Shiffrinnek nem számít a szakág – szuper-G után parallelben is győzött

Mikaela Shiffrin idei ötödik győzelmét szerezte a szezon kilencedik versenyén. Ezúttal parallel-szlalomban nem talált legyőzőre a harmadik összetett győzelmét üldöző amerikai. A döntőben Petra Vlhovát győzte le, míg a harmadik helyért Wendy Holdener tudott felülkerekedni Katharina Liensbergeren. Sankt Moritzban vasárnap … Shiffrinnek nem számít a szakág – szuper-G után parallelben is győzött részletei…

A svájci álom soha nem érhet véget: Luca Aerni megnyerte az alpesi összetettet

A férfiak kombinációs versenyével, szebben hangzó új nevén az alpesi összetettel folytatódott ma az alpesi sí világbajnokság Sankt Moritzban. Egyetlen század döntött végül az elsőségről, és a svájci óra a házigazdáknak kedvezett: Luca Aerni kiváló szlalommal a 30. helyről rajtolva ugrott az élre. Marcel Hirscher éppen a szlalomban csúszott hajszállal Aerni mögé, a hazai örömünnepet pedig Mauro Caviezel 3. helye tette teljessé. A favorit Pinturault gyenge lesiklás után érthetetlenül pocsék szlalomot produkált, a lesiklás után vezető Romed Baumann pedig a középmezőnybe szlalomozta vissza magát. Az időjárás takarékra tette magát, ma ideális körülmények fogadták a népes mezőnyt. A szlalomfutam nyomvonalát a … A svájci álom soha nem érhet véget: Luca Aerni megnyerte az alpesi összetettet részletei…

Svájc a fellegekben: Beat Feuz elbírta az esélyesség terhét

A mai dupla program második epizódjaként a férfi lesiklásra került sor Sankt Moritzban, az idei alpesi sí világbajnokságon. A hölgyek versenyéhez hasonlóan itt is az nyert, akitől azt leginkább várhattuk: az edzéskirály Beat Feuz lába a versenyen, a sok ezer svájci szurkoló előtt sem remegett meg. Az ugratókirály Erik Guay viszont ezúttal kicsit elszámította magát, a második helyen zárt. Az idei VB-n a dobogó elmaradhatatlan tartozékai az osztrákok, ezúttal Max Franz képviselte őket. Két magyar is indult, Nagy Bence kiesett, Kékesi Márton viszont magabiztos síeléssel az 52. helyet szerezte meg. A világbajnokság hetedik napján elérkeztünk az egyik leginkább várt versenyszámhoz, … Svájc a fellegekben: Beat Feuz elbírta az esélyesség terhét részletei…

Bejött az osztrák altatás: Schmidhofer sikerével indult az alpesi sí VB

A női szuper-G-vel megkezdődött Sankt Moritzban az idei alpesi sí világbajnokság. A világkupában csak szenvedő osztrák csapat pedig rögtön győzelemnek örülhetett, Nicole Schmidhofer komoly meglepetésre simán verte a favoritokat. Lara Gut századokkal még Tina Weirathertől is kikapott, így a szám fő esélyeseként csak a dobogó aljára fért fel. Vonn és Veith kiesett, Goggia és Štuhec jókora hátránnyal ért célba.   Ha nehezen is, de beindult az élet Sankt Moritzban az idei alpesi sí világbajnokságon. Elsőként a női szuper-G érmei keltek el. A pálya nyomvonalt az olasz Alberto Ghezze jelölhette ki. Igencsak gyér, mindössze 46 fős mezőny állt össze a mai … Bejött az osztrák altatás: Schmidhofer sikerével indult az alpesi sí VB részletei…

Brem megmentette az osztrák nők rémes szezonját

Hiába produkálta talán élete menetét Viktoria Rebensburg a sankt moritzi óriásműlesikló Vk-döntő második futamában, és nyerte nagy fölénnyel a versenyt, Eva-Maria Bremé lett a szakági kristálygömb. Az osztrák csapat becsületét mentő Brem a legjobb első futam után hajszál híján elszórakozta második menetét, de a szerencse vele volt, mai 4. helye épp elégnek bizonyult. Komoly meglepetésre dobogóra állt Taïna Barioz, harmadik hellyel zárta a szezont Lara Gut. A nők óriás-műlesiklása zárta az idei Világkupa-idényt Sankt Moritzban. Maradt némi izgalom a végére, hiszen Eva-Maria Brem 52 pontos előnnyel, ám visszaesett formában várta a zárást Viktoria Rebensburg előtt. 27 síelő indult, létszámfelettiként azt … Brem megmentette az osztrák nők rémes szezonját részletei…

Francia háziverseny tette izgalmassá a férfi óriást

A francia csapatnak köszönhetően remek versenyt hozott az egyébként bizony szinte tét nélküli férfi óriásműlesikló verseny a st. moritzi Vk-fináléban, századok döntöttek közöttük. Sok-sok dobogó után végre összejött a győzelem a második futamban varázsoló Thomas Fanarának, az első futamot uraló Mathieu Faivre-t végül Alexis Pinturault is megelőzte. A szakágat nyerő Hirschert még Schörghofer is megelőzte, Kristoffersen betegen, sérülten is befért a top-10-be. Pontszerzéssel búcsúzott Massimiliano Blardone. Sankt Moritzban szerdán és csütörtökön tulajdonképp el is dőlt majd minden lényeges, a pénteki szünnap (a csapatbohóckodást csak a mindenkori győztes tekinti komoly versenynek) után ma két tét nélküli versenyszámmal folytatódott a program. A … Francia háziverseny tette izgalmassá a férfi óriást részletei…

Történelmi helyszínen történelmi siker: Miklós Edit a Világkupa-dobogón St. Moritzban!

2015. január 24. piros betűkkel írta be magát a magyar téli sportok történetébe: megvan az első Világkupa-dobogónk alpesi síben! Miklós Edit a svájci Sankt Moritzot választotta a történelmi siker színteréül, a mai lesiklóversenyen végre jó rajtszámmal síelve egészen a szakági legjobbakig vezette a versenyt. Lara Gut hazai pályán verhetetlen volt, majd Anna Fenninger is befért elé, de a 3. helyet már sem Maze, sem Vonn, sem más nem vehette el tőle. Edit élete formájában készülhet a VB-re! A női alpesi síelők Világkupa-mezőnyének ezen a hétvégén a kelet-svájci városka, Sankt Moritz ad otthont. A Keleti-Alpok legmagasabb csúcsa, a Piz Bernina lábánál … Történelmi helyszínen történelmi siker: Miklós Edit a Világkupa-dobogón St. Moritzban! részletei…