Timi Zajcé az egyéni verseny Wisłan!

Timi Zajc volt a legjobb az idei nyári Grand Prix sorozat első egyéni versenyén, a 19 éves szlovén ugró mellett Dawid Kubacki és a GP-sorozat címvédője, Evgeniy Klimov állhatott még fel a dobogóra.

Ugyan a helyszínen aggódtak, hogy a délutánra jósolt vihar el ne mossa a mai fordulót, végül megúszta a mezőny egy hatalmas verseny előtti zuhéval, úgy hogy a kezdésre már egészen jó idő lett, a verseny végére pedig még a nap is kisütött a Beszkidekben.

Az első sorozat után két ugró látszott valamelyest kiemelkedni a mezőnyből, a 133,5 méterig repülő Timi Zajc, valamint a 135 méterrel a legmesszebb ugró Evgeniy Klimov. Kettejük csatáját két hete már figyelemmel kísérhettük Kranjban, amikor a COC-sorozat nyitóversenyén csaptak össze a győzelemért (az eredmény egy holtverseny és egy Klimov-siker volt). Ezúttal, jobb stíluspontjainak köszönhetően Zajc vezetett, de csak 1,8 pont előnnyel az orosz előtt. A harmadik helyen, 6,6 pont lemaradással Markus Eisenbichler állt (129,5 m), majd legjobb lengyelként következett Dawid Kubacki (129,5 m 4.) megelőzve Karl Gegiert (129,5 m 5.) és Tilen Bartolt (132,5 m 6.).

Végül azonban mégsem Klimov bizonyult a legveszélyesebbnek a mai napon Zajcra, hanem Dawid Kubacki (2.), aki a második sorozatban egy 131 méteres repüléssel előbb Markus Eisenbichlert (126 m 4.) – aki ezzel leszorult a dobogóról – majd Klimovot (124,5 m 3.) is megelőzte. Akkorát végül Zajc sem tudott ugrani, mint a lengyel, azonban a szlovén ugró 7,7 pontos előnnyel gazdálkodhatott. Ebből egy 128,5 méteres kísérlettel megőrzött 6,6-ot, ezzel megszerezte pályafutása első sikerét a Grand Prix-n, és vele az összetett éllovasának járó sárga trikót.

Ami a további sorrendet illeti, Piotr Zyła a kilencedik helyről jött fel ötödiknek, mögötte Karl Geiger végzett a hatdoik helyen, majd Keiichi Sato, Junshiro Kobayashi, Tilen Bartol és Peter Prevc zárták az első tízest.

Ami a nagyobb neveket illeti, Robert Johansson 12., Daniel André Tande 14., Johann André Forfang 17., Kamil Stoch pedig csak 19. lett. Nagyobb csalódást jelentett Stefan Kraft szereplése, aki nem jutott be a második sorozatba sem és csak a 37. helyen végzett, persze az ilyesmi azért az évnek ebben a szakaszában mondjuk úgy, jobban benne van a pakliban.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Timi ZAJC133,5128,5277,9
2.Dawid KUBACKI128,0131,0271,3
3.Evgeniy KLIMOV135,0124,5266,8
4.Markus EISENBICHLER129,5126,0262,1
5.Piotr ZYLA127,0126,5262,0
6.Karl GEIGER129,5126,5261,5
7.Keiichi SATO129,5126,0258,2
8.Junshiro KOBAYASHI124,5126,0256,4
9.Tilen BARTOL132,5123,0253,9
10.Peter PREVC128,0122,0252,6

Grand Prix összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Timi ZAJC100
2.Dawid KUBACKI80
3.Evgeniy KLIMOV60
4.Markus EISENBICHLER50
5.Piotr ZYLA45
6.Karl GEIGER40
7.Keiichi SATO36
8.Junshiro KOBAYASHI32
9.Tilen BARTOL29
10.Peter PREVC26

Részletes eredmények
Grand Prix összetett
Nemzetek kupája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s