Noëlé a napi győzelem, idei legrosszabb versenyével Hirscheré a szakági és az összetett

Clement Noël idei harmadik győzelmét szerezte a 2018-2019-es alpesi sí világkupa záró állomásán. A francia műlesikló a második futamban nagyot hajrázó Manuel Fellert győzte le. A harmadik helyezett Daniel Yule lett. A szakági győztes Marcel Hirscher két gyenge futammal épp csak pontszerző helyen tudott végezni. Felix Neureuther 7. hellyel fejezte be karrierjét.

Továbbra is magas pluszok uralkodtak Anorrában, ahol a szokásoknak megfelelően férfi műlesiklással zárták a világkupa szezont. Nyitott kérdés a szakági győzelem és az összetett dobogó tekintetében már nem volt, csak a szakági dobogósok kiléte volt kérdés. Itt Daniel Yule állt a második helyen, szorosan mögötte, holtversenyben Zenhäusern és Kristoffersen, de jó szerepléssel még Noël számára is adott volt a lehetőség.

A női versenyhez hasonlóan itt is neves síző búcsúzására készülhettünk. Felix Neureuther jelentette be, hogy 13 győzelemmel és 16 szezonnal a háta mögött búcsút int a világkupának. Mellette több, még be nem jelentett, de sejteni vélt visszavonulót is figyelhettünk. Elsősorban Myhrer, Mölgg és Lizeraux esetében szóltak úgy a hírek, nem vállalják a következő szezonra való felkészüléssel járó nehézségeket. De pár napja mér Marcel Hirscher is lebegteti válaszát azt illetően, vajon meg akarja-e védeni jövőre immár 8. összetett címét.

A versenyre térve, elsőként a múlt heti győztes, Ramon Zenhäusern (2.) síelhetett. Jó tempóban támadta a kapukat, de a meredeken nagyobb hibát vétett. Dave Ryding (13.) épp a világkupa döntőre kapott előkelő rajtszámot. A brit ugyanott hibázott, mint a svájci, de sokkal nagyobb fékezéssel tudta csak megoldani azt a kaput. Henrik Kristoffersen (4.) erős fékezésekkel abszolválta a kritikus szakaszt, így nagy rontás nélkül, de lassan jutott át a meredeken. Daniel Yule (3.) a meredek elejét az eddigi legjobban oldotta meg, épp a kellő élt használta, de a végén ő sem tudta megverni honfitársát.

Cement Noël (1.) az első futamban visszatért ahhoz a formához, amivel januárban versenyt nyert. Nagy tempóval, igazán bevállalósan síelt, toronymagasan vette át a vezetést. A kontrasztot Marcel Hirscher (6.) jelentette, aki szokatlanul konzervatívan síelt, nem volt átütő erő benne. Alexis Pinturault (5.) hasonlóan nagy hátrányt szedett össze, de ő több szemmel látható hibát is vétett. Chrisitan Hirschbühl (10.) a kieséshez is közel került, nagyot mentve fért be egy kapuba a meredek elején.

Manuel Feller (9.) a pálya elején rendkívül gyors volt, de a meredek elején túlságosan befékezett. Manfred Mölgg (7.) igen technikás, szemre szép futamot síelt a laposabb szakaszon, a meredekre viszont a szokásoknak megfelelően ő is lelassult. Michael Matt (16.) a meredeken nagyot hibázott, az addig leérkezettek közül senkit nem vert meg. Felix Neureuther (8.) viszont gyenge kezdés után nagyszerű meredeket síelt. Loïc Meillard (19.) egy folyamatosan gyenge, nem túl látványos síeléssel zárta az első futamot.

forrás: Laola1.at

Minden bizonnyal utoljára láthattuk André Myhrert, aki remek kezdést követően a meredeken késések sorozatába keveredett, és végül kiesett. Sajnos dicstelenül láthattuk búcsúzni az olimpiai bajnokot. A reklámszünet után Sebastian Foss-Solevåg jöhetett elsőként, de a meredekre kanyarodva eldobta egy kapu, látványos piruettekkel sikerült csak megállnia. Štefan Hadalin (20.) egy nem túl acélos menettel rukkolt elő, ellenben Stefano Gross-szal (), aki jó sansszal pályázott a pontszerzésre. Albert Popov (21.) szépen, de egyáltalán nem gyorsan síelt.

