Domen Prevcé a vikersundi verseny, Kobayashi második hellyel is Raw Air győztes!

Egyetlen tized döntött Domen Prevc javára Ryoyu Kobayashival szemben Vikersundben, így a japán “csak” egy második hellyel ünnepelhette a Raw Airen aratott győzelmét, ugyanis a legutolsó ugrásig kiélezett versenyben végül csak megelőzte Stefan Kraftot, aki a mai versenyen harmadik, a norvég turné összesítésében pedig második helyen végzett.

Esős idő fogadta ma a versenyzőket Vikersundben, a Raw Air sorozat utolsó versenynapján, cserébe az az erős szél, amivel a meteorológusok előzetesen riogattak végül nem érkezett meg, így a tervezett menetrend szerint elkezdődhetett az egyéni verseny, azaz a tulajdonképpeni finálé. Az a finálé, amely előtt Stefan Kraftnak és Ryoyu Kobayashinak is volt még reális esélye a sorozat megnyerésére, hiszen kettejük között az összetettben mindössze 8,5 pont volt a differencia a szombati csapatverseny után

Az első sorozat némi hátszél mellett a 17-es beülőből kezdődött, Constantin Schmid (206 m 18.) pedig rögtön második ugróként átugrotta a K-pontot, megadva ezzel a verseny alaphangját. Rögtön utána Marius Lindvik (22.) ugrott 200,5 métert, majd valamivel később Peter Prevc (19.) repült 201,5 métert, amivel a norvég elé, a második helyre tudott bejönni. Anders Fannemel (26.) (201 m) volt a következő, akinek sikerült átugrania az első piros vonalat, ezzel Dmitriy Vassiliev (197 m 25.) mögé, ötödiknek jött be az egykori világcsúcstartó.

Simon Ammanntól (8.) egy ennél jóval nagyobb ugrást láttunk, a veterán svájci 224 méterig vitorlázott, ezzel természetesen át is vette a vezetést. Richard Freitag (17.) ugrott ezután 211,5 métert, aminek köszönhetően bejött a második helyre, majd Andreas Wellinger (10.) repült 216,5 métert, amivel immár övé volt a második hely. Karl Geiger (24.) viszont csak 204 méterig jutott, amivel mindössze nyolcadiknak lehetett ekkor bejönni, Daniel Huber (14.) ellenben 214,5 méterrel ott volt az elejében, egész pontosan a harmadik helyre fért be az osztrák ugró.

Yukiya Sato (13.) ugrott ezután 213 métert, majd a kifutóban elég látványosat esett, mindez azonban már nem számított, sőt a kompenzációnak köszönhetően az ugrása elég volt a pillanatnyi harmadik helyhez. Michael Hayböck (21.) ugyanakkor csak 202 métert ugrott, amivel nem volt veszélyes az élbolyra, ellentétben a hétvégén ihletett formában ugró Domen Prevccal (1.), aki egészen 241 méterig tudott repülni, ezzel toronymagasan vette át Ammanntól a vezetést.

Prevc után a honfitárs, Anze Semenic (9.) következett, aki 212 méterrel bejött harmadiknak, Halvor Egener Granerud (27.) viszont nem remekelt igazán, 194,5 méterrel elég hátulról várhatta a folytatást. A sáncra egyre inkább ráérző Jakub Wolny (3.) következett ezután, aki egy új egyéni csúcsot jelentő 230 méteres ugrással be tudott jönni Prevc mögé a második helyre.

Tízen voltak ezzel hátra az első körből, akik közül Robert Johansson (5.) ugrott elsőként, nem is akárhogy, ugyanis a kedvező körülményeket kihasználva 237 méterig vitorlázott, amivel harmadik volt a pillanatnyi rangsorban. Evgeniy Klimovtól (15.) láttunk ezután egy 215,5 méteres ugrást, amivel az orosz kilencediknek jött be, majd következett Johann André Forfang (6.), aki 229,5 méterrel a negyedik helyet foglalta el a táblázaton.

Következett a Raw Air éllovas Stefan Kraft (4.), aki nem ugrott rosszul, de 236,5 méterrel csak harmadik volt ekkor, ezzel úgy tűnt, hogy hagyott némi lehetőséget Ryoyu Kobayashinak (2.) a felzárkózásra. A japán fél méterrel túl is ugrotta az osztrák riválist, ami pontszámban olyan nagyon sokat nem jelentett, mindenesetre 1,8 ponttal azért közelebb tudott kerülni Krafthoz az összesítésben, akinek azért így is maradt 6,7 pont előnye az utolsó ugrásra.

