Na, ki a királynő?! Shiffrin a szlalom négyszeres világbajnoka

Az előző napokban még az influenza tüneteit produkálta, s kifejezetten rosszul érezte magát ma reggel, ezzel együtt egy visszafogottabb délelőtti futam után újfent megmutatta, teljességgel lehetetlen őt megverni szlalomban, ha tökéletesen teljesít. Mikaela Shiffrin ezzel zsinórban negyedszer szerezte meg a szlalom világbajnoki címét, amivel beérte Christl Cranzot. A svédek sem lehetettek elégedetlenek, a vb utolsó előtti napján megszerezték első érmüket, Anna Swenn Larsson két ütőképes menettel megérdemelten lett vb-ezüstérmes. A bronz pedig Szlovákiába vándorolt, Petra Vlhová ezzel három éremmel zárta ezt a két hetet. Az első futam után még vezető Wendy Holdener teljesen szétesett délutánra, eltűnt a középmezőnyben. Hiába végzett mind a négy osztrák a TOP-10-ben, ma eldőlt, hogy az osztrák nők 1982 után ismét érem nélkül maradtak. A magyar lányok tisztességesen helytálltak, ami esetükben annyit jelentett, hogy mindkétszer leértek, Dorultán Katalin a 44., Maróthy Mariann Mimi pedig a 47. helyen fejezte be a versenyt.


Az időjárás nem lett barátságosabb a világbajnokság záró hétvégéjére sem, kellemetlenül borongós idő várta a sízőket. Mind a 97 indulót. Mint óriás-műlesiklásban, úgy szlalomban is törölték ugyanis a kvalifikációt, tekintettel a tegnapi zord időre és a vállalható nevezési számra. Mi ennek persze csak örültünk, így ugyanis egy helyett két magyarért is szoríthattunk délelőtt.

Forrás: OÖN

A rajtot megelőző egy órában véleményes állagú csapadék lepte el a pályát, ami a kevéssel fagypont fölötti hőmérséklettel egybekötve nem festett valami épületes látványt. Talán ezért dönthetett úgy a svájciak mestere, Werner Zurbruchen úgy, hogy az átlagosnál ritmusosabb, könnyebb nyomvonalat állít össze. Így akarta talán kihúzni Shiffrin méregfogát, az amerikai lány valódi technikai képzettsége ugyanis kevésbé domborodik ki ilyen jellegű tűzés mellett, sőt nem egyszer be szokott aludni délelőtt, ha alacsonyabban van az a bizonyos léc.

Katharina Liensberger (4.) nem lehetett morcos a rajtszámára pillanatra, s ez fokozódott, mihelyst kiderült, gyakorlatilag szélcsendben volt módja elsőként megsíelni a frissen feltupírozott pályát. Kihasználta ezt a tán soha vissza nem térő alkalmat az osztrák, s érdemi hiba nélkül, erős idővel adta meg az alaphangot.

Forrás: KDOW

Mikaela Shiffrin (3.) az előző 36 versenyéből huszonkilencet megnyert, egyértelműen ő számított a verseny esélyesének. Ehhez mérten igencsak visszafogottan kezdett, nőtt, s csak nőtt hátránya, 3 tizedre, megismételte tulajdonképpen olimpiai nyitó menetét. No, a záró szektort azért megnyomta, át is vette a vezetést bő 1 tizeddel.

Forrás: Stamford Advocate

Wendy Holdener (1.) nevéhez fűződött az első kiegyensúlyozottan erős pálya. Végig zöldültek szektorai, az utolsó szakaszra három tizeddel érkezett, aminek felét a célig megőrizte. Anna Swenn Larsson (2.) kirobbanó magabiztossággal esett neki a lejtőnek, így hamar három tized fölé növelte előnyét. A letörésnél ugyanakkor késésbe került, amit négy szögletesre vett ív követett. Shiffrint így is megelőzte, fenntartotta a svéd aranyérem esélyét. Bernadette Schild (12.) botrányosan gyenge, bizonytalan sízést mutatott be, minek nem is lehetett más vége, mint egy beláthatatlan, 2 másodperces hátrány. A viszonylag korrekt pozíció egyértelműen a jó körülményeknek volt köszönhető esetében.

anna
Forrás: Enköpings-Poste

Petra Vlhová (5.) sem volt olyan átütő, mint azt várni lehetett tőle. A puha, fröcskölős hó is közrejátszhatott benne, számos megingást elkövetett, nem találta a ritmust, hátránya elérte a fél másodpercet. Frida Hansdotter (6.) egészen a záró szektorig tartotta a svájci éllovast, előnyből érkezett odáig, majd a kissé zabolátlanra sikerült sorozók okán még a szlováktól is elmaradt.

