Stílszerűen végződött az év: osztrák napi győzelem és tarolás lesiklásban

A Világkupa-döntő női programja is lesiklással vette kezdetét az andorrai Soldeuban. A szezon utolsó versenye pedig úgy alakult, mint a teljes idény, vagyis végül egy osztrák hölgy győzedelmeskedett. Az esélyességi rangsorban az ötödik számú sógorleány aratta le a babért, Mirjam Puchner 3 évvel ezelőtt ugyanígy a szezonzáráson győzött. A napi dobogóra Viktoria Rebensburg és Corinne Suter állhatott fel – mindketten századokkal szorultak csupán hátrébb. A kristálygömbért küzdő osztrákok ma nem remekeltek, ez Nicole Schmidhofer részéről nem is volt létszükség, ő lett ugyanis az első az ÖSV berkeiből, aki Renate Götschl óta behúzta a királykategóriát.


Az előző hetek, s a világbajnokság időjárási helyzete szerencsére nem érződött a Pireneusokban. Bár hótakaró nem fedte a környéket, a pályát jól megdolgozták a helyi erők, s minthogy a szélmozgás sem okozott problémát, továbbá az égbolt is szikrázott általában, mondhatni tökéletes körülmények várták a versenyzőket.

Sajnos többek hiányoztak a rajtlistáról. Ilka Štuhec újabb keresztszalag-szakadásáról már cikkeztünk, hozzá csatlakozott  hétfőn Lara Gut-Behrami, kedden pedig Ragnhild Mowinckel. Mindketten csúnyát estek az edzésen, sérüléseikről egész pontos információink még nincsenek.

Így, hát mindösszesen 21 síző csatolt lécet a mai napon. Az már korábban eldőlt, hogy 12 év elteltével újra osztrák hölgy kezébe kerül a kristálygömb, csak az volt a kérdés, hogy kiébe. Schmidhofer előnye 60 pont volt Siebenhoferrel szemben, ami jelentősnek tűnt.

Forrás: Tio

Az évad egyik felfedezettje, vagyis Corinne Suter (3.) nyitotta a menetek sorát. Sízése szemre is tisztának tűnt és az adatok fényében a sebességére sem lehetett panasz. Épp az utolsó szektorban túlhúzott egy kanyart, ami meglátszott végtempójában. Ezzel együtt az első tízesben igazán megközelíteni sem bírták a mindig mosolygós svájci lányt.

Pediglen négy osztrák lesiklónő is szerencsét próbált ez idő tájt. Ricarda Haaser (15.) zaklatott sízéséből ítélve nem bírta megtalálni a pálya ritmusát, tetejében a hosszúra szabott ugratót nagyon elnézte. Nicole Schmidhofer (11.) topkategóriás részidővel kezdett, a folytatásban viszont kiesett a ritmusból, a trükkös ugratónál például majdnem leszaladt a pályáról. Hátránya csaknem elért az egy másodpercet, ami bizony megadta a halvány esélyt riválisának.

Forrás: Vaaju

De addig még meg kellett várnunk Jasmine Fluryt (17.). A svájci specialista még kevésbé talált fogást a pályán. Ramona Siebenhofer (19.) menetével eldőlt a kristálygömb sorsa. Cortina d’Ampezzo kétszeres győztese kis túlzással január óta nem találja formáját (avagy másként fogalmazva, akkor volt pár jól elkapott futama), s ma is bágyasztóan szerepelt. Senkit nem tudott megelőzni a célba érkezők közül, mintha nem tudott volna megbirkózni a teherrel.

Hozzá kell tenni azonban, hogy ekkortájt el-elbujkált a nap a felhők mögé, ami akár menetről menetre is megváltoztatta a látási viszonyokat. No, nem döntően. Federica Brignone (14.) szokott vagány stílusával, de sok-sok hibával abszolválta a pályát, a szekundumon túli hátrány nem kecsegtetett sok jóval. Stephanie Venier (8.) már jóval inkább helytállt, szűk 5 tizeddel kapott csak ki Sutertől, ami előirányozta számára a szakági második helyet. Tina Weirather (10.) nem hangolt szépen a holnapi Szuper-G-re, ahol ugyebár győzelmi esélyei is lehetnének akár. A trükkös ugratót követően végzetesen lesodródott, az ott elvesztegetett sebesség meglátszódott következő szektorán.

Kira Weidle (9.) hasonló pályát síelt, mint előbbi, annyi különbséggel, hogy a német szép fokozatosan gyűjtögette össze hátrányát. Az első tízes végén Tamara Tippler (5.) próbálkozott, mégpedig nem is akárhogyan. Elsőként tudott valaki két tized környékén maradni az éllovassal szemben. Azt viszont bánhatta, hogy a végére odalett a tempója.

