Marcel Hirscher nyert a zágrábi osztrák háziversenyen

Az első futam utáni hármas osztrák vezetésből Marcel Hirscher került ki győztesen Zágrábban. Manuel Feller megtartotta a harmadik helyet, míg az első futamban vezető Marco Schwarz a kilenc kieső egyike lett. A második helyet meglepetésre Alexis Pinturault szerezte meg.

A női verseny után a férfiak műlesiklásával folytatódott a zágrábi hétvége az alpesi sí világkupában. Az idő nem a legszebb arcát mutatta, igen szürke, enyhén szállingózó hó köszöntötte a versenyzőket és az ismét teltházat biztosító szurkolókat. A pályát a svédek edzője tűzte, aki versenyzőinek kedvezendő, egy rendkívül sok vertikális kapuval tűzdelt, igen tempós pályát tűzött.

Henrik Kristoffersen (4.) síelhette először a pályát, aki egy korrekt alapidővel, komoly hiba nélkül abszolválta a pályát. Ramon Zenhäusern (7.) megmutatta, hogy a svéd stílus neki is kedvez, nagyszerűen bujkált a vertikális kapuk közt, és még egy, a záró meredeken elkövetett komolyabb hiba ellenére is majdnem megszerezte a vezetést. A svájcihoz nagyon hasonló stílussal szokott síelni André Myhrer (36.) is, aki viszont saját edzője pályáján egy nagyod ideges menetre volt csak képes.

Teljesen más felfogással, sokat kockáztatva síelt Marcel Hirscher (2.), aki rendkívül agresszívan támadta még a bújkálós vertikális kapukat is. Egy apró hibát ő is elkövetett a cél előtt, ami megfelezte előnyét. Marco Schwarz (1.) minden bizonnyal óriási önbizalmat szerzett a legutóbbi két versenyen. Hatalmas tempót vállalt el, ráadásul elsőként ő nem követte el a megbillenést a cél előtt, így nagyszerű idővel vette át a vezetést. Daniel Yule (8.) ezúttal nem tudta felenni a lépést a két osztrákkal, a pálya elején idegesen síelt, bár a futam végére már bíztatóan csúsztatta léceit.

Forrás: Kurier

Michael Matté volt a feladat, hogy hármas osztrák vezetést hozzon az osztrákoknak, de ideje már menet közben sem volt tökéletes, ráadásul a trükkös cél előtti kombináció rajta fogott ki a legjobban – kaput tévesztett. Alexis Pinturault-n (5.) kifogtak a pálya eleji vertikális kapuk, de az utolsó szektort ő síelte meg e legjobban, ami után a dobogóról is épp csak lemaradt. Muffat-Jeandet (27.) nem érzett rá a pálya dinamikájára, csak a még mindig utolsó helyen tanyázó Myhrerre jelentett veszélyt. Utóbbi franciánál valamivel jobban szerepelt Foss-Solevåg (18.), de a pálya elején ő is már eleve hatalmas hátránnyal kezdett.

Felix Neureuther (23.) szinte egyből egy kisebb hibával kezdett, ami rá is nyomta bélyegét a teljes menetére. A verseny két évvel ezelőtti győztese, Manfred Mölgg (13.) következett, aki egy korrekt, precíz menettel állt elő. Loïc Meillard (14.) a rajt utáni meredekre fordulva fordult szélesen, ennek ellenére részideje bíztató volt, de a pálya második felére már nem tudta kellően kontrollálni léceit. Ami nem sikerült Mattnak, sikerült Manuel Fellernek (3.): az osztrák sziporkázott a vertikális kapuk közt bujkálva. Minden kaput bátran, rendkívül közelről került, csak a cél előtt volt néhány szélesebb fordulója, ami miatt végül csak harmadiknak jött be két honfitársa mögé. A legjobb tizenöt sorát Dave Ryding (23.) zárta, egy kissé biztonságinak tűnő menettel.

Stefano Gross (29.) jól kezdett, de a pálya végén rontott, ami miatt hátracsúszott a ranglistán. Luca Aerni (11.) folytatta a svájciak relatív jó szereplését, gyenge kezdés után megtáltosodott és a záró meredeket szinte úgy síelte, mint Schwarz. Clement Noël (6.) szintén az elején szedett össze hátrányt, de amint a vertikális kapuk ritkultak, úgy kezdett egyre jobban menni a francia, így másodpercen belül tudott maradni. Mattias Hargin (21.) esetében épp a neki fekvő kezdésre nem lehetett panasz, azonban utána már nem síelt igazán jól. Az osztrákok menetelése még nem ért véget: Christian Hirschbühl (10.) rendkívül jól kezdett, és végül top10-es eredménynek örülhetett a célban. Jobban kezdett még az osztráknál is Julien Lizeraux (9.), de a vége neki épp egy kicsit rosszabbul sikerült, így is megelőzte egy századdal Hirschbühlt.

