállíthatatlan – 12 év után hazai győzelem Adelbenben

Soha nem látott magasságokban jár továbbra is a svájci szlalomsízés. Daniel Yule 12 évnyi dobogómentes időszakot zárt le győzelmével a Chuenisbärglin. Az adelbodeni lejtőn további két svájci zárt a legjobb tízben, igaz, az első futam után még négyen voltak a legjobb ötben. A dobogóra azonban Yule-on kívül egyikük sem fért fel, azon Kristoffersennel és a Hirscher-éra utáni első osztrák technikai dobogót szerző Marco Schwarz-cal osztozott.

Tegnapi cikkünk jóslata beigazolódott, a remekül teljesítő svájci szlalomosok hatalmas tömeget és még nagyobb hangulatot csábítottak ki az adelbodeni stadionba. Bár a nézők lelkesedésére nem lehetett panasz, az hőmérséklet továbbra is magasan átlag feletti, 6 °C körüli volta pályán. Így elismerés illeti a szervezőket is, hogy fair körülményeket tudtak teremteni a versenyzők számára. Az első futam pályáját horvát edző tűzhette, és bár Ante Kostelić legendás tűzéseihez nem ért fel, de így is sok ritmustöréssel tarkított pálya várt a versenyzőkre délelőtt.

Hazai síelő nyithatta a versenyt Ramon Zenhäusern (3.) személyében. Szemre szépen oldotta meg a feladatát, ám kissé erőltetettnek tűnt a mosolya a célban. Szemre sokkal bevállalósabb menete ellenére Manuel Feller (15.) hat tizeddel lassabbnak bizonyult, Daniel Yule (1.) azonban megmutatta, miért is nem volt felhőtlen honfitása öröme: remekül tért át a meredekre, már 6 tized felett is járt az előnye, végül ennek felét őrizte meg a célig. A svájci örömbe Clément Noël (2.) rögtön megpróbált belerondítani, de a letörésnél ő is megkapta a maga fél másodpercét, így csak Zenhäusernt tudta hátrébb szorítani.

Korához illő, azaz kifejezetten lassú kezdésével André Myhrer (20.) gyorsan kiszállt a versenyből, végül másodpercen túli hátrányt szedett össze. Henrik Kristoffersen (8.) is csak kereste régi önmagát, de futamának egyetlen pozitvuma annyi lehetett, hogy a végén kanyarogni még mindig nagyon jól tud. 6 tizedes hátránnyal, leszegett fejjel gyorsan távozott. A svájciak és Noël tempójától Alexis Pinturault (13.) is messze volt, de legalább folytatódott kiélezett küzdelme Kristoffersennel – a végén kapott ki tőle, összességében 8 tizedes hátránnyal várta a folytatást. Házon belül viszont még Victor Muffat-Jeandet (9.) is megelőzte, igaz, csak pár századdal.

Láthatóan feldobta a környezet a harmadik svájcit, Loïc Meillardot (5.) is. A végén kicsit darabosnak tűnt a mozgása, de így is fél másodpercen belüli hátránnyal várhatta a folytatást. Ausztriának kevesebb az oka az örömre manapság, Michael Matt (10.) síelése is csak két szektoron át adott okot nagy reményekre. A meredekre érkezéskor szedte be ő is a súlyos tizedeket. Manfred Mölgg tegnapi esése után térdszalag-szakadást szenvedett, de így is olasz folytatta a sort: Stefano Gross (28.) majd másfél másodperces hátránnyal tűnt el a süllyesztőben. Marco Schwarz (7.) a második szektorban és a végén is remekül jött, a köztes részeket átkozhatja fél másodperces hátrányáért. A letörésnél tört derékba Dave Ryding (26.) esélye is, addig az élbollyal ment, végül másodpercen túlra csúszott. Sebastian Foss-Solevåg (23.) nem érezte a ritmust, egyenletesen lassú szektorokkal sorolt be a brit elé.

A top-30 második felét Štefan Hadalin (12.) szolid menete nyitotta, másodpercen belüli hátrányával elégedettnek tűnt. Jóval többet kockáztatott Alex Vinatzer, ám három tizedes hátránnyal a pálya második felében lába közé vett egy kaput. Ha egy üzlet beindul címszóval Ištok Rodeš is gyorsan búcsúzott, Jean-Baptiste Grange (15.) viszont az óvatosra vett meredek ellenére másodpercen belüli hátránnyal ért célba. Őrült tempóval rontott a pályának Alekszandr Horosilov (6.), és bár a végére kissé elveszett a kapukban, épphogy fél másodpercen túlra csúszott. Nem az olaszok futama volt a mostani, ezt Giuliano Razzoli (36.) szétesett, ritmustalan kóválygása is bizonyította. Albert Popov (27.) csak az olaszokat előzte meg, de 1,3-as hátrányával nem tűnt kérdésesnek a továbbjutása.