A reklámszünet után Sofia Goggia (6.) következett, mégpedig egy egészen extravagáns menettel. Borzasztóan kezdett az olasz, roppant labilisak voltak kanyarjai, össze is hordott hamar másodpercnyi hátrányt. Amit aztán parádés második félpályával alaposan ledolgozott, egész pontosan 35 századra. Ha teljes értékű lesz Goggia jelenléte, felkötheti a szoknyáját mindenki…

rebensburg-zweite-bei-soldeu-abfahrt-003-sekunden-fehlen-190313-99-360131-image.jpeg.jpeg
Forrás: International News

Az olasz remeklésében benne volt a napsütés is, mely hét ágra kezdett sütni pár pillanat leforgása alatt. Ezt használta ki Viktoria Rebensburg (2.) is. Ő speciel kevesebb hátrányt gyűjtögetett össze a gyorsulós szakaszon, hogy aztán a technikára jobban építő alsó szektorokban fél tizeddel a maga javára fordítsa az állást. Nicol Delago (7.) ellenben épp ott volt kiváló, ahol a német gyengélkedett, ennek megfelelően mintegy fél másodperces előnnyel érkezett a lejtő második felére. Ám elég volt egy széles kanyar és egy túltolt ugrató, s odalett minden fórja. Michaela Wenig (12.) is tartotta fent rutinosabb honfitársát, a folytatásban viszont alaposan szétnyílt kettejük közt az a bizonyos olló.

Forrás: Sky Sports Austria

Sajnos ezt a napot sem úsztuk meg bukás nélkül. Cornelia Hütter az egyik traverz közepén túldöntötte léceit, majd leült a bukótérben. Fájdalmas arckifejezése nem sejtetett semmi jót, mint kiderült, kifordult a válla. Hordágyon vitték el a helyszínről, 15 percen át állt a verseny.

Forrás: Eurosport

Óriási mázlin múlt, hogy nem következett egy még nagyobb esés. Joana Hählen a trükkös, jobb sodrású ugratónál bután fogott talajt, egy lábon tartotta meg testét. Így is centiken múlt, hogy nem trafálta telibe a kaput. A lejtő egy későbbi pontján aztán pályán kívülre került.

Nadia Fanchini (4.) személyében a boldogság is visszatért a lejtőre. Önkívületi sízést láthattunk a rutinos olasztól, a századok oda-visszatáncoltak, a vége, egy mélyen vett kanyar, majd kisodródás okozta azt, hogy csak a harmadik helyre érkezett be. Delagóval mégis ünnepeltek, nemhiába, a papírforma szerint megvolt ezzel a dobogó.

Forrás: Der Standard

Nem számoltak azonban az utolsó osztrákkal, az egyik legesélytelenebbel. Mirjam Puchner (1.) pedig megmutatta, hogy lassan a Világkupa-finálék specialistájának nevezhető, a 2016-os Sankt Moritz-i lesiklás után ma ismét a legvégén mutatta meg, mi rejlik tudásában. Két szektor után 5 tizeddel állt jobban, amiből egy keveset a célig is meg tudott tartani, annak dacára, hogy a traverz végén erőteljesen lesodródott.

Romane Miradoli (13.) fentről kezdve rossz íveken haladt, a második felében javított valamicskét, ezzel jelezve, hogy ma nem kellett tökéletes pályát síelni a győzelemért. Ester Ledecká (18.) néhány hétvégi hódeszkázás után ellátogatott sízni is egyet. Mi tagadás, a meggyőződés ezúttal nagyon hiányzott belőle, csupán Siebenhofert tudta megelőzni. Zárszóként még megnézhettük, mire képes a mindössze harmadik VK- lesiklásán szereplő junior-világbajnok. Juliana Suter (16.), bár pontot nem szerzett, egyáltalán nem vallott szégyent, bátran, okosan síelt, még ha az ugratói nem is sikerültek valami épületesre.

Részletes statisztika, eredménysor

tabella1

Forrás: Eurosport

Mirjam Puchner tehát második győzelmét aratta a Világkupában, szinten napra pontosan három évvel első sikere után. Hosszabb távon egyelőre nem jön ki számára a lépést, mindössze hatszor zárt a TOP10-ben, világversenyen pedig egyetlenegyszer járt. A 2017-es vb egyik edzésén azonban súlyos sérülést szenvedett – ez karrierje hű lenyomata. Sérülésmentes szezonokat! Viktoria Rebensburg hatodik alkalommal állhatott dobogóra lesiklásban, Corinne Suter kapcsán ez a harmadik alkalom. Igaz, ő mindhármat idén szerezte.

Forrás: Libération

Mint már leírtuk ezerszer, joggal örvend most Ausztria, elvégre Renata Götschl óta eltelt 12 évben először viszi haza hazájuk lánya a lesiklás kristálygömbjét. Nicole Schmidhofer győzelme abszolút megérdemelt: két győzelme mellé további két dobogót is begyűjtött. A Szuper-G két évvel ezelőtti világbajnokát minden dicséret megilleti, de azt azért ki kell emelni, hogy 500 alatti ponttal nagy ritkán nyert valaki szakágit a múltban.

Az osztrákok 1999 után két évtizeddel ismét taroltak a nőknél. Akkor Götschl – Meißnitzer – Dorfmeister volt a sorrend, ma Schmidhofer mellé Stephanie Venier és Ramona Siebenhofer állhatott fel a dobogóra. A nyolc lesiklásból hatot az osztrákok nyertek, ez tehát az ő évük volt, nincs mese.

tabella2.png

A címlapkép forrása: Vaaju

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s