Sífelvonó (Kitzbühel + Cortina d’Ampezzo)

A január az alpesi síelés ünnepi heteit hozza el a szurkolók számára. A klasszikusoknak azonban, mint minden jónak, egyszer csak vége szakad, az elkövetkező napokban Kitzbühellel, majd a schladmingi Nachtslalommal függesztik fel a fiúk a Világkupát, hogy a kerettagok aztán elutazzanak Pekingbe, az olimpiai játékok helyszínére. Az előttünk álló hétvége csúcseseménye az időjárás-előrejelzés nyomán vasárnapra tolt Hahnenkammrennen lesz a kegyetlenségéről ismeretes Streifen, ám a szombaton látható szlalom is tartogat még izgalmakat – ha más téren nem, akkor a kerethirdetés tekintetében mindenképpen. Eközben a hölgyek szintén emblematikus helyszínen, a cortinai Tofanán teljesítenek újabb gyorsasági hétvégét.

A hétvége programja:

Itt jegyezzük meg, hogy jövő kedden dupla versenynapot rendeznek a Világkupában (Kronplatz: női óriás-műlesiklás, Schladming: férfi szlalom), továbbá a hölgyek még jövő hétvégén is versenyeznek kettőt Garmisch-Partenkirchenben. Ha bírni fogjuk, akkor két külön Sífelvonóban beharangozzuk ezeket is. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy ez a négy verseny már az olimpiai kvalifikációs időszakot követően kerül megrendezésre.

Forrás: NewsyList

Kitzbühel históriája

Kollégám színvonalas cikkében már bemutatta nektek a Hahnenkammrennen helyszínét, a félelmetes Streifet. Idén 82. alkalommal rendezik meg az alpesi síelés (egyik?) legjelentősebb versenyét, így nehéz fába vágja a fejszéjét az, aki történelmi áttekintést szeretne nyújtani erről a bő nyolc évtizedről. Előre bocsátjuk: próbálunk a szépre emlékezni, így a horroreséseket teljesen ignoráljuk ebben az összeállításban.

1969-ben az osztrákok legendája, Karl Schranz győzedelmeskedett a Streifen. Bár menetéről nem találtunk felvételt, az alábbi összeállítás jól megmutatja, miként küzdöttek meg az elemekkel a sízők a hőskorban.

A nyolcvanas évek elsősorban a kanadai lesiklók sikersorozatáról maradt emlékezetes, de a helyiek a karrierje vége felé járó Franz Klammer negyedik győzelme miatt kapták fel igazán a fejüket.

Luc Alphand 1995-ös győztes menete már a modern alpesi sízés rejtelmeibe vezethet be minket.

Az évtized végén Kristian Ghedina is nyert egyet, de amiről mindenkinek eszébe jut az olasz fenegyerek, az a terpeszállásban abszolvált záró ugrató.

Tizenöt síző mondhatta el eddig magáról, hogy egynél többször meghódította a kitzbüheli lejtőt. Többek közt Zurbriggen, Heiner, Strobl és Eberharter is eljutott legalább a duplázásig. A lejtő rekordere az a Didier Cuche, aki anno négy alkalommal is betörte a Streifet. Öt éven belül, fagyban, enyhe időben, szikrázó napsütésben, borongós időben. Őt ezt nem szokta zavarni.

A jelenleg aktív mezőnyből Mayer, Feuz (valamint a sérült Jansrud és Dreßen) mellett Dominik Paris az etalon, egy esetleg újabb sikerrel őt is négyszeres győztesek közt emlegetnénk.

Igazságtalan lenne, ha nem tennénk említést a cinikusan csak „libalegelőnek” elnevezett, amúgy brutálisan meredek Ganslernhang legnagyobbjairól. Az ötvenes évekig bezárólag osztrák egyeduralmat hozó megmérettetés a következő évtizedben Killy, Russel és Augert révén francia sikereket hozott, hogy aztán beköszöntsön a Stenmark-korszak.

Kitzbühel volt a klasszikus kombináció utolsó mohikánja. Unikális módon a teljes Streifen rendezett lesiklás és kétfutamos szlalom után hirdettek bajnokot alpesi összetettben. Killy, Thöni, Girardelli és Pinturault háromszor, míg a Molterer- Aamodt- Kostelić trió négyszer bizonyult a legkomplexebb sízőnek a világon. Íme, a horvát klasszis egyik sikere:

A helyszín: Cortina d’Ampezzo

A tavalyi világbajnokság helyszíne nyugodtan nevezhető legendásnak. Igaz, ennek oka nem elsősorban sportszakmai, Wengen vagy Kitzbühel nevével aligha említhető egy napon, ugyanakkor a Dolomitok síparadicsomát nyugodtan hívhatjuk a síelés Monacójának. Igazi luxusturizmus jellemzi az Északkelet-Olaszországban elhelyezkedő síterepet.

Nem véletlenül vált ennyire népszerűvé ez a térszín: a beszédes nevű Dolomitok hegytömbjének fő alkotója, a dolomit elképesztően látványos formakincset tud létrehozni. Az állékony, a mészkőnél nehezebben oldódó, törmelékesedő karbonátos kőzetben a merőleges falú sziklatornyok és a meredek, gyakran csupasz törmeléklejtők egyedi látképet eredményeznek.

