Nika Kriznar a kanderstegi junior világbajnok, Vörös Virág a 38. helyen zárt!

Magabiztos versenyzéssel, egyedüliként a mezőnyből kétszer is eljutott 100 méterig Nika Kriznar, az újdonsült junior világbajnok. Az ezüstérmet honfitársa Ema Klinec szerezte meg, míg a bronzérem a norvég Anna Odine Stroem nyakába került. Nagy örömünkre Vörös Virágnak is szurkolhattunk a világbajnokságon, aki 73 métert ugorva a remek 38. helyen végzett. “Nika Kriznar a kanderstegi junior világbajnok, Vörös Virág a 38. helyen zárt!” részletei…

Marius Lindvik a junior világbajnok, Molnár Flórián 49.!

Mondhatjuk, nagy meglepetés nem született a kanderstegi junor világbajnokság férfi egyéni versenyén, hiszen a Zakopaneban az oroszlánkörmeit már megvillantó Marius Lindvik a papírformának megfelelően megnyerte a versenyt. Az ezüstérmes ugyancsak egy a VK-ból jól ismert ugró, Constantin Schmid lett, míg a bronzérmet Clemens Leitner szerezte meg. Nekünk persze legalább ilyen fontos volt, hogy a favoritok mellett Molnár Flóriánnak is szurkolhattunk, aki legnagyobb örömünkre éppen a versenyen ugrotta meg a legjobbját és remekül helytállt az erős mezőnyben. “Marius Lindvik a junior világbajnok, Molnár Flórián 49.!” részletei…

Svájcban versenyeznek a héten a fiatalok – két síugrónk szerepel a junior vébén Kanderstegben!

A héten rendezik a Junior Északisí Világbajnokság versenyeit síugró Kanderstegben, amelynek edzései már ma megkezdődnek. A csütörtöki egyéni versenyeken pedig Vörös Virágnak és Molnár Flóriánnak is szurkolhatunk! “Svájcban versenyeznek a héten a fiatalok – két síugrónk szerepel a junior vébén Kanderstegben!” részletei…

Meglepetés szlovén siker: Anze Semenic a zakopanei győztes!

A meglehetősen szelesre sikeredett zakopanei egyéni verseny végül meglepetés győzelemmel zárult. A dobogó tetejére az az Anze Semenic állhatott fel, akinek ez volt élete első dobogója a Világkupában. A második Andreas Wellinger lett, a harmadik helyen egy újabb szlovén, Peter Prevc végzett, míg a hazaiak klasszisa, Kamil Stoch a második sorozatba sem jutott be. “Meglepetés szlovén siker: Anze Semenic a zakopanei győztes!” részletei…

Népünnepély Zakopanéban: győzött a lengyel csapat!

Komoly versenyre volt kilátás, végül azonban már több sorozattal a vége előtt eldőlt, hogy a házigazda Lengyelország lesz az idei szezonban az első, aki letaszítja Norvégiát a dobogó legfelső fokáról. A Tande nélküli norvég gárda így Németországgal vívott nagy harcot a második helyért, ám végül alulmaradt a németekkel szemben. “Népünnepély Zakopanéban: győzött a lengyel csapat!” részletei…

Nincs ellenszer az északiak ellen sírepülésben: Norvégia a világbajnok

Toronymagas esélyesként várhatta a norvég csapat a mai csapatversenyt az oberstdorfi sírepülő világbajnokságon, ahol végül dominálva, játszi könnyedséggel szerezték meg az aranyérmet. A második helyért már ennél nagyobb volt a csata, de végül a szlovének nyakába került az ezüstérem, míg Lengyelország, a hazai csapatot megverve, bronzérmes lett. “Nincs ellenszer az északiak ellen sírepülésben: Norvégia a világbajnok” részletei…

Egy ugró mind felett: Maren Lundby uralta a női VK versenyeket Japánban

Négy verseny, négy győzelem: ez Maren Lundby mérlege az elmúlt két hétvégén a női síugró VK-ban, fölénye ráadásul egy-egy versenyen is egyre nagyobb a mezőnyhöz képest, így, bár addig van még néhány hét, lassan egyértelmű favoritnak tekinthető az ötkarikás játékokra. “Egy ugró mind felett: Maren Lundby uralta a női VK versenyeket Japánban” részletei…

Még a szél sem fogott a norvégon: Daniel Andre Tande a világbajnok sírepülésben!

Akárcsak pénteken, úgy a mai napon is jelentős szerepet követelt magának az időjárás az obersdorfi sírepülő vébén, olyannyira, hogy ma csak egyetlen sorozatot sikerült lebonyolítania a szervezőknek. Ettől függetlenül Daniel Andre Tande győzelméhez kétség sem férhetett, hiszen a norvég a széltől függetlenül is uralta a hétvégét, és megérdemelten lett világbajnok, míg az ezüst és a bronzérem Kamil Stoch és Richard Freitag nyakába került. “Még a szél sem fogott a norvégon: Daniel Andre Tande a világbajnok sírepülésben!” részletei…

Kettős norvég siker Bad Mitterndorfban: Stjernen először a dobogó tetején!

Pályafutása első VK győzelmét aratta Andreas Stjernen Bad Mitterndorfban, aki két kiegyensúlyozottan jó ugrással tudta maga mögött tartani a nagyot hajrázó Daniel Andre Tandet. Miközben a VK élmezőnye nem igazán érzett rá erre a sáncra, kifejezetten jól ment az ugrás a mezőny “veteránjainak”, hiszen Simon Ammann hosszú idő után ismét dobogóra állhatott, és Noriaki Kasai is idei legjobb teljesítményével lett 5. “Kettős norvég siker Bad Mitterndorfban: Stjernen először a dobogó tetején!” részletei…

Síugrás podcast 2017/18/II.

Megérkezett a második síugrós podcast is, amelyben ezúttal is Realniku és Adammalysza elemzik a legfrissebb eseményeket, természetesen fókuszban a szombaton véget ért Négysáncversennyel és Kamil Stoch Grand Slamjével. “Síugrás podcast 2017/18/II.” részletei…