Victor Muffat-Jeandet (11.) és Giuliano Razzoli (14.) is jó kiindulási szerzett a második futamra. Istok Rodeš (22.) nagyon magasan próbált kanyarodni a kapura, de ez az időeredmény alapján nem fizetődött ki. Marc Digruber (18.) sem ment sokkal jobban – leszámítva a meredek végét, ott korrekt idővel jött át. Elias Kolega (23.) egyáltalán nem volt dinamikus, a két horvát a két utolsó helyet foglalta el. Alex Vinatzer (17.) junior-világbajnokként szerzett indulási jogot, 17. helye alapján pedig a pontszerzésre is esélye nyílt még a folytatásban.

Négy olasz is a mezőnyben volt, így jó ómennek tűnt számukra, hogy edzőjük tűzhette a második futam pályáját. A horvátok nyitották a huszonhárom fős mezőnyt: Elias Kolega (21.) menete nem volt igazán meggyőző, Istok Rodeš (10.) viszont egy igazán bevállalós síeléssel a délután első mérvadó idejét is jegyezte. Albert Popov (23.) nem is tudta vele felvenni a versenyt. Štefan Hadalin (19.) erősen kezdett, de a pálya közepén hibázott, és onnan már nem tudott feljavulni.

Loïc Meillard (17.) a saalbachi dobogója óta beleszürkült a mezőnybe. Ezúttal nem kezdett rosszul, de a meredeken túlzottan sok élt használt, majd’ egy másodpercet vesztett csak itt a horváttal szemben. Marc Digruber (22.) előnye már a felső, lapos szakaszon elolvadt, így pedig a vezetésre már esélye sem volt, így összességében jelentősen visszaesett. Alex Vinatzer (15.) személyében az idei juniorvilágbajnok küzdött a 2016-ossal a vezetésért. Az olasz már közel járt Rodešhez, de ő sem tudott az élre állni.

Michael Mattnak (20.) már illett volna átvenni a vezetést, pláne 8 tizedes előnyből, de a meredeken több mint egy másodpercet vesztett el, és a felső szakaszokon sem volt jobb a horvátnál. A 40 éves Julien Lizeraux (17.) esetében egy potenciális visszavonulóról írhatunk: becsülettel támadta a kapukat, de a két fiataltól elmaradt. Giuliano Razzoli (6.) brutális lapos kezdést síelt, egyedüliként tudta növelni is előnyét. A meredeken ő is kikapott, de felépített 1,3 másodperces előnye kitartott a célig.

Dave Ryding (12.) remek második futamaival vétette észre magát idén. A laposon még Razzolival is tartani tudta a lépést, de épp a meredeken szaladt meg a hátránya az olasszal szemben. Stefano Gross (16.) a laposon kikapott, jelentős hátrányt szedett össze, a meredeken viszont tartani tudta a lépést honfitársával. Victor Muffat-Jeandet (9.) agresszívan síelt, közel volt a vezetéshez, de a meredeken nem tudott eleget faragni. Chrisitan Hirschbühl (11.) jól kezdte a meredeket, de nem tudta továbbmenteni lendületét, így továbbra is Razzoli vezetett. Manuel Feller (2.) most sem az előtte sízőkkel küzdött, hanem saját magával. Rendkívül bevállalós volt, és jelentős hiba sem csúszott be, így toronymagasan vette át a vezetést akkor, amikor már csak nyolc versenyző volt hátra.