Forrás: Šport – Pravda

Laurence St-Germain (8.) szerencsés rajtszámot kapott, de nem élt vele igazán. Tompán síelt a kanadai, a legjobbaktól egy-másfél másodperccel maradt el. Nastasia Noens (16.) komoly hátrányt szedett össze a végére, amennyi kövéren vett ívet láttunk tőle,ez  nem volt túl nagy meglepetés. Katharina Truppe (10.) három egységesen középszerű szektor után ért célba, Erin Mielzynski (11.) egy kiadós megbillenés miatt szerzett ugyanannyi elmaradást, egyébiránt ő legalább több kockázatot mert vállalni. Kristin Lysdahl (14.) csúszása során visszatért az eső, vagy valami olyasmi, mégsem ez, sokkal inkább egy lapos szakaszon elkövetett befékezés miatt nőt hátránya 2 szekundumon túlra. Irene Curtoni a lehető legrosszabb helyen, a vertikális kapuk sűrűje előtt került késésbe, meg is lovagolta az egyiket. Addig rajtszámához mérten egész jól síelt.

Chiara Costazza (20.) nem esett ki ugyan, igaz, óvatosan is síelt, végső soron senkit nem tudott megelőzni. Christina Geiger (7.) volt a nap legszerencsétlenebb sízője, legalábbis ami a rajtszámát illeti. A szlalom nemzetközi bő elitjét erősítő német lány síelhetett a legkésőbb, de ez nem szegte kedvét, remekül vegyítette a rizikót az ésszerűséggel. A pálya végéig bőven másodpercen belül maradt, s hogy a célban szinte megduplázta hátrányát, ez már egyértelműen a romló pálya számlájára írható. Objektíve ment olyat, mint a dobogóra aspirálók.

Forrás: Sportschau

Roni Remme (13.), a kanadai szlalom legnagyobb reménysége következett a reklámszünet után. A kombinációs szlalomot megnyerte, ma sem volt gond lendületével, épp nem volt eléggé pontos. Schildtől így sem maradt el sokkal. Aline Danioth (17.) szépségdíjas stílusa nem tartott ki sokáig, túlzottan bedöntötte léceit a meredeken, majd időbe telt, míg visszatalált ritmusába. Lena Dürr (15.) hozta a tőle megszokott nagyátlagot, vagyis egy alapvetően korrekt menetet dobott sutba egy kis rontással. A délelőtt második legjobb osztrákja Katharina Huber (9.) volt. Már ez a mondat jelzi, mekkora gödörben vannak nyugati szomszédjaink női vonalon. A szlalomos specialista lány érdemeiből ez persze semmit nem vesz el, gond nélkül végigvitte a pályát választott tempójában. Mina Fürst Holtmann hamar kapura lépett, szemlátomást el volt keseredve a norvég lány. Paula Moltzan (21.) alapvetően kulturáltan induló menete mindinkább átcsapott zaklatottba. Nagyon elvesztette a fonalat a végére, senkit nem tudott megelőzni. Meta Hrovat zárta az újabb blokkot, immáron fokozódó havas esőben. A szlovén tehetség elhatározta, minden tőle telhetőt belead, végig pengeélen táncolt. Kétséges volt, leér-e ilyen tempó mellett. A válasz igenlő lett, de közben megállt a letörést követően, majd nem ment vissza eléggé, így utólag kizárták.

Forrás: Delo

Az időjárási helyzet nagyot fordult a szünet alatt, Maruša Ferk (31.) már valóságos hóviharban síelt. Öt másodperces elmaradása ezzel együtt soknak tűnt, így épp kizuhant az első harmincból. A skandinávok sem alkottak maradandót, ami jól jelezte, a körülmények már nem engednek meg jó meneteket. Maren Skjøld (23.), majd Charlotte Säfvenberg (18.) érdemi sízési hiba nélkül kaptak bőven 3 másodpercen túli hátrányt. Ana Bucik (19.) rutinja sokat ért, ésszerű kockázatot vállalt, megmentve ezzel a szlovénok napját. Ylva Stålnacke lelkesen vetette bele magát a futamba, a sűrűbbre tűzött részen aztán besokallt, így nagy csalódására befejezte szereplését. Lara Della Mea (24.) friss vb-bronzérmesként ment egy konszolidált, ezzel együtt meglehetősen lassú pályát, majd utolsó svájciként Elena Stoffel búcsúzni kényszerült. Ugyanott, mint kettővel korábban a svéd lány. Ugyanúgy vette lábai közé a kaput, miután megdobta léceit a kád széle. Nella Korpio (35.) nagy hibával, de legalább túlélte azt a szakaszt, más kérdés, hogy utána a cél előtt úgy befékezett, hogy alig tudott becsordogálni a célba.