A hazai hó Tanguy Nefet (4.) is feldobta, a letörésnél benn hagyott tizedek után a végén remekül kanyargott, két századdal Zenhäusern mögé sorolt be. Kristoffer Jakobsen három kapu után elcsúszott, Linus Straßer (24.) pedig komoly megakadásokkal szenvedte végig a pályát. Eliaš Kolega (40.) talán túl óvatosra vette a figurát Rodeš kiesése miatt – 2 másodpercen túli hátrányával sok jót nem várhatott. A svájci elvárásokhoz képest alighanem leszerepelt Sandro Simonet (32.), igaz, 1,6-os hátrányával ő azért még bizakodhatott. Megszakadt viszont a belga Armand Marchant sikerszériája: rögtön hatalmasat hibázott, majd a görcsös igyekezet kieséshez vezetett. Simán továbblépett Marc Digruber (25.), majd Simon Maurberger (19.) szép síelésével zárult a top-30.

A legmagasabb rajtszámmal, 75-össel a norvég Atle Lie McGrath (14.) jutott tovább, még harminc feletti rajtszámmal Luke Winters (11.) végzett a legjobb helyen. A hazaiak eddig sem gyenge szereplését erősítette tovább Reto Schmidiger (29.) és Marc Rochat (18.) továbbjutása is. Harmincon túlról síelt második futamba Fabio Gstrein (17.), a tegnap dobogós Filip Zubčić (21.), Erik Read (22.) és Julien Lizeraux (30.) is.

Adelboden_tömeg
forrás: Fanclub Ramon Zenhäusern/Facebook oldal

Julien Lizeraux (25.) síelt először a második futam osztrák edző által tűzött pályáján, és ugyan Reto Schmidiger (23.) szinte végig minimális hátrányban síelt, a szurkoló tömeg előtt záruló szakaszon újult erőre kapott és végül növelni is tudta hozott előnyét. Stefano Gross (19.) a célegyenesre fordulva hatalmas előnyt síelt ki, amit a meredek bejáratánál elkövetett késése ellenére is meg tudott tartani. A nagy előny azonban nem feltétlen az olasz síelésének erősségét, mintsem az előző két síző gyengébb teljesítményét mutatta. Ugyanis Albert Popov (13.) egy még összeszedettebb menettel, újabb tizedekkel javította a futam eddigi legjobb idejét.

Dave Ryding (22.) a meredeken elkövetett hibája miatt nem is volt veszélyes a bolgárra, ahogy Marc Digruber (21.) is a Steilhang bejáratánál került jelentős késésbe. Linus Straßer (6.) sokkal többet kockáztatott, és ugyan a pálya kulcsának tűnő, meredekre fordító szakaszban nem tudta felülmúlni Popovot, de közvetlenül utána újítani tudott és nagyszerűen síelte a célegyenest. A német gyengébb szakaszán vissza is tudta venne az addig elvesztett vezetést Sebastian Foss-Solevåg (10.), de a meredeken, ha csak kevéssel is, de elmaradt Straßertől. Erik Read () szinte hasonló sormintával síelte a szektorokat, és ez egy sokkal magabiztosabb sízésnek tűnt, mint tegnapi második futama.

forrás: Badische Neueste Nachrichten/bnn.de

Filip Zubčić (18.) volt az egyetlen horvát az első futamban, aki ki tudta használni saját edzője pályáját. És bár visszacsúszott az első futamhoz képest, számára a műlesikló pontszerzés rendre nagy eredménynek számít. André Myhrer (12.) a letörés előtti szakaszon még Straßert is felül tudta múlni, de a meredek alján egy fékezés jelentős sebességvesztéssel járt, így ő sem tudta maga mögött tartani a németet. Simon Maurberger (20.) nem volt elég gyors, jelentősen visszacsúszott a délelőtthöz képest.

Marc Rochat (16.) hozott előnyét hamar eladta, utána viszont tartani tudta Straßert, és a letörésen őt is feltüzelte a hirtelen megjelenő tömeg, de a meredek ő is nagy hátrányba került. Fabio Gstrein (7.) nagyon szépen síelt, a meredek közepén már annak határán mozgott, hogy negyed másodperces előnye elég lehet a vezetésre. Ugyan ez nem sikerült neki, de századokkal elmaradva Straßertől így is kiváló eredménynek örülhetett.

