Hat nap alatt a harmadik győzelem: Shiffrint nem lehet legyőzni 2018-ban

 

Hat nap leforgása alatt harmadik győzelmét aratta a Világkupában Mikaela Shiffrin. Az amerikaiak világklasszisa gyakorlatilag már délelőtt megnyerte Kranjszka Gora-i óriás-műlesiklást, a második futamban így már egy kicsit visszavehetett a diktált tempóból. Ahogy ő kiemelkedik az alpesi sí mezőnyből, úgy képezett ma külön ligát Tessa Worley, az amerikai nagyon alaposan elvert mindenki mást, így a dobogó harmadik fokára álló Sofia Goggiát. Meglepetésre Wendy Holdener végzett a negyedik helyen, pár századdal elmaradva a dobogótól, megelőzve a délelőttöt még dobogós helyen zárt Stephanie Brunnert, valamint a legutóbbi szakági versenyen győztes Federica Brignonét.


A hivatalos tájékoztatás szerint a hó hiánya és a nagyátlaghoz mérten enyhébb hőmérséklet miatt költöztek a hölgyek Szlovénián belül. Kranjszka Gora nagyságrendekkel keményebb dió a hölgyek számára, mint Maribor, nem véletlen, hogy 2012 óta nem rendeztek itt számukra versenyt.

A szilveszteri-újévi pezsgésből még alig-alig ocsúdtunk fel, elérkeztünk már a szezon derekához. Az ötödik óriás-műlesikláshoz, abban a szakágban, melynek szezonbeli első két versenyét Rebensburg nyerte, a folytatásban Shiffrinnek és legutóbb Brignonének is jutott egy-egy siker. A látási viszonyok nem voltak ma tökéletesek, a csapadék állaga sem felelt meg a januári időszaknak, kimondhatjuk, tavaszias időben, jól előkészített, de alapvetően spriccelős hóban versenghettek a hölgyek. S ha ez nem lenne elegendő nehézség, emeljük ki, a mögöttünk hagyott héten a mezőny java Oslo- Zágráb- Kranjszka Gora útvonal mentén bejárta fél Európát, tetejében többen betegséggel is bajlódtak. Vagyis minden tiszteletünk nekik.

Romain Vélez keze munkáját dicsérte a délelőtti nyomvonal, ő a francia csapat trénere, s történetesen Veronika Zuzulová férje.

Remek idei szereplésének hála újra osztrák sízőt láthattunk a szakág legjobbjai közt, Stephanie Brunner (3.) pedig izmos alapidővel jelentkezett, vagányon és egészen tisztán síelt.

Hozzá képest jobban megküzdött a pályával Viktoria Rebensburg (6.), a szakági listavezető teste néha kifordult normál helyzetéből. Márpedig ez a Podkorenen nagy rontásnak számít, be is kapott csaknem fél másodpercet. Sofia Goggia (8.) ma debütált itt, ehhez képest muszáj volt kockáztatnia, nemhiába, az olimpiai indulásért mindent bele kell adnia. A lejtő kétharmadáig úgy tűnt, jobban megszorongathatja Brunnert, a legvége azonban nála is bizonytalanra sikerült, így még a némettől is kikapott.

Manuela Mölgg (21.) menete volt a legbiztatóbb, pár századdal követte az osztrákot, s tempójából ítélve a vezetést is átvehette volna. Ekkor jött egy nagy rontás 4 kapuval a vége előtt: teljesen letért a pályáról, elbukta napi esélyeit. Tessa Worley (2.) igazolta, igenis van még a pályában. A kicsike francia agilisan kezdett, majd remek súlypontáthelyezéssel a pálya végét is mindenkinél dinamikusabban teljesítette. 44 századdal állt a lista élére.

Federica Brignone (5.) szép, harmonikus, s egyszersmind tempós menetet produkált, vezetett is, ám egy rövid, köddel borított szakaszon belezavarodott, jócskán vesztett. A világ legjobbjai rontogattak, erre jött Mikaela Shiffrin (1.), aki oly komfortosan mozgott a pályán, mintha minden tökéletes lett volna. Félelmetest kezdést lehengerlő meredek követte. A 86 századnyi fölény önmagáért beszélt. Íme, az amerikai futama.