Öten zártak tehát helyezetlenül a legjobb harmincból, s minthogy néhány harmatgyenge időeredmény is, adott volt a cél többek számára: elérni, hogy friss pályán síelhessenek délután. A csehek örülhettek a leginkább, no, nem Martina Dubovská (34.) teljesítménye láttán, sokkal inkább Gabriela Čapová (22.) bravúros menete okán. A három és másodperces hátrány feltétlen elismerést érdemelt. Szintúgy bejutott a legjobb harmincba az andorrai Mireia Gutiérrez (29.), a belorusz Maria Skanova (27.), az oroszból lett holland Adriana Jelinkova (25.), az amerikai Nina O’Brien (25.), a kanadai Amelia Smart (28.), s végül a brit Charlie Guest (30.). A többieknek erre már nem volt valós esélye, ezzel együtt Jekatyerina Tkacsenko (33.) és Nevena Ignjatović (36.) is erőn felül teljesített.

Egymást érték a kiesések, így az a fura helyzet állt elő, hogy aki elérte a célvonalat, kivétel nélkül folytathatta tovább a második futamban. Így tett a Haitiről érkezett Celine Marti (60.) is, az ő hátránya már csaknem elérte az 50 másodpercet.

A felkínált magas labdát szerencsére lecsapták a magyar lányok. Kettejük közül Dorultán Katalin (80-assal az 51.) szerepelt jobban. 15 másodpercet kapott Holdenertől, s meg tudott előzni egy nálánál magasabban jegyzett görög sízőt. Az olimpikon Maróty Mariann Mimi (84-essel az 54.) további bő 4 másodperccel ment gyengébb időt, őt az utána következő iráni sporttárs még meg tudta előzni. A második futamból ítélve vélhetően hibázhatott egy jókorát Mimi. 97 indulóból tehát hatvan érkezett célba, mindannyian folytathatták, mi pedig bízhattunk egy szép helyezésben.

—————————————————————————————————————————————–

Konszolidálódott az időjárás képe délutánra, az előző napokra visszatekintve azért nem lehettek nyugodtak a szakmaim stábok, hirtelen változásra mindig lehetett számítani.

A norvég edző tűzésében nem változott jelentősen a pálya nyomvonala, talán itt-ott szellősebben kerültek fel a stanglik rá. A brit Guest (24.) biztonsági menetével indult a délután, nem akarta eldobni a számára kiváló helyezést, így Gutiérrez (23.) pár századdal rögtön át is vette tőle a vezetést. Testbeszédéből ítélve különösebben nem volt megelégedve teljesítményével. A legmagasabb rajtszámmal harmincba került kanadai lány, Smart (22.) azonnal letaszította az élről, pár századon múlt itt is a dolog. Skanova (25.) az első rontása után passzív sízéssel a célba érkezésre hajtott, semmi egyébre. Jelinkova (19.) jóval többet vállalt, s végigbírta a tempót. Nagy fölénnyel így holland síző vezette ekkor a szlalomot. O’Brian (34.) túl sokat vállalt, hegymászás lett első rontásának vége. Della Mea szintúgy mindent beleadott, az olasz lány le sem ért, túldöntött lécei kivezették a pályáról.

Hirtelenjében hétágra sütött a nap, ez pedig megkönnyítette Skjøld (16.) dolgát. A norvég ezzel együtt sokat bakizott, hozott előnyére juttatta a lista élére. Čapová (21.) ott folytatta, ahol délelőtt abbahagyta. Sokat vállalt, ám ezúttal, nem bírta végig, a pálya közepén hátrakerült súlypontja, alig tudott befordulni a tavaszias havon. Moltzan (18.) becsülettel végigküzdötte a pályát, de sokat akart a szarka, a folytonos késések után nem tudta megelőzni a norvéggal szembeni előnyét. Costazza (20.) konszolidált menete ilyen hóviszonyok közt semmire nem volt elegendő, még a hollandtól is kikapott az olaszok veteránja. Ana Bucik egy biztató futam után visszatért a régi kerékvágásba, vagyis az első necces kombinációnál búcsúzott a vb-től.