Az egyetlen reklámszünetet követően Felix Neureuther (7.) síelt. A laposon jól kezdett, de a meredeken nem tudott olyan erősen síelni, mint Feller. A top10-es eredményt viszont biztosítani tudta. A már leérkezettek, férfiak és a női óriásnűlesiklók is pezsgővel rohantak be hozzá. A 2010-es évek egyik legjelentősebb szlalomosa búcsúzott. Manfred Mölgg (12.) egy nem túl erős, kissé darabos sízéssel zárta a napot.

Marcel Hirscher (14.) ezúttal sem volt a megszokott precízen agresszív. Mindkettő jelzőtől messze volt, jelentős késései voltak a meredeken, kisíelt a mély hóba is. A szakági kristálygömb nem volt kérdés, de ma a top10-ből is kicsúszott. Alexis Pinturault (8.) sem tudta felvenni a kesztyűt Fellerrel szemben. A kulcsnak számító meredeken is jelentősen elmaradt. Henrik Kristoffersen (5.) előnye sem volt még jelentős, de jó kezdés után, a meredekre érve messze került egy kaputól, jelentőset kellett fékezni.

A kérdés az volt, a romló körülmények közt Feller fel tud-e kapaszkodni a dobogóra. Hárman voltak csak hátra, közülük elsőként Daniel Yule (3.) érkezett, háromnegyed másodperces előnnyel. A merdeke előtti laposon teljes előnyét eladta és ugyan a meredeken nem kapott olyan sokat, de rossz helyen maradt el jelentősen az osztráktól, aki úgy dobogósnak mondhatta magát. Ramon Zenhäusern (4.) erős kezdés után a meredekre teljesen szétesett, még Yule-től is kikapott. Clement Noël (1.) a meredek kezdetéig előnye jelentős részét elvesztette, de a meredeken még össze tudta magát szedni a romló pályán is, előnye ha minimálisan is, de kitartott a célig.

Hivatalos végeredmény

Szakági világkupa

Összetett világkupa

forrás: LeParisien.fr

Napi győzelmével – mely idén már a harmadik volt – Clement Noël felkapaszkodott a szakág tabella 2. helyére. A franciával pontegyenlőséggel álló, a szezonban rendkívül kiegyensúlyozott Daniel Yule kevesebb győzelmével (1 győzelem), szorult a harmadik helyre. A verseny előtt még a szakági tabellán holtversenyben 3. helyén álló Zenhäusern és Kristoffersen mai 4., illetve 5. helyeikkel a szakági tabella azonos helyeire csúsztak vissza.

A 2018-as junior-világbajnok, Clement Noël már tavaly is világkupaeredményei alapján kvalifikálta magát az årei döntőre, az áttörést azonban az idei év hozta el számára. Zágrábban első dobogóját szerezte, majd Wengen és Kitzbühel technikás lejtőin már nyerni is tudott. A februári visszaesést követően tökéletes eredménnyel zárta a szezont. Manuel Feller számára korábban az óriás jelentette a kiegyensúlyozottabb eredményeket, idén azonban szlalomban szerzett 3 dobogót, a győzelemtől pedig mindkétszer csak Noël választotta el. Daniel Yule nagyszerű szezont zárt le mai dobogójával. Kitzbühelt leszámítva mindössze egyszer végzett a top10-en kívül, Madonnán pedig Svájc egy évtizedes szakági nyeretlenségét is megszakította.

forrás: Laola1.at

A szakági kristálygömböt hatodik alkalommal hódította el Marcel Hirscher. 2013 óta folyamatosan ő bizonyult a szakág legjobbjának, 2016-ot leszámítva. Akkor Henrik Kristoffersen elsőségével ért véget a szezon. Az osztrák a mai verseny után, kezében a kristálygömbbel, sem adott egyértelmű választ arra, hogy folytatja-e. Összességében 20. kristálygömbjét szerezte, e tekintetben is a legeredményesebb sízővé vált az idei szezonban.

Borítókép forrása: Spiegel Online/spiegel.de

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s