Ryoyu Kobayashi nyerte az egysorozatos rukai versenyt

Egyetlen sorozatot sikerült mindössze megrendezni szombat délután Rukán, a Síugró Világkupa második állomásán, ahol  Ryoyu Kobayashi bizonyult a legjobbnak megszerezve ezzel nemcsak pályafutása első győzelmét, de Klimov hibáját kihasználva a sárga trikót is. A szél miatti várakozásnak köszönhetően elég hosszúra nyúlt napról a japánokon kívül a lengyelek távozhatnak még szép emlékekkel, hiszen Kamil Stoch és Piotr Zyła révén két dobogós helynek is örülhettek.

Ruka, avagy ahogy a rutinosabb szurkolók ismerik Kuusamo, a Világkupa-sorozat legészakibb helyszíne, nem véletlenül szerepel rendszeresen az idény elején a programban, hiszen errefelé általában november végén is lehet már számítani természetes hóra. Bár ez alól éppen az idei év kivétel, így végül a finn rendezők is hóágyúzni voltak kénytelenek, hogy a kellő mennyiségű hóval elő tudják készíteni a sáncot. Ezzel egyébként nem is nagyon volt gond, annál inkább a széllel, ami persze errefelé nem újdonság, hiszen a Rukatunturi mindig is a hírhedten szeles helyszínek közé tartozott és sajnos ezt a hírét eddig idén is igazolta.

Ennek következtében a pénteki edzéseket és a kvalifikációt egyáltalán nem is lehetett megrendezni, helyette ma reggel rendeztek egy sorozat edzést, a selejtezőre azonban többszöri halasztás után sem sikerült sort keríteni, így mind a 65 ugró ott lehetett az első sorozatban. Ez egyébként ugyancsak jókora csúszással indult, és már a kezdés pillanatában tudni lehetett, hogy csak az az egy ugrás dönt a mai helyezésekről, de a lényeg, hogy végülis elkezdődött az idény második egyéni versenye.

A döntően szembeszeles körülmények között az első nagyobb ugrást attól a Jernej Damjantól (23.) láttuk, aki tavaly meglepetésre nyerni tudott ezen a sáncon, most pedig egy 129,5 méteres ugrással adta meg a verseny alaphangját. Nem sokkal később, a betegsége után Wisłan visszatérő, viszont pontot nem szerző Daniel Andre Tande (33.) következett, aki 124 méterrel a második helyre tudott bejönni a szlovén mögé, ám a végelszámolásnál egy hajszállal így is lemaradt a legjobb 30-ról. Még ennél is rosszabb napja volt Michael Hayböcknek (55.), aki 101,5 méterrel már az ugrása után lemondhatott a pontszerzési esélyeiről. 

Stefan Hula (20.) repült ezután 133 métert, amivel átvette a vezetést, Simon Ammann (37.) viszont csak 122,5 méterig jutott, ezzel végül ugyancsak lemaradt a pontszerzésről, akárcsak a mezőny rangidőse, Noriaki Kasai (126 m 38.). A következő nagy név Gregor Schliernzuaer (12.) volt a sorban, aki 135,5 méterig vitorlázva át tudta venni Hulától a vezetést. Az osztrákot követően Halvor Egner Granerud (24.) ugrott 130,5 métert, majd a hétvége egyik nagy visszatérője, Domen Prevc (4.) következett, aki kihasználva a kedvező szelet hatalmasat repült, és 146 méterrel, telemark nélkül is átvette a vezetést.

A körülmények ekkortájt annyira kedvezőek voltak, hogy Domen Prevc a hatalmas ugrás ellenére sem ülhetett feltétlenül nyugodtan a babérjain, Vladimir Zografski (6.) például egy 140 méteres repüléssel mindössze 2 tizeddel maradt el tőle, végül pedig a bolgár ugró pályafutása legjobb eredményének, egy 6. helynek örülhetett. Mintegy másfél éves kihagyás után láttuk ismét a Világkupában szerepelni Severin Freundot (29.), aki 128,5 métert ugrott, ami ekkor a 9. helyhez volt elegendő, végül pedig pontszerző helyet eredményezett.

Ezt követően kicsit leült a verseny, már ami a nagyobb ugrásokat illeti, míg nem Lukas Hlava (18.) 132 métert tudott repülni, amivel bejött a negyedik helyre. Manuel Fettner (22.) ugrott ezután 130,5 métert, majd Roman Koudelka (19.) mutatott be egy 130 méteres kísérletet, illetve Jakub Wolnytól (11.) láthattunk egy 132,5 méteres ugrást, ám az éllovas Prevcra egyikük sem volt igazán veszélyes, noha Wolny azért odafért a virtuális dobogó legalsó fokára. 