Forrás: Nice-Matin

Charlotte Säfvenberg (14.) hamar megtalálta a lejtő ritmusát, a végére viszont alábbhagyott a lendület. Ennek megfelelően Danioth (15.) kevés híján a maga javára fordította az időkülönbséget 4 tizednyi hátrányról a legeslegvégén. A reklámszünet előtt Nastasia Noens (13.) új dimenzióban síelt, mint az előzőek. Jó tempóban, kevés hibával tudta le a pályát, a 66 századnyi előny után joggal reménykedhetett egy TOP-10-helyezésben.

Ennek ellentmondva Lena Dürr (11.) rögtön átvette a vezetést a franciától. Szép íveket húzott, nyugodt sízése kamatozódni látszott. Lysdahl vagányabb stílusa viszont kieséshez vezetett, több tizednyi előnyről vett lábai közé egy stanglit a letörésnél. Remme (12.) szoros küzdelmet folytatott a német szektoraival, az átütő erő ma is megvolt, a precizitás viszont hiányzott. Bernadette Schild (9.) összekapta magát délutánra, a délután addigi második legjobb menetével vastagon átvette a vezetést. Igaz, így is ő maradt a leggyengébb osztrák. Mielzynski (10.) dinamikus sízésébe sok hibával párosult, a sokadik megingás, majd korrigálás már meglátszott a célban is egy minimális hátrány formájában. Katharina Truppe (8.) rendre távol került a kapuktól, de ez inkább volt köszönhető remek sebességének, minek következtében a délután legjobb sízésével szák fél másodperccel új éllovast köszönthettünk. Az osztrákok szája ízét továbbjavította a tény, hogy nemsokára hármas vezetésüket jelezte az eredménytábla. Katharina Huber (7.) elsősorban a meredeken múlta felül Truppét, érdemi hibát nem követett el, így az ő vezetésével fordultunk a záró felvonásra.

Forrás: Alpine Canada Alpin

Laurence St-Germain (6.) azonban letörölte a vigyort sógornőink arcáról. Okosan kimért sízéssel abszolválta a legtechnikásabb szakaszt, a végén pedig minden korábbinál nagyobb tempóval haladt. Geiger egál közeli futamot teljesített, mígnem egy pár pillanatnyi figyelemzavar miatt kapura nem lépett. Frida Hansdotter (5.) megmutatta annak ékes példáját, miként nem szabad síelni. A túlzott kockázatvállalás netovábbja volt, amit művelt az a síző, akire ez a legkevésbé volt jellemző. Nyilván élete utolsó vb-jén, hazai havon még utoljára meg akarta mutatni, mire képes. A meredeken nem volt egy tisztán vett kapuja, a ritmika pedig teljességgel hiányzott menetéből. Átvette ugyan a vezetést, de ez a hozott hatalmas előnyének volt csak köszönhető.

Innentől nem az volt a kérdés, élre tud-e állni Petra Vlhová (3.), sokkalta inkább az, hogy mekkora előnnyel. A szlovák sem ment épp hibátlanul, az ívváltásokban nem volt igazán határozott. A legvégén azonban klasszis szintre lépett, így csaknem másfél másodperccel állt a lista élére. Katharina Liensberger (4.) nem rezzent meg az éremszerzés kapujában, más kérdés, hogy a végén tarthatatlannak bizonyult Vlhová. Addig azonban remek ritmusban síelt, így bár a 4 tizednyi elmaradás bronzérmébe került, összességében igenis elégedett lehetett szereplésével.

Forrás: Washington Post

Mikaela Shiffrin (1.) sáfárkodhatott volna bő 3 tized előnnyel, ehelyett megmutatta azt, amiért jó napjain képtelenség őt felülmúlni. Márpedig a komoly megfázás ellenére bombasztikus pályát ment. A meredek például egészen szenzációsra sikeredett, olyan szinten ment ott, mintha cérnán húzták volna félelmetes sebességgel – természetesen végig tökéletes nyomvonalon. A végén már hiába csökkent le a különbség egy picit, így is több mint 1 teljes másodpercet osztott ki Vlhovának!

anna2.png
Forrás: Folkbladet

Az aranyérem sorsa eldőlt, még ha a még fent várakozó két síző ebbe nem is akart belenyugodni. Anna Swenn Larsson (2.) elbírta a terhet, amit a tribünön ovációt rendező svéd közönség rakott a vállára. Ha Shiffrin ellen egy pillanatig nem is volt esélye, csak megsíelte a második legerősebb futamot, ezzel együtt gond nélkül maga mögött tartotta Vlhovát is. A szűk hat tizednyi elmaradás szintén dicséretre méltó.