Éles cezúrát húzott megint Shiffrin közte és a világelit közé. A norvégok felemás délelőttöt zártak. A tendenciákat követve minden magabiztosság híján síelt, így a futottak még kategóriát erősítette ismét Nina Haver-Løseth (13.); míg Ragnhild Mowinckel (4.) valamivel vagányabb stílusa kifizetődött. Hátránya nyilván méretes volt, de azért egy sor klasszist megelőzött, mint például Rebensburg, vagy Brignone.

Melanie Meillard (15.) ezúttal elveszett a gyönyörűségben. Tiszta íveken, de hátránya kellő dinamika híján túllépte a két szekundumot, csupán Mölggöt tudta megelőzni. Petra Vlhová (14.) sem járt sokkal jobban, a szlovák lány a lejtő teljes hosszában közepesen teljesített, Sara Hector (11.) a pályát záró meredekkel szenvedett meg irtózatosan, megduplázva addigi hátrányát. Marta Bassino (16.) a sereghajtó pozíció elkerüléséért volt versenyben, s a pálya végi rontása után Lara Gut (12.) sem örvendhetett egyébnek, minthogy egyelőre a legjobb svájciként tekinthetett a tabellára. Ana Drev (19.) izgatottan, több térvesztéssel kezdett, s a legvégén is durván kicsúszott, az eredmény törvényszerűen csalódást keltő a szlovén szurkolók számára.

A reklámszünet után Wendy Holdener (9.) villantott még egyet, a bátorság meghozta gyümölcsét egy TOP-10 formájában. Nem utolsósorban beelőzött két, magasabbra taksált szakági menőt hazájából. Alaposan visszaesett a ranglistán Tina Weirather (28.), s ma sem sikerült igazolnia ennek jogtalanságát. Tökutolsóként, lábát húzva ért célba. Frida Hansdotter (10.) minden rutinját elővette a vizenyős havon, sok panasz nem lehetett teljesítményére. Az olimpiai indulásért is küzdő Simone Wild (24.) ellenben nagyot betlizett, a liechtensteinit tudta csak megelőzni. A hazaiak dobogós reményeit Tina Robnik (7.) tartotta életben. Egy másodperc környékén tartotta az amerikait két szektor után, ami nyilván fokozódott a legvégén, de egy sor klasszis szintjét bőven elérte. Brunnertől speciel 6 tizedre volt, a dobogóhoz nagy bravúr kellett volna. Felejtős meneten voltak túl a franciák, Coralie Frasse Sombet (17.) még csak-csak helytállt, Adéline Baud (35.) viszont olyannyira kellemetlenül érezte magát a lejtőn, hogy 4 másodpercnyi elmaradásával a továbbjutást sem vehette biztosra. Ki is pottyant idővel.

A folytatásban csupán Irene Curtoni (18.) került a legjobb húsz közé, a többiek a talpon maradásért és a pontszerző helyekért voltak versenyben. Anna Veith (32.) is ezen sízők közé tartozott, az összetett egykori bajnokának Lienz után nem sikerült kivívnia a folytatás lehetőségét. Itt jegyezzük meg, hogy a korábbi szakági bajnok honfitárs, Eva-Maria Brem el sem indult, az óévbúcsúztatón mindenki számára kiderülhetett, nincs még felkészülve a VK támasztotta kihívásokra.

Harmincon túlról keveseknek termett babér, Katharina Liensberger (44-essel a 25.), Taïna Barioz (35-össel a 26.), Michelle Gisin (32-essel a 27.) és Alex Tilley (36-ossal a 30.) küzdhetett tovább a pontokért.


Dél után kevéssel rajtoltatták el a második futamot. Az időjárás csak tovább romlott, el kezdett zuhogni az eső, s a hőmérséklet is távolodott a fagyponttól. Lara Gut édesapja, Pauli Gut tűzte a délutáni nyomvonalat. Nyilván nem esett túlzásokba.

