Maren Lundby hengerelt a szezonnyitón, Vörös Virág hajszálra a legjobb 40-től

A hétvégén Lillehammerben két egyéni versennyel elrajtolt a női síugró világkupa sorozat is, amelyeken egyaránt a címvédő Maren Lundby uralta a mezőnyt, és nagy fölénnyel szerezte meg első győzelmeit az idei szezonban. A szezonnyitó hétvégén rajthoz állt Vörös Virág is, aki mindkétszer nagyon közel járt ahhoz, hogy továbbjusson a fő versenyre, ám egy hajszálnyi még mindig hiányzott a legjobb 40-hez.

Újdonság volt, hogy idén mindkét versenyt a nagysáncon rendezték már Lillehammerben, így a szombati szezonnyitót is, ami különben meglehetősen sima lett, már ami a győzelem kérdését illeti, a VK-címvédő Maren Lundby bombaformában kezdte az idényt és hazai sáncon esélyt sem hagyott az ellenfeleknek, végül egy 138 és egy 135 méteres repüléssel majd huszonötpontos előnnyel szerezte meg az első helyet. Annál szorosabb csata folyt a dobogóért, amelynek végén két osztrák ugró, Eva Pinkelnig (129/132 m 2.) és Chiara Hölzl (130/128 m 3.) állhattak fel a pódiumra. Yuki Ito (130,5/129,5) és Ema Klinec (129/132 m) holtversenyben lettek negyedikek, míg a tavalyi VK-ezüstérmes Katharina Althaus (127,5/130,5 m) a hatodik helyen zárt. Ami a többi sztárt illeti, Sara Takanashi (126,5/125 m) egy visszafogott 9., míg Daniela Irascko-Stolz (120,5/113) egy meglepően halovány 23. hellyel indította a szezonját.

Az első verseny eredménye

A vasárnapi verseny az erőviszonyokat tekintve nem sok változást hozott, ugyanis az első sorozatban Maren Lundby ismét elugrott a többiektől, hiszen még úgy is övé volt a leghosszabb ugrás 138,5 méterrel, hogy edzője egy beülővel lentebbről engedte el a többieknél. Ezek után pedig még azt is elbírta, hogy a második sorozatban hátszélben csak 121 méterig jutott, így is simán nyerte a versenyt az újabb dobogós helyet szerző Chiara Hölzl (131/119 m 2.) és Sara Takanashi (133,5/126,5 m 3.) előtt. A negyedik helyet ezúttal egyedül szerezte meg Ema Klinec (124,5/123 m 4.) míg a legjobb hatot Eva Pinkelnig (125/119,5 m 5.) és Katharina Althaus (114,5 m 6.) egészítették ki.

A vasárnapi verseny eredménye

Összetettben ezzel természetesen Lundby vezet a maximálisan begyűjthető 200 ponttal, megelőzve a jól kezdő osztrákokat, Chiara Hölzlt és Eva Pinkelniget

Világkupa-összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Maren LUNDBY200
2.Chiara HÖLZL140
3.Eva PINKELNIG125
4.Ema KLINEC100
5.Sara TAKANASHI89
6.Katharina ALTHAUS80
7.Yuki ITO72
8.Jacqueline SEIFRIEDSBERGER60
8.Nika KRIZNAR60
10.Marita KRAMER55

Részletes eredmények

Magyar szemmel

A nők évadnyitó hétvégéje egyébként hivatalosan pénteken vette kezdetét az első kvalifikációval, ami magyar szempontból talán még izgalmasabb is volt, mint a verseny, hiszen Vörös Virág valós esélyekkel szállt harcba a 40-es főtáblára kerülésért.

Virág az edzéseken visszafogottan kezdett, egy 83 és egy 85,5 méteres ugrással kezdett, ami első ránézésre nem tűnt igazán biztatónak, ellenben a kvalifikáción jócskán javítani tudott, és annak ellenére, hogy a hátszeles körülmények között alacsonyabb beülőből ugrott, mint végül az élmezőny kereken 100 métert repült, ami legalábbis egy olyan ugrás volt, ami után lehetett izgulni, hogy összejön-e a továbbjutás. Sajnos végül nem volt szerencsénk, noha a legjobb 40 már-már bosszantóan közel volt; 42. lett végül Virág 1,8 ponttal (azaz 1 méterrel) lemaradva az utolsó továbbjutó helyet megcsípő szlovén Jerneja Brecltől (101 m 40.). Vasárnap ráadásul majdnem ugyanez a forgatókönyv ismétlődött meg, Virág ezúttal 101 métert repült, ami ismét a 42. helyhez volt elegendő, ezúttal is mindössze 1,9 pont hiányzott a 40-be kerüléshez.

A pénteki kvalifikáció eredménye
A vasárnapi kvalifikáció eredménye

Érdemes ezzel együtt megjegyezni, hogy bár így, hogy egy hajszál hiányzott a főtáblához, talán nehéz neki őszintén örülni, de egyébként ez a két 42. helyezés Vörös Virág eddigi legjobbja a Világkupában. Összességében az elmúlt idényhez képest egyértelműen látszik az előrelépés, Virágot is reméljük inkább motiválja majd ez a eredmény, és akkor előbb utóbb talán velünk lesz a szerencse is.

A jövő héten a női VK a férfiakkal közös helyszínen, Klingenthaban folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s