Forrás: Eurosport

Egy másik, talán kevéssé ismert tény Cortina környékéről, hogy az I. világháborúban hadszíntér volt, sokunk elődei ezen a vidéken lelték halálukat a Monarchia katonájaként. A településen szabadtéri múzeum állít nekik emléket. A II. világháború már más szempontból bánt mostohán Cortinával: az egyre nevesebbé váló síterep lett volna az 1944-es téli olimpia helyszíne, melyet aztán nem tudtak megtartani. 1956-ban viszont végre otthont adhatott az ötkarikás játékoknak, 2026-ben pedig Milánóval karöltve ismételhet. Mindmáig csak 5000 lakosú falucska, ám az Ampezzo-völgyet körülölelő hegyek 115 km-nyi sípályát rejtenek, 34 sílifttel, 6 síiskolával, mintegy 300 síoktatóval. Nagysikerű filmek sora tette még híresebbé, a klasszikussá vált, Peter Sellers fémjelezte Rózsaszín párduc mellett talán a Függő játszma vált közülük legismertebbé.

Cortina históriája

Az Olimpia delle Tofane eredetileg az 1956-os ötkarikás játékokon debütált, mint férfi lesikló pálya, de szelídebb verziójában 1974 óta női lejtőként ismeretes. A Világkupa kirobbanthatatlan alaphelyszíne a kilencvenes évek óta, és az ügyeletes osztrák pálya mellett a mindenkori versenynaptár csúcspontja.

A németek korszakos alakja, Katja Seizinger a két gyors számban összesen háromszor bizonyult legjobbnak Cortinán. Egyébként is remekeltek a germánok a kezdetekben, az első hét lesiklásból ötöt ugyanis ők húztak be.

A hazaiak mindig kiemelt figyelemmel kísérik a helyi hősöket. Márpedig közülük is kiemelkedett Isolde Kostner a maga négyszeri győzelmével, amivel sokáig csúcstartó volt.

Moser-Pröll sikerei óta az osztrákok nem voltak különösebben eredményesek a Tofanán. Na, de aztán az ezredforduló meghozta dominanciájukat. Renate Götschl ötször győzött lesiklásban, de felvételt csak Dorfmeister 2005-ös sikeréről találtunk.

Eme rekord is csak arra várt, hogy megdöntse valaki. Ki más teljesítette volna ezt a feladatot, mint Lindsey Vonn?! Hat alkalommal verte a mezőnyt Cortinán, jellemzően toronymagasan. Mint az alábbi felvételen is látható.

A jelenlegi mezőnyben nyert itt egyszer-egyszer Gut, Goggia és Suter, Siebenhofer egy jól sikerült hétvégével mindannyiukat lepipálta.

S bár Világkupa-szinten az osztrák számít kétszeres címvédőnek, a tavalyi világbajnokság győzteseként Corinne Suter hozta az előző futamot.

Forrás: Magyar Olimpiai Bizottság

Összeállt a magyar olimpiai keret

Ami az alpesi síelésben két sportolót foglal magába. Négy éve Pjongcsangba négy sízőnk utazhatott, köszönhetően Miklós Edit és Samsal Dalibor VK- pontjainak. Ugyanez a teljesítmény egyelőre irreális elvárás lett volna bármelyik sízőnktől, így az olimpiai ciklus véghajrája előtt tudni lehetett, egyetlen helyért vívnak majd a hölgyek és az urak.

A nőknél teljesen egyértelmű volt az utazó személye. Tóth Zita kimagaslik a magyar mezőnyből, egyre feljebb tornázza pontjait, a szezonnyitón pedig debütált a Világkupában. A férfiaknál egy durván kéthetes erőltetett menet várt a négy (ill. Nagy Bence sajnálatos sérülése miatt végső soron három) kiszemeltre. Bár Trunk Tamás is szépen javítgatta FIS-pontjait, lényegében a tavaly az U18-as kategóriában világbajnoki címet szerző Úry Bálint, valamint a négy éve a teljes olimpiai palettát kipróbáló Kékesi Márton küzdött meg a repülőjegyért. Marci két remekül sikerült zágrábi szlalommal tett pontot a mondat végére. Egy második hely után győzni tudott, Bálintra súlyos másodperceket verve. Tette mindezt úgy, hogy előző télen súlyos térdsérülést szenvedett. Gratulálunk a kijutáshoz, s mindent bele Zita, hajrá, Marci!

Szintén nagyon szurkolunk sífutóinkért, Pónya Sára és Kónya Ádám sikeres szerepléséért!

Álljunk meg egy szóra! Hogyan áll az összetett?