Dawid Kubacki (11.) ugrott ezután 214,5 métert, amivel tizediknek tudott bejönni, majd Timi Zajc (20.) ugrása sem volt az igazi, a szlovén ugyanis csak 202,5 méterig jutott. Piotr Zyła (12.) sem volt veszélyes igazán az élbolyra a maga 212 méteres kísérletével, ellenben Markus Eisenbichler (6.) szépet ugrott, noha ő maga nem tűnt igazán elégedettnek a Forfanggal holtversenyben a hatodik helyet jelentő 223 méteres kísérlettel. Ezzel már csak a sírepülő világkupát vezető Kamil Stoch (16.) volt hátra, aki viszont ezen a hétvégén messze nem mutatott olyan jó formát, mint korábban Oberstdorfban, amiben a mai első sorozat sem hozott változást, ugyanis Stoch 207,5 méteres ugrással mindössze a 16. helyről várhatta a folytatást.

Mindez azt jelentette, hogy az első kör után Domen Prevc állt az élen, bő tíz ponttal megelőzve a Raw Airért csatázó Ryoyu Kobayashit és Stefan Kraftot, akik közé a harmadik helyre némi meglepetésre be tudott ékelődni Jakub Wolny is.

Az első sorozat eredménye

A második sorozatot a 18-as beülőből engedte el a zsűri, az első hosszabb ugrásra pedig nem kellett sokat várnunk, hiszen Mackenzie Boyd-Clowes (24.) rögtön egy 212,5 méteres kísérlettel nyitott. Anders Fannemeltől (26.) láttunk ezután egy 204 méteres ugrást, amivel másodiknak jött be, Boyd-Clowest viszont csak Karl Geiger (22.) tudta leszorítani az élről, aki 209 métert repült. A németet a 217 méternél landoló Antti Aalto (18.) váltotta az élen, majd Marius Lindvik (23.) ugrott 213 métert, amivel a harmadik helyet tudta elfoglalni.

Michael Hayböck (21.) repült ezután 215,5 métert, ami a második helyhez volt ekkor elegendő, majd érkezett Timi Zajc (25.), aki annak ellenére, hogy még egy kis szembeszele is volt, mindössze 209,5 méterig jutott, ezzel nem tudott előrébb kerülni a huszadik helyről. Annál jobbat ugrott viszont Peter Prevc (16.), aki 220,5 méterrel át is vette a vezetést. Constantin Schmid (20.) ugrott ezután 215,5 métert, majd Richard Freitag (13.) repült el 225 méterig, aminek köszönhetően a tapasztaltabbik német be is jött az első helyre.

Kamil Stoch (225,5 m 12.) ezután fél méterrel túlugrotta Freitagot is, és a hétvégén először lehetett némi mosolyt felfedezni az arcán az ugrását követően, amivel Freitagtól át is vette a vezetést. Evgeniy Klimov (14.) ugrott ezután 221,5 métert, amivel harmadiknak jött be, majd Daniel Hubertől (17.) láttunk egy 213 méteres kísérletet, ami ugyancsak nem volt veszélyes Stochra, sőt Sato (216,5 m 15.) is elmaradt ezt követően a lengyeltől. Piotr Zyła (9.) viszont egy 232 méteres repüléssel már meg tudta előzni Stochot, akárcsak a 225 méterig jutó Dawid Kubacki (10.), aki a második helyre jött be ezzel az ugrással. Ezzel pillanatnyilag három lengyel vezette a mezőnyt, más kérdés, hogy tíz ugró ekkor még fent volt az eddigre egyre sűrűbb ködbe burkolózó nekifutó tetején.

Andreas Wellinger (11.) előtt levitte a mezőnyt a 17-es beülőbe a zsűri, a német innen hátszlkben 214 méterig repülve a harmadik helyre jött be Zyła és Kubacki mögé. Anze Semenic (19.) viszont csak 192 méterig jutott, így kicsúszott a legjobb tíz közül. Simon Ammann (8.) a nem túl kedvező körülmények ellenére is 215,5 méterig jutott, így át tudta venni a vezetést is.