Az első reklámszünetig kieső nélkül jutott el a mezőny, rögtön ezután azonban Manuel Feller a letörés előtt kapura lépéssel nyitott. Jean-Baptiste Grange (15.) hamar eladta teljes előnyét, a záró szakaszon pedig ezt nem is tudta visszaépíteni. Atle Lie McGrath 75-ös rajtszáma ellenére nem kockáztatott semmit. Hatalmas ovációt kapott, ahogy nőtt előnye, de ugyanarra a kapura lépett rá, mint pár perce Feller. Alexis Pinturault (8.) közel sem kockáztatott ennyit, de precíz sízése így is értékes pontokat ért, Straßertől is csak szűk egy tizeddel kapott ki.

Štefan Hadalin (14.) hamar elvesztette előnye jó részét, és bár a meredek bejáratára ismét hatalmas előnye volt, magát a meredeket és az utána következő laposodó szakaszt elrontotta. Luke Winters (26.) igen darabosan síelt, ezúttal nem volt meg a Bode Millert idéző eszeveszett stílus, senkit nem tudott megelőzni a már leérkezettek közül. Michael Matt (21.) már fél másodperc feletti előnyről indult, de ezt is nagyon hamar eladta. Eddigre már élhettünk a gyanúval, hogy a magas hőmérséklet nem hagyja érintetlenül a pályát.

forrás: Der Standard/derstandard.at

Victor Muffat-Jeandet (5.) tegnaphoz hasonlóan ismét remekül síelt, precíz sízésével kilenc századot meg tudott őrizni hat tizedes előnyéből, így két nap alatt másodszor vette át a vezetést a második futamban. A franciát rögtön tegnapi dobogós holtversenyes társa követte: Henrik Kristoffersen (2.) jobban kezdett a franciánál, és ezt a felépített előnyt végig tudta vinni a pályán, bár a meredek szemre kicsit szögletesnek tűnt. Marco Schwarz (3.) végig hol jobb, hol rosszabb volt a norvégnál. Kötéltáncot játszott a vezetésért, végül mindössze öt századdal maradt el. Nem sikerült jól a rajtja Alekszander Horosilovnak (16.) és ezúttal a számára jellemzően jól sikerülő meredeken sem tudott jól teljesíteni.

Svájci trió következett, hatalmas hangorkánba borítva ezzel a pályát. Loïc Meillard (9.) rendkívüli módon rontott neki a pályának, már fél másodperces előnynél járt. A meredek bejáratán azonban egy rendkívül dadogós kapuvételt követően nagyon visszalassult. Tanguy Nef is fergetegesen indított, látványos mentéssel, tempót nem veszítve síelt, de ő lett a mai harmadik kapura lépő. Ramon Zenhäusern (4.) sem tudott tökéletesen menni. A laposabb szakaszok jól sikerültek neki, de a nyitó szakaszon és a meredeken sokat vesztett a norvéggal szemben.

forrás: Neue Zürcher Zeitung/nzz.ch

Clement Noël feltett mindent egy lapra Kristoffersen, és még inkább Yule ellen. Folyamatosan növelte előnyét, a meredeken azonban nem tudta kontrollálni a sebességét. Kibillent és már nem fért be a soron következő kapuba. Daniel Yule (1.) is nagy tempóval rontott neki a pályának. Folyamatosan a határon síelt. Emiatt a letörés előtt hatalmas mentésre kényszerült, hat tizedes előnye azonban még ezt is elbírta, és a meredeken már ismét agresszívan síelve nyerte meg a versenyt!

Daniel Yule egyelőre úgy tűnik kiváló formát talált magának januárra. A Madonnai címvédés után a svájci technikai sízés szentélyében, Adelbodenben sikerült megszereznie harmadik győzelmét. Ezzel egyedüli svájci szlalom csúcstartóvá vált, megelőzve a duplázókat, a legendás Pirmin Zurbriggent, Dumeng Giovanolit és a jelenleg Zenhäusern edzőjeként tevékenykedő Didier Plaschyt. Adelbodenben 12 év után született ismét hazai győzelem (és dobogó is). Akkor Marc Berthod győzött Daniel Albrecht előtt.

Adelboden_1

Henrik Kristoffersen idei harmadik dobogós helyezését szerezte műlesiklásban. Leviben szerzett győzelme mellett a mai és a hétközi madonnai versenyen is Yuletól kapott csak ki. A szakági versengésben ezzel ismét ő áll az élen. Marco Schwarz karrierje hetedik dobogós sikerének örülhetett. Ráadásul a „post-Hirscher éra” első osztrák dobogóját szállította technikai számban.

Adelboden_3

Adelboden_2

A Chuenisbärgli és ezzel együtt Adelboden búcsúzik, de Svájc még nem. Már pénteken újabb verseny következik Wengenben, alpesi összetett. A szokásoknak megfelelően ezt szombaton a Lauberhornrennen, a szezon leghosszabb lesiklása következik, míg vasárnap ismét a mai főszereplők, a szlalomosok veszik birtokba a Männlichen szlalomlejtőt.

Borítókép forrása: Der Standard/derstandard.at

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s