Ne szépítsük, a férfiak összetett pontversenye – így, január derekára – eldőlt. Marco Odermatt olyan eksztatikus formában síel idén, amit bár bőven kinézett belőle a szakma, de talán inkább az évtized közepe tájékán várt tőle igazán. Jelenleg pedig úgy áll a helyzet, hogy a két korábbi szezonbajnoknak, Aleksander Aamodt Kildének és Alexis Pinturault-nak összesen alig van valamennyivel több pontja, mint a svájcinak. Odermatt kapcsán inkább az a fő kérdés, hogy ifjú sportolóként képes lehet-e arra, mit Hermann Maier összehozott az ezredfordulón, vagyis, hogy az óriás-műlesiklás mellett behúzza mindkét gyors számot?!

A hölgyeknél sokkal izgalmasabb a küzdelem, s olybá tűnik, mintha fordulópontjához ért volna. Decemberben minden Mikaela Shiffrin végső sikere mellett szólt: mind a négy szakágban eredményesen szerepelt, miközben a nagy vetélytárs inkább az edzésekre építve készülgetett az olimpiára. A sok-sok verseny, s talán egy kicsit a koronavírus-fertőzés kikezdte az amerikai erejét, egyre fáradtabban síelt. Ez különösen a zágrábi szlalomban és kiesésében mutatkozott meg. Az, hogy egy ekkora nagyság elérzékenyül „n+1”-edik győzelme után, mint tette azt Schladmingban, jól mutatja, mekkora rajta a nyomás.

Miközben ő elment kicsit pihenni, ill. edzeni, s az olimpia előtt jó eséllyel csak Kronplatzon láthatjuk viszont, addig Petra Vlhová begyújtotta a rakétákat januárban. Hátránya mindösszesen 37 pont az amerikaival szemben, s miként előre lépegetett a múlt hétvégén, nem lenne igazi meglepetés, ha már Cortinán a tabella élére ugrana. Decemberben még fütyült az összetettre és az olimpiai duplázásnak (szlalom + kombináció) rendelt alá mindent, most hogy közelinek érzi az összetett címvédést, a nagy kristálygömböt sem ignorálja. Kemény csörtékre van kilátás és jelenleg bizony mintha a szlovák lenne az esélyesebb.

Néhány szót megérdemel még Sofia Goggia, elvégre az ő hátránya sem vészes, alig 3 futamgyőzelemnyi. Ám hiába versenyez az olasz három számban, ebből kettő esetében masszív győzelmi, ill. dobogós eséllyel, úgy véljük, a ponttermésben ínséges zauchensee-i szereplés után csak abban az esetben rúghat labdába, ha a gyorsasági szakágakban szinte maximális dominanciát bír kiépíteni a szezon folytatásában. Plusz ha végre szintet tud lépni óriásban. Miközben a másik kettő elkezd botladozni…

Forrás: Bild

Az esélyesek bíztatóan mentek az edzéseken

A nők még csak egy tréningen vannak túl, azon Sofia Goggia érte el a legjobb időeredményt. Igaz, egy kanyar átvágásával tette ezt. Ramona Siebenhofer így is csupán két tizeddel szorult az olasz mögé, s Brignone sem maradt el sokkal honfitársától. Breezy Johnson szintén magabiztosan síelt kisebb sérülése, kihagyása után. Fontos, hogy sem Shiffrin, sem Vlhová nem utazott el Cortinára.

Kitzbühelben kétszer síeltek az urak, szerdán verőfényes napsütésben és a pálya teljes hosszában, tegnap pedig enyhe hóesésben, szélben, rövidített útvonalon (az Alte Schneise-től). Utóbbit síelik le pénteken. Az első edzésen Aleksander Aamodt Kilde bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Marsaglia és Mayer foglalt helyet holtversenyben. Innerhofer is a legjobbak közt teljesített, a dél-tiroli veterán a csütörtöki menetével már nem talált legyőzőre. Ma Clarey kivételével mindenki más másodpercen túl zárt hozzá képest. Sajnos nem múltak el az edzések csúnya bukás nélkül. Josef Ferstl szerdán esett nagyot a Steilhangon, komoly zúzódásokat szenvedett, ugyanakkor térdsérülést és egyéb súlyos problémát nem találtak nála a kórházi vizsgálatok során. Ennek ellenére kihagyja a hétvége hátralévő részét.

A szerdai elősízők közt találtuk Marcel Hirschert, a szervezők úgy voltak vele, hogy ha már a nemzeti hősüknek épp száguldozásra van kedve, hát, megadják neki.

Kis színes a social médiából

Múlt hétvégén visszavonult Carlo Janka, olimpiai és világbajnok, összetett világkupagyőztes. Érdemes megnézni a kommenteket is, milyen illusztris társaság köszöntötte a svájcit:

Janka a sípályákat nem hagyta el, de már “civilben” siklik a havon:

Időközben Beat Feuz másodszorra is apai örömöket élhet át. A lesikló számára múlt hétvégén helikopter állt készenlétben Wengenben, hogy ha felesége szül, akkor a versenyt is otthagyva utazhasson Ausztriába feleségéhez. Végül hét elején született meg Luisa:

Fentebb már írtunk Hirscher előfutamáról, kikerültek az első videók is, ahogy az osztrák a Streifon síel:

Végül érdemes rápillantani a Hahnenkamm-Rennen oldalára is. Itt épp az látható, ahogy osztrák katonák készítik fel a pályát a hétvégi versenyre:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s