Tilley (28.) biztonsági menetével nem állított fel alapidőt, ez a feladat Estelle Alphand (10.) osztályrésze volt. Az év felfedezettje díjra is méltán pályázó svéd-francia rettentő magabiztossággal száguldta végig a pályát, egy jó darabig képtelenek voltak elébe kerülni. A hátfájdalmakkal küszködő Weirather (22.) sportemberi becsülettel lesíelt, méghozzá egészen korrekt módon, hiszen Gisint (26.) és Barioz-t (27.) is sikerült maga mögé utasítania. Liensberger (17.) menete már pofásabbra sikerült, no, Alphand ellen neki sem volt esélye, a többieket azért vastagon maga mögött tartotta. Wild (21.) egy könnyed, különösebb kockázatot nem vállaló hozzáállással az aktuális harmadik helynél többre nem számíthatott. Elisabeth Kappaurer (14.) szorongatta meg először igazán Luc Alphand lányát, agilis sízésével pár század híján maradt el tőle.

Meta Hrovat (13.), vagyis egy hazai kedvenc, egyben a helyi polgármester leánykája, egy körömnyivel még közelebb került a listavezetőhöz, aki egy nüánsznyival még tartani tudta állásait. Mölgg rossz napot fogott ki, már fent eladta fórjának zömét, de mellékes is, minthogy a lejtő közepén szétesett mozgása, s már nem tudta menteni futamát. Haaser (25.) láthatóan nem barátkozott meg a hóviszonyokkal, végigszenvedte a pályát. Ana Drev (20.) kanyarvételeiben is akadtak hibák, érdemére legyen mondva, délelőttel ellentétben most legalább kockáztatott. Alphand ellen egy pillanatig nem volt esélye, akárcsak Irene Curtoninak (23.) , az olasz párszor úgy kiesett a ritmusból, hogy el kellett telnie még egy kapunak, míg helyrehozta mozgását. Frasse Sombet (18.) előnye már a másodpercet közelítette alulról, de mit sem ért ez ma. A lankás részen esélye nem volt tartani helyzetét. Bassino (23.) már fent eladta fórjának javát, ami még görcsösebbé tette mozgását.

Lehetett munkája a karbantartó személyzetnek a reklámszünetben. Az időjárással ezzel együtt nehéz volt felvenni a küzdelmet. Ám nem volt lehetetlen. Meillard (12.) előnye is nagy mértékben fogyatkozott, a célban pedig nem volt szerencséje, 3 századdal a svájci is kikapott Alphand-tól. Az őrségváltás Petra Vlhová (9.) révén jött el. A felvidéki leányzó a lejtő végi, újbóli meredek szakaszon ment klasszis módjára, így eléggé meggyőző módon, közel fél másodperccel állt a lista élére. Løseth kieséséig is gyönge lábakon állt lécein, egy késésből pedig nem volt visszaút, bedőlt, elhagyta a pályát.

Nem élt az eséllyel Lara Gut (15.), az apuka pályáján, különösen annak végén sorjáztak a térvesztések, amik a szoros állásnak köszönhetően visszaesést eredményeztek. Igazán vagány sízéssel rukkolt elő Sara Hector (7.). A végletekig kockáztatott, fönt kis híján eldobta, a célban mégis mosolyoghatott. Hansdotter (16.) nem rúgott labdába, igencsak zavarta a tavaszias hó, Gut mögött fejezte be futamát. Wendy Holdener (4.) megerősítette állásait óriás-műlesiklásban, alaposan rátett hozott előnyére. Karrierje legjobb szakági eredményét produkálta.

Már csak az első futam legjobbjai voltak hátra, s valamennyijük küzdhetett a dobogós helyekért. Sofia Goggia (3.) szenvedős lankás szektor után váratlanul a maga javára tudta fordítani az időkülönbséget a végén. Tina Robniktól (7.) épp a zárás sikerült kevésbé dinamikusra, minek következtében ketten is elébe kerültek. A mosolygás ezzel együtt érthető, hazai havon zárt TOP-10-ben.