Richard Freitag (21.) következett, aki 128,5 méterrel csak a középmezőnybe tudott megérkezni, és Stefan Kraft (26.) sem jutott messzebb 126,5 méternél. Anze Lanisek (10.) viszont 135,5 méternél landolt, ezzel bejött a harmadik helyre, majd Junshiro Kobayashi (17.) következett, aki 132,5 méterrel a 6. helyre érkezett meg.

Ezek után Daniel Huber (14.) ugrott 134 métert, majd Robert Johansson (8.) 132-t, és miután a norvégtól viszonylag keveset vontak le a szél miatt, ezzel be tudott jönni a harmadik helyre. Az egyetlen megrendezett edzéssorozatot megnyerő Markus Eisenbichler (15.) következett ezután, aki 129,5 méterrel most csak a 8. helyre tudott bejönni, ellenben Anders Fannemel (36.) 122,5 méterrel viszont még a pontszerzők közül is kicsúszott. Andreas Wellinger (9.) ugyanakkor egy 132,5 méteres ugrással be tudott jönni a negyedik helyre, igaz Domen Prevc elsőségét ő sem veszélyeztette.

Pedig ekkor már csak tízen voltak hátra, közülük elsőként Johann Andre Forfang (13.) ugrott, 131,5 méterrel viszont csak a nyolcadik helyre fért be az egyre szorosabbá váló üldözőbolyban. Annál közelebb járt Karl Geiger (5.), aki 135 méterrel csaknem a vezetést is átvette, egyetlen tized azonban hiányzott, így Prevc maradt továbbra is az élen.

Dawid Kubacki (35.) viszont 120 méterrel ma igencsak alulteljesített önmagához képest, és végül pontot sem szerzett, és a finnek reményei ellenére hasonlóan járt Antti Aalto (122 m 32.) is, aki ma nem tudta megismételni a bravúros wisłai szereplését.

Prevcot végül Piotr Zyła (3.) tudta leszorítani au élről, aki 136 métert repült, és miután nem vontak tőle le túlságosan sokat a szembeszél miatt, ez elég volt az elsőséghez. Timi Zajc (136 m 7.) viszont hiába ugrott ugyanekkorát, nála kicsit több volt a mínuszpont, így csak az ötödik helyre jött be, ami azért így sem ért keveset a végelszámolásnál.

Következett viszont Kamil Stoch (2.), aki 140,5 méterig vitorlázva át tudta venni a vezetést, ami három ugróval a vége előtt már csaknem biztos dobogós helyet jelentett a címvédőnek. Sokáig azonban nem állt az élen a Stoch, ugyanis Ryoyu Kobayashi (1.) egy sokkal enyhébb szélben bemutatott 138,5 méteres ugrással meg tudta előzni, ez pedig, mint kiderült győzelmet ért ma japán ugrónak. Az a szembeszél ugyanis, ami Kobayashinál valamelyest gyengült, Stephan Leyhe (125,5 m 16.) ugrásánál már egészen minimális volt, a német ugró így nem tudta megközelíteni az élmezőnyt a mai napon. A wisłai győztes Evgeniy Klimov (121,5 m 31.) viszont láthatóan belehibázott az elugrásába, így végül a legjobb 30-ból is kicsúszott.

Ezzel a 22 éves Ryoyu Kobayashi első győzelmét ünnepelhette a VK-ban, ami mellé ráadásul felvehette a sárga trikót is. Mögötte egyébként immár Kamil Stoch áll a második helyen az összetettben, aki bár győznie ezúttal sem sikerült, Wisła után újabb értékes pontokkal gazdagodott, és ha a mezőny nagy neveit nézzük, hozzájuk képest két verseny után igencsak jól áll. 

Végeredmény

Hely Versenyző Ország 1. sorozat Pontszám
1. Ryoyu KOBAYASHI 138,5 142,0
2. Kamil STOCH 140,5 139,9
3. Piotr ZYLA 136,0 135,0
4. Domen PREVC 146,0 133,6
5. Karl GEIGER 135,0 133,5
6. Vladimir ZOGRAFSKI 140,0 133,4
7. Timi ZAJC 136,0 131,8
8. Robert JOHANSSON 132,0 129,9
9. Andreas WELLINGER 132,5 129,8
10. Anze LANISEK 135,5 126,8

Világkupa összetett

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. Ryoyu KOBAYASHI 160
2. Kamil STOCH 130
3. Evgeniy KLIMOV 100
3. Piotr ZYLA 100
5. Stephan LEYHE 95
6. Timi ZAJC 81
7. Karl GEIGER 74
8. Andreas WELLINGER 53
9. Domen PREVC 50
10. Robert JOHANSSON 47

Részletes eredmények
VK összetett
Nemzetek kupája

A rukai hétvége holnap 17 órától egy újabb egyéni versennyel folytatódik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s