Amit a szőke svéd megoldott fejben, az nem sikerült Wendy Holdenernek (17.). Bizonyára demoralizálta az amerikai űrideje, mire a svájci egy extramenettel próbált válaszolni. A tizedik kapuig tartott a lendület, vissza kellett másznia. A folytatást is megnyomta, de ott sem tudott versenyképes maradni. Hiába a kombinációs és a csapatban szerzett aranyérem, ezáltal a tény, hogy ő volt a svájci csapat messze legeredményesebb versenyzője, mégis keserédes vb-t zárt.

Forrás: Le Nouvelliste

A szokott nem-hivatalos ceremónia után még gyors indításban lesíelt a délutáni mezőny másik fele. A legjobb harmincba surrant – a kiesések következtében – Ferk (27.), Kristine Gjelsten Haugen (29.), Tkacsenko (26.), Ignjatović (28.), valamint elég hátulról, a 39. helyről a horvát Andrea Komšić (30.). Esetében már 10 másodperces különbségről beszélhettünk Shiffrin viszonylatában.

Nem kellett azonban sok sízőnek leérnie ahhoz, hogy ez az érték megduplázódjék. Sokan búcsúztak délelőtt a nemzetközi (nem Világkupa-szinten értendő) középmezőnyből, ezzel együtt elég sokan síelhettek második pályát a feltörekvő nemzetek színeiben. Mivel nullázóból délután sem volt hiány, a magyar lányok érthető módon nem mertek, s nem is akartak kockáztatni, egy szép helyezésért cserébe ennyi belefért tőlük. Dorultán Katalin (44.) így nagyjából félperces hátránnyal ért célba, Maróty Mariann Mimi (47.) ettől jó 5 másodperccel elmaradva zárta világbajnokságát. A koszovói és a haiti lány már percen túli hátrányt szedett be két futam leforgása alatt.

Részletes eredménysor, statisztika

Forrás: ORF

Még nincs 24 esztendős, de már a szlalom négyszeres világbajnokának vallhatja magát. Mikaela Shiffrin mindemellett megnyerte idén a Szuper-G-t, valamint van még két érme óriás-műlesiklásból. Így nincs más hátra, megint csak az örökranglistára kell rátérnünk. Beérte Christl Cranzot, az 1930-as évek legendás német sízőjét a szlalomban jegyzett négy aranyérmével. Másrészről az 5-1-1-es medáliamérleggel egy csapásra olyan sízőket előzött meg az összesített éremtáblán, mint Pernilla Wiberg, Hanni Wenzel, Tina Maze, vagy épp Janica Kostelić. Innentől fogva ha nem történik valami drámai esemény, akár a már említett Cranzl rekordja, vagyis a tucatnyi aranyérem is veszélybe kerülhet az elkövetkezendő években. Harmadrészt soha senki nem volt képes zsinórban négyszer vb-t nyerni, akármelyik szakágról is legyen szó.

Egy huzamban az ötödik világbajnokság sem múlhat el svéd szlalomos érem nélkül. Maria Pietilä-Holmner és Hansdotter után ezúttal Anna Swenn Larsson ápolta tovább a dicsőséges hagyományokat. Hiába van mindössze két dobogója a Világkupában, a másodikat épp a vb főpróbáján szerezte meg. Érezni lehetett, nagyot alakíthat a hazai vb-n. Frida, vagyis az olimpiai bajnok visszavonulása után is lesz kiért szorítania a svédeknek, annyi bizonyos.

Petra Vlhová egész karrierje maga a megtestesült szlovák sporttörténelem. Pedig ő sincs még 24 éves. Åréban teljessé tette éremkollekcióját: óriás-műlesiklásban világbajnokká lett, kombinációban ezüst-, most pedig egy bronzéremmel gazdagodott. Elvileg legerősebb számában, ezzel indokolható, hogy nem repesett különösebben a boldogságtól.

A nők számára ezzel véget ért a világbajnokság, ám a karaván nem áll meg, halad tovább. Jövő kedden többeknek már Stockholmban lesz jelenésük, ahol parallelt fognak rendezni. Jövő hétvégén pedig a svájci Crans Montanán folytatódik a Világkupa-sorozat, mégpedig lesiklással és alpesi összetettel.

tabella2.png

A címlapkép forrása: VG 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s