A legjobb harminc utolsó traktusából már csak mindössze hárman tudtak továbbjutni a második futamba. Közülük Marc Digruber (16.) síelt a legjobban, továbbfolytatva a sógorok kiváló csapatteljesítményét. A hazaiak hatalmas üdvrivalgása közepette síelt Matej Vidović (26.), aki két másodperc alatti hátránnyal jutott tovább. Hasonló időt síelt Leif Kristian Nestvold-Haugen (25.) is, aki szintén síelhetett így késődélután is. Nem ért azonban célba Nordbotten, Dopfer és Simonet sem; míg Hadalin (39.) gyenge idővel, Straßer pedig visszamászást követő diszkvalifikációval esett ki.

Harmincon túliak tüzelték fel a horvát közönséget a lelátókon: előbb Istok Rodeš (18.) síelt egy fergeteges alsó szakaszt, majd Elias Kolega (15.) harmincon túli rajtszámmal a legjobb helyezést érte el. Mellettük is számos versenyző jutott még tovább: a legmagasabb rajtszámmal, 56-ossal Riccardo Tonetti (17.), de szintén pontokért küzdhetett a folytatásban Giuliano Razzoli (20.), Stefan Luitz (22.), Tanguy Nef (28.) és Marc Rochat (30.) is.

Forrás: Vecernji List

A második futamban elsőként Marc Rochat menetén nézhettük volna a pályát, de a svájci léce egy kapu tövében leoldott, így elsőként Stefano Gross (10.) ért célba. Ugyan Tanguy Nef (13.) sokáig harcban volt az első helyért, de az olaszt nem tudta megelőzni. Ezzel együtt karrierje során másodszor tudott pontot szerezni. Közel sem volt ennyire versenyképest Victor Muffat-Jeandet (18.), aki jelentősen megküzdött a pálya tűzésével. Matej Vidović (15.) rontott első szektor után még visszaküzdötte magát Gross nyakára, de a végső meredeken már nem tudta legyőzni. Továbbra sem megy idén Nestvold-Haugennek, ezúttal egy korai hiba miatt kiesett.

Felix Neureuther (8.) szintén nem tudott Gross nyitószakaszával konkurálni, de utána már megtalálta a jó íveket és egy kisebb hiba ellenére is z élre állt. Dave Ryding (11.) Madonnához hasonlóan ezúttal is kockáztatott nem jól sikerült első futama után, pálya elején kiépített előnyét azonban nem tudta megtartani a végső meredeken. Stefan Luitz harmadikként csatlakozott a kiesők sorához, egy kaputévesztés miatt; de már a kiesés előtt sem volt a legjobb a futama. Matthias Hargin (16.) gyengepontját ezúttal is a pálya második fele jelentette, akárcsak az első futamban; a pillanatnyi első hely közelébe sem tudott kerülni. Giuliano Razzoli (19.) ezúttal nem tudott két jó futamot síelni egymás után, senkit nem előzött meg a leérkező közül. Sebastian Foss-Solevåg (6.) egy összeszedett, tempós menettel vette ét a vezetést.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember
Forrás: Facebook/Istok Rodeš

Következett a horvátok második reménysége, Istok Rodeš (7.), aki meg is hálálta a szurkolók bíztatását: agresszívan támadta a kapukat, és mindössze egy pályamemorizálási hiba miatt kapott ki fél tizeddel az iménti norvégtól. Riccardo Tonetti (12.) rendkívül lassan síelt, így sokat esett vissza, míg a népes osztrák különítmény első tagja, Marc Digruber egy visszafogottabb kezdés után kapura lépett. A reklámszünet időt adott a helyi szurkolóknak újra felspannolják magukat harmadik versenyzőjük, Elias Kolega (20.) érkezése előtt. A horvát hibával kezdett, majd nem tudott felgyorsulni, így inkább a biztos pontszerzés lebegett a szeme előtt; igaz, a célba érkezettek közül senkit nem előzött meg. Loïc Meillard, sízése alapján, előre akart lépni, de egy fordító kapuba nem fért be, így pont nélkül zárta a zágrábi hétvégét. A kiesők népes sora pedig még tovább bővült, miután Manfred Mölgg egy nem túl erős kezdést követően, a cél előtti meredeken tévesztett kaput.

