Indul a Nyári GP: irány Wisla!

Kicsivel több mint három hónapos várakozás után újra felcsatolják a léceket a versenyzők. A hétvégén indul immáron a 24. Nyári Grand Prix a síugrók számára, amely igazán nagy presztízsű helyszínen, a lengyelországi Adam Malysz sáncon, Wislában veszi kezdetét.

A síugrók és a csapatok, no meg az igazi fanatikusok számára már a hétvégén kezdetét veszi a 2017/18-as síugró szezon és a hivatalos felkészülés a pyeongchangi olimpiára. A jóval kisebb figyelemnek örvendő Nyári GP keretein belül a versenyzők idén nyáron 7 helyszínen, 9 egyéni versenyen és mindössze egy csapatversenyen mérhetik össze tudásukat és felkészültségüket.

A Nyári GP helyszínei
A Grand Prix ezen a héten rajtol a lengyelországi Wislában, és ezzel egyetemben érdemes megemlíteni – noha még a nyári szezon sem indult el –, hogy a lengyel város idén nemcsak a nyári GP-t indítja útnak, hanem rendhagyó módon a Világkupa nyitóállomása is lesz novemberben. A remek szezonnyitó bizonyára télen is és most is garantálva van, hiszen a lelkes lengyel drukkerekre sosincs panasz.

A szezon az idei nyár egyetlen csapatversenyével veszi kezdetét pénteken, majd szombaton egyéni versennyel zárul az első hétvége. A hónap végén, július 29-én Hinterzartenben is egyéni versenyt rendeznek majd, aztán újabb két hét kihagyás után Courchevelbe utaznak a csapatok, ahol ezúttal is csak egy versenyt láthatunk majd.

wisla3.jpg

Ennél intenzívebbre sikeredett viszont a keleti turné. A nyári hónapok zárasaképpen a mezőny ismételten Hakubába látogat, ahol két egyéni versenyt rendeznek majd, aztán pedig az oroszországi Chaikovskyba utaznak, ahonnan szintén két nagysáncos egyéni versenyt láthatunk majd szeptember első hetében. Az eredeti elképzeléssel ellentétben Kazahsztánba ezúttal sem látogatnak el a síugrók, Almaty ugyanis ismét arra kényszerült, hogy lemondja a versenyrendezést – ahogyan azt tették tavaly is, arra hivatkozván, hogy a város túl sok pénzt ölt a 2017-es Téli Universiade megrendezésébe.

A nyári viaskodás így, az immáron szokásossá vált Hinzenbach-Klingenthal duóval zárul október első napjaiban egy-egy egyéni versennyel.

Viszlát prekvalisok!
Az idei nyáron sok változást nem kell megszoknunk, ugyanis, Walter Hofer elmondása szerint, a közelgő olimpia miatt nem szerettek volna radikális újításokkal élni. Így aztán az idei nyár legnagyobb szabályváltozása az, hogy nem lesznek minősített ugrók, ezáltal megnő a kvalifikáció jelentősége (és ez talán a nézők figyelmét is jobban felkelti majd), hiszen minden ugrónak részt kell vennie a verseny előtti minősítésen. A kvalifikáció kihagyása az utóbbi években nagy trenddé nőtte ki magát a legjobbak körében, noha a FIS újabb és újabb törekvésekkel próbálkozik, hogy a VK legjobb 10 versenyzője számára is érdekessé és érdemessé váljon a selejtező. (Gondoljunk csak az előző szezonban startoló Raw Air sorozatra, ahol a kvalifikációs ugrásért járó pontok is beleszámítottak az összetettbe.) Ám a GP versenyeken megjelenő új rendszer egyelőre csak ideiglenes, arról, hogy a téli VK versenyeken is bevetik-e majd ezt a változtatást, csak a FIS őszi ülésén fognak dönteni.

wisla4macek

Ki lesz a nyár legjobbja?
A versenyzőket tekintve komoly latolgatásokba talán felesleges belemennünk, hiszen a nyár mindig lutri olyan szempontból, hogy melyik csapat, melyik versenyző milyen felkészülési módot választ magának a következő télre (bár előzetes információk szerint az osztrák és a norvég csapat is erős kerettel utazik Lengyelországba). Annyi azonban biztos, hogy így az olimpia előtti hónapokban minden versenyző számára fontos lesz látni, hogy hol áll a legjobbakhoz viszonyítva és min kell még javítania a télig.

Tavaly Maciej Kot érett versenyzéssel, magabiztosan behúzta a Nyári GP összetettjét, és azt biztosan kijelenthetjük, hogy a lengyelek, ahogy a korábbi években is, igyekeznek majd idén is komolyan venni a nyári versenyeket. A múlt héten Kranjban megrendezett Kontinentális Kupa versenyeken már két győzelmet besepertek Klemens Muranka révén, így mindenképpen bizakodhatnak abban, hogy az idei nyár is jól fog sikerülni. Kranjban egyébként, nem nagy meglepetésre, a szlovén csapat is remekelt.

Arra azonban, hogy kinek sikerült a legjobban a nyári felkészülés majd csak október 3-án Klingenthalban derül fény.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s