Sokáig azonban nem állt az élen, ugyanis Johann André Forfang (7.) 217,5 méterrel rögtön meg tudta előzni, nála is jóval nagyobbat ugrott azonban Markus Eisenbichler (5.), aki egy gyönyörű 230 méteres repüléssel állt a mezőny élére, amivel meg tudta előzni a 224 méterig vitorlázó Robert Johanssont (6.) is, aki ezzel a harmadik helyet azért bebiztosította a Raw Air összetettben.

Az összesítésben még mindig vezető Stefan Kraft (3.) ugrása után ismét csak az volt az ember érzése, hogy bár nem volt rossz, olyan értelemben semmiképp sem, hogy 229,5 méterrel átvette a vezetést, ám mégis úgy tűnt, hogy ezzel kicsit megint nyitva hagyta a kaput Kobayashi előtt. A japán előtt viszont előbb még Jakub Wolny (4.) következett, aki egy 225,5 méteres ugrással másodiknak jött be, amivel ugyan végül lecsúszott a dobogóról, de összességében idei legjobb eredményét könyvelhette el.

Ezután jött Kobayashi (2.), aki egy 239 méteres repüléssel nem csak átvette a vezetést, de végül 2,9 ponttal megelőzte Kraftot is a Raw Air sorozatban, így az utolsó ugrással mégis övé lett a győzelem! Ezzel egyébként az a sorozat is folytatódott, hogy a norvég turnét eddig mindig az aktuális VK-győztes nyerte meg, 2017-ben Kraft, tavaly Kamil Stoch, most pedig ugye Kobayashi.

Az viszont még kérdés volt, hogy vajon a turnégyőzelmet egy futamgyőzelemmel együtt ünnepelheti-e Kobayashi, hiszen Domen Prevc (1.) ugrása még hátra volt, aki 232,5 méterrel éppen a zöld lézercsík környékén landolt, így lehetett számolgatni, hogy vajon elég lesz-e az első körből hozott előnye a japán ellen. Végül egyetlen tizeddel bár, de Prevc nyerte a versenyt, aki ezzel több, mint két év szünet után győzött ismét, pályafutása során egyébként ötödik alkalommal.

Kobayashi egyébként mai teljesítményével a sírepülő világkupában is az élre tudott állni, noha itt még azért még várható csata a planicai hétvégén, hiszen Eisenbichler, Stoch, sőt Kraft is odaérhet még a végén.

Végeredmény

HelyVersenyzőOrszág1. sorozat2. sorozatPontszám
1.Domen PREVC241,0232,5454,7
2.Ryoyu KOBAYASHI237,0239,0454,6
3.Stfean KRAFT236,5229,5443,2
4.Jakub WOLNY230,0225,5438,8
5.Markus EISENBICHLER223,0230,0434,3
6.Robert JOHANSSON237,0224,0431,6
7.Johann André FORFANG229,5217,5420,3
8.Simon AMMANN224,0215,5416,3
9.Piotr ZYLA212,0232,0408,9
10.Dawid KUBACKI214,5225,0405,3

Világkupa összetett

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Ryoyu KOBAYASHI1905
2.Stefan KRAFT1317
3.Kamil STOCH1251
4.Piotr ZYLA1021
5.Robert JOHANSSON953
6.Dawid KUBACKI912
7.Johann André FORFANG828
8.Markus EISENBICHLER777
9.Timi ZAJC738
10.Karl GEIGER700

Sírepülő világkupa

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Ryoyu KOBAYASHI227
2.Markus EISENBICHLER211
3.Kamil STOCH207
4.Stefan KRAFT196
5.Piotr ZYLA179
6.Dawid KUBACKI175
7.Timi ZAJC155
8.Domen PREVC146
9.Johann André FORFANG136
10.Robert JOHANSSON115

Raw Air

HelyVersenyzőOrszágPontszám
1.Ryoyu KOBAYASHI2461,5
2.Stefan KRAFT2458,6
3.Robert JOHANSSON2351,6
4.Markus EISENBICHLER2296,8
5.Johann André FORFANG2265,3
6.Simon AMMANN2196,5
7.Dawid KUBACKI2196,0
8.Jakub WOLNY2187,1
9.Kamil STOCH2147,6
10.Evgeniy KLIMOV2144,1

Részletes eredmények
VK összetett
Sírepülő VK
Raw Air
Nemzetek kupája

A szezonból tehát ezzel már csak a planicai hétvége van hátra, amely csütörtökön kezdődik majd a kvalifikációval!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s