Jean Baptiste Grange (17.) már háromtizedes előnnyel gazdálkodhatott, ennek ellenére sem találtam meg a ritmust, ő is sokat esett vissza. Újabb áldozatot szedett a pálya: Luca Aerni (21.) egy megbillenés után szinte katapultszerűen repült egy kapu alá, ahonnan azzal a lendülettel vissza is tért a kihagyott kapuhoz, így nagy hátránnyal, de befejezte a futamot. Hosszú idő után Christian Hirschbühl (14.) jelentett először veszélyt Foss-Solevågra, de ő is egy másodpercet adott el, amiben kisebb hibái, és minden bizonnyal a pálya romlása is közrejátszott. Szinte hihetetlen, de már a hetedik kiesőt számlálhattuk Julien Lizeraux személyében, aki nagyszerű kezdést követően nem fért be egy fordítókapuba.

Forrás: Vecernji List

A reklámszünet után már szinte esti benyomást nyújtott a pálya, a korai kezdés ellenére is. Daniel Yule (9.) következett, aki a rajt után nem sokkal hibázott, ami lefelezte nyolctizedes előnyét, majd végül hátrányba került. Ramon Zenhäusern nagyszerűen kezdett, agresszíven síelt, és egy szektor után szinte semmit nem vesztett el előnyéből, de ő lett a nyolcadik, aki kiesett a második futam során. Clement Noël (4.) inkább megpróbálta beosztani előnyét, ami ki is fizetődött, kilenctizedes előnye fele megmaradt a célig. Alexis Pinturault (2.) ki is használta, hogy honfitársa kissé biztosra ment –agresszív sízéssel növelte előnyét folyamatosan a célig. Henrik Kristoffersen (5.) egyre mélyebb gödörbe kerül a szezon előrehaladtával: jó első szektor után teljesen szétesett a sízése, nyolc tizedet kapott Pinturaulttól.

Manuel Feller (3.) megszokott „mindent vagy semmit” menetet síelt. Több pillanatban is érezhettük úgy, hogy szinte csak milliméterek választják el a kieséstől, de mégis célba ért, igaz két századdal kikapott a franciától. Marcel Hirschertől (1.) rég láthattunk ennyire ideges menetet, de szokásos tempójából ennek ellenére sem vesztett semmit. Akárcsak Feller, ő is folyamatosan a kiesés határán egyensúlyozott, de gyorsasága révén a második futam legjobb idejét síelte. Marco Schwarz volt csak hátra, aki még Hirscher fantasztikus menete ellenére is komoly előnnyel vághatott neki a pályának. Schwarz azonban talán elizgulta, ugyanis még az első időmérő pont előtt kapura lépett, és így kiesett.

Marcel Hirscher ötödik alkalmmal tudott versenyt nyerni Zágrábban, ami továbbra is rekordnak számít. Az osztrákok csapatszinten sem panaszkodhattak ma: ugyan Matt az első futamban kiesett, Schwarz pedig vezető helyről nullázott, de Fellernek köszönhetően dupla dobogót ünnepelhettek.

Alexis Pinturault komoly meglepetésre tért vissza szlalomversenyen dobogóra. Utoljára 2014-ben Wengenben végzett a legjobb háromban, akkor győzni tudott.

Manuel Feller bevállalós futamairól híres, amiket gyakra nem tud befejezni. Ennek megfelelően mindössze másodszor állhatott dobogóra világkupa versenyen, először műlesiklásban – bár két éve a szám világbajnoki ezüstérmese volt.

A horvátok épp hazai pályán nyújtottak olyan teljesítményt, melyre a Kostelić-éra óta nem volt példa: a szám 2016-os junior világbajnoka, Istok Rodeš zsinórban másodszor végzett top10-ben, mindössze négy pontszerzésnél tart karrierje során, de Adelbodenben már harmincon belüli rajtszáma lesz. 30-on belüli rajtszáma volt már ma is Matej Vidovićnak, aki idén eddig minden szlalomon pontszerző volt, mai 15. helye egyéni legjobbja. Elias Kolega karrierje során másodszor végzett pontszerző helyen, a tavaly wengeni verseny volt az első.

Folytatás a hölgyek számára már kedden Flachauban, míg a férfiak legközelebb szombaton versenyeznek a legendás adelbodeni Chuenisbärglin versenyeznek a hagyományos óriás-műlesikló versenyen.

A borítókép forrása: Kurier

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s