Kimondottan pocsék második futamot síelt a szakági éllovas, Viktoria Rebensburg (11.) végig belassultan vette a kanyarokat, így még a legjobb tízből is kikerült. Federica Brignone (6.) csúszása különösen nagy presztízzsel bírt, elvégre Goggia személyében egy olyasvalaki vezette ekkor a versenyt, akivel finoman szólva nem ápol harmonikus viszonyt. Így érthető csak igazán a célba érést követő lesújtó vakkantás. Középen remekül síelt, de a végét elszúrta, a századok miatt még Holdener is elébe került.

26730906_1388729731232257_2721152210536290286_n

Mowinckel (19.) rontott menete után már a délelőtt dobogósai kerültek sorra. Stephanie Brunner (5.) két nagy fékezéssel nyitott, ezzel együtt tartotta előnyét. A középső szakaszra sem lehetett panasz, a végére viszont belassult, s foghatták fejüket az osztrákok, lévén 5 századdal elmaradt Goggiától, vagyis még a második helyről is lecsúszott. Tovább várat magára az első dobogó.

Tessa Worley (2.) két domináns szektor után másodpercen túlra fokozta előnyét, amiből 6 tized meg is maradt. Világosan verte az élmezőny többi tagját. Nyomásról persze ezzel együtt sem beszélhettünk Mikaela Shiffrin (1.) szempontjából. Szó se róla, közel sem mozgott komfortosan a romló pályán, csupán a 21. legjobb időt síelte délután, no, nem mintha túlerőltette volna, sáfárkodott előnyével becsülettel.

A verseny részletes statisztikáját a linkre kattintással érhetitek el.

Oslo, január 1. Zágráb, január 3. Kranjszka Gora, január 6. Hat nap telt el a naptári évből, de már a harmadik sikerénél tart Mikaela Shiffrin. Külön klasszisa ő az alpesi síelés női ágazatának, kilencedik győzelmét aratta a jelenleg futó szezonban. Ha így halad, simán átadhatja a múltnak Tina Maze pontrekordját. 120. VK- startján 39. alkalommal nyert versenyt, dobogói száma pedig 59.

Sölden és Courchevel után harmadjára zárt másodikként Tessa Worley, a franciák specialistája 23. pódiumánál tart. Sofia Goggia pedig tizenhatnál, két Szuper-G-s eredménye után a harmadik TOP-3- helyezése idén.

Rebensburg gyengélkedésének is köszönhetően kellemes pontelőnnyel visszavette a szakági vezető helyet Shiffrin, összetettben természetesen hatalmas fölénnyel vezet, immáron a címvédő Worley előtt. Idén bizony komoly veszélynek lesz kitéve Tina Maze pontrekordja.

Holnap szlalommal fejeződik be a hölgyek igencsak mozgalmas hete.

Végeredmény

Hely Versenyző Hátrány
1. Mikaela Shiffrin (USA) 1:47,40
2. Tessa Worley (FRA) +0,31
3. Sofia Goggia (ITA) +0,91
4. Wendy Holdener (SUI) +0,93
5. Stephanie Brunner (AUT) +0,96
6. Federica Brignone (ITA) +0,98
7. Tina Robnik (SLO) +1,39
7. Sara Hector (SWE) +1,39

Óriás-műlesikló szakági világkupa:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. M. Shiffrin Egyesült Államok 385
2. T. Worley Franciaország 330
2. V. Rebensburg Németország 322
4. S. Brunner Ausztria 203
5. M. Mölgg Olaszország 200
6. F. Brignone Olaszország 185
7. R. Mowinckel Norvégia 151
8. W. Holdener Svájc 143

Összetett világkupa:

Hely Versenyző Ország Pontszám
1. M. Shiffrin Egyesült Államok 1181
2. V. Rebensburg Németország 534
3. P. Vlhová Szlovákia 504
4. W. Holdener Svájc 500
5. T. Worley Franciaország 416
6. T. Weirather Liechtenstein 383
7. F. Hansdotter Svédország 359
8. M. Gisin Svájc 348

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: